Illés-együttes

címke rss
Szörényi Levente az Origónak: Soha nem felejtem, hogy ismertem meg Benkő Lacit

Szörényi Levente az Origónak: Soha nem felejtem, hogy ismertem meg Benkő Lacit

1962 környékén volt, amikor váratlanul megjelent a színpadon, és se szó, se beszéd, nekiállt zongorázni, miközben Szörényi Leventéék épp muzsikáltak.

Kiderült, így próbálta feloszlatni egy titkos ügynök az Illés együttest

Life.hu2020.11.09, 08:04

A pártállam igencsak veszélyesnek tartotta anno az Illés együttest, ezért igyekezett feloszlatni. Ehhez még egy titkos ügynököt is bevetett, a jelentések most már nyilvánosak. Bródy János elárulta, mit szól ehhez.

Szörényi Szabolcs nem szeretne többet koncertezni

Kultúra2018.09.28, 11:26

Süketsége miatt valószínűleg végleg letette a gitárt az egykori Illés zenésze, Szörényi Szabolcs. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, és azt is elárulta, hol. 

A beatzene miatt hagyott fel a csellózással: Tolcsvay Béla 70 éves

Kultúra2016.11.07, 12:47

Hatévesen kezdett csellózni, de komolyzenei érdeklődését hamar elfújta a beatzene szele. A csellóból gitár, a gyerekből pedig beatzenész lett. November 6-án ünnepli 70. születésnapját Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, vagy ahogy magát hívja: énekmondó. 

Meghalt Körmendi János, az Illés egykori dobosa

Kultúra2016.07.20, 14:32

A Joe bácsi néven emlegetett Körmendi János 1962 és 1966 között játszott a zenekarban.

Hetvenéves a Kossuth-díjas gézengúz, Koncz Zsuzsa

Kultúra2016.03.07, 11:30

Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, érdemes művész, a magyar könnyűzene egyik legrangosabb képviselője március 7-én hetvenéves. 

Kis Grófo helyett Illés-dalra ünnepelt a válogatott

Sport2015.11.16, 09:13

Félmeztelen, ünneplő játékosok, felszabadult hangulat – így nézett ki a magyar labdarúgó-válogatott öltözője a norvégok Eb-részvételt érő legyőzése után.

Egy korszak lezárul: 50 év után végleg búcsúzik az Illés

Life.hu2015.08.26, 10:14

Ötven év közös zenélés után végleg vége - a 60-as, 70-es évek legnépszerűbb magyar beatzenekara, az Illés-együttes többé nem lép fel együtt.

Vége a legendás Illés zenekarnak

Archívum2014.12.16, 13:55

Az év végi, Aréna-beli koncertjük után nem lesz több fellépése az Illés zenekarnak. De a zenélést sem Bródy, sem a Szörényi-testvérek nem hagyják abba.

Félig megsüketült az ismert zenész

Life.hu2013.09.20, 16:24

Szörényi Szabolcs az Illés és a Fonográf együttes hajdani oszlopos tagja egyik napról a másikra fél fülére süket lett.

Elhunyt Illés Károly, az Illés zenekar egyik alapítója

Life.hu2013.03.28, 15:55

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek - közölte a család az MTI-vel.

Nyugodjon meg, Szörényi úr, maga nem lesz katona!

Archívum2012.11.03, 16:53

Ritka pillanat, amikor Szörényi Levente magától szólal meg, most viszont Komár László egykori együtteséről, a Scampolóról szóló cikkünk, valamint egy véletlen ráébresztette, hogy az Illést milyen technikával próbálta szétverni a hatalom. Megtudhatjuk azt is, hogyan fonódott össze a sorsa a Scampolo legendás gitárosával, Faragó "Judy" Istvánéval, hogy a magyar rocktörténet egyik legfontosabb együttese milyen nüanszoknak köszönhetően nem esett szét, és hogy szerinte miért neheztel rá néhány régi zenésztárs.

Így bomlasztotta a magyar rockot Kádár

Tudomány2012.10.10, 16:27

A hetvenes évek fordulóján három beat- és rockzenész foglalkoztatta a Kádár-kor politikai rendőrségét. Egyikük alkoholbetegségben halt meg, a másik emigrálni kényszerült, a harmadik pedig a legsikeresebb magyar előadók és szövegírók között maradt évtizedeken át.

Illés-szám egy francia cipőreklámban

Kultúra2012.09.27, 20:28

Az Illés együttes A bolond lány című száma hallható a Bagua cipőgyártó cég új reklámfilmjében.

"Úristen, én voltaképpen dolgoztam!" Szyksznian Wanda a Quartnak

Kultúra2012.06.27, 14:44

Szyksznian Wanda tizenévesen tervezte az első plakátot az Illés zenekarnak, majd a hazai pop-rock műfaj egyik legfontosabb lemezborító-tervezőjeként szerzett magának hírnevet. A grafikus arról is beszélt, hogyan érhette el őt a pszichedelikus látványvilág, és hogy szomorú volt-e, amikor a bakelitet leváltotta a CD.

Szörényi szerint ámokfutást rendez Illés Lajos özvegye

Archívum2012.06.07, 14:34

Az már korábban kiderült, hogy Szörényi Levente és Szabolcs, valamint Bródy János sem lesznek ott az öt éve elhunyt Illés Lajos emlékére szervezett koncerten, viszont a Blikknek Levente elmondta, hogy nem más elfoglaltságai miatt nem lesz ott, hanem mert nem is akar elmenni.

Nem lett díszpolgár Szörényi Levente

Itthon2007.06.01, 20:18

Sérelmezi a budapesti XIII. kerületi Fidesz-KDNP frakció, hogy Szörényi Levente előadóművész, zeneszerző díszpolgárrá avatását nem támogatta a helyi MSZP-frakció, így nem kaphatta meg a címet. A szocialisták erre reagálva azt közölték: a díszpolgárokat a kerület lakosai, nem pedig pártok ajánlása alapján választják.

Meghalt az Illés együttes dobosa

Itthon2005.05.01, 11:13

Elhunyt Pásztory Zoltán az Illés együttes egykori dobosa. A beat egyik hazai meghonosítója 61 éves korában halt meg. A Kossuth-díjas zenész magas vérnyomása miatt napok óta kórházban volt.

Egymásnak estek a béketüntetők

Itthon2003.02.15, 20:56

A budapesti béketüntetésen egymásnak estek a jobboldali és baloldali tüntetők. Több mint tízezer ember vonult végig az Andrássy úton az iraki háború ellen tiltakozva, de a Hősök teréről hamar szétszéledt a dulakodás miatt csalódott tömeg. Bródy János elénekelte a Micimackót, de közben hógolyóval dobálták.

Dulakodás és vita a béketüntetésen

Itthon2003.02.15, 19:49

Dulakodás tört ki a Hősök terén tartott béketüntetésen. A jobb- és baloldali szélsőségesek nem tudták tolerálni egymást, ezért folyamatos kiabálástól és vitatkozástól volt hangos az eredetileg a háború és Irak megtámadása ellen szervezett demonstráció. Bródy Jánost kifütyülték, és hógolyóval dobálták meg, miközben énekelt.

Jancsó az EU-csatlakozás ellen kampányol

Itthon2002.12.02, 16:32

Zenészek, filmesek, tudósok és politikusok vitatkoztak a Parlamentben hétfőn megrendezett konferencián az uniós csatlakozásról. A rendezvényen részt vett Bródy János, Zorán, Koltai Lajos, Jancsó Miklós, Glatz Ferenc, Göncz Árpád és Boross Péter is. A legtöbben a csatlakozást népszerűsítették, Jancsó azonban erre nem volt hajlandó. Szerinte úgyis csak másodosztályú állampolgárok leszünk az EU-ban.

Előző
  • 1
Következő