IMF

címke rss

Ez lesz, ha a görögök nem fizetnek az IMF-nek

Gazdaság2015.06.25, 22:16

Görögország akkor sem kap időben pénzt, ha sikerül megegyeznie a hitelezőkkel. Az IMF-et csak zsebből vagy az Európai Központi Bank segítségével fizetheti ki. Sok országgal előfordult már, hogy nem törlesztett időben az IMF-nek, korántsem biztos, hogy ennek Athén esetében államcsőd lenne a vége. 

Néhány ponton engedtek a hitelezők Görögországnak

Gazdaság2015.06.25, 13:39

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök délelőtt tárgyalt országa hitelezőivel, továbbküldtek egy dokumentumot az eurócsoport pénzügyminisztereinek, akik délután üléseznek, Ciprasz erre nem bólintott rá. A dokumentum több ponton enyhébb követelményeket tartalmaz, mint a korábbi. Este uniós csúcs lesz, de tudósítónk szerint a görögök sorsa nem ott dől el. A fő téma a bevándorlás lesz.

Merev álláspontok miatt nincs megegyezés

Gazdaság2015.06.25, 11:13

Szerda estétől csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértői szinten Athén és hitelezői a görög adósságkérdés rendezéséről, de nem tudni, hogy milyen eredménnyel. Ugyanakkor úgy hírlik, hogy az eurózóna pénzügyminisztereinek szerda esti ülése alig egy órán át tartott és eredmény nélkül zárult. Ma folytatódhatnak a tárgyalások.

Kiszivárgott a hitelezők ajánlata a görög tárgyalásokról

Gazdaság2015.06.24, 16:56

Kiszivárgott a brüsszeli tárgyalásokról a dokumentum, amiből kiderül, pontosan mit várnak a hitelezők Görögországtól. A dokumentumban szó szerint pirossal javították ki a görög kormány korábbi javaslatait, és írták bele a sajátjaikat.

Az IMF ellen-javaslatcsomagot adott a görögöknek

Gazdaság2015.06.24, 16:04

A görög kormány újabb terhekkel sújtaná a nyugdíjakat, emelné az áfát, tovább terhelné a béreket. A nyugdíjasok már tüntettek, a kormánypárt balszéle és a koalíciós partner ilyen intézkedéseket nem akar megszavazni. Görögország hitelezői, főleg az IMF, elégedetlenek a tervezett lépésekkel, a GDP egy százalékát kitevő nyugdíjcsökkentést, nagyobb áfaemelést akarnak, a vállalkozásokat nem terhelnék annyira.

Nem tetszik a hitelezőknek a görög ajánlat

Gazdaság2015.06.24, 15:18

Nem tetszik a nemzetközi hitelezőknek az Athén által hét elején benyújtott reformcsomag, jelentette be a görög kormány illetékese szerda délelőtt. Pedig ma este kellene az eurózóna pénzügyminisztereinek is eljutni egy olyan megállapodás tervezethez, amiről érdemben tudnának az EU állam- és kormányfői holnap tárgyalni.

Ennyi maradt a Sziriza választási ígéreteiből

Gazdaság2015.06.24, 10:53

A Sziriza januárban szinte berobbant a görög politikába. A párt választási ígéretei között szerepelt, hogy leszámol a hitelezőkkel, enyhíti a pénzügyi szigort, új munkahelyeket teremt, emeli a nyugdíjakat és a minimálbért. Ezeket a terveket jórészt gyorsan feladta a kormánykoalíció. A jelenleg is tartó tárgyalások során pedig még inkább visszavonulót kell fújniuk.

Egyre közelebb lehet a görög megállapodás

Gazdaság2015.06.23, 10:23

Hétfő este sokáig tanácskoztak az euróövezeti államfők és miniszterelnökök a görög adósságválság megoldásáról, ugyanakkor már előre tudható volt, hogy nem lesz megállapodás. Viszont úgy tűnik, hogy a görögök által benyújtott javaslat tervezet már egyre több helyen közeledik a nemzetközi hitelezők álláspontjához, így szerdán folytatódhatnak a tárgyalások. 

Csütörtökön tárgyalnak tovább a görögökről

Gazdaság2015.06.22, 16:24

Nem hétfő este lesz a görög dráma utolsó felvonása, az eurócsoport pénzügyminiszterei nem tudtak dűlőre jutni a görög válság ügyében, ezért június 25-én, csütörtökön újabb csúcstalálkozó lesz, de azért a hétfő estit is megtartják. A görög javaslatok az uniós pénzügyi vezetők szerint jó alapot jelenthetnek a tárgyalásokhoz.

Jobb lehet a görögöknek az euró nélkül

Gazdaság2015.06.20, 16:43

Ha Görögország nem tudja visszafizetni a hónap végéig a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 1,5 milliárd eurós kölcsönt, az számukra az euró, majd az Európai Unió elhagyásával járhat. A jövő hétfőre tervezett rendkívüli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósság kérdése lesz a középpontban.