IMF

címke rss

Az IMF elhalasztotta romániai látogatását

Archívum2012.07.16, 11:07

Egy héttel elhalasztotta a romániai felülvizsgálati látogatását a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége. Az IMF csak a román államelnök leváltásáról szóló népszavazás után érkezik Romániába.

Már hétfőn megérkezik Magyarországra az IMF-delegáció

Archívum2012.07.16, 11:28

Hétfőn érkezik Budapestre az IMF-delegációt szállító gép - értesült az [origo]. A tárgyalások kedden kezdődnek, pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány váratlanul az IMF-hez fordult. A magyar tárgyalódelegáció vezetője, Varga Mihály szerint ősszel születhet meg a megállapodás, és elképzelhető - ha az európai helyzet úgy alakul, hogy hozzá kell nyúlni a kerethez. Eddig a kormány mindig azt hangsúlyozta, hogy csak "elővigyázatosságról" van szó.

Varga kitart az elővigyázatossági hitel mellett

Archívum2012.07.13, 10:18

Mire a falevelek lehullanak, meglesz a megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról. A miniszter elmondta, hogy az ingatlanadó ellen azzal érvelnének, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már elkaszálta. Varga annak ellenére is elővigyázatossági hitelt kérne, hogy az IMF közölte, csak készenléti hitelről lehet szó.

Az IMF-nek nem tetszik a görög válságkezelés

Archívum2012.07.13, 08:24

Elmaradásokat tapasztal az IMF a hitelért kért intézkedések végrehajtásával kapcsolatban, és a megszorításokat tartalmazó intézkedéscsomag céljai nem változhatnak - közölte a szervezet.

Csak a szigorú felügyeletbe megy bele az IMF

Archívum2012.07.12, 17:28

A kormány lemondhat a rugalmas hitelkeretről az IMF szóvivőjének csütörtöki nyilatkozata szerint. Gerry Rice kijelentette, hogy csak a szigorú felügyelettel járó készenléti hitelkeret jöhet szóba a magyar tárgyalásokon.

Matolcsy nyaralni megy, amikor az IMF jön

Archívum2012.07.12, 17:30

A jövő héten újraindulnak a két éve megszakadt egyeztetések az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, de Matolcsy György nélkül, mert a nemzetgazdasági miniszter épp akkor tölti szabadságát.

Változtathat az egykulcsos szja-n az IMF

Archívum2012.07.11, 07:51

A Népszabadság forrásai szerint a kormány nem tervezi bevezetni az ingatlanadót egy esetleges IMF-hitel kedvéért, de az egykulcsos szja-val kapcsolatban tehet engedményeket.

Ingatlanadót kérhet Brüsszel a hitelért cserébe

Archívum2012.07.10, 09:09

A hvg.hu birtokába került egy bizottsági dokumentum, amely tételesen felsorolja, mit kérhet az EU-IMF a 10-15 milliárd eurós hitelkeret-megállapodás megkötéséért. Olyan tételek szerepelnek benne, mint az alacsony jövedelműek adóterheinek mérséklése, az ingatlanadó bevezetése, vagy a még állami kézben lévő tömegközlekedési és energetikai vállalatok privatizációja.

Varga Mihály: Nem lesz sétagalopp az IMF-tárgyalás

Archívum2012.07.09, 12:58

Kemény tárgyalásokra számít az EU-val és az IMF-fel Varga Mihály, bár hogy pontosan miről lesz szó, arról csak sejtései vannak. A tárca nélküli miniszter az MTV Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy az IMF nem szívbajos, és elsősorban az adópolitika területén számít kemény tárgyalásra.

Szippantottak egy kis levegőt 568 nap lélegeztetőgép után az írek

Archívum2012.07.08, 14:32

Írország kimerészkedett a piacra, és tesztelte, hogy vajon bárki hajlandó-e neki bárki is kölcsönadni. A próba jól sikerült, így több mint másfél évnyi IMF-függés után az ír gazdaság elindulhat az önállósulás felé. Az elmúlt évek azért nyomott hagynak az írekben. Drágább élet, magasabb adók, megvágott szociális támogatások jelentették az ír bankok megmentésének árát.

Varga: Október végére lesz IMF-megállapodás

Archívum2012.07.06, 12:30

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap is így vélekedik, "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.

Július 17-én érkezik az IMF-küldöttség, kezdődhetnek a tárgyalások

Archívum2012.07.06, 14:06

A parlament pénteken megszavazta a jegybanktörvény módosítását, majd rögtön utána bejelentették, hogy az IMF és az Európai Bizottság delegációja Budapestre érkezik, és hamarosan megkezdődnek a tárgyalások.

Vargát veri majd ki az izzadság Matolcsy csomagja miatt

Archívum2012.07.06, 09:06

Több mint féléves küszködés után várhatóan még júliusban elindulnak a tárgyalások Magyarország és az IMF között, de a kormány új, 300 milliárdos csomagja miatt azok még nehezebbek lehetnek, mint amire eddig számítani lehetett. Az Európai Bizottság és a Valutaalap biztosan foglalkozni akar majd a jegybanki függetlenséggel és az újra veszélybe került költségvetési hiánycéllal.

Nem kérnek lazítást, inkább belehúznak a görögök

Archívum2012.07.06, 12:27

A nemzetközi szervezetektől érkező figyelmeztetések nyomán a görög kormány egyelőre feladta azt a szándékát, hogy a hitelekért cserébe vállalt stabilizációs program lazítását kérje - írta a Financial Times (FT) brit üzleti lap internetes oldala.

Milyen lesz a meccs az IMF-fel?

Archívum2012.07.06, 15:02

Már arra is több mint fél évet kellett várni, hogy egyáltalán leüljenek a kormánnyal az IMF tárgyalói, de mi jön most ez után? Mit akar a kormány, és mit vár el az IMF? Mik a buktatók, és mi a tét? Háttér a hamarosan megkezdődő tárgyalásokhoz.

Elfogadták az IMF-nek is tetsző jegybanktörvényt

Archívum2012.07.06, 10:31

A parlament megszavazta a jegybanktörvény módosítását, így még a nemzetközi szervezetek jelzése alapján is bármikor elkezdődhetnek a tárgyalások a magyar kormány és az IMF-EU-kettős között. Amelyek nem lesznek egyszerűek.

Az oroszok is megmentenék a ciprusi bankokat

Archívum2012.07.04, 20:53

Az EU-nál és az IMF-nél kedvezőbb hitelt kínál Oroszország a bankjai miatt nehéz helyzetbe került Ciprusnak. A szigetország miniszterelnöke szerint Moszkva nem szab feltételeket, és a kamat is alacsonyabb lenne.

Növelné a németek fizetését az IMF

Archívum2012.07.03, 17:17

Kiadta a német és amerikai éves gazdasági vizsgálatról szóló jelentéseit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és ezekben a szokásostól eltérő javaslatokkal is élt. Németország számára például azt írták, hogy a béremelés segítene a belső fogyasztás erősítésében, az Egyesült Államok számára pedig azt javasolták, hogy akár nagyobb eladósodás árán is, de növeljék a hazai állampapír-vásárlók arányát.

Az IMF nem adott pénzt a palesztinoknak

Archívum2012.07.02, 12:55

Izrael nemrég azzal fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz, hogy adjon egymilliárd dolláros kölcsönt a súlyos pénzügyi válsággal küszködő Palesztin Hatóság számára. Az erről szóló hétfői sajtóértesüléseket egy magas rangú izraeli illetékes megerősítette.

Sínen a jegybanktörvény

Archívum2012.06.29, 14:52

Az Európai Központi Bank szerint az új jegybanktörvénnyel rendeződtek az MNB függetlenségével kapcsolatos legfontosabb aggályok, ugyanakkor problémásnak tartják még az elnökök és az alelnökök esküjét. Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az EKB pozitív véleménye után az országgyűlés már a jövő héten szavazhat a törvényről. Az IMF már csütörtökön közölte, hogy elégedett a törvénnyel, így készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.

Tolongtak a befektetők a magyar adósságért

Archívum2012.06.28, 11:59

A két héttel ezelőtti aukcióhoz képest meredeken süllyedő hozamokkal zárult a magyar kötvényaukció, amelyen a tervezett mennyiség másfélszeresét sikerült eladni.

IMF: Tényleg leülhetünk tárgyalni

Archívum2012.06.28, 17:09

Az IMF megerősítette, hogy készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.

Így telt az IMF-dráma 222 napja

Archívum2012.06.27, 18:37

Tavaly ősszel még arról beszélt a kormány, hogy nem kell az IMF segítsége, a tél kezdete óta viszont fordult a kocka. A magyar politikusok először még januári tárgyalásokról beszéltek, aztán eljutottunk az augusztusi kezdési jóslatokig is.

IMF: Az MNB-törvény módosítása után jön a tárgyalás

Archívum2012.06.27, 17:41

A Nemzetközi Valutaalap igazgatója levelet küldött, amelyben leszögezte: üdvözli az MNB-törvény módosítására tett kormányzati javaslatot, amely teljes egészében kielégíti a várakozásaikat.

Hosszabbítást kérnek a görögök

Archívum2012.06.23, 22:53

A görög kormány azt szeretné elérni, hogy a hitelcsomag fejében a költségvetést rendbe hozó intézkedések végrehajtására megszabott határidőt két évvel, 2016-ig kitolhassák.

Reformok is kellenek az IMF-hitel mellé

Archívum2012.06.21, 13:47

Az egyik londoni elemzőcég szerint az IMF-hitelkeret csökkenti a magyar kockázati felárat, de a tartós bizalomhoz gazdaságpolitikai reformokra is szükség lesz.

Nem jött be Orbán terve, igyekszünk az IMF-hez

Archívum2012.06.21, 13:26

Több mint féléves huzavonát zárhat le napokon belül az a törvényjavaslat, amelyeket a kormány ma nyújtott be a parlamentnek. Úgy tűnik, hogy az elfogadásával most már tényleg elhárulhatnak az utolsó akadályok is az elől, hogy elkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal.

Az IMF vizsgálja a jegybanktörvény módosítását

Archívum2012.06.21, 12:05

A Nemetközi Valutaalap közölte, megkapta a magyar jegybanktörvény módosításáról szóló, Varga Mihály miniszter és Simor andrás jegybankelnök által küldött levelet.

Öt levéllel küzd a bizalomért a kormány

Archívum2012.06.21, 09:48

Csütörtökön nyújthatja be a kormány a jegybanktörvény új módosítását, amit két héten belül elfogadhat a parlament. A módosításról több nemzetközi szervezetet is levélben informált a kormány.

Varga: Az elefántok mellett nem biztos, hogy elférünk

Archívum2012.06.19, 08:52

Varga Mihály miniszter és Simor András jegybankelnök kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben tételesen ismertetik a jegybanktörvényről szóló megállapodást. Ezt követően megindulhatnak a tárgyalások, amelyek során elővigyázatossági hitelt fog igényelni Magyarország. Varga szerint az ország finanszírozható, az igényelt védőháló egy biztonsági tartalék arra az esetre, ha kiszáradnának a pénzpiacok.

Támaszt épít a kormány a forintnak

Archívum2012.06.18, 16:58

Bő egy hét múlva semmi akadálya nem lesz annak, hogy elinduljanak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, amennyiben a parlament elfogadja a jegybanktörvény legújabb változatát. Ezzel lezárulna egy fél évig tartó huzavona, és a forint végre egy kicsit védve lenne, ha a nyáron az európai adósságválság újra fellángol.

Varga Mihály az IMF-tárgyalásokért hétvégézett

Archívum2012.06.18, 11:45

Varga Mihály szerint sikerült egy olyan kompromisszumot elérni, amivel az IMF és az EKB is elégedett lesz. A hétvégén Simor András jegybankelnökkel is egyeztetett.

Sokkal több muníciót kaphat az IMF

Archívum2012.06.18, 23:46

A legjelentősebb feltörekvő országok - köztük Oroszország és Kína - feltételekkel adna több pénzt a Nemzetközi Valutaalapnak. A lépéssel duplájára növekedhet a pénzügyi szervezet hitelkasszája.

Júliustól bármikor megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Archívum2012.06.17, 18:18

A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint jövő hónaptól akár már indulhatnak is a tárgyalások, miután a kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására tett új javaslatát.

Mégsem enged a kormány a jegybanktörvény ügyében

Archívum2012.06.17, 11:50

A Magyar Nemzeti Bank harmadik alelnökének kinevezésében és a monetáris tanács bővítésében sem akar engedni a kormány az IMF-nek - írta szombaton a Népszabadság.

Újratárgyalhatják a görög mentőcsomagot

Archívum2012.06.13, 12:14

Egy német üzleti lap szerint Brüsszelben arra számítanak, hogy a görögök újra akarják tárgyalni a hitelcsomag feltételeit, engedményeket akarnak kialkudni maguknak, ez elől pedig nem lehet kitérni. Attól is tartanak, hogy az IMF kiszáll Görögország megmentéséből.

Az IMF-vezér szerint három hónap maradt az euró megmentésére

Archívum2012.06.12, 10:06

Ahhoz, hogy az eurót megmentsék, három hónapnál rövidebb idejük maradt, véli az IMF vezérigazgatója, aki szerint a görögöknek be kell fizetniük az adókat. Angela Merkel német kancellár pedig rendkívül erős vezető és bátor nő egy férfiak által uralt világban.

Az IMF-re foghatja a kormány a vonalbezárásokat

Archívum2012.06.09, 13:43

Az IMF-tárgyalásokra vár a kormányzat egyes vasúti vonalbezárásokkal egy pénteken készült felvétel szerint. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tagadja, hogy a felvétel a kormány álláspontját tükrözné, pedig a minisztérium képviselője a felvételen arról beszél, hogy ezt Völner Pál államtitkár mondta el neki zárt körű beszélgetésen.

Varga 2013-tól szeretné az IMF biztonsági hálóját

Archívum2012.06.06, 21:26

A jegybanktörvény végszavazásának elhalasztása Varga Mihály szerint jót tesz az IMF-tárgyalásoknak. A miniszter szerint idén biztosított az ország finanszírozása, és 2013-tól lenne szükség az IMF biztonsági hálója.

Júliusban módosítják a jegybanktörvényt

Archívum2012.06.04, 13:17

Rogán Antal szerint az Országgyűlés még a nyári szünet kezdete előtt elfogadja a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását. A Fidesz frakcióvezetője szerint addig tudnak egyeztetni az IMF-fel az esetleg szükséges módosításokról.

Őszig mindenképp elfogadják az elcsúszott jegybanktörvényt

Archívum2012.06.04, 13:49

A Fidesz frakcióvezetője azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyűlés a jegybanktörvényről, miután ma Varga Mihály kérésére levették a napirendről, de mindenképpen szeretnének vele nyáron végezni. Rogán Antal azt is elmondta, eddig az Európai Bizottság bírálata szerint módosították a jegybanktörvényt, de most az Európai Központi Bank újabb kritikát fogalmazott meg.

Elhalasztatná a jegybanktörvény végszavazását Varga Mihály

Archívum2012.06.02, 18:38

Az IMF-EU tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter arra kéri a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy fontolják meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Varga szerint erre az IMF-EU tárgyalások előkészítése miatt van szükség.

Még 330 milliárdba kerül az IMF-tagság

Archívum2012.06.04, 11:40

Mintegy 330 milliárd forinttal kell megemelnie Magyarországnak azt az összeget, amely az IMF-tagsággal jár. A pénz jelentős része itthon marad, az MNB-nél vezetett számlán kell elkülöníteni.

Az IMF is többet vár a kormánytól

Archívum2012.05.31, 17:28

Az EKB után a Nemzetközi Valutaalap is közölte, hogy további lépésekre van szükség a magyar jegybank függetlenségének a biztosításához.

IMF: Nem készül spanyol mentőcsomag

Archívum2012.06.01, 10:07

Bár a Wall Street Journal úgy tudja, Spanyolországnak készít mentőcsomagot az IMF, a szervezet azt állítja, erről szó sincs.

Varga: 15 milliárd eurós lehet a csomag

Archívum2012.05.31, 10:42

Varga Mihály szerint "nincs túlságosan messze" a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország egy 2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.

Számokba fulladnak Orbánék

Archívum2012.05.30, 11:33

Egyelőre adós maradt a kormány a két évvel ezelőtt kitűzött fő gazdasági célok megvalósításával. Az államadósság a magánnyugdíjvagyon államosítása ellenére ugyanott áll, ahol a kormányváltás után volt. A két évvel ezelőtt ígért lendületes gazdasági növekedés helyett recesszió közelében van a gazdaság, a munkanélküliség növekedett.

Matolcsy veszélyesnek tartja a gyors IMF-tárgyalást

Archívum2012.05.29, 14:11

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint nem szabad túl gyorsan lefolytatni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal, mert az azzal járhat, hogy az ország gazdaságpolitikája gyámság alá helyeződik. Matolcsy szerint ezért a kormány a lépésről lépésre taktikát követi.

Több időt adna a görög reformoknak az EP-elnök

Archívum2012.05.27, 16:15

Martin Schulz szerint rendkívül veszélyes lenne, ha a nagy nehezen kiharcolt megállapodást a görög fél rúgná fel. A politikus szerint probléma, hogy sokat beszélnek Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset.

A kormány ragaszkodik a harmadik MNB-alelnök kinevezéséhez

Archívum2012.05.26, 13:14

A Magyar Nemzet szerint a nemzetközi nyomás ellenére a kormány mindenképpen bővítené a jegybank vezetését.

Beszólt a görögöknek az IMF-vezér

Archívum2012.05.27, 18:47

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója újból világossá tette, Görögországnak végre kell hajtania a megszorításokat. Szerinte a görögök egymáson tudnak segíteni azzal, hogy rendesen fizetik az adót.

Június 4-én teljesíti a kormány az IMF kéréseit

Archívum2012.05.24, 09:50

A jegybanktörvény módosítását kérte az IMF és az Európai Bizottság a magyar kormánytól, enélkül nem ül le tárgyalni a hitelkeretről. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint június 4-én szavaz a parlament a jogszabályról, amivel Magyarország teljesíti a feltételt.

Mire megy az IMF-nél az angoljával Varga Mihály?

Archívum2012.05.23, 12:00

Nem merült fel Varga Mihály nyelvtudása a miniszteri kinevezését megelőző parlamenti bizottsági meghallgatásán, miközben egy régebbi WikiLeaks-távirat szerint az amerikai diplomaták alig értették a miniszterjelölt angolját. Varga Mihály azt mondta az [origo]-nak, hogy bár nincs nyelvvizsgája, de rendszeresen dolgozik együtt külföldi delegációkkal, így tárgyalásai során nem lesz szükség tolmácsra. Egy, a 2008-as IMF-tárgyalásokon részt vevő forrás szerint tolmácson keresztül ezt a feladatot reménytelen is lenne lefolytatni.

Már a nyáron meglehet az IMF-hitel

Archívum2012.05.22, 17:52

Az NGM államtitkára szerint "nagyon hamar, talán már a nyáron" megszülethet az IMF-megállapodás. Ha azonban őszig elhúzódnak a tárgyalások, akkor kötvénykibocsátásra lehet szükség.

IMF: Magyarország kiugróan eladósodott

Archívum2012.05.17, 13:55

Magyarországon és Európában is a munkahelyteremtés lenne a kulcs - derült ki egy csütörtöki budapesti konferencián. Az IMF budapesti képviselője nem mondott konkrét időpontot a tárgyalások megkezdésére, csak a magyarok gondjairól beszélt.

Az IMF felfüggeszti a kapcsolatait Athénnal

Archívum2012.05.17, 17:55

Nem működik együtt a görög átmeneti kormánnyal az IMF. A szervezet igazgató-helyettese azt mondta, hogy a kapcsolat újbóli felvételével megvárják a választásokat.

Őszre születhet megállapodás az IMF-fel

Archívum2012.05.17, 10:57

Nem játsszuk ki a török kártyát, és megállapodunk az IMF-fel Fellegi Tamás szerint, aki júniusig vezeti a tárgyalásokat a szervezettel.

Varga: Ősz elején lehet IMF-megállapodás

Archívum2012.05.16, 08:07

A Miniszterelnökséget irányító államtitkár, aki júniustól az IMF-fel és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter lesz, azt mondta: érdekeltek vagyunk abban, hogy a megállapodást a lehető legrövidebb időn belül megkössük. A Népszabadság úgy tudja, hogy Varga Mihály a tárgyalások után pénzügyminiszter vagy akár jegybankelnök is lehet.

Vége a hangoskodásnak

Archívum2012.05.16, 10:50

Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember képviseli majd a tárgyalóasztalnál. Ismerői szerint a gazdaságilag és politikailag nehézsúlyú Varga Mihályból lelkipásztori nyugodtság árad, az IMF-et képviselő görög Tanosz Arvanitisz pedig Uruguaytól Ukrajnáig több problémás országon edződött. A görög krízis eldurvulása miatt egyre nagyobb a tétje a tárgyalások sikerének.

Keresse elő az eldugott drachmáját

Archívum2012.05.10, 15:32

Minden korábbinál közelebb került Görögország ahhoz, hogy elhagyja az eurózónát. Ha ez bekövetkezne, az Magyarországot is megrázná, és IMF-hitelkeret nélkül elég nehéz lenne kezelni a helyzetet. Azután még azért is izgulni kellene, hogy a görög csőd ne indítson el lavinát Európában.

Új vezetőt kapott az IMF magyarországi missziója

Archívum2012.05.10, 06:51

Leváltották az IMF magyarországi missziójának vezetőjét - írja a Napi Gazdaság. A Nemzetközi Valutaalap ukrajnai részlegének éléről hozott Budapestre új főnököt.

Az IMF főnöke is óva int a gyors megszorításoktól

Archívum2012.05.08, 09:59

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra ösztönzi az eladósodott államokat, hogy csak fokozatosan csökkentsék költségvetési hiányukat, elkerülve ezáltal, hogy további sérüléseket okozzanak a gazdaságuknak. Christine Lagarde legfrissebb nyilatkozatában károsnak ítélte a túl gyors megszorításokat, és az egységes válságkezelés helyett országonkénti stratégiát szorgalmazott.

Távolodik a csődtől Magyarország

Archívum2012.05.02, 11:36

A forint erősödő árfolyama mellett az ország kockázatosságát is kifejező CDS-mutató is javult szerdán, ami azt jelzi, hogy a piac értékeli az IMF-megállapodás felé lépkedő Magyarország és az Európai Unió közti konfliktus oldódását.

Őszre saccolja az IMF-megállapodást Fellegi

Archívum2012.05.02, 09:07

A nyár közelsége miatt Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter arra tippel, hogy őszre sikerül majd megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a Magyarországnak nyújtandó elővigyázatossági hitelkeretről. Fellegi az ATV-nek nyilatkozva azt mondta, reméli, hogy május közepéig tisztázódik a tárgyalások menetrendje.

Orbán Viktor: Az IMF a barátunk

Archívum2012.04.27, 09:36

Orbán Viktor szerint pillanatokon belül összeomolhat a magyar nyugdíjrendszer, ezért kell újat létrehozni, amelyben egy, mindenkire vonatkozó nyugdíjkorhatár lesz.

IMF: Megvárjuk az EB hivatalos levelét

Archívum2012.04.26, 17:51

Az IMF magyarországi irodavezetője egy szerdai konferencián szűkszavúan reagált arra, hogy az Európai Bizottság hozzájárult a tárgyalások megkezdéséhez.

IMF: a jegybank függetlensége a tárgyalások feltétele

Archívum2012.04.27, 08:38

Lépéseket vár az MNB függetlenségének biztosítására a nemzetközi Valutaalap (IMF), de amint ezek megvannak, a szervezet  kész megkezdeni a tárgyalásokat a magyar kormánnyal - jelentette be az IMF budapesti képviseletének vezetője, Irina Ivaschenkó egy napja még azt mondta, hogy az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatására várnak.  

Simor esküje és fizetése mégsem volt feltétel

Archívum2012.04.25, 17:01

Fellegi Tamás szerint még lehet európai bírósági ügy a Magyar Nemzeti Bank elnökének esküjéből és fizetéséből. Ebben nem engedett a kormány, a bizottság az Európai Központi Bankhoz utalta a kérdés rendezését. Bonyolult tárgyalásokra számít az IMF-fel, készenléti, elővigyázatossági hitelkeretről van továbbra is szó.

A forint beárazta az áttörést

Archívum2012.04.25, 12:55

Fél év leforgása alatt háromszor is látványos fordulatot mutatott be a forint. Valamennyi alkalommal az IMF és az EU volt a főszereplő: amikor távolinak tűnt a megállapodás, gyengült a magyar deviza, az egyezség sikerére utaló hírek pedig erősödéshez vezettek. Kézzelfogható eredmény azonban még mindig nincs, ha lesz, elindulhat a 280 forintos irányba a közös deviza.

Mit várhat el az IMF Orbántól?

Archívum2012.04.25, 13:51

Az egykulcsos adót ki kellene venni a kétharmados törvényből, az alacsony keresetűeket sújtó adóátalakítást valahogyan kezelni kellene, a Költségvetési Tanácsot nem lenne szabad gittegyletként működtetni, a jegybank függetlenségét biztosítani kellene, a költségvetési szigorból nem szabad engedni, és még egy-két szerkezeti átalakítás sem ártana - vélhetően ilyen kérései lehetnek majd az IMF-nek és az EU-nak a hitelért cserébe.

Széll Kálmán 2.0 - ezért utálják a politikusok a közgazdászokat

Archívum2012.04.25, 18:14

Az új adókkal két nagy baj van. Az egyik az, hogy újak, márpedig az adótudorok szerint a régi adó a jó adó, mert elfogadta a társadalom, szemben az újonnan kitalált adókkal, amelyeknek a torzító hatásait csak becsülni lehet. A másik baj még nagyobb.  

Kőkemény meccsek várnak az első menetet kihúzó Orbánra

Archívum2012.04.25, 16:12

Politikai győzelem a magyar kormány számára, hogy az EU hozzájárult az IMF-fel folytatott hiteltárgyalások megkezdéséhez - értékelték a helyzetet az [origo]-nak nyilatkozó elemzők. Kérdéses azonban, hogy mi volt az engedékenység ára, és hogy az eddig visszafogott IMF milyen elvárásokkal szembesíti a kormányt. Az elemzők szerint a  feltételek egy része politikailag drága lehet Orbánnak, de arra tippelnek, hogy végül belemegy az üzletbe. A kormány gyors megállapodásra számít.

Fogott bábu lép

Archívum2012.04.24, 11:32

A túsztárgyalás is tárgyalás. Vajon segítene-e a magyar kormányon, ha az IMF-tárgyalásokat túsztárgyalásként fogná fel?  

Kövér: Nem akartunk összeveszni a fél világgal

Archívum2012.04.24, 19:19

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákjai előtt Kövér László arról beszélt, hogy a mögöttük hagyott időszak kormányzati eredményei egyelőre szimbolikusak, a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.

Határozott reformokat vár az eurózónától az IMF

Archívum2012.04.22, 15:11

További határozott reformokat vár az eurózóna országaitól a Nemzetközi Valutalap. Az IMF szerint az adósság csökkentésére, a bankrendszer stabilizálására és más, alapvető reformokra is szükség lenne ahhoz, hogy megnyugtassák a pénzügyi piacot, visszaszerezzék a bizalmat és serkentsék a növekedést.

Százmilliárdokkal turbózzák fel az IMF-et

Archívum2012.04.21, 01:51

A G20 országcsoport több mint 430 milliárd dolláros új hozzájárulásával jelentősen megnő a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válságkezelő pénzügyi alapja - erről egyeztek meg pénteken Washingtonban a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő csoport képviselői.

IMF nélkül is meg kellene csinálni ugyanazt a megszorítást

Archívum2012.04.19, 15:40

Irányváltásra van szükség, mert lehalt a magar növekedés, és jobb lenne megegyezni az IMF-fel és az EU-val, mert ugyanazt a költségvetési kiigazítást meg kellene csinálni akkor is, ha nem állapodunk meg velük, de ha dőlőre jutunk a szervezetekkel, akkor legalább olcsóbban tudná magát finanszírozni az állam - vélik gazdasági szakemberek.

Január óta nem jutottunk közelebb az IMF-tárgyalásokhoz

Archívum2012.04.18, 10:05

Varga Mihály szerint Magyarország nem jutott közelebb az IMF-tárgyalások megkezdéséhez január óta. Az államtitkár szerint az IMF-tárgyalások gátja, hogy keverednek különböző kérdések.

Cudar éveket jósol nekünk az IMF

Archívum2012.04.17, 17:14

Idén a gazdaság stagnálni fog, jövőre a kilábalás erőtlen lesz, a munkanélküliség nem bír 11 százalék alá süllyedni, véli a Valutaalap. A világgazdaságban bezzeg szebbek a kilátások.

Tényleg, igazán várjuk az IMF-et

Archívum2012.04.17, 14:42

Fellegi Tamás a parlamentben azt mondta: a kormány nagyon elszántan készül a hiteltárgyalásra, de a politikai feltételeket elutasítják.

Meddig jutunk az IMF nélkül?

Archívum2012.04.17, 14:50

Egy ideje még kevesen kételkedtek abban, hogy 2012 első felében létrejön a megállapodás az IMF-fel, és a recesszió és gazdaság pangás évei után jövőre végre érdemben növekszik a magyar gazdaság. Tanulhatunk-e a három évvel ezelőtti török példából?  

Beárazzák az IMF-kudarcot

Archívum2012.04.16, 11:55

Londoni elemzők szerint a 300 forint közelébe jutó euróárfolyam annak a jele lehet, hogy a befektetők már nem biztosak abban, hogy Magyarország megállapodásra jut az IMF-fel.

Nincs kivitelezhető programja a kormánynak

Archívum2012.04.13, 09:23

Az első költségvetési tanács szakértőiből álló intézet vezetője szerint nem látszik, hogy a kormánynak lenne A vagy akár B terve a nemzetközi szervezetekkel való megállapodásra és a gazdaságot fenntartható pályára állító programja. Romhányi Balázs úgy véli, a kormány közmunkaprogramja rossz irányba vezet.

Megmerevedtek az álláspontok az IMF-tárgyalások feltételeiről

Archívum2012.04.13, 16:35

Londoni elemzők szerint nincs előrelépés a hiteltárgyalások ügyében, ami kockázatot jelent a magyar piacokra, ezen belül a forint árfolyamára nézve. Közben az Európai Bizottság újfent megerősítette, azt várja Magyarországtól, hogy teremtsen olyan biztonságos jogi környezetet, amely helyreállítja az üzleti bizalmat.

Románia már a második biztonsági hálóját szervezi

Archívum2012.04.12, 13:30

Románia előrehaladott tárgyalásokat folytat a Világbankkal arról, hogy a nemzetközi pénzintézet kössön vele egy egymilliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést - közölte csütörtökön Bogdan Dragoi román pénzügyminiszter.

Április végén találkozik Orbán és Barroso

Archívum2012.04.12, 15:29

Az Európai Bizottság szóvivője szerint Orbán Viktor áprilisban Brüsszelbe utazik, és ekkor találkozhat José Manuel Barrosóval is. A szóvivő szerint a bizottság véleménye nem változott a Magyarország és az IMF közötti tárgyalással kapcsolatban. Szijjártó Péter szerint Orbán és Barroso április 24-én találkoznak.

Zűrzavar az IMF-tárgyalások feltételei körül

Archívum2012.04.11, 21:52

A bírók nyugdíjkorhatára és az adatvédelmi hatóság függetlensége nem előfeltétele a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalásoknak - közölte szerdán a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.

Rápirított a kormányra az IMF a végtörlesztés miatt

Archívum2012.04.10, 18:47

Ahol csak lehetett, elrontotta a kormány a gazdaság rendbetételét a végtörlesztéssel, mert az amúgy is sérülékeny bankrendszernek ártott, a jogbiztonságot ledarálta, és a legkiszolgáltatottabb hitelfelvevőknek nem hozott könnyítést, véli az IMF.

Fellegi: Jó úton járunk, elkerüljük az államcsődöt

Archívum2012.04.06, 14:24

Magyarország jó úton halad a krízis kezelésében, és az ország nem szorul külső megmentésre - erről Fellegi Tamás nemzetközi tárgyalásokért felelős miniszter beszélt Washingtonban a Bloombergnek.

Morgan Stanley: Nyár előtt nem lesz IMF-megállapodás

Archívum2012.04.06, 14:30

A Morgan Stanley bankcsoport elemzői csak 25 százalékos esélyt látnak arra, hogy Magyarország gyorsan megállapodik az IMF-fel. 35 százalék esélyt adnak annak, hogy egyáltalán nem lesz megállapodás, míg a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy májusban megkezdődnek a tárgyalások, és augusztusra fejeződhetnek be.

IMF: Csak beszélgetünk Fellegivel

Archívum2012.04.05, 10:42

Informális megbeszélést tart a héten Christoph Rosenberg magyarországi küldöttségvezető Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterrel, hivatalos tárgyalásokról nincs még szó - erősítette meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Reuters hírügynökség kérdésére.

Ugrásra készen várja az IMF-et a kormány

Archívum2012.04.05, 12:11

Akár egy másodpercen belül is tudna tárgyalni a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője. Az IMF viszont kézzelfogható lépéseket vár a tárgyalások megkezdése előtt, addig csak informálisan hajlandó szóba állni Magyarországgal.

HSBC: Akár el is boldogulnánk IMF nélkül

Archívum2012.04.05, 16:47

Magyarország rövid távon továbbra is finanszírozni tudja magát a jelenlegi finanszírozási csatornákon - vélik londoni felzárkózó piaci elemzők. Egyesek szerint az ország finanszírozása akár az IMF/EU-program nélkül is lehetséges lenne, bár így elvesznének az olyan előnyök, mint a forint potenciális erősödése vagy a jegybanki kamatcsökkentés lehetősége.

Ötoldalú egyeztetés lesz a jegybanki függetlenségről

Archívum2012.04.05, 21:35

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországgal foglalkozó stábjával tárgyalt Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, azonban még mindig csak arról, hogy a hivatalos tárgyalások minél előbb megkezdődhessenek. A miniszter ismét megerősítette, hogy magyar oldalról nincs akadálya a tárgyalások megkezdésének, a labda az Európai Uniónál pattog szerinte.

A portugálok 5 milliárd eurót kapnak az IMF-től

Archívum2012.04.04, 22:16

Jól teljesít Portugália, a költségvetési takarékossági pályáról nem tért le, ezért az IMF újabb hitelrészletet szavazott meg neki.

Fellegi megint felkeresi az IMF-et

Archívum2012.04.03, 21:36

Az IMF-tárgyalásokkal megbízott Fellegi Tamás a héten informális tárgyalásokat folytat majd az IMF illetékeseivel a Magyarországnak nyújtandó hitelkeretről. Washingtoni tartózkodása alatt Fellegi egy rendezvényen is részt vesz, amelyen Bokros Lajossal és Szapáry Györggyel vitatja meg Magyarország gazdasági helyzetét.

Kövér: Mit akarnak, Harry Potter-kötetre tegyen esküt a jegybankelnök?

Archívum2012.04.04, 10:32

Kövér László, a parlament elnöke szerint nem a kormány hibás abban, hogy nem született megállapodás az IMF-hitelkeretről. Szerinte "más játszik velünk, egyrészt azért, hogy megalázzon". A politikus úgy vélte, Magyarország számára a középosztály lecsúszása jelenti a legnagyobb veszélyt.

IMF: Önámítás lenne megnyugodni

Archívum2012.04.03, 21:36

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője szerint bár a világgazdaság helyzete javult az elmúlt hónapokban, a magas államadósság és a jelentős munkanélküliség miatt továbbra sem megnyugtató a helyzet, ráadásul az olajdrágulás komoly rizikót jelent.

Az IMF kihúzná a törvényből az egykulcsos adót

Archívum2012.03.31, 17:13

Az IMF-tárgyalások megkezdéséhez módosítani kell a jegybanktörvényt, és ki kell venni a sarkalatos törvényből az egykulcsos személyi jövedelemadót - írja diplomáciai forrásra hivatkozva a Magyar Nemzet. A kormány által kért hitelkerethez szükség lesz a tömegközlekedés reformjára is.

A kormány több levelet is küldött Brüsszelnek

Archívum2012.03.30, 19:13

A kormány átküldte válaszait az Európai Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárásokkal és a jegybanktörvénnyel kapcsolatban, és közölte azt is, hogy a költségvetés tavaly jókora többletet produkált.