Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- kékfény
- törvényalkotás
- Draskovics Tibor
- rendőr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kormány szerint nem jár fizetés Hunvaldnak
Nem jár fizetés előzetes letartóztatásban lévő polgármestereknek - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő Hunvald György polgármester fizetését, mert az MSZP-s többségű képviselő-testület szerint nincs joguk a fizetés felfüggesztésére.
Megijedt a parlament az örökbefogadó melegektől
Nem fogadhatják örökbe az élettársak partnerük gyerekét - mondja ki a hétfőn elfogadott új polgári törvénykönyv. A melegszervezetek azt állítják, az igazságügyi minisztérium megígérte nekik, hogy ezt a jogot az új ptk.-ban megkapják, és ezt a tárca sem tagadja. A tiltás miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a heteroszexuális párok is, de a szociális minisztérium azt állítja: a gyerekeknek így biztonságos és ez a nemzetközi elvárás.
Elfogadta a parlament az új Ptk.-t
Hétfő délután elfogadta a parlament az új polgári törvénykönyvet. A javaslathoz kormány az utolsó pillanatban több száz módosító indítványt nyújtott be. A közjegyző például mégsem bonthat fel házasságot, és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők sem fogadhatnak örökbe gyerekeket.
Kártérítést fizettetne a tolvajokkal Draskovics
Kártérítést kaphatnak a jövőben a meglopott emberek az elfogott tolvajoktól - áll a kormány új közbiztonsági programjában. A rendészeti miniszter tervei szerint a lefülelt tolvajoktól adó módjára szednék be a kártérítést, amit a sértetteknek adnának. A kormány a kártérítési rendszer mellett a településőrök finanszírozásától is jobb közbiztonságot vár.
Sokallja az állam az ártatlanul bezárt nő kárigényét
Az általa kért harmincmillió helyett kevesebb mint nyolcmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság szerdán egy három évet előzetesben töltő, majd jogerősen felmentett nőnek. Az alperes az állam volt, de csak a nem vagyoni kártérítés jogosságát ismerte el. A sértett cigányasszony azt állítja, a börtönben maradandó egészségügyi károsodást szenvedett és számos megaláztatás érte.
A Fekete Lovag mindig győz?
Nem tudni, hogy mi van abban a dokumentumban, amelyet az Igazságügyi Minisztérium annak ellenére nem ad ki Kenedi Jánosnak, hogy az ügyben mind a hazai bíróság, mind az európai emberi jogi bíróság megállapították a szabad véleménynyilvánítás jogának megsértését. Hova vezet és meddig folytatható a hazai hatóságok látványos önkénye?
Csőbombával mászkált a kirúgott férfi
Házilag készített bombát vitt csütörtökön az igazságügyi tárca egyik épületébe egy férfi. A férfi panaszt akart tenni, amiért kirúgták. A rendőrség elfogta a bombával mászkáló férfit.
Torokra, nemi szervre nem célozhatna a rendőr
Rendelettel szigorítaná a rendőri kényszerítő eszközök alkalmazásának szabályait az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A tervezet szerint egyértelműen kimondanák, hogy a rendőr csak akkor üthet vagy rúghat, ha megtámadják, illetve köteles lenne különbséget tenni passzív és aktív ellenállás közt. A gumilövedék és a kardlap tiltólistán marad.
IRM: súlyos korlátozás a cégek eladási tilalma
Súlyos korlátozásnak tartja a cégek eladási tilalmát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a Tolna Megyei Bíróságnak a cégeladás korlátozására készült javaslatát, amelyet az után tett, hogy a közelmúltban adós vállalkozások tömeges eladására derült fény Tolna megyében, a szaktárca a javaslatot alkotmányossági szempontból vizsgálja.
A kormány kutyás, gumibotos közterületiseket akar
Ismét nekifut a kormány, hogy megteremtse a tilosban parkoló autók elszállításának törvényi hátterét. Egy éve már próbálkoztak hasonló javaslattal, de az nem került a parlament elé. A mostani csomagban a tréler mellett az eddig csak rendőröknek fenntartott gumibottal is felszerelnék a közterület-felügyeletet, és az ő kezükbe adnák a térfigyelő kamerák üzemeltetését is.