igazságszolgáltatás

címke rss

Elítélték a gyereküket halálra éheztető piricsei szülőket

Itthon2009.04.08, 16:06

13 és 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság keddi, nem jogerős ítéletében azt a piricsei párt, akik halálra éheztették egyéves gyereküket. A szülők a vádirat szerint cigarettára és alkoholra költötték a velük élő hat gyerek után kapott jövedelmüket.

Zaklatással vádolnak egy volt somogyi főrendőrt

Itthon2009.04.07, 17:50

Zaklatással, becsületsértéssel és alárendeltjeinek megsértésével vádolnak egy Somogy megyei volt rendőri vezetőt. A vádirat szerint az alezredes vezetői hatalmát kihasználva zaklatta női beosztottjait.

Júniusig előzetesben maradnak Hunvald társai is

Itthon2009.04.03, 07:53

Az erzsébetvárosi ingatlanügy három gyanúsítottja előzetes letartóztatásban marad júniusig - olvasható a Népszava pénteki számában. A bíróság meghosszabbította a pénzügyi bizottság volt elnöke és az értékbecslő előzetes letartóztatását is. Hunvald György polgármester védelmét Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke vette át.

Nem bizonyítható, hogy ügynök lett volna a szeged-csanádi püspök

Itthon2009.04.01, 14:35

A Fővárosi Ítélőtábla szerdai jogerős ítéletében kimondta: nincs bizonyíték rá, hogy ügynök lett volna Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök. Az ezt állító Élet és Irodalom című folyóiratot és Az Este című televíziós műsort elmarasztalták a püspök jó hírnevének megsértéséért. 

Egy helyettes helyettesére maradt az egyik hatalmi ág

Itthon2009.04.01, 09:05

Egymás után háromszor nem tudott új főbírót választani az országgyűlés, a helyette beugró elnökhelyettes nyugdíjba ment, utódot nem nevezhetett ki - szerdától jobb híján egy kollégiumvezető irányítja a magyar bírói szervezetet. Az [origo]-nak nyilatkozó bírósági vezetők szerint az emberek nem fogják észrevenni, hogy fejetlen a Legfelsőbb Bíróság, de ők sem örülnek ennek. A helyzet ráadásul jogi problémák egész sorát hozhatja felszínre.

Megrótták a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót

Itthon2009.03.27, 18:37

Rágalmazásban bűnösnek találta, és megrovásban részesítette a bíróság Babus Endre újságírót egy cikke miatt, amelyben az egyik megyei bíróságon uralkodó kaotikus állapotokat leplezte le. Annak ellenére született az elmarasztaló ítélet, hogy a cikkben egyetlen téves tényállítást találtak. Az ítélet nem jogerős.

Vádat emeltek az észak-ír merénylet miatt

Nagyvilág2009.03.27, 07:17

Két brit katona megölésével, ötrendbeli gyilkossági kísérlettel és illegális fegyvertartással vádoltak meg egy 41 éves ír férfit a Massereene katonai támaszpontnál elkövetett márciusi merénylet miatt. A vádlott az ügyészséghez közel álló források szerint jól ismert észak-ír nacionalista.

Felmetették a HírTV lőszerrel járkáló riporterét

Itthon2009.03.25, 17:11

Jogerősen felmentette a bíróság Császár Attilát, a HírTV riporterét a lőszerrel való visszaélés vádja alól. Császár ellen azért indult eljárás, mert a tévészékház ostrománál kapott egy lőszert egy ismeretlentől, amit később a parlamenti őrség megtalált nála. 2006. szeptember 18-án a Szabadság téren a rendőrök 28 figyelmeztető lövést adtak le.

Szabadon járhat Tasnádi Péter

Itthon2009.03.20, 21:18

A bíróság feloldotta a Tasnádi Péterre vonatkozó lakhelyelhagyási tilalmat a pénteki tárgyaláson, ahol az ügyész közölte, hogy fegyházbüntetést kér a vállalkozóra. A perben Tasnádit egyebek mellett azzal vádolják, hogy meg akarta öletni volt feleségét, és az ő megrendelésére öntötték le savval volt anyósát. Tasnádi vallomásában elismerte, hogy figyeltette volt feleségét, de tagadta, hogy meg akarta öletni.

27 év börtön után szabadult az ártatlan brit férfi

Nagyvilág2009.03.18, 21:08

Ártatlanul töltött 27 évet börtönben egy gyilkosság miatt elítélt férfi Nagy-Britanniában, de egy DNS-vizsgálat bebizonyította ártatlanságát, így szabadon engedték. A tárgyalás során több körülmény is a férfi ellen szólt, például az, hogy ő maga is elismerte a gyilkosságot.

Megdorgálták a Gyurcsányt minősítő bírót

Itthon2009.03.17, 22:33

Egy etikai vizsgálat elmarasztalta, fegyelmi eljárás azonban nem indul a Veszprém Megyei Bíróság elnöke, Horváth György ellen, aki nyilvánosan kifogásolta a miniszterelnök Magyar Hírlap elleni bojkottfelhívását. Horváth a tiltakozás mellett azt is megjegyezte, hogy a kormányfő "a KISZ-ben szocializálódott", amivel az etikai vizsgálat szerint a politika területére tévedt.

Érvénytelen az egri Hospinvest-szerződés

Itthon2009.03.17, 14:18

Első fokon érvénytelennek mondta ki a bíróság a Heves megyei önkormányzat és Hospinvest Zrt. közt a megyei kórház üzemeltetésére létrejött szerződést. Az MSZP-s többségű megyei közgyűlés tavaly október 31-én döntött úgy, hogy a tiltakozások ellenére magánkézbe adja a kórház működtetését.

Káromkodás a kulcskérdés Lengyel Zoltán perében

Itthon2009.03.12, 16:16

"Lefaszozta-e" a rendőröket Lengyel Zoltán? - ezt a kérdést próbálta tisztázni a bíróság a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt képviselő elleni per csütörtöki tárgyalásán. Az intézkedő rendőrök, illetve Lengyel és élettársa másként emlékeznek erre, és ugyanez a helyzet a rendőrkapitányságon eltöltött idővel is. Az ügyben májusban várható elsőfokú ítélet.

Hat évet kapott egy holokauszttagadó német politikus

Nagyvilág2009.02.25, 20:03

Hat év börtönbüntetést szabott ki a müncheni tartományi bíróság egy német szélsőjobboldali politikusra, aki "a világtörténelem leghatalmasabb hazugságának" nevezte a holokausztot. A politikust korábban már többször elmarasztalták uszítás miatt.

Bűnösnek találták a Sierra Leone-i gerillák vezéreit

Nagyvilág2009.02.25, 20:39

Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben bűnösnek mondta ki szerdán a bíróság a a Sierra Leone-i gerillák három egykori vezérét. A gerillák szervezete, az Egyesült Forradalmi Front rendkívüli kegyetlenségéről volt hírhedt.

A Fidesz benyújtja a három csapásról szóló törvényt

Itthon2009.02.17, 15:30

Benyújtja a parlamentnek a többszörösen visszaeső erőszakos bűnelkövetők büntetését szigorító törvényjavaslatát a Fidesz. Az amerikai mintán alapuló javaslat tényleges életfogytiglant róna ki azokra, akik harmadszorra követnek el erőszakos, személy elleni bűncselekményt.

Princzék és az elmaradt katarzis

Vélemény2009.02.04, 20:17

Amerikában a harmincas években felismerték, hogy a fehérgalléros bűnözés visszaszorításához nem bírói bőrbe bújt pszichológusokra van szükség, hanem szigorúbb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra. Mi a helyzet 2009-ben, és hol tartanak odaát?

Jelentés Kadhafinak

Vélemény2008.12.18, 12:06

  // Magyarországon - legalábbis az adatok szerint - a korrupció utoljára 1979-ben volt probléma, abban az évben, amikor a Magyar Televízióban bemutatták a Rózsa Sándor című sorozatot. Nemrég egy konferencián Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője közölte azt a szórakoztató adatot, hogy abban az évben volt a hazai igazságszolgáltatásban a legmagasabb - 1353 - a vesztegetési ügyek száma, mostanában jó, ha 350 akad. Ha pedig nincs holttest, akkor ugye gyilkosság sincs. //

Sántít Putyin meggyilkolt kritikusának pere

Nagyvilág2008.12.03, 16:31

Egy következetlen bíró, egy esküjét megszegő esküdt és egy ügyvéd, akit talán megmérgeztek - csak néhány momentum az Anna Politkovszkaja orosz újságíró 2006-os meggyilkolása miatt indult perből. A vádlottak ketrecéből hiányzik a feltételezett gyilkos és felbujtója is. A per az orosz igazságszolgáltatás nagy tesztje lehet, de kétséges, hogy kiderül-e valaha is, miért és kinek az utasítására végeztek a Putyin politikáját bíráló újságíróval.

Nagyobb autonómiát szavaztak maguknak a grönlandiak

Nagyvilág2008.11.26, 07:53

Többek között maguk rendelkezhetnek az ásványkincsek felett és módosíthatják az igazságszolgáltatást a grönlandiak, miután a lakosság túlnyomó része kedden népszavazéson mondott igent a Dániától való nagyobb függetlenségre.

Keserű pirulát adott Sólyom az MSZP-nek

Itthon2008.11.21, 11:23

Rutinos, szakmailag elismert, jól kijön a munkatársaival - ismerői szerint ilyen Sólyom László új főbírójelöltje, Havasiné Orbán Mária. Megválasztásának esélyeit rontja, hogy az MSZP szemében szálka lehet közmismerten jobboldali vonzódása. Szinte még fel sem kérték, a szocialisták már keresik rajta a fogást, legnagyobb ellenségei azonban az igazságszolgáltatás kiskirályai lehetnek.

A török alkotmány reformját sürgeti az EU

Nagyvilág2008.09.15, 22:00

További reformokra szólította fel az Európai Unió hétfőn Törökországot a csatlakozási tárgyalások előmozdítása érdekében. Elsősorban az igazságszolgáltatás és az alkotmány korszerűsítésének területén várnak gyors előrehaladást Törökországban.

Megfenyegették a Gárda-per bíráját

Itthon2008.08.27, 17:16

Névtelen telefonálók fenyegették meg a Magyar Gárda perében ítélkező bírót, ezért új bírót kell kijelölni a Fővárosi Bíróságon, a szeptember elsejére kitűzött tárgyalás pedig elmarad. A Magyar Gárda szerdai közleményében elítélte az igazságszolgáltatás függetlensége elleni cselekményeket. A per a 2007-ben a Jobbik elnöke által létrehozott Magyar Gárda feloszlatásáról dönt.

Belgrád Milosevic özvegye és fia kiadatását kéri

Nagyvilág2008.02.28, 20:23

Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő özvegyének és fiának kiadatását kérte csütörtökön a szerb igazságügyi minisztérium Oroszországtól. A volt szerb elnök családtagjai Moszkvába menekültek a szerb igazságszolgáltatás elől.

Egyelőre nem vizsgálják a magyar Gripen-szálat

Itthon2008.01.24, 20:05

A svéd legfőbb ügyész a Gripen-ügy kapcsán egyelőre nem lépett kapcsolatba a magyar igazságszolgáltatással - jelentette a budapesti svéd nagykövet. A New York Times korábban azt írta: a Gripeneket forgalmazó brit BAE Systems dollármilliókat fizethetett magyar pártoknak.

Eltűntek a határok három ország felé

Itthon2007.12.21, 08:05

Mától megszűntek a határok Szlovákia, Szlovénia és Ausztria felé, éjfélkor ugyanis Magyarország is belépett a schengeni övezetbe. Tornyosnémetiben egy kettéhasított fa újraegyesítésével jelezték a változást, az osztrákokkal közösen ünneplő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig történelmi igazságszolgáltatásról beszélt.

"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyről

Itthon2007.09.19, 16:40

Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán őrizetbe vette az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak működnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselő szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.

Megúszta a hadíszai mészárlás egyik vádlottja

Nagyvilág2007.09.19, 00:31

A kaliforniai katonai igazságszolgáltatás kedden bejelentette, hogy ejtette a vádat Lucas McConnell, a tengerészgyalogság századosa esetében, akit azzal vádoltak, hogy nem folytatott vizsgálatot a hadíszai mészárlás ügyében.

Ellenzékieket ítéltek börtönbüntetésre Grúziában

Nagyvilág2007.08.24, 19:11

Tizenkét oroszbarát grúz ellenzékit három és féltől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek pénteken Tbilisziben hazaárulás és államcsínykísérlet vádjával, egy tizenharmadik személyt kétévi felfüggesztett börtönre ítéltek, miután beleegyezett, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással.

Fellélegezhet a hadíszai mészárlás egyik vádlottja

Nagyvilág2007.08.09, 21:31

Az amerikai katonai igazságszolgáltatás elejtette a vádat csütörtökön az iraki Hadíszában elkövetett 2005-ös mészárlás egyik vádlottja esetében.

A Lockerbie-ügy felülvizsgálatát javasolják Skóciában

Nagyvilág2007.06.28, 19:32

Egy skót igazságszolgáltatási testület megkérdőjelezte csütörtökön azoknak a bizonyítékoknak a megbízhatóságát, amelyekre hivatkozva életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a líbiai hírszerzés egy volt ügynökét az úgynevezett Lockerbie-ügyben.

50 milliós csalással gyanúsítanak MSZP-seket

Itthon2007.06.26, 15:56

Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsít több fiatal szocialista politikust a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az MSZP-sek alapítványokon keresztül több mint ötvenmillió forint értékben kaptak éveken át támogatást az ifjúsági minisztériumtól és a Fővárosi Önkormányzattól, de ebből "egy fillért sem" fordítottak arra, amire elnyerték a pénzt. A legismertebb gyanúsított, Zuschlag János azt mondta az [origo]-nak, hogy semmi köze az ügyhöz. Az MSZP nem nyilatkozik, "nem akarja befolyásolni" az igazságszolgáltatást.

Magyargyűlölő férfi verhette meg Malina Hedviget

Nagyvilág2007.06.20, 20:51

Malina Hedviget valóban megtámadták - állította kedden kora este a TA3 szlovák hírtelevízióban egy nyitrai férfi. A nyilatkozó hozzátette: közeli kapcsolatban áll annak az embernek a családjával, aki nemzetiségi indítékokból verte meg tavaly az egyetemistát. A rendőrség várhatóan kihallgatja a tanút, aki ellen jelenleg más ügyben eljárás folyik. A magyar külügyminisztérium szóvivője úgy kommentálta az új fejleményt, hogy bízik a szlovák igazságszolgáltatásban.

Börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby

Nagyvilág2007.06.05, 19:31

Harminchavi börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby, Dick Cheney alelnök volt kabinetfőnöke. Az esküdtszék korábban hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás működésének akadályozásában találta bűnösnek a volt fehér házi tanácsadót, és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

Túl drága is lehet a bírói függetlenség

Itthon2007.05.28, 16:34

A bírák vagyonbevallása semmit nem ér, a külső szemlélő számára pedig örök rejtély, hogy mi alapján kerül valaki bírói székbe - többek között ilyen kritikákat fogalmaztak meg a magyar igazságszolgáltatással szemben a Transparency International budapesti konferenciáján. A nemzetközi civil szervezet éves jelentése szerint a bírósági korrupció világ számos országában lehetetleníti el az igazságszolgáltatást, és bár sereghajtók nem vagyunk, szakértők szerint nálunk is bőven van tennivaló a tárgyalótermek megbízhatósága érdekében.

Összefog a Fidesz és az MSZP Malina Hedvigért

Itthon2007.05.17, 15:23

Független igazságszolgáltatást kér Szlovákiától Malina Hedvig ügyében a külügyi bizottság fideszes elnöke és szocialista alelnöke. Az ellenzéki és a kormánypárti politikus az után jelentette ezt be, hogy a szlovák rendőrség hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt vádat emelt a Nyitrán tanuló magyar diáklánnyal szemben. Az egyetemista azt állította, tavaly augusztusban azért verték meg, mert magyarul beszélt.

Semmis az argentín katonai diktatúra vezetőinek adott amnesztia

Nagyvilág2007.04.25, 20:09

Az argentin igazságszolgáltatás semmisnek nyilvánította az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra vezetőinek Carlos Menem volt elnök által adott kegyelmet - közölték szerdán bírósági források.

A kritikus főbíróért forronganak a pakisztáni ügyvédek

Nagyvilág2007.03.13, 12:35

Állítólagos visszaélések miatt távolították el hivatalából a pakisztáni főbírót. A politikai vezetés szerint visszaélt hatalmával. Mások viszont Pervez Musharraf elnököt vádolják azzal, hogy a gyanús kormányzati ügyeket boncolgató bírón keresztül akarja megfélemlíteni az egész igazságszolgáltatást az októberi választások előtt. Iftikhar Mohammed Chaundry elmozdítása nyomán ügyvédek ezrei vonultak az utcára.

A móri fordulat dacára is bíznak a bíróságban

Itthon2007.03.12, 16:30

A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Bűnösnek találták Lewis "Scooter" Libbyt

Nagyvilág2007.03.06, 19:05

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék kedden Lewis "Scooter" Libby volt fehér házi tanácsadót hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás működésének akadályozásában és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

"Bárkivel megtörténhet" - jogszociológus a móri fordulatról

Itthon2007.02.22, 10:49

A nagy társadalmi nyomással magyarázza Fleck Zoltán jogszociológus a móri ügyben esetleg elkövetett igazságszolgáltatási hibákat. Szerinte a történtek miatt is főleg azért rendülhet meg az embereknek a bíróságokba vetett bizalma, mert azt mutatja, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt ez bármelyikünkkel megtörténhet. Csütörtökön 14 órától tegye fel Ön is kérdéseit Fleck Zoltánnak az [origo] Vendégszobájában!

Rózsaszín cédula okoz válságot Romániában

Nagyvilág2007.01.18, 17:14

Az igazságszolgáltatás befolyásolásával vádolta meg a román államfő a miniszterelnököt, aki állítólag egy kézzel írt cetlin arra kérte őt, járjon közben egy befolyásos üzletember perében. A cédulaügy egy két éve tartó konfliktussorozat újabb állomása, de egyben a májusi EP-választási kampány nyitánya is.

Visszavárják a hadseregbe Szaddám katonáit

Nagyvilág2006.12.16, 14:26

Visszatérhetnek az iraki hadseregbe a Szaddám-rendszer azon tisztjei és katonái, "akik szolgálni akarják a hazát" - jelentette be az iraki kormányfő egy nemzetközi konferencián. Az ajánlat nagy felháborodást keltett, hiába tette hozzá a politikus, hogy akiknek "vér tapad a kezéhez, azok úgysem menekülhetnek az igazságszolgáltatás elől".

Megfosztottak amerikai állampolgárságától egy SS-katonát

Nagyvilág2006.10.02, 18:59

Jogerősen megfosztott az igazságszolgáltatás hétfőn az Egyesült Államokban amerikai állampolgárságától egy férfit, aki náci koncentrációs táborok őre volt a második világháború idején.a férfit bármikor kitoloncolhatják Egyesült Államokból.

Háborús bűnökkel vádolják Karadzic volt miniszterét

Nagyvilág2006.07.17, 21:39

Háborús bűnökkel vádolta meg hétfőn Momcilo Mandicot, volt boszniai szerb minisztert a háborús bűnök ügyében illetékes boszniai ügyészség. Korábban hatalommal való visszaélés és a szervezett bűnözéshez kötődése miatt érdeklődött utána az igazságszolgáltatás.

Argentínában felelősségre vonhatják a volt junta kiszolgálóit

Nagyvilág2006.06.21, 01:25

Az argentin igazságszolgáltatás kedden első ízben kezdett bűnvádi eljárást a hetvenes-nyolcvanas években hatalmon volt katonai junta egyik kiszolgálója ellen azóta, hogy a dél-amerikai országban 2003-ban feloldották az akkori rezsimbe sodródott bűnösöket védő amnesztia-rendeletet.

Megölték a Djindjic-per koronatanúját

Nagyvilág2006.06.03, 23:57

Zoran Vukojevic halála súlyos csapás a szerbiai igazságszolgáltatásra, mert ő volt a legfontosabb "együttműködő tanúja" a pernek, amelyben a Djindjic szerbiai miniszterelnök életét kioltó zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei felett ítélkeznek. A koronatanú holttestét Belgrád közelében, az országúton találták meg.

Vizsgálat indul a svéd kormányfő házépítése ügyében

Nagyvilág2006.05.11, 18:42

A svéd igazságszolgáltatás előzetes vizsgálatot indít Göran Persson svéd kormányfő házépítésével kapcsolatban, miután fölmerült bizonyos adminisztratív eljárások megsértésének a gyanúja.

A milánói ügyészség újra kéri 22 CIA-ügynök kiadatását

Nagyvilág2006.04.12, 20:31

A milánói ügyészség szorgalmazni fogja az új olasz kormánynál, hogy kérje az Egyesült Államoktól az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azon 22 ügynökének kiadatását, akiket egy Olaszországban élő muzulmán pap elrablásával gyanúsít az olasz igazságszolgáltatás - közölte szerdán Armando Spataro, az ügy kivizsgálásával megbízott ügyész.

Szarajevó ítélkezhet a boszniai horvát háborús bűnös felett

Nagyvilág2006.04.12, 21:27

A boszniai igazságszolgáltatásra testálta szerdai döntésével a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) egy háborús és emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt boszniai horvát ügyét.

Korrupcióval gyanúsítják a szerbiai igazságszolgáltatás több vezetőjét

Nagyvilág2006.04.12, 20:10

Újabb letartóztatási hullám söpört végig a szerbiai igazságszolgáltatáson: a belgrádi média szerint korrupció és szervezett bűnözés gyanújával a rendőrség őrizetbe vett kilenc személyt, közöttük a szerbiai cégbíróság elnökét, egyik bíráját és egy bankvezetőt.

Összeesküvés miatt vádaskodik Berlusconi

Nagyvilág2006.04.06, 18:18

Összeesküvéssel vádolta meg az olasz sajtót és az igazságszolgáltatást Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfő elsősorban az ellene egy 1990-es évek végi vesztegetési ügyben tervezett per miatt kelt ki magából egy rendkívüli sajtóértekezleten.

A fehérorosz hatóságok sorra ítélik el az őrizetbe vetteket

Nagyvilág2006.03.25, 01:45

Sorra ítélte el a fehérorosz igazságszolgáltatás pénteken az előző éjszaka a minszki Október téren őrizetbe vett tüntetőket.

Januárban kezdődik "Scooter" Libby pere

Nagyvilág2006.02.03, 21:22

Az őszi kongresszusi választások után két hónappal kezdődik meg Lewis "Scooter" Libby bírósági pere. Dick Cheney amerikai alelnök volt főtanácsadóját és hivatalvezetőjét hamis esküvel, az igazságszolgáltatás akadályozásával és a hatóságok megtévesztésével vádolják Valerie Plame titkos CIA-ügynök személyazonosságának törvénytelen kiszivárogtatása ügyében.

Harmincötszörös életfogytiglanit kapott egy Hamász-tag

Nagyvilág2006.01.10, 21:17

Harmincötszörös életfogytiglani börtönre ítélte egy tel-avivi bíróság a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik aktivistáját - közölték kedden igazságszolgáltatási illetékesek.

Svájcban is vizsgálódnak a CIA-fogolyjáratok ügyében

Nagyvilág2005.12.17, 16:45

Vizsgálatot indított a svájci igazságszolgáltatás annak kiderítésére, hogy használta-e az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az ország légterét, illetve repülőtereit titkos fogolyszállításokhoz - jelentette be szombaton a berni szövetségi államügyészség.

Újra meglépett a rendőrök elől Mengele tanítványa

Nagyvilág2005.10.29, 11:08

Majdnem elkapták a rendőrök a hírhedt mauthauseni mészárost, a kilencvenegy éves Aribert Heimet Spanyolországban, ő azonban ismét meglépett az igazságszolgáltatás elől - írja a Népszabadság. Az osztrák származású Heim a mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként Mengele tanítványa volt, és több száz rabot gyilkolt meg. A német és az osztrák nyomozók 130 ezer eurós vérdíjat tűztek ki Heim fejére.

Busht gyengíti Libby lemondása

Nagyvilág2005.10.29, 00:08

Hivatalosan vádat emeltek pénteken Dick Cheney amerikai alelnök főtanácsadója és hivatalának vezetője, Lewis "Scooter" Libby ellen hamis eskü, az igazságszolgáltatás akadályozása és a hatóságok félrevezetése címén Valerie Plame fedett CIA-ügynök személyazonosságának kiszivárogtatása ügyében. Karl Rove fehér házi tanácsadó ügyében tovább folyik a vizsgálat. A befolyásos tanácsadó lemondása megrengetheti Bush elnök amúgy is gyengülő pozícióját.

Halálra ítélték Musarraf merénylőit

Nagyvilág2005.10.04, 20:46

Halálra ítélt a pakisztáni igazságszolgáltatás kedden négy katonát a Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen, két évvel ezelőtt megkísérelt merényletben játszott szerepükért - közölték biztonsági források.

Nem exhumálják Ceausescuékat

Nagyvilág2005.09.30, 20:03

Elutasította a román igazságszolgáltatás pénteken a Nicolae Ceausescu néhai román diktátor és felesége holttestének kihantolását, amelyet Ceausescu lánya kérvényezett, kétségbe vonva, hogy valóban szülei nyugszanak a bukaresti Ghencea temetőben.

Nyilvános vizsgálatot akarnak a Londonban lelőtt brazil rokonai

Nagyvilág2005.08.22, 22:08

Nyilvános vizsgálatot követelnek a londoni rendőrség által terroristának nézett és tévedésből lelőtt brazil férfi, Jean Charles de Menezes hozzátartozói. Az elhunyt villanyszerelő unokatestvére levélben kérte Tony Blair brit miniszterelnököt, hogy rokona halálának körülményeit tisztázzák a vizsgálaton, és állítsák az igazságszolgáltatás elé a felelősöket.

Lemondott a román kormány

Nagyvilág2005.07.08, 09:47

Lemondott Calin Popescu Tariceanu kormánya Romániában. Az országban előre hozott  választásokat írnak ki. A politikai válság oka, hogy a román alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a tulajdonviszonyok és az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvénycsomagot. A döntés elodázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007-es EU-csatlakozásának.

Zágráb a "vukovári per" átadását kéri Hágától

Nagyvilág2005.04.28, 19:32

Horvátország hivatalosan kérte csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT), hogy adja át a horvát igazságszolgáltatásnak az 1991-es vukovári vérengzésért felelősnek tartott három volt szerb tiszt ügyének tárgyalását.

Az orosz jogot és a médiát félti az USA Putyintól

Nagyvilág2005.04.21, 13:19

Condoleezza Rice, az Egyesült Államok külügyminisztere kétnapos moszkvai látogatása során aggodalmat keltőnek nevezte a Kreml törekvéseit az igazságszolgáltatás és a média befolyásolására. Rice figyelmeztette Putyin orosz elnököt, hogy az ne próbálkozzon az orosz alkotmány módosításával annak érdekében, hogy harmadszor is elnök lehessen.

Nyoma veszett Nebojsa Pavkovicnak

Nagyvilág2005.03.29, 19:11

Minden jel szerint nyoma veszett Nebojsa Pavkovicnak, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnökének, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) Koszovóban elkövetett háborús bűntényekkel, a szerbiai igazságszolgáltatás pedig a Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter elleni merényletben való bűnrészességgel vádol; ugyanakkor előkerült egy újabb feltételezett háborús bűnös boszniai szerb tábornok, aki önként feladja magát Hágának

Háborús bűnökkel vádolt boszniai szerbek adták fel magukat

Nagyvilág2005.03.19, 00:39

Feladta magát a helyi hatóságoknak két boszniai szerb férfi, akiket háborús bűnök elkövetésével vádol a balkáni ország igazságszolgáltatása. Dragoje Paunovic és Marko Samardzija pénteken jelentkezett a hatóságoknál.

Bírót próbált befolyásolni a belga szenátus elnöke

Nagyvilág2005.03.17, 20:24

Bocsánatkérésre kényszerült a harmadik legfőbb belgiumi közjogi méltóság, a szenátus elnöke csütörtökön az általa vezetett testület ülésén, mert nemrégiben levélben kért "megfelelő ítéletet" egy bírótól, s ezzel megsértette a törvényhozás és az igazságszolgáltatás szétválasztásának alkotmányos alapelvét.

Kínában nem törlik el a halálbüntetést

Nagyvilág2005.03.14, 08:52

Kínában nem törlik el a halálbüntetést, átalakítják viszont az igazságszolgáltatás rendszerét azért, hogy a halálos ítéleteket igazságosan szabják ki - jelentette ki hétfőn az ország miniszterelnöke. A kínai kormányzat államtitokként kezeli, hogy az országban évente hány embert végeznek ki, emberi jogi csoportok ötezer és tizenkét ezer közé teszik számukat.

Szabályoznák a titkos pereket

Itthon2005.03.04, 09:04

Törvénymódosítást szorgalmaz a Legfelsőbb Bíróság elnöke azért, hogy ne fordulhassanak elő a székesfehérvári maffiaperhez hasonló esetek a hazai igazságszolgáltatásban - írja a Népszabadság. A lap szerint más igazságszolgáltatási és bűnüldöző források szerint előfordul, hogy azért lesz titkos egy-egy ügy, hogy elfedjék az eljárás során vétett hibákat.

Timosenko a kucsmai privatizációkat vizsgáltatja

Nagyvilág2005.02.08, 20:47

Az előző államfő, Leonyid Kucsma idejében végrehajtott privatizációk törvényességének vizsgálatára kérte Julija Timosenko új ukrán kormányfő az igazságszolgáltatást kedden, ami esetleges felülvizsgálatokat is eredményezhet.

Börtönbe zárhatják a titkolódzó amerikai újságírókat

Nagyvilág2004.12.09, 18:52

Börtönbüntetésre ítéltek két amerikai újságírót, mert nem hajlandóa megmondani, hogy kitől kaptak bizalmas információkat. Az államügyészség tudni akarja, ki szivárogtatta ki, hogy egy volt amerikai nagykövet felesége tömegpusztító fegyverek szakértőjeként fedésben a CIA-nek dolgozott. A két titkolódzó újságírót az igazságszolgáltatás akadályozása címén 18 hónap börtönre ítélték nem jogerősen.

Már nem körözi az Interpol Julija Timosenkót

Nagyvilág2004.12.07, 22:28

Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető kedd estére lekerült az Interpol nemzetközi bűnügyi rendőrségi szervezet világhálón ismertetett körözési listájáról, amelyre azt követően került fel, hogy az orosz igazságszolgáltatás elfogatóparancsot  adott ki ellene.

Hazaküldenek Hágából egy háborús bűnöst

Nagyvilág2004.11.01, 19:40

Átadja a szerb igazságszolgáltatásnak a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) a Dubrovnikot szétlövető katonatisztet. Az NT azzal indokolta a döntést, hogy Vladimir Kovacevic bezártsági iszonya miatt teljesen összeomlott ezért már nyáron egy szerbiai idegszanatóriumba kellett szállítani. Az NT nem tervezi további foglyok átadását a szerb hatóságoknak.

Átadták petíciójukat a lakásmaffia áldozatai

Itthon2004.08.23, 14:18

Átadta petícióját a Miniszterelnöki Hivatalnak a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Közhasznú Egyesület. A civil szervezet politika- és korrupciómentes igazságszolgáltatást követel. Az egyesület elnöke elmondta, hogy amennyiben a petícióban foglalt törvénymódosítási tárgyköröket a parlament sürgősséggel nem tűzi napirendre, ügydöntő népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Bárándy tárcája élén marad

Itthon2004.08.03, 19:36

Folytatható az igazságügyi reform - mondta az igazságügy-miniszter azt követően, hogy közel  egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel kedden Budapesten. Bárándy Péter korábban azt mondta, kész távozni a kormányból, ha az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik.

Bárándy is távozhat a kormányból

Itthon2004.07.31, 11:37

Amennyiben az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik, Bárándy Péter kész távozni a kormányból, közölte az igazságügy miniszter.

Garzonlakások és játszósarkok a börtönökben

Itthon2004.06.17, 07:26

Az elítéltek külvilággal fennálló kapcsolatainak fenntartását szeretnék elérni az igazságszolgáltatásban, ezzel is segítve a szabadulásuk utáni beilleszkedést. Ennek érdekében az új büntetés-végrehajtási törvényben a különböző kedvezményeket és a külvilággal való kapcsolattartást is szabályozzák. A börtönökben pedig olyan garzonlakásokat alakítanának ki, ahol a kimenőre nem engedhető elítéltek is nyugodt körülmények között találkozhatnának hozzátartozóikkal - írja a Népszabadság.

Drogcsempész drogelhárítót utasítottak ki Haitiból

Nagyvilág2004.05.27, 03:34

Kiadták az Egyesült Államoknak Haiti hatóságai szerdán a kábítószer-csempészés elleni harcot irányító helyi hivatal korábbi vezetőjét, akit az amerikai igazságszolgáltatás drogkereskedelemben való részvételért kíván felelősségre vonni.

Újratárgyalhatják Olaszországban Somogyi Tamás ügyét

Nagyvilág2004.05.19, 13:21

Perújrafelvételre kötelezte az olasz hatóságokat az Emberi Jogok Európai Bírósága egy magyar férfi büntetőügyében. Somogyi Tamást egy véres olaszországi bűncselekmény-sorozat sokadrangú vádlottjaként ítélték nyolc évre 1999-ben - távollétében. Az európai bíróság szerint az olasz igazságszolgáltatás nem adta meg a védekezési jogot a férfinak, és nem győződtek meg róla, hogy tud-e az ellene folyó eljárásról. Somogyi számára kártérítést is megítéltek Strasbourgban.

Iszlámista őrizeteseket engedtek szabadon Franciaországban

Nagyvilág2004.04.06, 21:47

Elengedtek három, terrorizmus gyanújával őrizetbe vett iszlám fundamentalistát a francia hatóságok kedden - közölték párizsi igazságszolgáltatási szervek. A feltételezett terroristákat a tavaly májusi casablancai merénylet kapcsán vették őrizetbe.

Megegyeztek Afganisztán új alkotmányáról

Nagyvilág2004.01.04, 15:34

Három héten át tartó heves vita után sikerült megállapodniuk az afgán vezetőknek Afganisztán új alkotmányáról. A legtöbb vita a hivatalos nyelvekről és a miniszterek állampolgárságáról folyt. Elemzők szerint az új alkotmány nyitva hagyja az iszlám alapú igazságszolgáltatás újbóli alkalmazásának lehetőségét.

Skinhead zenekar tagjait ítélték el Németországban

Nagyvilág2003.12.22, 19:20

Szokatlanul súlyos, precedens értékű ítéletet hozott a német igazságszolgáltatás egy zsidók, külföldiek és másnézetűek ellen gyűlöletre és erőszakra uszító háromtagú zenekar tagjai ellen hétfőn.

A főbírónak nem szóltak a támadásról

Itthon2003.11.28, 11:58

Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét nem tájékoztatták munkatársai arról, hogy a hetekkel ezelőtti ítélethirdetés után támadás érte az ifjabb Hegedűs Loránt ügyét tárgyaló tanács elnökének otthonát. "Ilyen súlyú eset eddig a magyar igazságszolgáltatás elmúlt negyed százados történetében csak egyszer fordult elő akkor, amikor egy veszprémi bíró lakásának ajtaja előtt Molotov-koktélt robbantottak" - mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Chirac a bíróságok tekintélyét erősítené

Nagyvilág2003.11.26, 19:23

A bírói tekintély hatékonyabb szavatolását biztosító intézkedésekre kért javaslatot a francia elnök a legfőbb igazságszolgáltatási tanácstól (CSM), miután egy tunéziai származású muzulmán vádlott az ügyében eljáró bíró visszahívását kérte azzal az indoklással, hogy az zsidó mivoltánál fogva feltételezhetően elfogult vele szemben. A vádlott folyamodványát a párizsi fellebbviteli bíróság elutasította.

Belgrád maga ítélkezne háborús bűnösei felett

Nagyvilág2003.11.18, 23:38

A szerbia-montenegrói hatóságok hivatalosan kérték kedden a hágai Nemzetközi Törvényszéktől, hogy engedje át a szerbiai igazságszolgáltatásnak az ítélkezést négy tábornok felett, akiket nemrég helyezett vád alá a nemzetközi testület. Ezzel egy időben az NT bejelentette, hogy vádat emelt Milan Babic, egykori horvátországi krajinai szerb politikai vezető ellen.

Találkozót tervez Holló, Lomnici és Kaltenbach

Itthon2003.11.16, 15:59

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével. Az ombudsman szerint a tervezett találkozó célja, hogy a szakmai kérdéseket a sajtóban történő üzengetés helyett nyugodt körülmények között beszélhessék meg.

Egyre több vita van a hatalmi ágak között

Itthon2003.11.14, 15:13

Egyre több a konfliktus a három hatalmi ág között. A törvényhozókat a kormányváltás óta megosztja a rendőrség és az ügyészség munkája. A brókerbotrány kapcsán közvetlen konfrontálódott az ügyészség és a rendőrség is. Legutóbb pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiltakozott amiatt, hogy közéleti személyiségek kritizáltak több bírósági döntést. Az [origo] által megkérdezett jogszociológus szerint szükség van a nyilvánosság kontrolljára. Úgy vélte, alapvetően bizonyos személyek vitájáról és nem a hatalmi ágak összecsapásáról van szó. A szakértő szerint a legfőbb probléma, hogy nem konkrét kijelentéseket utasítanak vissza az érintettek, hhanem ...

A Parlament előtt tüntetnek a lakásmaffia áldozatai

Itthon2003.10.17, 16:53

Háromnapos figyelemfelkeltő demonstrációba kezdett a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Egyesület a Parlament előtt, a Kossuth téren. A szervezet vezetője szerint ugyanis a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem tud vagy nem akar érdemben foglalkozni a lakásmaffia áldozataival.

Irán: kínzás okozta a kanadai újságírónő halálát

Nagyvilág2003.08.11, 19:55

A fejére mért ütés okozta a letartóztatása után tisztázatlan körülmények között életét vesztett Zahra Kazemi kanadai újságírónő halálát - ismerte el hétfőn az iráni igazságszolgáltatás, azt bizonygatva, hogy nem intézmény, hanem egyének követtek el hibát.

Argentína: letartóztatták a Halálangyalt

Nagyvilág2003.07.26, 00:37

Argentínában letartóztatták Alfredo Astiz volt fregattkapitányt, az 1976-83 közötti katonai diktatúra talán legkegyetlenebb hóhérát, akinek kiadását a spanyol igazságszolgáltatás kérte.

A minisztérium támogatja a külföldön elítélt férfit

Itthon2003.07.15, 08:36

Az Igazságügyi Minisztérium szerint jogszerűtlenül járt el az olasz igazságszolgáltatás az Olaszországban fegyvercsempészés miatt nyolc évre elítélt Somogyi Tamással kapcsolatban, mert figyelmen kívül hagyott egy 1993-ban kötött kétoldalú egyezményt. E szerint perbe fogott magyar állampolgár közvetlenül nem idézhető be olasz bíróság által, és kiadatását csak az illetékes szaktárcától kérheti.

Belgium: módosítják a háborús bűnösökről szóló törvényt

Nagyvilág2003.07.13, 13:23

A frissen megalakult belga kormány bejelentette, hogy megváltoztatja azt a törvényt, mely lehetőséget adott az igazságszolgáltatásnak bármely háborús és emberiesség elleni bűncselekmény üldözésére, függetlenül attól, hogy melyik országban és ki követte el. Az új törvény szerint kizárólag olyan bűnügyekre terjedhetnek ki, ami belgákat vagy Belgiumban élő külföldieket érintett.

Nem hoz több ítéletet a Legfelsőbb Bíróság

Itthon2003.07.01, 14:58

Négyszintűvé vált a magyar igazságszolgáltatás, mivel keddtől megkezdték működésüket a megyei bíróságok felett egy szinttel levő ítélőtáblák. Ezzel a Legfelsőbb Bíróság ítélkező szerepe megszűnik, mivel ezentúl az ítélkezés egységének elősegítésére kell koncentrálnia.