IMF-tárgyalás

címke rss

Csak levelezgetünk az IMF-fel

Gazdaság2012.10.03, 11:50

Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap válasza a magyar kormány korábbi levelére; az IMF ebben fõként pontosításokat kért a kabinettõl. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdõdhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka címû mûsorában. A frakcióvezetõ szerint a kormány több olyan lépést is fontolgat, amely a nyugdíjak és fizetések együttes folyósítását vagy a nyugdíjjárulékok befizetését érintené.

Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez

Gazdaság2012.10.01, 13:26

Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezõknek és a magyar kormánynak a jövõ évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyûlés gazdasági bizottságának hétfõi ülésén. A tárgyalásokért felelõs miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.

Orbán újabb európai válsághullámra számít

Gazdaság2012.09.28, 09:15

Európán végigsöprõ újabb válsághullámra és gyors IMF-megállapodásra számít Orbán Viktor a közeljövõben. A miniszterelnök szerint nagy utat tett meg az ország két év alatt, azóta, hogy Görögországgal egy szinten emlegették, mint a szakadék szélén álló országot, a jövõ pedig keletre vezethet, miután több magyar építõipari cég is komoly megállapodások küszöbén áll.

Simor: Elkerültük a szociális katasztrófát 2008-ban, ez volt a cél

Gazdaság2012.09.26, 15:18

Órákig tartó, idõnként heves vitába átcsapó ülést tartott a parlament gazdasági bizottsága a 2008-ban megkötött IMF-megállapodásról és a hitelfelvételrõl. Veress János volt pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök akkori döntéseiket védték, Rogán Antal számon kért.

Jöhetnek még megszorítások

Gazdaság2012.09.26, 15:52

A kormány a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentésen és a segélyezési plafonon túl is "gondolkodik még egyéb kiadásoldali intézkedésekben" az IMF-megállapodás érdekében - mondta szerdán az Indexnek Varga Mihály, az IMF-EU-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter.

Perspektívátlan vergõdést jósol a GKI

Gazdaság2012.09.26, 15:17

Ebben az évben 1,5 százalékkal csökken, jövõre 0,8 százalékkal nõ a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt. elõrejelzése szerint. Vértes András elnök szerint a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel, csak mumusként használja a szervezetet.

Segélyezési plafon jöhet

Itthon2012.09.25, 08:29

Felsõ határt vezethetnek be az egy fõnek havonta kifizethetõ szociális támogatásoknál - írja a Magyar Nemzet. Az ötlet a múlt heti kormányülésen vetõdött fel, de az nem világos, hogy a javaslat konkrétan szerepel-e a kormány IMF-nek küldött válaszlevelében.

Karcsúsodás vár a közszférára

Itthon2012.09.24, 09:42

Év végére derülhet ki, hogy hány emberre lesz szükség a közszférában, és vizsgálják azt is, hogy a két-három év alatt nyugdíjba vonulók számát figyelembe véve elegendõ-e a létszámcsökkentés - közölte Giró-Szász András. A kormányszóvivõ is elmondta az IMF-tárgyalásokról: sem nyugdíj-, sem bérbefagyasztás nem jöhet szóba.

Varga: Adóemelés is szóba jöhet

Gazdaság2012.09.22, 15:02

Egy meglévõ adókulcs esetleges módosítását és a közszféra létszámcsökkentését is említette Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter egy szombati interjúban. Egy kérdésben nagyon éles vita volt az IMF-fel, de szerinte novemberre meglehet a megállapodás.

Átírhatja az IMF a költségvetést

Gazdaság2012.09.20, 17:03

Levették az Országgyûlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitûzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetõvé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó pillanatban átírják a büdzsé fõ számait.

Még tíz napig titkolják az IMF-levelet

Itthon2012.09.20, 18:38

Ha a kormánypárti politikusokon múlik, szeptemberben már nem derül ki, milyen intézkedések szerepelnek a kormány által a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak szerdán elküldött levélben.

Az IMF megkapta a kormány alternatív javaslatát

Gazdaság2012.09.19, 22:52

A magyar kormány szerda reggel elküldte, a Nemzetközi Valutaalap pedig megkapta a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát - erõsítette meg a tárgyalásokat vezetõ Varga Mihály tárca nélküli miniszter és az IMF budapesti irodavezetõje. Konkrétumokat ugyanakkor egyikük sem mondott a csomag tartalmáról. Jövõ héten derülhet ki, hogy a szervezet tárgyalódelegációja mikor térhet vissza Budapestre, de Varga szerint "valószínûleg már csak októberben".

Finomabb lesz a kormánnyal az IMF

Gazdaság2012.09.18, 11:14

A kedvezõ piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új magyar IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése - erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózópiaci elemzõk, akik szerint a páros kevésbé lesz szigorú a jövõ évi költségvetési hiánycélok kitûzésekor, ha a költségvetési kiigazítás minõsége jelentõsen javulna.

Egy héttel tolták el a költségvetést

Gazdaság2012.09.18, 17:13

Csupán egy-egy héttel halasztotta el a parlament a 2013-as költségvetés két utolsó szavazását, így ha ehhez az ütemtervhez tartja magát a kormányoldal, akkor október elején lesz elfogadott törvény a jövõ évi költségvetésrõl. De a menetrendet bármikor felrúghatják, függõen attól, hogy a kormány mennyire akar megfelelni az IMF-nek és az Európai Bizottságnak.

Kettészakadt az IMF-fel vitázó kormány

Gazdaság2012.09.17, 13:38

A Morgan Stanley elemzõje budapesti látogatásán azt tapasztalta, hogy a kormányban kétféle álláspont ütközik. Varga Mihály csoportja megegyezne, Orbán Viktor viszont azok véleményét hangoztatta, akik szerint kell IMF-megállapodás, de nem mindenáron. Az elemzõ szerint külsõ kényszer nélkül a kormány elhúzhatja a tárgyalásokat.

Elhalasztják a költségvetési vitát

Gazdaság2012.09.17, 12:59

Az IMF-tárgyalások iránti elkötelezettségét demonstrálja a kormánytöbbség azzal, hogy a megállapodás megszületéséig - de legfeljebb novemberig - felfüggeszti a 2013-as költségvetés vitáját. Szerdán megy a kormány válasza Brüsszelbe.

A kormány hamarosan elküldi alternatív javaslatcsomagját az IMF-nek

Gazdaság2012.09.16, 18:25

Nem módosítják a jövõ évi költségvetés makropályáját, amelyet az IMF és az Európai Bizottság is kétségbe von, de a kormány elküldi alternatív javaslatcsomagját a jövõ hét közepén a két szervezetnek, jelezte Varga Mihály, az IMF-fel folytatott tárgyalásokért felelõs miniszter.

Megenyhül Orbán, ha Merkel rápirít

Gazdaság2012.09.14, 12:29

Egyre bizonytalanabbnak tûnik az IMF-tárgyalások folytatása. A valutaalap azt várja a kormánytól, hogy írja át a jövõ évi költségvetés tervezetét, Orbánék azonban a jelek szerint hajthatatlanok. Információink szerint a miniszterelnök a jövõ hétig biztos makacsul kitart. Akkor találkozik Angela Merkel német kancellárral. Ha Merkel kemény lesz, Orbán engedni fog.

IMF: Még idõpont sincs

Gazdaság2012.09.13, 19:02

A valutaalap külkapcsolatokért felelõs igazgatója washingtoni sajtóértekezletén annyit mondott, hogy nincs még dátuma egy újabb budapesti látogatásnak. Varga Mihály IMF-fõtárgyaló egy napja Varsóban azt mondta, a tárgyalások októberben folytatódhatnak.

Tolódik az IMF-tárgyalások folytatásának idõpontja

Gazdaság2012.09.12, 08:20

Varga Mihály fõtárgyaló azt mondta Varsóban, hogy októberben folytathatják az egyeztetéseket az IMF-fel és az Európai Unióval. A Bloomberg kommentárja szerint korábban az egyeztetések szeptemberi folytatásáról volt szó.

Orbán: Mi jók vagyunk, a világ rossz

Itthon2012.09.10, 15:25

Magyarország stabilan áll a lábán, és csak az Európai Unió válsága miatt van szükségünk az IMF segítésére - mondta Orbán Viktor a parlament õszi ülésszakának nyitónapján. Orbán azt ígéri, csak olyan megállapodást fog elfogadni, amely támogatja a munkahelyvédelmi akciótervet. A miniszterelnök az IMF-megállapodáson kívül az õsz nagy feladatai közé sorolta a rendõrség és a választási rendszer átalakítását, valamint az új polgári törvénykönyv elfogadását is.

Orbán beszédével indul az õszi parlament

Itthon2012.09.10, 07:59

Két hónapos nyári szünet után hétfõn Orbán Viktor beszédével kezdõdik meg a parlament õszi ülésszaka. Orbán az IMF-rõl és a munkahelyvédelemrõl is beszélni fog, késõbb a költségvetésrõl és a családon belüli erõszakról is lesz szó.

Orbánnak kell megmondania, mit vállal a hitelért

Gazdaság2012.09.10, 18:34

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar kormányzaton a sor, hogy lépjen a hitelkeretért folytatott tárgyalásokon. Azt is mondta, hogy az ország finanszírozásával nem lehet baj, a hiány mértéke a kérdéses. Európa Kovács szerint nem Magyarország ellen játszik.

Erste-vezér: Ott tartunk, ahol 2008-ban

Gazdaság2012.09.10, 15:01

Olcsóbbak lennének a hitelek, ha lenne IMF-megállapodás, ez lenne az adósok és a bankárok érdeke is. Hitelmegállapodás esetén pedig a bankok több magyar állampapírt lennének hajlandóak vásárolni, ez az állam érdekeit is szolgálná - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a Joint Venture Szövetség konferenciáján.

Orbán: Az IMF megszorításokat akar

Itthon2012.09.08, 19:13

Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben - jelentette ki Orbán Viktor a kötcsei pikniken. A miniszterelnök szerint a mostani kormány politikája nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni.

Korábbi listájára is várja még a választ az EU

Gazdaság2012.09.07, 15:00

Választ vár a magyar kormánynak júliusban átadott dokumentumára az Európai Bizottság. Ez a dokumentum vélhetõen nem azonos azzal, amelyre csütörtökön Orbán Viktor hivatkozott, amikor azt mondta, ilyen áron nem kell IMF-megállapodás.

Most akkor ki kért nyugdíjcsökkentést?

Gazdaság2012.09.08, 09:28

Az [origo] birtokába került az az uniós jelentés, amelyben Orbán Viktor szerint sokkal több konkrétum szerepel, mint bármilyen korábbi papírban. Az augusztus 31-én íródott dokumentum azonban semmilyen extrém követelést nem tartalmaz, nincs benne szó a nyugdíjak csökkentésérõl, az adók emelésérõl vagy a bankok pénzhez juttatásáról. Az EU ugyanakkor leszögezi, hogy választ vár a korábbi kérdéseire, és nagyobb nyitottságot vár el a magyar féltõl.

IMF: Jelentõs pontatlanságok vannak a Magyar Nemzet listájában

Gazdaság2012.09.07, 19:26

Az IMF budapesti irodavezetõje szerint jelentõs pontatlanságok vannak abban a listában, amely a Magyar Nemzetben jelent meg. Orbán arra a listára utalva azt mondta, ilyen áron nem kell az IMF-tõl segítség.

Rólunk tárgyalnak a pénzügyi bizottságban

Itthon2012.09.07, 12:37

Az IMF-tárgyalások is napirendre kerülnek az EU-tagállamok képviselõibõl álló Gazdasági és Pénzügyi Bizottságban.

Az IMF kérésére módosítható a büdzsé

Gazdaság2012.09.07, 15:21

Rogán Antal a sárvári frakcióülés pénteki napja után azt mondta: tartható a költségvetés, de az IMF/EU-tárgyalások úgy kívánják, módosítanak rajta. A Fidesz frakcióvezetõje szerint az új választás csak úgy bonyolítható le, ha a választási eljárás önkéntes feliratkozással társul. A politikus arról is beszélt, hogy a devizahitelesek továbbra is számíthatnak a kormányra, a Nemzeti Eszközkezelõ eddigi tevékenységével viszont nem elégedettek.

Nyugdíjcsökkentést is kér az IMF

Gazdaság2012.09.06, 20:09

Egyebek mellett nyugdíjcsökkentést, nyugdíjkorhatár-emelést, a családi pótlék csökkentését, szja-emelést, valamint az ingatlanadó bevezetését is kéri az IMF a hitelért cserébe - írja a csütörtöki Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett értesüléseire hivatkozva.

Orbán a mélybe lökte az OTP-t a tõzsdén

Gazdaság2012.09.06, 16:25

Orbán Viktor az IMF állítólagos feltételeit elutasító üzenetére estek az árfolyamok a pesti tõzsdén. Az OTP bõ 2 százalékos pluszból közel 2 százalékos mínuszba került.

Orbán nagy trükkje lehet az IMF-lista

Gazdaság2012.09.06, 17:38

Orbán Viktor bejelentette, az IMF által kért megszorítások árán nem kell Magyarországnak a pénzügyi segítség. Az IMF listáját azonban nem érdemes diktátumnak tekinteni, mert a valutaalapnak nem ez a módszere. A csomagot mindig az adott ország állítja össze, a nyugdíjak visszavágásának az igényével például soha nem hozakodott még elõ az IMF, jóllehet ezt több ország is bevállalta már némi kölcsönért cserébe.

Orbán: Ilyen áron nem kell IMF-hitel

Gazdaság2012.09.06, 16:59

A jelenlegi feltételekkel, "ezen az áron, így nem kell" az EU és az IMF által Magyarországnak felkínált hitel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videón. A miniszterelnök szerint a jelenleg is zajló sárvári évindító Fidesz-frakcióülés döntött így.

Rogán: Várhatóan módosítani kell a költségvetést

Gazdaság2012.09.05, 08:57

Várhatóan még az idén megegyezik a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a megállapodás miatt pedig valószínûleg változtatni kell a költségvetésen - mondta Rogán Antal, aki álkonfliktusnak tartja a választási regisztrációról szóló vitát, ám az errõl szóló törvényrõl a kihirdetés elõtt alkotmánybírósági állásfoglalást kérne.

Orbán: Az õsszel lezárulhatnak az IMF-tárgyalások

Gazdaság2012.09.05, 13:49

Kormányzati kommunikációs roham indult IMF-ügyben. Orbán Viktor miniszterelnök szerint vannak vitatott kérdések, de már az õsszel egyezség születhet a hitelkeretrõl. Varga Mihály és Rogán Antal is az IMF-fel való egyezkedésrõl beszélt.

Nincs dátum az IMF-tárgyalásokra

Gazdaság2012.08.31, 10:45

Nem döntött az IMF arról, hogy mikor folytatódjanak a magyar hitelprogramról szóló tárgyaklások - közölte a szervezet külkapcsolati igazgatója csütörtökön. Az IMF szerint a megállapodáshoz egyetértés kell néhány alapvetõ kérdésben.

Fizetünk az IMF-nek, mint a katonatiszt

Gazdaság2012.08.10, 13:43

Pénteken esedékes a magyar állam számára egy 649 millió eurós tõkerészû hitel törlesztése a Nemzetközi Valutaalap felé, ez mai árfolyamon számítva mintegy 180 milliárd forintot tesz ki.

Miért szárnyal a forint?

Gazdaság2012.08.07, 08:12

A nemzetközi pénzvilág most egy kicsit jobban hisz a fellendülésben, és ezért hajlandó több kockázatot vállalni. Az eredmény, hogy szívesen hozzák Magyarországra a pénzüket, mert itt magas kamatot kapnak utána. Ettõl lett erõs a forint, és ez akár így is maradhat egész augusztusban, ha nem történik semmi váratlan.

Török és azeri pénzre pályázik a kormány

Gazdaság2012.08.02, 16:44

Törökországban és Azerbajdzsánban bocsátana ki magyar államkötvényeket az Államadósság Kezelõ Központ - írja a Reuter. A lépés úttörõ lenne, de az ÁKK szerint csak az IMF-tárgyalások lezárulta után jöhet szóba.

Orbán bûnbak egy angol filozófus szerint

Itthon2012.08.01, 16:12

Az európai politikai osztály vezetõinek szükségük van egy külsõ ellenségre, egy bûnbakra, ez pedig most a külön utakat keresõ Orbán Viktor, mondja Roger Scruton angol konzervatív filozófus, aki megdicsérte a kormányfõt az IMF-ügy kezelése miatt.

A román hitelt kaphatja Magyarország

Gazdaság2012.07.30, 09:19

Magyarország olyan típusú hitelkeretre számíthat az IMF-tõl és az EU-tól, mint amilyet Románia kapott 2011-ben - írta a Népszabadság. Ez szigorú felügyelettel jár, ugyanakkor a kormány szándékainak megfelelõen nem feltétlenül jár konkrét hitelfelvétellel.

Milyen Magyarországot akar az IMF?

Gazdaság2012.07.30, 09:18

Nem lennének ötletszerûen bevezetett adók, lenne viszont vagy 600 milliárd forintnyi újabb megszorítás; az állam kisebb lenne, ezért közszolgákat kéne elbocsátani, a bankokkal és a multikkal barátságosabban bánna a kormány, de egy céggel sem kivételezne. Ha az IMF-en múlna, ilyen lenne Magyarország.

Varga: Nyitottak vagyunk az MNB-adó módosítására

Gazdaság2012.07.27, 14:16

Bár az Európai Központi Bank már uniós jogszabályba ütközõnek találta, az Európai Bizottság véleményét még megvárja a kormány a tranzakciós illetékrõl, amelyet a jegybankra is kiterjesztettek. Varga Mihály az IMF-tárgyalásokról elmondta, hogy az ingatlanadó nem, de a bankadó felmerült a tárgyalásokon.

Varga: Enged a kormány, ha ez kell az IMF-hitelhez

Gazdaság2012.07.27, 21:46

A lakosság többsége szerint szükség van az IMF-megállapodásra, ez késõ õsszel be is következhet Varga Mihály miniszter szerint. A kormány az ingatlanadót nem vezeti be, az egykulcsos adóhoz az IMF türelmét kéri, az MNB megadóztatásával járó tranzakciós adót viszont átalakítják, ha erre szükség van.

Több dologban sem ért egyet a kormánnyal az IMF

Gazdaság2012.07.26, 10:38

Baja van az IMF-nek és az Európai Bizottságnak a jövõ évi költségvetés megalapozottságával, a tranzakciós adóval, a felpörgetett közmunkaprogramokkal, ez olvasható ki Varga Mihálynak, az IMF-tárgyalásokat vezetõ delegáció vezetõjének nyilatkozatából.

IMF: Megszorítás kell a jóléthez

Gazdaság2012.07.27, 11:53

Az elmúlt bõ egy hétben Magyarországon tartózkodó IMF-delegáció értékelése szerint újabb megszorításra lesz szükség 2013-ban, mert csak így lesz tartható a költségvetés tervezett hiánya. Közben viszont végre kell hajtani a Széll Kálmán-tervet és más reformokat, mert csak így lehet elérni a növekedést és a jólétet.

Érik a kemény ütközet az IMF-fel

Gazdaság2012.07.26, 16:23

Az Európai Bizottság úgy látja, a magyar állam jövõre sokkal nagyobb költségvetési hiányt hoz majd össze, mint azt a kormány most tervezi. Az IMF-es delegáció csendes profizmussal kérdezte végig a magyar gazdaság fontos szereplõit, a nagy képet akarták összerakni a gazdaságról.

Magyar gyümölcslevet adott Orbán az IMF-tárgyalóknak

Itthon2012.07.26, 13:46

Szókimondó és határozott embernek írta le a magyarországi IMF-tárgyalásokat vezetõ Thanos Arvanitist a Blikk informátora, aki Irina Ivascsenkót csendesnek, Barbara Kaufmannt pedig aprólékosnak írta le. Az IMF-képviselõk az Orbán Viktorral való tárgyaláson magyar gyümölcslevet és magyar ásványvizet kaptak, miután Orbánnál sosem szolgálnak fel mást.

Orbán visszavárja az IMF-et

Gazdaság2012.07.25, 16:22

Orbán Viktor kormányfõ azt várja, hogy a Valutaalap állítson össze egy listát arról, hogyan látja a magyar gazdaságot, hogyan kellene változtatnia a kormánynak a gazdaságpolitikáján, és mondják el a hitel elõfeltételeit. Egyébként a miniszterelnök szerint jó hangulatú volt a keddi találkozója az IMF-fel és az Európai Bizottsággal.

Rászervezett egymásra Orbán és az IMF

Gazdaság2012.07.26, 13:41

A magyar gazdaság problémáiról kérdezték az IMF-küldöttség tagjai szerdán a magyar szakszervezeti szövetségek vezetõit. Két elnök nem tudott elmenni, mert õket Orbán Viktor kormányfõ hívta egyeztetni.

Orbán kedden tárgyalt az IMF-fel

Gazdaság2012.07.24, 18:02

Egy IMF ellen tiltakozó személy megpróbálta aprópénzzel megdobálni Orbán Viktor miniszterelnököt a Képviselõi Irodaháznál, amelyben a Fidesz elnöksége ülésezett, és amely elõtt demonstrált egy harminc fõbõl álló társaság a Valutaalap és az Európai Bizottság ellen.

Az IMF elõtt minõségi borokról konzultált Orbán

Gazdaság2012.07.25, 12:28

Orbán Viktor miniszterelnök, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János államtitkár a borászok képviselõivel konzultált kedden délután az IMF-küldöttséggel folytatott találkozó elõtt.

Provence-ban készül Rogán az IMF-re

Itthon2012.07.23, 10:04

Kedden tárgyal a magyar kormány által felállított bizottság az IMF-küldöttséggel, amelyen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje is részt vesz. A politikus addig egy dél-franciaországi faluban nyaral.

Konkrét kérdéseket szegez a kormánynak az IMF

Gazdaság2012.07.22, 11:41

Az IMF/EU delegáció az eddig lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeirõl, ezért a jövõ heti tárgyalásokon már konkrét kérdéseket tesznek fel a magyar kormánynak - mondta a nemzetgazdasági tárca államtitkára.

Tarlós úgy érzi, tetszettek a tervei az IMF-nek

Itthon2012.07.19, 14:18

A BKV-ról és a vállalat finanszírozásáról tárgyalt csütörtökön Tarlós Istvánnal az IMF és az Európai Bizottság delegációja a budapesti Városházán. A fõpolgármester szerint az IMF támogatta a buszágazat esetleges kiszervezését, és tetszett nekik a városüzemeltetési struktúra átalakítása is.

Varga: Nem szokásunk mumusozni

Gazdaság2012.07.19, 11:31

Az IMF-fel elsõ körben a magyar gazdaság jövõ évi és idei várható számairól, a makropályáról kell megállapodni, utána jöhetnek a részletek - mondta Varga Mihály a Figyelõ hetilapnak adott interjújában. A tárca nélküli miniszter szerint van rá esély, hogy Matolcsy György is találkozzon a delegációval, akik egy hét alatt 50-55 tárgyalást folytatnak le. A kormánynak tabulistája nincs, de vagyonadó és ingatlanadó nem lesz, a tömegközlekedésrõl viszont szívesen egyeztet.

Évszázados rutinunk van a kuncsorgásban

Gazdaság2012.07.18, 14:36

Népszövetségi kölcsön, hét évig Magyarországon tartózkodó amerikai pénzügyi felügyelõ, szovjet és kínai segítség - a múlt században számos elõzményük volt a mostani IMF-es hiteltárgyalásoknak. Sõt, arra is akad példa, hogy a segítségnyújtásnak a maihoz hasonló feltételei voltak. Kihez fordultunk az elmúlt 100 évben, ha elfogyott a pénzünk?

Az IMF érkezésével távolodik a magyar csõd

Gazdaság2012.07.18, 14:44

Idei mélypontjára csökkent szerdára a londoni piacon az ország csõdkockázatát mutató CDS. Ennek hátterét az IMF-tárgyalások elindulása és az amerikai jegybankelnök szavai adják.

Tojásokon lépked az IMF milliárdjaival szemezõ kormány

Gazdaság2012.07.17, 09:55

Érzékelhetõ fordulatot vett a kormány a kedden megkezdõdött IMF-tárgyalások elõtt. Bár eddig kemény szavakkal próbálta bizonygatni, hogy nincs nagy szükségünk a Nemzetközi Valutaalap pénzére, a legújabb verzió szerint könnyen lehet, hogy költenünk kell majd belõle. A kormányt több gazdasági körülmény is szorongatja, jövõ év elején valahonnan tengernyi pénzt kell szereznie. Most akkor szükségünk van az IMF pénzére, vagy nem?

Sorban álltak a magyar adósságért a befektetõk

Gazdaság2012.07.17, 13:39

Hatalmas érdeklõdés mellett nyolc hónapja nem látott szintre süllyedõ hozammal zárult a magyar kincstárjegyek aukciója. A rég látott érdeklõdés azt jelzi, a piac bízik az IMF-tárgyalások sikerében.

Láncokkal tiltakoztak az érkezõ IMF ellen

Itthon2012.07.17, 13:51

Két ember hozzáláncolta magát az IMF budapesti épületéhez, a rendõröknek kellett leszedniük õket. A hiteltárgyalások ellen tiltakoztak.

Orbán: Nem a talpon maradáshoz kell az IMF

Gazdaság2012.07.17, 08:22

Félreérti a magyar társadalom Orbán Viktor szerint, hogy mirõl tárgyal a kormány az IMF-fel. A miniszterelnök szerint a kedden kezdõdõ tárgyalások az olcsó finanszírozhatóságról szólnak, nem pedig Magyarország megmentésérõl.

Szürke nyakkendõben jött a félelmetes görög

Gazdaság2012.07.17, 12:17

Megkezdõdtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között kedd délelõtt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.

Elzárta magát Orbán a Fidesz régi álmától

Gazdaság2012.07.17, 09:45

Egykor a Fidesz választási programjában is szerepelt, mára mégis a párt egyik elsõ számú tabuja lett az ingatlanadó. Az Orbán-kormány három elõdje is belevágott, van elõnye is bõven, mégsem lett belõle soha semmi Magyarországon. Most az IMF és az EU újra forszírozza.

Tarlóssal is tárgyalnak majd az IMF képviselõi

Gazdaság2012.07.17, 10:58

A Magyar Hírlap szerint Tarlós István fõpolgármesterrel is tárgyalni fognak az IMF képviselõi, akik hétfõn érkeztek meg Magyarországra, és kedden kezdik meg az egyeztetéseket a hitelkeretrõl.

Az uniós delegáció szerdán érkezik a hiteltárgyalásra

Gazdaság2012.07.17, 11:01

Az IMF képviselõi már Magyarországon vannak, az EU delegációja viszont csak szerdán érkezik, hogy tárgyaljanak a magyar féllel a valutaalap hitelkeretérõl.

Már hétfõn megérkezik Magyarországra az IMF-delegáció

Gazdaság2012.07.16, 11:28

Hétfõn érkezik Budapestre az IMF-delegációt szállító gép - értesült az [origo]. A tárgyalások kedden kezdõdnek, pontosan nyolc hónappal az után, hogy a kormány váratlanul az IMF-hez fordult. A magyar tárgyalódelegáció vezetõje, Varga Mihály szerint õsszel születhet meg a megállapodás, és elképzelhetõ - ha az európai helyzet úgy alakul, hogy hozzá kell nyúlni a kerethez. Eddig a kormány mindig azt hangsúlyozta, hogy csak "elõvigyázatosságról" van szó.

Kövér: Nem hagyjuk, hogy zsaroljon az IMF

Itthon2012.07.16, 12:29

A kormány nem hagyja magát megzsarolni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyaláson, de a nemzetközi pénzügyi szervezet nem is tud igazán mit kérni Magyarországtól - mondta Kövér László, az Országgyûlés elnöke egy vasárnapi esti tévémûsorban.

Varga kitart az elõvigyázatossági hitel mellett

Gazdaság2012.07.13, 10:18

Mire a falevelek lehullanak, meglesz a megállapodás - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról. A miniszter elmondta, hogy az ingatlanadó ellen azzal érvelnének, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már elkaszálta. Varga annak ellenére is elõvigyázatossági hitelt kérne, hogy az IMF közölte, csak készenléti hitelrõl lehet szó.

Kamatot csökkentene két magyar jegybankár

Gazdaság2012.07.12, 13:24

Már ebben a hónapban elképzelhetõnek tart egy óvatos kamatcsökkentést a monetáris tanács két tagja, akik szerint az infláció nem akadály.

Visszafelé sülhetne el egy kamatcsökkentés

Gazdaság2012.07.12, 17:22

Amíg az infláció és az országkockázat nem csökken tartósan és jelentõsen, addig veszélyes lépés lenne egy kamatcsökkentés, ami aláásná a jegybank hitelességét - vélte Király Júlia MNB-alelnök.

Csak a szigorú felügyeletbe megy bele az IMF

Gazdaság2012.07.12, 17:28

A kormány lemondhat a rugalmas hitelkeretrõl az IMF szóvivõjének csütörtöki nyilatkozata szerint. Gerry Rice kijelentette, hogy csak a szigorú felügyelettel járó készenléti hitelkeret jöhet szóba a magyar tárgyalásokon.

Matolcsy nyaralni megy, amikor az IMF jön

Gazdaság2012.07.12, 17:30

A jövõ héten újraindulnak a két éve megszakadt egyeztetések az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, de Matolcsy György nélkül, mert a nemzetgazdasági miniszter épp akkor tölti szabadságát.

Változtathat az egykulcsos szja-n az IMF

Gazdaság2012.07.11, 07:51

A Népszabadság forrásai szerint a kormány nem tervezi bevezetni az ingatlanadót egy esetleges IMF-hitel kedvéért, de az egykulcsos szja-val kapcsolatban tehet engedményeket.

Ingatlanadót kérhet Brüsszel a hitelért cserébe

Gazdaság2012.07.10, 09:09

A hvg.hu birtokába került egy bizottsági dokumentum, amely tételesen felsorolja, mit kérhet az EU-IMF a 10-15 milliárd eurós hitelkeret-megállapodás megkötéséért. Olyan tételek szerepelnek benne, mint az alacsony jövedelmûek adóterheinek mérséklése, az ingatlanadó bevezetése, vagy a még állami kézben lévõ tömegközlekedési és energetikai vállalatok privatizációja.

Ha nincs fordulat, nem lesz IMF-megállapodás - interjú Surányi Györggyel

Gazdaság2012.07.11, 10:56

Gazdaságpolitikai fordulat kell ahhoz, hogy létrejöhessen az IMF-megállapodás, ha viszont ez megtörténik, stabilan 280 forint alatt ragadhatna az euró árfolyama - mondta az [origo]-nak Surányi György. A volt jegybankelnök szerint az az ország szerencséje, hogy az export még fut, és hogy magas az ország devizatartaléka. Gazdasági problémáinkat viszont 11 éve cipeljük, az egyetlen elõremutató év a Bajnai-kormány idejére esett.

Varga Mihály: Nem lesz sétagalopp az IMF-tárgyalás

Gazdaság2012.07.09, 12:58

Kemény tárgyalásokra számít az EU-val és az IMF-fel Varga Mihály, bár hogy pontosan mirõl lesz szó, arról csak sejtései vannak. A tárca nélküli miniszter az MTV Ma Reggel címû mûsorában azt mondta, hogy az IMF nem szívbajos, és elsõsorban az adópolitika területén számít kemény tárgyalásra.

Milyen lesz a meccs az IMF-fel?

Gazdaság2012.07.06, 15:02

Már arra is több mint fél évet kellett várni, hogy egyáltalán leüljenek a kormánnyal az IMF tárgyalói, de mi jön most ez után? Mit akar a kormány, és mit vár el az IMF? Mik a buktatók, és mi a tét? Háttér a hamarosan megkezdõdõ tárgyalásokhoz.

Vargát veri majd ki az izzadság Matolcsy csomagja miatt

Gazdaság2012.07.06, 09:06

Több mint féléves küszködés után várhatóan még júliusban elindulnak a tárgyalások Magyarország és az IMF között, de a kormány új, 300 milliárdos csomagja miatt azok még nehezebbek lehetnek, mint amire eddig számítani lehetett. Az Európai Bizottság és a Valutaalap biztosan foglalkozni akar majd a jegybanki függetlenséggel és az újra veszélybe került költségvetési hiánycéllal.

Július 17-én érkezik az IMF-küldöttség, kezdõdhetnek a tárgyalások

Gazdaság2012.07.06, 14:06

A parlament pénteken megszavazta a jegybanktörvény módosítását, majd rögtön utána bejelentették, hogy az IMF és az Európai Bizottság delegációja Budapestre érkezik, és hamarosan megkezdõdnek a tárgyalások.

Elfogadták az IMF-nek is tetszõ jegybanktörvényt

Gazdaság2012.07.06, 10:31

A parlament megszavazta a jegybanktörvény módosítását, így még a nemzetközi szervezetek jelzése alapján is bármikor elkezdõdhetnek a tárgyalások a magyar kormány és az IMF-EU-kettõs között. Amelyek nem lesznek egyszerûek.

Így altat Matolcsy

Vélemény2012.07.03, 13:55

Hogyan lehetséges, hogy az egyik zsebünkbõl teszünk át pénzt a másikba, és mégis veszítünk? Nem ejtjük el, nem fújja el a szél, nem csúszik ki az ujjaink közül, és mégis szegényebbek lettünk. Hogyan történik mindez, mi ebben a felelõssége a kormánynak, és miért érezhetjük úgy, hogy Matolcsy György tényleg csak mesél?  

Ástak egy hatalmas gödröt Matolcsyék

Gazdaság2012.07.02, 12:12

Részben fiktív bevételekre épül Matolcsy György és Rogán Antal múlt héten bemutatott foglalkoztatásélénkítõ csomagja, de eldugtak benne egy olyan intézkedést is, amely hatalmas spórolásra kényszerítené a minisztériumokat. Pedig a csomagban lévõ ötletekre nagy szükség van, csak az nem látszik, honnan lesz rájuk meg a tengernyi pénz, amibe kerülnek.

Sínen a jegybanktörvény

Gazdaság2012.06.29, 14:52

Az Európai Központi Bank szerint az új jegybanktörvénnyel rendezõdtek az MNB függetlenségével kapcsolatos legfontosabb aggályok, ugyanakkor problémásnak tartják még az elnökök és az alelnökök esküjét. Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az EKB pozitív véleménye után az országgyûlés már a jövõ héten szavazhat a törvényrõl. Az IMF már csütörtökön közölte, hogy elégedett a törvénnyel, így készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.

Varga Mihály: Sötétben tapogatózunk

Gazdaság2012.06.29, 09:15

Legkésõbb október végéig lesz aláírt megállapodás az IMF-fel - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Varga Mihály tárca nélküli miniszter, aki elmondása szerint régebbrõl ismeri az IMF budapesti misszióvezetõjét, Irina Ivascsenkót.  Varga határozottan állítja, hogy nem akar jegybankelnök lenni.

Varga: Az a kérdés, milyen lesz a köret

Gazdaság2012.06.28, 09:50

Az IMF-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter szerint október végéig születhet meg a hitelmegállapodás. Arról van szó, hogy milyen köret kerül a fõétel mellé - mondta Varga Mihály a Reutersnek.

IMF: Tényleg leülhetünk tárgyalni

Gazdaság2012.06.28, 17:09

Az IMF megerõsítette, hogy készen áll a hiteltárgyalások megkezdésére Magyarországgal.

IMF: Az MNB-törvény módosítása után jön a tárgyalás

Gazdaság2012.06.27, 17:41

A Nemzetközi Valutaalap igazgatója levelet küldött, amelyben leszögezte: üdvözli az MNB-törvény módosítására tett kormányzati javaslatot, amely teljes egészében kielégíti a várakozásaikat.

Így telt az IMF-dráma 222 napja

Gazdaság2012.06.27, 18:37

Tavaly õsszel még arról beszélt a kormány, hogy nem kell az IMF segítsége, a tél kezdete óta viszont fordult a kocka. A magyar politikusok elõször még januári tárgyalásokról beszéltek, aztán eljutottunk az augusztusi kezdési jóslatokig is.

GKI: Az idén már nem lesz IMF-megállapodás

Gazdaság2012.06.26, 11:44

A GKI gazdaságkutató intézet az idén 1,5 százalékos GDP-visszaesésre számít, számításaik szerint az infláció 5,7 százalékos lehet. A cég konjunktúrajelentése szerint az idén már nem lesz IMF-megállapodás.

Nem jött be Orbán terve, igyekszünk az IMF-hez

Gazdaság2012.06.21, 13:26

Több mint féléves huzavonát zárhat le napokon belül az a törvényjavaslat, amelyeket a kormány ma nyújtott be a parlamentnek. Úgy tûnik, hogy az elfogadásával most már tényleg elhárulhatnak az utolsó akadályok is az elõl, hogy elkezdõdhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal.

Laza IMF-feltételekben reménykedik a kormány

Gazdaság2012.06.22, 09:44

Hét hónap tárgyalás után megszületett a kompromisszum a nemzetközi szervezetekkel a jegybanktörvény ügyében is, így a megállapodásig nagy meglepetésre már nem számítok - mondta az MTV Az Este címû mûsorában csütörtökön Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter.

Az IMF vizsgálja a jegybanktörvény módosítását

Gazdaság2012.06.21, 12:05

A Nemetközi Valutaalap közölte, megkapta a magyar jegybanktörvény módosításáról szóló, Varga Mihály miniszter és Simor andrás jegybankelnök által küldött levelet.

Reformok is kellenek az IMF-hitel mellé

Gazdaság2012.06.21, 13:47

Az egyik londoni elemzõcég szerint az IMF-hitelkeret csökkenti a magyar kockázati felárat, de a tartós bizalomhoz gazdaságpolitikai reformokra is szükség lesz.

Orbán: Mi készen állunk

Gazdaság2012.06.20, 18:27

Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta szerdán José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét arról, hogy Magyarország készen áll a tárgyalások megkezdésére az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal egy elõvigyázatossági hitelmegállapodásról.

Varga: Az elefántok mellett nem biztos, hogy elférünk

Gazdaság2012.06.19, 08:52

Varga Mihály miniszter és Simor András jegybankelnök kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben tételesen ismertetik a jegybanktörvényrõl szóló megállapodást. Ezt követõen megindulhatnak a tárgyalások, amelyek során elõvigyázatossági hitelt fog igényelni Magyarország. Varga szerint az ország finanszírozható, az igényelt védõháló egy biztonsági tartalék arra az esetre, ha kiszáradnának a pénzpiacok.

Varga Mihály az IMF-tárgyalásokért hétvégézett

Gazdaság2012.06.18, 11:45

Varga Mihály szerint sikerült egy olyan kompromisszumot elérni, amivel az IMF és az EKB is elégedett lesz. A hétvégén Simor András jegybankelnökkel is egyeztetett.

Támaszt épít a kormány a forintnak

Gazdaság2012.06.18, 16:58

Bõ egy hét múlva semmi akadálya nem lesz annak, hogy elinduljanak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, amennyiben a parlament elfogadja a jegybanktörvény legújabb változatát. Ezzel lezárulna egy fél évig tartó huzavona, és a forint végre egy kicsit védve lenne, ha a nyáron az európai adósságválság újra fellángol.

Júliustól bármikor megkezdõdhetnek az IMF-tárgyalások

Gazdaság2012.06.17, 18:18

A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter szerint jövõ hónaptól akár már indulhatnak is a tárgyalások, miután a kormány a jövõ héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására tett új javaslatát.

Elõzõ
Következõ