igazságszolgáltatás

címke rss

Gyarapodásnak indult Kolompár vagyona

Itthon2009.10.29, 16:13

Régóta visszafogott jómódban él Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, de az utóbbi néhány évben egy üdülőnegyedben lévő ingatlannal és egy E osztályos Mercedesszel is gyarapodott a vagyona. Ez a roma vezető vagyonnyilatkozataiból derül ki, amelyeket az [origo] az után kért ki, hogy az ügyészség három gazdasági bűncselekmény miatt is vádat emelt ellene. Kolompár nem válaszol a vagyonával kapcsolatos kérdésekre, így nem teljesen világos, pontosan hogyan is tett szert új értékeire.

Vádat emeltek a mohácsi rajztanár ellen

Itthon2009.10.26, 13:10

A rendőrség javaslata alapján vádat emelt az ügyészség a mohácsi rajztanár ellen szemérem elleni erőszak, megrontás és szerzői jogok megsértése miatt. A februárban letartóztatott 45 éves pedagógus a gyanú szerint az iskolai rajzszakkörön fajtalankodott a hozzá járó kislányokkal. A bíró zárt tárgyalást rendelt el.

Trükkök sora tarkítja Kolompár büntetőügyét

Itthon2009.10.14, 14:12

Többszörösen is érintett Kolompár Orbán roma vezető abban a vád szerint 145 millió forintos pályázati visszaélésben, amelyért hamarosan bíróság elé kell állnia. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke nemcsak pályázott a később eltűnt pénzre, hanem az ügyészség szerint saját cége által kibocsátott fiktív számlákkal próbált trükközni. Igaz, már az is furcsa volt, hogy a pályázaton nyerni tudtak, Kolompár cége ugyanis úgy jutott pénzhez, hogy közben az APEH végrehajtási eljárást folytatott ellene.

Berlusconi minden idők legjobbjának tartja magát

Nagyvilág2009.10.09, 23:54

Magát minden idők legjobb miniszterelnökének, a mentességi törvényt megsemmisítő alkotmánybíróságot pedig politikai szervnek nevezte Silvio Berlusconi olasz kormányfő egy interjúban. Szerinte az ellenzék próbálja megdönteni kormányát, a köztársasági elnök meg elfogult.

Börtönre ítélték a cellatársukat felakasztó rabokat

Itthon2009.10.09, 15:39

Nyolc és húsz év közötti börtönbüntetésre ítélték azt a négy fiatalt, akik két évvel ezelőtt megerőszakolták, majd felakasztották egyik cellatársukat a tököli fiatalkorúak börtönében. A nem jogerős ítélet szerint a fiatalokat feltételesen sem lehet szabadlábra helyezni.

Félmillió dollárt ígért áldozatának Polanski 1993-ban

Nagyvilág2009.10.03, 21:33

Egy megállapodás alapján 1993-ban félmillió dollárt ígért Samantha Geimernek Roman Polanski a Los Angeles Times szerint. Nem egyértelmű, hogy kifizette-e a pénzt, de egyes jelek arra utalnak, valahogy mégis rendezték az ügyet.

Nem bírta a nyomást a megtévedt bírónő

Itthon2009.10.02, 20:37

Négy feljelentést tett a Fővárosi Bíróság (FB) egykori bírája ellen, aki ugyan az FB vezetője szerint magas szakmai színvonalon dolgozott, mégis több szabálytalanságot követett el, például lezárt ítéleteket írt át. Az FB szerint a bírónő mentálisan instabil volt, esete kirívó. A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint azonban a történtek az egész bírói társadalmat megrázták.

Enyhítették a 2006-os tankelkötő büntetését

Itthon2009.10.02, 11:30

Mérsékelte a Fővárosi Bíróság annak a férfinak a büntetését, aki a 2006. október 23-i zavargások idején beindított egy tankot és a Deák téren vezette is rövid ideig. A jogerős döntés szerint a férfit a vezetéstől sem tiltják el.

Új Szó: Hazudott a szakértő Malina Hedvig sérüléséről

Nagyvilág2009.10.02, 11:04

Az Új Szó című szlovákiai magyar lap megszerezte a Nyitrán megvert diáklány, Malina Hedvig sérüléseiről készült CT-felvételeket. Ennek alapján azt állítják, az ügyészség által felkért orvosszakértő - aki egy egyetem dékánja - hazudott a vizsgálat eredményéről.

Hazudott a Polanski-per ügyésze

Nagyvilág2009.10.01, 16:30

Lehet, hogy csak 90 napot kellett volna vizsgálati fogságban töltenie 1978-ban Roman Polanskinak, és megúszta volna a 32 éves önkéntes száműzetését és mostani letartóztatását. Ügyvédjei Los Angelesben valószínűleg arra hivatkoznak majd, hogy a bíró és az ügyész is kötelességszegést követett el annak idején. Csakhogy a bíró időközben meghalt, a nyugalmazott ügyész pedig azt állítja, hazudott, amikor a tárgyalótermen kívüli egyeztetésekről beszélt.