ígéret

címke rss

Amikor a valóság felülírta Orbán Viktort

Itthon2012.12.28, 09:57

Ha 2012 a kormány tervei szerint alakul, akkor az idén Magyarországon beindult volna a gazdasági növekedés, kevesebb lenne az adó, mint két éve, bevezették volna az egyéni nyugdíjszámlákat, felépítették volna az ócsai lakóparkot, és elfogadott új polgári törvénykönyvünk is lenne. Az év azonban több ponton sem úgy alakult, ahogy a kormány tervezte vagy a miniszterelnök ígérte. Összegyűjtöttünk néhány idei nem vagy részben nem teljesült ígéretet.

Elhintettek pár tízmilliárdot Bajnaiék

Gazdaság2013.02.12, 10:37

Kevés számszerűsíthető ígéret hangzott el az Együtt 2014 évindító rendezvényén, amelyen Bajnai Gordon volt kormányfő is beszélt. A vállalások inkább csak szándékot tükröznek, és nem később számon kérhető konkrét ígéretek. A kevés beárazható törekvés közül van, amelyik legalább 60 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, mással akár még spórolhatna is az állam.

Rezsicsökkentés? Ugyan már!

Itthon2013.10.08, 10:21

Áfacsökkentés, nyugdíjprémium, új vidámpark, olcsóbb benzin és garantált munka a fiataloknak – ez csak néhány azok közül az ígéretek közül, amelyekkel az MSZP és az Együtt igyekszik magához csábítani a választókat. Az MSZP mindenkinek ígér valamit, az Együtt visszafogottabb, de már náluk is látszik, hogy közeledik a kampány.

Beváltotta ígéretét egy holokauszt-túlélő

Archívum2013.12.06, 16:29

Évtizedekkel ezelőtt ígéretet tett egy ismeretlen lánynak a haláltáborban, ha túléli, elmondja a világnak, mit látott. Megható történet a csehszlovák születésű Iby Knillről.

Cserpes Laura a mélybe veti magát

Life.hu2014.01.24, 20:04

Szombaton kezdődik a Dal! Ebből az alkalomból az elődöntőbe jutott versenyzők, extrém ígéreteket tettek.

A szívünk a pártoké, az eszünk most nem kell nekik

Itthon2014.03.05, 17:56

Tisztában van vele, hogy mit szeretne csinálni a Fidesz a rezsicsökkentésen kívül, ha újra megnyeri a választást? És azt tudja, hogy mi ígér Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila azon kívül, hogy nagyon elküldenék már a fenébe Orbán Viktort? Azért megpróbálunk kicsit segíteni, hogy ne csak a szívével, hanem az eszével is választhasson áprilisban.

"Holnaptól megváltozom, kérlek, higgy nekem!"

Life.hu2015.07.09, 09:41

Igazán jó halászlevet a halászcsárdában kapsz, igazán rossz szendvicset pedig az utasellátó lepukkant büféjében. Megpróbálkozhatsz egy hangzatos elnevezésű steakkel a középszerű kisvendéglőben, de nagy valószínűséggel csalódni fogsz. Én legalábbis legtöbbször így jártam. Azt rendeld inkább egy steakhouse-ban.

"Majd hívlak!" - Az ígéret, amelyre aztán életünk végéig várhatunk vívóállásban

Life.hu2016.01.25, 14:07

Hatodikosok voltunk. Lacinak meleg, barna szeme volt, és sötétbarna haja. Együtt mentünk reggel iskolába, egymás mellett ültünk németórán (ha ötöst kaptam, megtapsolt), és együtt sétáltunk hazafelé is. Az általános iskolai ballagáson azonban úgy tűnt, a mi történetünk véget ér: ő balra, én jobbra. Se kép, se hang évekig, mígnem egyik nap a következő levél fogadott: „Lehet, hogy téged láttalak reggel a villamoson? És amúgy hogy telt az elmúlt 20 év?" 

Müller Péter: „Ilyenkor jelet kapsz, hogy nem jól élsz”

Life.hu2016.09.19, 22:26

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 249. rész.