igazságszolgáltatás

címke rss

Finomhangolást szeretne az igazságszolgáltatásban a főbíró

Itthon2012.05.27, 17:52

Érvényesüljenek az alkotmányos fékek és ellensúlyok, és az igazságszolgáltatás átalakításánál a jogalkotó hallgassa meg a bírói testületek véleményét - a többi között erről beszélt Darák Péter, a Kúria elnöke a XI. Magyar Jogászgyűlésen szombaton Balatonalmádiban. A főbíró kijelentette azt is, hogy az igazságszolgáltatási reformnál a gyorsaság helyett most már finomhangolásra lenne szükség.

Felmentette a bíróság a kukázásra buzdító szociális munkást

Itthon2012.05.23, 11:34

Nem állapítható meg bűncselekmény, ezért másodfokon felmentették azt a férfit, aki kukázásra buzdított egy józsefvárosi rendeletmódosítás ellen szervezett tüntetésen. A szociális munkást első fokon még bűnösnek találta a bíróság.

Túl sokat kér a puhány bírókra panaszkodó Navracsics

Itthon2012.05.17, 12:33

A Cozma-gyilkosság jogerős ítéletére hivatkozva arra kérte a bíróságokat óvatosan Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, hogy gondolják át, nem kellene-e keményebb ítéleteket hozniuk. Legfőbb érve a társadalmi elvárás, miközben a bírói szervezet igyekszik függetleníteni magát a közvélemény nyomásától. A tárca szerint a miniszter egyszerűen csak kíváncsi természet.

Enyhébb büntetést kapott a gyerekét megmérgező nő

Itthon2012.05.15, 21:00

Emberölés kísérletében találta bűnösnek a Pécsi Ítélőtábla azt az anyát, aki tavaly tavasszal megpróbálta saját gyógyszereivel megmérgezni egyéves gyerekét, majd önmagával is végezni próbált. A bíróság jogerősen enyhítette a büntetését, az indoklás szerint azért, mert a gyereknek beadni próbált gyógyszermennyiség nem volt halálos adag.

Közérdekű munkára fognák a törvénnyel ütköző fiatalkorúakat

Itthon2012.05.08, 18:43

Nevelő hatással bírna a közérdekű munka - ezzel indokolja a parlament egyik bizottsága, hogy a jövőben szabadságvesztés helyett dolgozni küldjék azokat a 16 év feletti fiatalkorúakat, akiktől nem tudják behajtani a kiszabott pénzbüntetést.

Barroso meghallgatja Orbánt, utána dönt a magyar eljárásokról

Itthon2012.04.24, 13:02

Brüsszel gyors választ ígért a legutóbbi, április eleji magyar reakciókra. Szerdán dönthetnek arról, hogy mik legyenek a következő lépések a Magyarországot érintő kötelezettségszegési eljárásokban, de a végső napirendet José Manuel Barroso határozza meg annak függvényében, hogy mire jutnak a keddi találkozón Orbán Viktorral.

Elítélték Izland exkormányfőjét a 2008-as válság miatt

Nagyvilág2012.04.23, 19:51

Bűnösnek találták, de mégsem büntették meg Izland korábbi miniszterelnökét, akit a 2008-as pénzügyi válság miatt állítottak bíróság elé. A politikust négy vádpontból csak egyben találták hibásnak. Ő abszurd politikai döntésnek tartja az ítéletet.

Felidegesítették az ügyészek Breiviket - percről percre

Nagyvilág2012.04.18, 17:35

Szánalmasnak tartaná a börtönbüntetés Anders Behring Breivik, aki szerint a tárgyalásának vagy felmentéssel vagy halálbüntetéssel kellene végződnie. A harmadik napon titokzatos libériai és lonodni utazások részleteiről faggatták, de Breivik egyre idegesebben fogadta a kérdéseket. A szerdai események percről percre.

Breivik megkapta, amit akart

Nagyvilág2012.04.17, 19:19

A tévékamerák nem vették a beszédét, mégis megkapta az áhított nyilvánosságot kedden Anders Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki a perének második napján jutott először szóhoz az oslói bíróságon. A 77 ember haláláért felelős férfi egy teljes órán át részletezhette idegengyűlölő eszméit, Hitlerhez és az al-Kaidához fűződő rajongását, előadása után pedig az ügyészek tárták fel offshore-cégekkel, diplomahamisítással és pártpolitikai törtetéssel átszőtt múltját.

Politikai karrierről álmodott Breivik - percről percre

Nagyvilág2012.04.17, 16:12

Offshore cégekben mosta diplomahamisításból származó pénzét, és városi képviselő akart lenni Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki 77 embert ölt meg tavaly - derült ki perének második napján. Breivik kedden előbb több mint egy órás beszédben magyarázta idegengyűlölő világképét, majd az ügyész kérdéseire válaszolt. Kiderült, hogy Hitlert és az al-Kaidát is példaképnek tekinti, és két társa is van Norvégiában.

Csak saját filmje ríkatta meg a norvég mészárost

Nagyvilág2012.04.16, 20:56

Megrázó video- és hangfelvételekkel szembesítették perének első napján a norvég tömeggyilkost, Anders Breiviket, akit 77 ember meggyilkolásával vádolnak egy oslói bíróságon. A férfi érzelemmentes arccal nézte végig a felrobbanó emberekről és pánikolva menekülő gyerekekről szóló felvételeket, saját hazafias propagandavideóján viszont sírva fakadt. Breivik kedden jut először szóhoz a bíróságon, de védőügyvédje már előre beharangozta: a tárgyalás számára az elmeorvosi szakértők elleni harcról fog szólni.

Tíz év a szocpolcsalások elsőrendű vádlottjának

Itthon2012.04.03, 16:17

A taktaközi szocpolcsalások összesen 202 vádlottjának többségét bűnösnek találta az első fokon eljáró miskolci bíróság. Az elsőrendű vádlott, a szerencsi önkormányzat építésügyi osztályának volt vezetője tíz évet kapott.

A jövő héten kezdenek az új bírák

Itthon2012.03.28, 15:11

Április elsején 149-en ülhetnek be az új bírói törvény miatt nyugdíjba vonuló bírák székeibe. Az új bírák nagy része korábban bírósági titkár volt.

Hét év börtönt kapott a pécsi autóbuszokat kiárusító cégvezető

Itthon2012.03.27, 16:16

Hét év börtönre ítélték a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezetőjét, aki 2009-ben eladta, majd magas áron visszabérelte a város több mint 150 autóbuszát. A férfit hűtlen kezelésben találták bűnösnek, de az ítélet még nem jogerős, a vádlott fellebbezett a döntés ellen.

Navracsics: Picit higgadjunk már le!

Itthon2012.03.23, 21:02

A közigazgatási miniszter a Fidesz újbudai közéleti estjén egy kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte rossz irányba megy a magyar politika, amikor családtagokat "vesznek elő". Schiffer András nem tehet arról, ki volt a nagypapája - mondta Navracsics Tibor.

Gyengítené Navracsics a bírósági csúcsszervet

Itthon2012.03.16, 15:40

A miniszterelnök-helyettes pénteken beadott módosító indítványa a Velencei Bizottság ajánlásait vette figyelembe. A javaslat szűkítené az Országos Bírósági Hivatal elnökének mozgásterét, döntéseinek egy részét csak az Országos Bírói Tanács beleegyezésével hozhatná meg. A januárban létrejött bírósági csúcsszerv miatt az Európai Unió eljárást indított Magyarországgal szemben, az alapjogi biztos ugyanis kifogásolta, hogy az új testület vezetője kizárólagos hatáskört kap a bírák kinevezésére illetve a bírósági rendszer igazgatására.

Alkotmányos garanciákat vár a Velencei Bizottság

Itthon2012.03.16, 12:37

Túl nagy hatalom koncentrálódik az OBH elnökének kezében a tekintélyes jogászokból álló Velencei Bizottság szerint. A testület pénteken fogadja el jelentését, amelyben a hvg.hu információi szerint azt javasolják: a garanciák biztosítása érdekében Magyarország módosítsa az alaptörvényt is.

Gyorsíttatná a bírósági munkát a fővárosi főügyész

Itthon2012.03.03, 11:51

Ihász Sándor a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában az mondta, hogy több modell is létezik a büntetőügyek elhúzódásának elkerülésére. Az egyik ilyen például, ha a vádelőkészítéskor a nyomozóhatóságnak csak az adatok összegyűjtésére kell koncentrálnia.

Tömegverekedés lett az ügyvédek és újságírók vitájából Indiában

Nagyvilág2012.03.02, 17:20

Ádáz csatát vívtak egymással az ügyvédek és az újságírók egy indiai város bíróságán, amit a rendőröknek csak könnygáz bevetésével sikerült megfékezniük. A konfliktust az okozta, hogy a jogászok szerint a média elfogultan tudósított egy korábbi sztrájkjukról.

Hiába követelt kártérítést Bokros Lajostól az MDF utódja

Itthon2012.03.02, 17:01

Nem kell kártérítést fizetnie Bokros Lajosnak, miután a Fővárosi Törvényszék elutasította az MDF jogutódjának keresetét. A JESZ eredetileg 260 millió forintot követelt az EP-képviselőtől, de később ezt leszállította 53 millióra. A párt azzal érvel, hogy Bokros becsapta őket, amikor kihátrált mögülük. Az első fokú ítélet szerint viszont ez politikai kérdés, ezért jogilag nem érvényesíthetők a követelések.

Tanácsadóként foglalkoztatnák az idő előtt nyugdíjazott bírákat

Itthon2012.02.23, 09:04

A Kúria elnöke igazságügyi alkalmazotti besorolásban tartaná meg a bírói szervezetben a nyugdíjkorhatár előtt elküldött bírákat. Darák Péter szerint a Kúria azt nem fogja megmondani a bíróknak, hogy hogyan döntsenek, de azt igen, hogy milyen szempontokra figyeljenek.

Felfüggesztettet kapott a fegyverrel hadonászó volt MSZP-s első fokon

Itthon2012.02.10, 13:08

Vadász János volt szocialista államtitkár még 2007-ben az Andrássy úton szólalkozott össze egy biciklissel, akit pisztollyal is megfenyegetett. Másodszor tárgyalja az ügyet a bíróság, Vadászt első fokon felfüggesztett börtönre ítélték.

Egy furgonnal távozott a Viszkis - videó a szabadulásról

Itthon2012.01.31, 10:25

"Nem tudom" - ezt válaszolta a börtönből távozó Ambrus Attila arra a kérdésre, hogy hova vezet az első útja. A Viszkisként ismertté vált bankrabló (részletek bűnözői múltjáról ebben a cikkben) kedden kora hajnalban távozott a sátoraljaújhelyi börtönből.

Orbán: Meghajlunk a hatalom előtt

Itthon2012.01.18, 12:35

A miniszterelnök a legnagyobb német bulvárlapnak nyilatkozva nyitottnak mutatkozott minden, az EU által vitatott pontban az unió kéréseinek teljesítésére.

Lendületbe hozná az igazságszolgáltatást az OBH elnöke

Itthon2012.01.15, 12:31

Nincsenek presztízskérdések, és csapatmunkában dolgoznak az Országos Bírósági Hivatalban az újonnan létrejött szervezet elnöke, Handó Tünde szerint. Az új vezető ügyintézők felvételével segítené a leterhelt bírók munkáját, az ügyek más bíróságokra való áthelyezésénél pedig szerinte objektív és átlátható szabályok szükségesek. Handó a márciusi OBT-választástól azt várja, hogy felszínre kerülnek a bírói kar intellektuális és emberi tartalékai.

Csalás miatt emeltek vádat az őssejtügyben

Itthon2012.01.11, 10:50

Nem kuruzslás vagy emberi test tiltott felhasználása, hanem csalás szerepel az úgynevezett őssejtügyben kilenc ember ellen benyújtott vádiratban. A fővárosi főügyész szerint a vádlottak eltitkolták a páciensek előtt, hogy nincs engedélyük, illetve tudományosan nem bizonyított, hogy használ az őssejtkezelés.

Vádat emeltek Hagyó Miklós és társai ellen

Itthon2012.01.11, 14:09

Összesen 15 ember, köztük Hagyó Miklós ellen emelt vádat az ügyészség a BKV-ügyben. A mellékletekkel együtt majdnem százezer oldlas vádirat szerint a korábbi főpolgármester-helyettes és társai bűnszervezetben követtek el hűtlen kezelést, a korábbi főpolgármester-helyettes pedig úgy tekintett a BKV-ra, mint személyes és politikai jellegű kiadásainak fedezetére.

Megbélyegzi a közkegyelem a blokádoló LMP-seket

Itthon2012.01.08, 15:52

Közkegyelemben részesítené a kormány azokat a képviselőket, akik december 23-án összeláncolták magukat az Országgyűlés bejáratánál, és ezzel akadályozták a ki- és bejutást. A kegyelemmel az érintettek mentesülnének akciójuk jogi következményei alól, de egyúttal azt is törvénybe foglalnák, hogy bűncselekményt követtek el, pedig ez korántsem biztos.

A bírók fenyegetésével vádolják az MSZP-t

Itthon2012.01.07, 20:47

Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) az MSZP-s Bárándy Gergely pénteki közleményében foglaltakat, amelyben a politikus "későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit". A Fidesz is példátlannak tartja Bárándy Gergely nyilatkozatát.

Magyar Nemzet: Gyanúsított lett Gyurcsány egykori minisztere

Itthon2012.01.04, 07:36

Magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség Gyenesei Istvánt, aki korábban önkormányzati miniszteri posztot töltött be Gyurcsány Ferenc kormányában - írja a Magyar Nemzet. A nyomozás egy megyei közgyűlési mandátummal függ össze, és Gyenesei korábban azt közölte, hogy ha nem koncepcionális eljárásról van szó, akkor az ügyet bűncselekmény hiányában le kell zárni.

"Kevés kézben koncentrálódik a hatalom" - interjú a magyar kormányt bíráló amerikai államtitkárral

Itthon2011.12.16, 20:37

Deutsch Tamás trágárkodásán nevetett, a magyar kormány döntései miatt azonban egyre inkább aggódik Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium emberi jogokért felelős helyettes államtitkára. Melia az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, hogy leginkább most az igazságügyi átalakítás aggasztja az Egyesült Államokat, azzal pedig nem ért egyet, hogy a nyugati világ problémáira a hatalom koncentrálása lenne a megoldás.

Tünde Timbuktuba megy

Vélemény2011.12.15, 17:52

A miniszterelnök családi jóbarátját, egy európai képviselő feleségét nevezte ki a kormánytöbbség a parlamentben a független igazságszolgáltatás egyik legfontosabb intézményének vezetőjéül. Miért aggályos ez a döntés?

Hiába próbálta megnyugtatni magát a pécsi egyetemi lövöldöző

Itthon2011.12.15, 13:23

Közvetlenül a bűncselekmény előtt, a mosdóban megpróbálta pszichoterápiás módszerrel megnyugtatni magát az a fiatalember, akit a pécsi egytemi lövöldözéssel vádolnak. G. Ákos nem járt sikerrel, az indulatai eluralkodtak rajta, egy embert megölt, hármat súlyosan megsebesített.

Felfüggesztett börtönt kapott a fóti benzinkutas zsarolója

Itthon2011.12.01, 20:39

Első fokon bűnösnek találta a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint 1,8 millió forintot kért egy fóti benzinkutastól azért, hogy a pénzügyőrség ne zárja be az üzletét. Az ítélet alapján a benzinkutas ügyvédje perújítást kezdeményez, hogy vonják vissza a rá kiszabott bírságot. A bíróság az indoklásban furcsának találta, hogy csak egy embert vádolt meg az ügyészség.

Uzsora miatt ítélték el egy cigány önkormányzat korábbi elnökét

Itthon2011.11.29, 18:50

Mivel visszaesőnek számít, első fokon majdnem négy év börtönt kapott a piricsei cigány önkormányzat korábbi elnöke. A nem jogerős ítélet szerint a férfi és élettársa életveszélyes fenyegetéssel akarták behajtani a korábban kölcsönadott összeg többszörösét.

Frédi, Béni és Lenin is szóba került a hétfői parlamenti vitában

Itthon2011.11.28, 19:28

A Jobbik egy kommunista hajóról szóló viccel, az MSZP Frédi-Béni-filmekkel példálózva próbálta sarokba szorítani a kormányt a hétfői parlamenti vitán, ahol az esztergomi patthelyzetet és a fagyasztott húsokat is érintették a képviselők. Az államtitkárok válaszaiból kiderült, hogy a "zöld fordulat" elakadt a minisztériumok között, az EVA visszavonásáról szóló tanulmányban pedig adózási kiskapukat rejteget a kormány. Erről vitatkoztak hétfőn a parlamentben.

Baka András nem lehet a Kúria elnöke Navracsics szerint

Itthon2011.11.28, 21:33

Nincs ötéves magyaroroszági bírói gyakorlata, ezért jövőre nem lehet a Kúria elnöke Baka András, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi vezetője - mondta a parlamentben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A képviselők hétfőn este fogadták el a bíróságok átalakításáról szóló törvényt, amely a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett létrehozza a Kúriát, illetve az Országos Bírósági Hivatalt. Az államfőnek december 15-ig kell megneveznie jelöltjét a Kúria élére.

Januártól jön a Kúria és az új bírósági hivatal

Itthon2011.11.28, 22:04

Elfogadta a parlament a bíróságok átalakításáról szóló törvényt hétfőn este. Eszerint például januártól elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye. A most elfogadott törvény szerint a Kúria elnöke nem végez majd igazgatási feladatokat.

Ügyhátralék nélkül intézik a közjegyzők a fizetési meghagyásokat

Archívum2011.11.13, 22:18

Évi hatszázezer fizetési meghagyást bocsátanak ki a közjegyzők, akik ügyhátralék nélkül végzik a munkájukat - hangzott el a 23. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. A rendezvény védnökségét ellátó közigazgatási és igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a fizetési meghagyások közjegyzőkhöz történt telepítését.

"A West-Balkán egy pokoli torony volt" - kezdődik a diszkótragédia tárgyalása

Itthon2011.11.08, 07:36

Sorozatos emberi mulasztások okozták idén januárban a három fiatal lány életét követelő tragédiát a budapesti West-Balkánban, az [origo] által megismert nyomozati iratok szerint. Négy vádlott kedden bíróság elé áll, de az áldozatok családját képviselő ügyvéd szerint több felelős is hiányzik a vádlottak padjáról. Az ügyvéd szerint az önkormányzat felelősségét is felveti, hogy több figyelmeztetés ellenére is szórakozóhely működhetett egy engedély nélküli építkezésen.

Elítélte a bíróság a kukázásra buzdító szociális munkást

Itthon2011.11.04, 15:23

Bűnösnek találta és három évre próbára bocsátotta a bíróság azt a szociális munkást, aki kukázásra szólított fel egy tüntetésen, amelyen a józsefvárosi guberálási tilalom ellen tiltakoztak. A bíró megjegyezte, hogy minden elismerése a szociális munkásoké, és a jogszabályokat is bárki nyíltan bírálhatja, de a törvényeket be kell tartani.

Izgatással vádolják a kukázásra buzdító szociális munkást

Itthon2011.11.04, 11:04

Megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a szociális munkásnak, akit azzal vádolnak, hogy hatósági rendelkezés elleni izgatást követett el, amikor kukázásra szólított fel egy demonstráción, amelyet a józsefvárosi guberálási tilalom ellen hirdettek meg.

Az LB elnöke szerint a "szocialista diktatúra" korszakát idézi a tervezett bírósági reform

Itthon2011.11.03, 15:38

Átláthatatlan és ellenőrizhetetlen hatalmat adnak a leendő Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kezébe az igazságszolgáltatási reformról szóló javaslatok Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint. Az igazságügyi államtitkár azonban úgy véli, hogy a reform megállja a helyét.

Új bíróságot akar létrehozni a fővárosban a Fidesz

Itthon2011.11.02, 15:04

Létrejön egy új kerületi bíróság Budapesten, felújítják az egyik régi bírósági épületet, és emelik az ügyészek bérét - többek között ezt tartalmazza az az igazságszolgáltatási törvénycsomag, amelyet a Fidesz vezetése javasol. Az előkészítésben részt vevő Áder János fideszes európai parlamenti képviselő megerősítette, hogy nem vállal semmilyen bírósági tisztséget.

Egy eljárásban tárgyalják Ratko Mladic ügyét Hágában

Nagyvilág2011.10.14, 07:54

Nem választja ketté a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic perét a hágai Nemzetközi Bíróság. A bírák azért döntöttek így, mert szerintük a volt boszniai szerb hadseregparancsnok így is elég rossz egészségi állapotban van, és kettéválasztva kevésbé lenne hatékony az ellene zajló eljárás.

Hozzájárulásuk nélkül helyezhetnék át a bírákat Áder előterjesztése szerint

Itthon2011.10.12, 00:59

Elválik egymástól a Kúria - azaz a Legfelsőbb Bíróság - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye a bírósági szervezetről és a bírák jogállásáról szóló koncepció szerint. Az Áder János fideszes EP-képviselő által kidolgozott tervezetben az is szerepel, hogy a bírósági rendszer négyszintű marad, csak a megyei bíróságokat törvényszéknek, a városiakat pedig járásbíróságnak fogják hívni. Az október közepén a parlament elé kerülő előterjesztésben szerepel az is, hogy egy bírót hozzájárulása nélkül más bíróságra is áthelyezhetnek.

Hvg.hu: Több százmillió forinttal támogatta az Egymásért Alapítványt a CBA

Itthon2011.10.10, 11:50

A Hvg.hu birtokába került az Egymásért Egy-Másért Alapítvány legutóbbi nyilvántartása, amelyből az internetes újság szerint az derül ki, hogy a CBA-csoporthoz tartozó vállalkozások mintegy 670 milliót adományoztak a szervezetnek.

Magyar Nemzet: Áder János is esélyes az új bírói hivatal élére

Itthon2011.10.05, 08:26

Még ebben a hónapban a parlament elé kerül az igazságszolgáltatás reformjáról és a bírói rendszer átalakításáról szóló törvény a Magyar Nemzet szerint. A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő Országos Bírói Hivatal élére Áder János is esélyes, és leválthatják főbírói posztjáról Baka Andrást.

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért tüntettek Budán

Itthon2011.10.05, 13:48

Mintegy kétszázan tüntettek Budán Geréb Ágnes szabadon engedéséért. A szülész-nőgyógyász egy éve került előzetes letartóztatásba halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, tavaly decemberben pedig házi őrizetbe helyezték. A Geréb Ágnessel szimpatizáló tüntetők szerint hiába van rendelet április óta az otthon szülés szabályozására, az gyakorlatilag teljesíthetetlen. A tüntetésen felolvasták Ékes Ilona fideszes képviselő levelét, aki példátlannak nevezte azt, ahogyan Geréb Ágnessel bántak a bírósági tárgyaláson.

Szabadlábra helyezték Hunvald Györgyöt

Itthon2011.10.04, 15:43

Bilincsben érkezett, de szabadlábon távozhatott keddi tárgyalásáról a volt VII. kerületi polgármester, akit a Fővárosi Bíróság nem jogerősen szabadlábra helyezett.