imádság

címke rss
Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádságot a Vatikánban mondta el

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádságot a Vatikánban mondta el

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban a szokásos vasárnap déli beszédét.

Tudományos kutatások bizonyítják az imádság jótákony hatását - Ma van az ima világnapja

Life.hu2021.03.05, 10:01

Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak. Az Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozók ezt több alkalommal is tapasztalták, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak.

Ebben az országban imádsággal már legyőzték a koronavírust, de most újra jelen van

Life.hu2021.02.22, 14:11

Először ismerte el a tanzániai elnök vasárnap, hogy a koronavírus-fertőzés jelen van az országában, előtte hónapokon át azt hangoztatta, hogy imádsággal már legyőzték.

II. János Pál közbenjárását kérik halála évfordulóján, hogy véget érjen a járvány

Nagyvilág2020.04.02, 22:18

Stanislaw Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek arra hív mindenkit, hogy csütörtök este, II. János Pál pápa halálának 15. évfordulóján közösen kérjék a szent pápa közbenjárását a koronavírus-járvány befejeződéséért - olvasható a Magyar Kurír katolikus portálon.

A járvány sújtotta emberiségért imádkozott Ferenc pápa

Nagyvilág2020.03.25, 15:03

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

Ferenc pápa menzán ebédel

Life.hu2013.08.29, 14:09

A katolikus egyházfő mindennapi életébe leshetünk bele egy olasz napilapnak köszönhetően.

10 év börtön a Biblia terjesztéséért

Nagyvilág2013.08.20, 18:41

A Biblia terjesztéséért és házi imádságok szervezéséért ítélt 10 év börtönre egy keresztényt az iráni bíróság.

Sírt és imádkozott Gianni a zarándokútján

Archívum2013.04.24, 17:38

Két napig kikapcsolta a telefonját, nem nézett tévét és csak a saját érzéseivel törődött, valamint imádkozott Gianni, aki zarándokútra ment a Bosznia-Hercegovinában található Medjugorjébe.

Természetesnek tartja Csepel vezetése az Orbánért szóló imát

Itthon2012.01.10, 17:45

Nem érti Csepel fideszes alpolgármestere, hogy miért tartja néhány, az önkormányzatot megkereső újságíró furcsának azt, hogy a kerület honlapján megjelent egy Orbán Viktorért mondandó ima szövege. Szerinte teljesen természetes, hogy ilyen nehéz időkben áldást kérnek a miniszterelnökre. A politikus az [origo]-nak azt mondta, ők csak kitették az önkormányzat honlapjára a szöveget, de senkit sem köteleznek, hogy az imát mondogassa is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő