Illés Béla

címke rss

Nem sikerült a ZTE BL-főpróbája

Sport2002.08.23, 21:07

Főleg a második félidőben jó iramú, és sok helyzettel tarkított mérkőzésen Illés két tizenegyesgóljával és Zavadszky élményszámba menő találatával az MTK hazai pályán 3-0-ra legyőzte a kedden az Old Traffordon pályára lépő Zalaegerszeget.

Illés-tripla és MTK-győzelem Kispesten

Sport2002.09.20, 20:26

Jó iramú, izgalmas mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó MTK megérdemelten győzött 5-3-ra Kispesten. Illés Béla háromszor volt eredményes, így immáron tíz góllal vezeti a góllövőlistát.

Illés: Az MTK eddig túlteljesítette a tervet

Sport2002.10.11, 15:07

Noha az előzetesen vártnál lényegesen jobban szerepel és vezeti az NB I-es tabellát az MTK, a jelek szerint a kék-fehérek alaposan megérzik Illés Béla hiányát. A csapatkapitány távollétében ugyanis a listavezető kikapott Sopronban, majd a Budafok elleni Magyar-Kupa mérkőzésen is szenvedve jutott tovább. Az MTK 34 éves frontemberénél sérülése, illetve a csapat szereplésének házon belüli megítélése felől tudakozódtunk.

A hét futballmagyarjai (november 11-17.)

Sport2002.11.18, 20:25

Két idegenlégióson - a Sturmmal az UEFA-kupában továbbjutó Korsóson és az Anglia felé kacsingató Fehér Csabán - kívül kilenc, a Borsodi Ligában vitézkedő játékos került be válogatottunkba. A Kispestet verő Videotonból Pomper és Terjék, a Győr ellen győző MTK-ból Zavadszky és Illés, a Dunaferr ellen diadalmaskodó Zetéből pedig Szamosi és Kenesei kapott behívót. Kapusunk ezúttal a fradista Udvarácz - rajta kívül Kriston is bekerült a zöldektől -, s újra "bent van" a békéscsabai Keresztúri.

Gerát dicsérték, Illést hiányolták az MTK-FTC után

Sport2002.12.02, 19:01

Garami József, az FTC vezetőedzője kiemelte Gera Zoltán MTK ellen nyújtott játékát, kollégája, Egervári Sándor ugyanakkor nagyon hiányolta az Európa-klasszis Illés Bélát csapatából az örökrangadón.

Az ősz futballmagyarjai

Sport2002.12.16, 18:21

Az [origo] sportrovata összeállította az ősz tizenegyét, amelynek tagjai, szerintünk, az előző idényben leginkább kitűntek a honi focifelhozatalból. A válogatottba két-két fradista, MTK-s, zalaaegerszegi és Bundesliga-titán, egy osztrák és egy holland légiós, valamint egy hazánkban vendégszereplő debreceni verekedte be magát. Az ősz legjobb tizenegye tehát - szerintünk - így fest: Király - Fehér Cs., Urbán, Selymes - Lisztes, Illés, Lipcsei, Zavadszky - Koplárovics, Gera, Szabics.

Illés Bélát nem kísérti a tavalyi betli

Sport2003.02.24, 18:16

Az MTK a második helyről, biztató pozícióból várja a Borsodi Liga tavaszi rajtját. A csapat játékmestere, a góllövőlista éllovasa, Illés Béla bízik a nemzetközi kupaszereplés kivívásában, no meg a bajnoki cím megszerzésében, s nem fél a tavalyi tavasz megismétlődésétől.

Egervári: A bajnokság megnyeréséről ritkán álmodom

Vendégszoba2003.03.07, 17:02

Reálisan gondolkodó szakembernek tartja magát Egervári Sándor, az MTK labdarúgócsapatának szakvezetője, aki a Társalgóban válaszolt a szurkolói kérdésekre. A mester elmondta, nem álmodik bajnoki aranyról, szerinte a Fradi kerete erősebb, Gera az egyik legjobb magyar labdarúgó, ám reméli, Illés Béla is néhány évig az MTK alapembere marad. S ha valakinek, akkor neki hihetünk: van jövője a magyar futballnak.

Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK

Sport2003.03.13, 01:36

A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről,  a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.

Kovács Zoltán kiengesztelte a lila szurkolókat

Sport2003.03.17, 13:55

Gyatra kezdés után Kispesten magára talált az Újpest, hiszen a lilák 4-1-re verték a kiesés ellen hadakozó házigazdákat, ezzel azonnal vissza is foglalták a 3. helyet a táblázaton. A "violák" örömét fokozta, hogy a fő kedvenc, Kovács Zoltán duplázott, amellyel befogta a góllövőlista élén az MTK karmesterét, Illés Bélát. Az újpesti center szerint azonban a csapat nem elégszik meg a dobogóval, a játékosok többre vágynak.