IMF

címke rss

Lázár: "Nem számolunk hitelmegállapodással"

Itthon2011.11.21, 23:35

Lázár János szerint a kormány a piacról szeretné finanszírozni az országot, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő új típusú együttműködéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem számolnak pénzek lehívásával. A Fidesz frakcióvezetője az MTV Az Este című műsorában beszélt a köznevelési törvényről, és arról is, hogy szerinte miért nem volt sikeres "a rendszerváltás utáni átmenet".

Az eváról dönt a parlament

Itthon2011.11.21, 08:00

A jövő évi adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és intézmények államosításáról is szavaz az országgyűlés hétfőn.

Bod Péter Ákos: Óriási a belső bizonytalanság

Gazdaság2011.11.21, 09:06

A magyar gazdaságpolitikai kormányzás kiszámíthatatlansága okozza a kockázatok jelentős részét, véli Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök az Infórádiónak azt mondta, óriási belső bizonytalanság van, ami személyekhez is kötődik, ezért a kormányfőnek rendet kellene teremteni ahhoz, hogy bármilyen irányt is vesz a gazdaságpolitika, az hitelessé váljon.

Külső körülményekkel magyarázzák kormánypárti képviselők az IMF-megállapodást

Itthon2011.11.21, 23:16

Nem várt, külső körülményekkel indokolják kormánypárti képviselők azt, hogy miért kötne a kormány megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Az [origo] által megkérdezett képviselők szerint nem kell lemondania Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, az IMF-el való tárgyalás pedig "szükséges".

Egyiptom pénzügyi segítségért fordul az IMF-hez

Gazdaság2011.11.20, 16:07

Az egyiptomi kincstárjegyek hozama a gazdasági válság óta legmagasabb szintre emelkedett a vasárnapi árverésen, miközben a kairói tőzsdemutató közel 2,5 százalékos veszteséggel zárt. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal egy 3,2 milliárd dolláros hitelcsomagról, amit még a nyáron utasított vissza a kormány.

Honnan van az IMF-nek pénze?

Gazdaság2011.11.20, 13:35

A 188 tagország befizetéseiből és egy óriási aranykészletből gazdálkodik többek között a Nemzetközi Valutaalap. Magyarország súlya most még nagyobb benne, mint amekkora gazdasági erőt képvisel, de ez hamarosan változni fog.

A JP Morgan szerint "az IMF nem lesz nagyon követelőző"

Gazdaság2011.11.20, 17:26

Várhatóan "nem lesz nagyon követelőző" a költségvetéssel kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az új típusú együttműködésről folytatandó tárgyalásokon - jósolták hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, csaknem kétharmadosra taksálva az IMF és a kormány közötti megállapodás esélyét.

FT: Az IMF aligha érti a magyar kormány szófordulatait

Gazdaság2011.11.19, 10:30

A Financial Times feltörekvő piacokkal foglakozó blogja szerint a magyar kormány eddigi elutasító álláspontját figyelembe véve jó hír, hogy az új megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal már jövő év elején megszülethet. Rossz hír viszont, hogy a kormány sincs igazán tisztában azzal, hogy mit is szeretne az IMF-től.

Mit kérhet a segítségért cserébe az IMF?

Gazdaság2011.11.19, 12:05

A magyar gazdaságot próbálja begyorsítani az IMF a magyar kormány által felvetett együttműködésért cserébe. Az IMF működését ismerő közgazdászok szerint nem biztos, hogy keménykedni fog a kormánnyal a Valutaalap, de a végtörlesztés és a nehézkes egészségügyi rendszer felbosszanthatja a szervezet képviselőit.

"Nem vagyok Matolcsy" - így kerülték ki a fideszesek az IMF-kérdést

Itthon2011.11.19, 18:22

"Nem vagyok Matolcsy Görgy" - így reagált Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Valutaalappal tervezett megállapodást firtató kérdésekre Rogán Antal belvárosi polgármesterrel közös, a rendőr-főkapitányságokon két lven belül kötelezően kialakítandó gyerekbarát kihallgatószobákról szóló szombati sajtótájékoztatóján. Rogán megpróbálta elviccelni a választ. A magyar kormány csütörtökön közölte, hogy új típusú megállapodást szeretne az IMF-fel.