igazságszolgáltatás

címke rss

Újratárgyalják a Politkovszkaja-ügyet

Nagyvilág2009.09.03, 11:39

Az orosz legfelsõbb bíróság úgy döntött, hogy újra kell tárgyalni Anna Politovszkaja ellenzéki riporter 2006-os meggyilkolásának ügyét. Korábban az esküdtszék döntése nyomán felmentették azt a négy embert, akiket bûnrészességgel vádoltak meg.

Vádat emelt az ügyészség Ehud Olmert ellen

Nagyvilág2009.08.30, 22:22

Kenõpénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és jövedelem eltitkolásával vádolta meg az ügyészség Ehud Olmert korábbi izraeli miniszterelnököt. A volt kormányfõ tagadja az ellene felhozott vádakat, közleménye szerint a bíróságon ki fog derülni, hogy ártatlan.

Buli fogadta az ártatlanul 11 hónapot ülõ fiúkat

Itthon2009.08.25, 17:10

Egész éjjel tartó ünneplés fogadta Tarnabodon azokat a közel egy évig ártatlanul fogva tartott fiatalokat, akiket korábban a romagyilkosságok miatt fogtak el. A 17-20 év közötti fiúkat egy Molotov-koktélos támadással gyanúsították alaptalanul, a helyi polgármester szerint láthatóan megviselte õket a rács mögött töltött 11 hónap. Ügyvédjük szerint a fiúk kártérítési pert indítanak a rendõrség ellen.

Thaiföld nem adja ki a halál kufárát az USA-nak

Nagyvilág2009.08.11, 14:23

Nem kell bíróság elé állnia az Egyesült Államokban a fegyverkereskedelemmel gyanúsított Viktor Butnak, miután a thaiföldi bíróság úgy döntött, nem adják ki az orosz üzletembert. A thai bíróság szerint a kolumbiai a FARC - amelynek But állítólag rakétákat akart eladni - nem terrorszervezet, hanem politikai mozgalom.

Beszivárognak a bíróságokra a német neonácik

Nagyvilág2009.08.11, 15:02

Bírósági ülnökök segítségével próbál beszivárogni az igazságszolgáltatásba a német szélsõjobboldali NPD. A párt felhívására szimpatizánsai feliratkoztak a jelölõlistákra, és legalább egyikük sikerrel is járt. A neonácinak minõsített párt azt szeretné, ha a bíróságok súlyosabb büntetéseket szabnának ki a külföldiekre és a szélsõbaloldaliakra.

Szabadlábra helyezték a haldokló Nagy Vonatrablót

Nagyvilág2009.08.06, 22:33

Haldoklik, ezért az igazságügyminiszter szabadlábra szabadlábra helyezte a Nagy Vonatrablóként ismertté vált Ronnie Biggset. A 80 éves férfi tagja volt annak a bandának, amely 1963-ban 2,6 millió fontot zsákmányolt a brit posta egyik vonatáról. Biggs 2001-ben önként tért haza Brazíliából, ahová még 1965-ben menekült.

Balla-gyilkosság: visszavonta beismerõ vallomását a segédmunkás

Itthon2009.08.04, 11:09

Visszavonta beismerõ vallomását a segédmunkás, aki néhány hete még azt mondta: õ ölte meg 2007 tavaszán Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselõt. Balla Irma meggyilkolásával az ügyészség továbbra is az asszony fiát gyanúsítja, õ találta meg a holttestet.

Népszava: Vesztegetés közben buktattak le egy ügyészt

Itthon2009.07.30, 11:51

Lebuktattak egy kerületi ügyészt, amikor az éppen kétmillió forintot vett át egy vádlottól - írja a Népszava. Az ügyész a pénzért cserébe, a gyanú szerint azt ígérte, enyhébb büntetést kér majd a vádlottra.

A segg szó miatt perelték be az ukrán elnököt

Nagyvilág2009.07.29, 17:32

Egy donyecki férfi beperelte az ukrán elnököt, amiért nyilvánosan használta a segg szót, és ezzel szerinte lejáratta az országot. Juscsenko elnök a nemzetbiztonsági tanács egyik ülésén használta a durva kifejezést. Az eljárás elindult, a bíróság augusztus végén ül össze újra.

Újabb letartóztatás a Cozma-ügyben

Itthon2009.07.22, 16:44

Garázdaság gyanúja miatt újabb embert helyezett elõzetes letartóztatásba a rendõrség a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban. Szerdán a bûntett helyszínén, a veszprémi Patrióta lokálnál hallgatták ki az egyik gyanúsítottat. A rendõrök várhatóan újabb szakértõi véleményeket kérnek be a nyomozáshoz.

Tíz év börtön a merényletre készülõ brit diáknak

Nagyvilág2009.07.17, 23:08

Határozatlan idejû, legkevesebb tíz évig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy brit diákot terrorgyanú alapján. A férfinél nagy mennyiségû robbanószert találtak, és azzal vádolták, hogy öngyilkos merényletre készült. Az iszlám hitre áttért diák csak azt ismerte el, hogy házi készítésû bombát akart elõállítani.

Tovább elõzetesben marad Budaházy

Itthon2009.07.17, 19:51

Októberig meghosszabbította az ügyészség Budaházy György elõzetes letartóztatását. A férfit és társait többek közt terrorcselekménnyel és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják.

Tükrözõdõ ablaküveg dönthet a Balla-gyilkosság perében

Itthon2009.07.14, 12:18

A Balla-gyilkosság vádlottjának ügyvédje, Magyar György szerint a védelem álláspontját erõsíti a hétfõn lefolytatott helyszíni szemle. Kiderült, hogy nem lehet belátni a meggyilkolt önkormányzati képviselõ ablakán, így a védõ szerint a szoba belsejérõl pontos leírást adó férfinak bent kellett járnia a házban. A gyilkossággal a képviselõ fiát vádolják, és a bíróság egyelõre nem függesztette fel az ellene folyó eljárást. Az ügyvéd szerint azonban elõbb-utóbb helyet cserél a vádlott és a tanú.

Nyomoz a rendõrség a Magyar Gárda újjalakulása miatt

Itthon2009.07.14, 15:54

Nyomozást indított a BRFK a Jobbik szombati tüntetése miatt, amelyen bejelentették a jogerõsen feloszlatott Magyar Gárda újjáalakulását. A rendõrség már akkor figyelmeztetett, hogy bûncselekményt követ el, aki részt vesz egy feloszlatott szervezet vezetésében.

A rendõrség vizsgálja a Magyar Gárda újjáalakulását

Itthon2009.07.13, 15:08

A rendõrség vizsgálja, hogy kik követhettek el jogsértést a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda szombati újjáalakulásakor - közölte Bencze József országos rendõrfõkapitány. Az ügyészség szerint nekik egyelõre nincs tennivalójuk a szervezettel kapcsolatban.

Enyhítették az adócsaló volt államtitkár büntetését

Itthon2009.07.09, 11:15

Felfüggesztett börtönrõl 8,1 millió forintos pénzbüntetésre enyhítette csütörtökön jogerõs ítéletében a bíróság a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárának, Kodela Lászlónak az adócsalásért kiszabott büntetését. A K&H-botránnyal összefüggésben megvádolt Kodelát a hivatali befolyással üzérkedés vádja alól felmentették.

Baka: Baj van az eljárások hosszával

Itthon2009.07.05, 17:57

Nem hisz a bíródinasztiák létezésében, felgyorsítaná az ítélkezést, és akár azt is el tudja képzelni, hogy élõben közvetítsék a tárgyalásokat. A parlament csak nagy nehezen, harmadik nekifutásra választotta meg, szerinte azonban az ismételt jelölés nem az õ személyi ambíciójának a jele. Interjú Baka Andrással, a Legfelsõbb Bíróság új elnökével.

Húsz drogkereskedõt akasztottak fel Iránban

Nagyvilág2009.07.04, 21:19

Egyetlen nap alatt húsz embert akasztottak fel Iránban szombaton kábítószer birtoklása, vásárlása vagy eladása miatt. Kína után Iránban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet, de még így is rendkívülinek számít ennyi kivégzés egy napon.

Elakadt a bizottságban a három csapás

Itthon2009.06.22, 14:48

Nem kerül a parlament elé a három csapás néven ismert büntetõjogi szigorítás, mert az országgyûlés alkotmányügyi bizottsága nem találta általános vitára alkalmasnak az ellenzéki javaslatot. Március elején sem vették napirendre a harmadszorra is bûncselekményt elkövetõket sújtó javaslatot.

Megsértette Orbánék jó hírnevét a Jobbik

Itthon2009.06.18, 15:09

Pert nyert Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán a Jobbikkal szemben jó hírnevük megsértése miatt. A fideszes politikusokról egy internetes hírlevélben azt állították, hogy titkos izraeli-magyar megállapodást írtak alá. A Jobbiknak bocsánatot kell kérnie, az ítélet nem jogerõs.

Jogerõsen elítélték Sas Józsefet adócsalásért

Itthon2009.06.17, 14:21

Másodfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték adócsalásért Sas Józsefet, a Mikroszkóp Színpad igazgatóját szerdán. Sas a vádirat szerint több tízmilliós jövedelmet nem vallott be, és így nem fizette meg utána az adót.

Megint a fõbíróról szavaz az Országgyûlés

Itthon2009.06.15, 10:09

Ismét a Legfelsõbb Bíróság elnökének megválasztásáról szavaznak az országgyûlési képviselõk hétfõn. A bírói testület vezetõi posztja egy éve betöltetlen, mivel a parlament sorra visszadobta Sólyom László köztársasági elnök jelöltjeit. A mostani jelöltet, Baka Andrást egyszer már megnevezte Sólyom, de tavaly õt is elutasította az Országgyûlés.

Elutasította a bíróság a Gyurcsány elleni keresetet

Itthon2009.06.12, 16:46

Elutasította a bíróság pénteki részítéletében azt a keresetet, amelyet Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök és pénzügyminisztere, Veres János ellen nyújtottak be. A felperesek azért indítottak pert, mert szerintük az állami vezetõk nem hozták nyilvánosságra a költségvetési adatokat 2006-ban, és ezzel befolyásolták az országgyûlési választásokat.

Rábólintott az OIT a tavaly leszavazott fõbírójelöltre

Itthon2009.06.08, 12:30

Másodszor is meghallgatta, de ezúttal támogatta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Baka Andrást, akit az államfõ újra jelölt a fõbírói posztra. Tavaly a tanács leszavazta Bakát, aki akkor arra panaszkodott, milyen barátságtalanok voltak vele.

Magyarokat ítéltek el Londonban futtatásért

Nagyvilág2009.06.05, 14:28

Háromtól hat és fél évig terjedõ börtönre ítélte egy londoni bíróság annak a magyar családnak a tagjait, akik két, szintén magyar nõt kényszerítettek prostitúcióra. A futtatók akkor buktak le, amikor egyik áldozatuk megszökött. A család egyik tagja szökésben van, a Scotland Yard szerint visszatért Magyarországra.

Egyre könnyebben emésztjük meg az ököljogot

Itthon2009.05.29, 14:14

Szabad-e megvédeni egy családot a kilakoltatástól fizikai erõvel, adósságokat behajtani fenyegetéssel, állatkínzókat megverni? Az országos rendõrfõkapitány szerint elharapódzóban van az önbíráskodás Magyarországon, és az [origo]-nak nyilatkozó jogászok szerint is megfigyelhetõ, hogy bizonyos esetekben szinte természetesnek vesszük az ököljogot. A probléma egyik lehetséges magyarázata, hogy megrendült az állam hatékonyságába vetett bizalmunk.

Kizárták a magánszemélyeket a Tubes-perbõl

Itthon2009.05.12, 23:42

A Fõvárosi Bíróság szerint a magánszemélyeknek nincs közvetlen érintettségük a Tubesre tervezett NATO-lokátor ellen indított perben, ezért kizárta õket az eljárásbõl. A perben maradt önkormányzatok és a zöldombudsman a Honvédelmi Minisztérium határozatát támadták meg, amelyben engedélyezték a radar építését.

Pénzbírság járt a fogdai öngyilkosság felelõsének

Itthon2009.05.12, 22:47

Elsõ fokon pénzbüntetésre ítélték azt a rendõrt, aki egy gyanúsítottól a derékszíját Lentiben. Késõbb a 16 éves fiú felakasztotta magát. és bár túlélte, maradandó kérosodást szemnvedett. A család ügyvédje kártérítést követel a rendõrségtõl.

Elítélték a gyereküket halálra éheztetõ piricsei szülõket

Itthon2009.04.08, 16:06

13 és 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság keddi, nem jogerõs ítéletében azt a piricsei párt, akik halálra éheztették egyéves gyereküket. A szülõk a vádirat szerint cigarettára és alkoholra költötték a velük élõ hat gyerek után kapott jövedelmüket.

Zaklatással vádolnak egy volt somogyi fõrendõrt

Itthon2009.04.07, 17:50

Zaklatással, becsületsértéssel és alárendeltjeinek megsértésével vádolnak egy Somogy megyei volt rendõri vezetõt. A vádirat szerint az alezredes vezetõi hatalmát kihasználva zaklatta nõi beosztottjait.

Júniusig elõzetesben maradnak Hunvald társai is

Itthon2009.04.03, 07:53

Az erzsébetvárosi ingatlanügy három gyanúsítottja elõzetes letartóztatásban marad júniusig - olvasható a Népszava pénteki számában. A bíróság meghosszabbította a pénzügyi bizottság volt elnöke és az értékbecslõ elõzetes letartóztatását is. Hunvald György polgármester védelmét Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke vette át.

Nem bizonyítható, hogy ügynök lett volna a szeged-csanádi püspök

Itthon2009.04.01, 14:35

A Fõvárosi Ítélõtábla szerdai jogerõs ítéletében kimondta: nincs bizonyíték rá, hogy ügynök lett volna Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök. Az ezt állító Élet és Irodalom címû folyóiratot és Az Este címû televíziós mûsort elmarasztalták a püspök jó hírnevének megsértéséért. 

Egy helyettes helyettesére maradt az egyik hatalmi ág

Itthon2009.04.01, 09:05

Egymás után háromszor nem tudott új fõbírót választani az országgyûlés, a helyette beugró elnökhelyettes nyugdíjba ment, utódot nem nevezhetett ki - szerdától jobb híján egy kollégiumvezetõ irányítja a magyar bírói szervezetet. Az [origo]-nak nyilatkozó bírósági vezetõk szerint az emberek nem fogják észrevenni, hogy fejetlen a Legfelsõbb Bíróság, de õk sem örülnek ennek. A helyzet ráadásul jogi problémák egész sorát hozhatja felszínre.

Megrótták a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót

Itthon2009.03.27, 18:37

Rágalmazásban bûnösnek találta, és megrovásban részesítette a bíróság Babus Endre újságírót egy cikke miatt, amelyben az egyik megyei bíróságon uralkodó kaotikus állapotokat leplezte le. Annak ellenére született az elmarasztaló ítélet, hogy a cikkben egyetlen téves tényállítást találtak. Az ítélet nem jogerõs.

Vádat emeltek az észak-ír merénylet miatt

Nagyvilág2009.03.27, 07:17

Két brit katona megölésével, ötrendbeli gyilkossági kísérlettel és illegális fegyvertartással vádoltak meg egy 41 éves ír férfit a Massereene katonai támaszpontnál elkövetett márciusi merénylet miatt. A vádlott az ügyészséghez közel álló források szerint jól ismert észak-ír nacionalista.

Felmetették a HírTV lõszerrel járkáló riporterét

Itthon2009.03.25, 17:11

Jogerõsen felmentette a bíróság Császár Attilát, a HírTV riporterét a lõszerrel való visszaélés vádja alól. Császár ellen azért indult eljárás, mert a tévészékház ostrománál kapott egy lõszert egy ismeretlentõl, amit késõbb a parlamenti õrség megtalált nála. 2006. szeptember 18-án a Szabadság téren a rendõrök 28 figyelmeztetõ lövést adtak le.

Szabadon járhat Tasnádi Péter

Itthon2009.03.20, 21:18

A bíróság feloldotta a Tasnádi Péterre vonatkozó lakhelyelhagyási tilalmat a pénteki tárgyaláson, ahol az ügyész közölte, hogy fegyházbüntetést kér a vállalkozóra. A perben Tasnádit egyebek mellett azzal vádolják, hogy meg akarta öletni volt feleségét, és az õ megrendelésére öntötték le savval volt anyósát. Tasnádi vallomásában elismerte, hogy figyeltette volt feleségét, de tagadta, hogy meg akarta öletni.

27 év börtön után szabadult az ártatlan brit férfi

Nagyvilág2009.03.18, 21:08

Ártatlanul töltött 27 évet börtönben egy gyilkosság miatt elítélt férfi Nagy-Britanniában, de egy DNS-vizsgálat bebizonyította ártatlanságát, így szabadon engedték. A tárgyalás során több körülmény is a férfi ellen szólt, például az, hogy õ maga is elismerte a gyilkosságot.

Megdorgálták a Gyurcsányt minõsítõ bírót

Itthon2009.03.17, 22:33

Egy etikai vizsgálat elmarasztalta, fegyelmi eljárás azonban nem indul a Veszprém Megyei Bíróság elnöke, Horváth György ellen, aki nyilvánosan kifogásolta a miniszterelnök Magyar Hírlap elleni bojkottfelhívását. Horváth a tiltakozás mellett azt is megjegyezte, hogy a kormányfõ "a KISZ-ben szocializálódott", amivel az etikai vizsgálat szerint a politika területére tévedt.

Érvénytelen az egri Hospinvest-szerzõdés

Itthon2009.03.17, 14:18

Elsõ fokon érvénytelennek mondta ki a bíróság a Heves megyei önkormányzat és Hospinvest Zrt. közt a megyei kórház üzemeltetésére létrejött szerzõdést. Az MSZP-s többségû megyei közgyûlés tavaly október 31-én döntött úgy, hogy a tiltakozások ellenére magánkézbe adja a kórház mûködtetését.

Káromkodás a kulcskérdés Lengyel Zoltán perében

Itthon2009.03.12, 16:16

"Lefaszozta-e" a rendõröket Lengyel Zoltán? - ezt a kérdést próbálta tisztázni a bíróság a hivatalos személy elleni erõszakkal vádolt képviselõ elleni per csütörtöki tárgyalásán. Az intézkedõ rendõrök, illetve Lengyel és élettársa másként emlékeznek erre, és ugyanez a helyzet a rendõrkapitányságon eltöltött idõvel is. Az ügyben májusban várható elsõfokú ítélet.

Hat évet kapott egy holokauszttagadó német politikus

Nagyvilág2009.02.25, 20:03

Hat év börtönbüntetést szabott ki a müncheni tartományi bíróság egy német szélsõjobboldali politikusra, aki "a világtörténelem leghatalmasabb hazugságának" nevezte a holokausztot. A politikust korábban már többször elmarasztalták uszítás miatt.

Bûnösnek találták a Sierra Leone-i gerillák vezéreit

Nagyvilág2009.02.25, 20:39

Háborús és emberiesség elleni bûncselekményekben bûnösnek mondta ki szerdán a bíróság a a Sierra Leone-i gerillák három egykori vezérét. A gerillák szervezete, az Egyesült Forradalmi Front rendkívüli kegyetlenségérõl volt hírhedt.

A Fidesz benyújtja a három csapásról szóló törvényt

Itthon2009.02.17, 15:30

Benyújtja a parlamentnek a többszörösen visszaesõ erõszakos bûnelkövetõk büntetését szigorító törvényjavaslatát a Fidesz. Az amerikai mintán alapuló javaslat tényleges életfogytiglant róna ki azokra, akik harmadszorra követnek el erõszakos, személy elleni bûncselekményt.

Princzék és az elmaradt katarzis

Vélemény2009.02.04, 20:17

Amerikában a harmincas években felismerték, hogy a fehérgalléros bûnözés visszaszorításához nem bírói bõrbe bújt pszichológusokra van szükség, hanem szigorúbb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra. Mi a helyzet 2009-ben, és hol tartanak odaát?

Jelentés Kadhafinak

Vélemény2008.12.18, 12:06

  // Magyarországon - legalábbis az adatok szerint - a korrupció utoljára 1979-ben volt probléma, abban az évben, amikor a Magyar Televízióban bemutatták a Rózsa Sándor címû sorozatot. Nemrég egy konferencián Kovács Attila, a Legfõbb Ügyészség kiemelt ügyek fõosztályának vezetõje közölte azt a szórakoztató adatot, hogy abban az évben volt a hazai igazságszolgáltatásban a legmagasabb - 1353 - a vesztegetési ügyek száma, mostanában jó, ha 350 akad. Ha pedig nincs holttest, akkor ugye gyilkosság sincs. //

Sántít Putyin meggyilkolt kritikusának pere

Nagyvilág2008.12.03, 16:31

Egy következetlen bíró, egy esküjét megszegõ esküdt és egy ügyvéd, akit talán megmérgeztek - csak néhány momentum az Anna Politkovszkaja orosz újságíró 2006-os meggyilkolása miatt indult perbõl. A vádlottak ketrecébõl hiányzik a feltételezett gyilkos és felbujtója is. A per az orosz igazságszolgáltatás nagy tesztje lehet, de kétséges, hogy kiderül-e valaha is, miért és kinek az utasítására végeztek a Putyin politikáját bíráló újságíróval.

Nagyobb autonómiát szavaztak maguknak a grönlandiak

Nagyvilág2008.11.26, 07:53

Többek között maguk rendelkezhetnek az ásványkincsek felett és módosíthatják az igazságszolgáltatást a grönlandiak, miután a lakosság túlnyomó része kedden népszavazéson mondott igent a Dániától való nagyobb függetlenségre.

Keserû pirulát adott Sólyom az MSZP-nek

Itthon2008.11.21, 11:23

Rutinos, szakmailag elismert, jól kijön a munkatársaival - ismerõi szerint ilyen Sólyom László új fõbírójelöltje, Havasiné Orbán Mária. Megválasztásának esélyeit rontja, hogy az MSZP szemében szálka lehet közmismerten jobboldali vonzódása. Szinte még fel sem kérték, a szocialisták már keresik rajta a fogást, legnagyobb ellenségei azonban az igazságszolgáltatás kiskirályai lehetnek.

A török alkotmány reformját sürgeti az EU

Nagyvilág2008.09.15, 22:00

További reformokra szólította fel az Európai Unió hétfõn Törökországot a csatlakozási tárgyalások elõmozdítása érdekében. Elsõsorban az igazságszolgáltatás és az alkotmány korszerûsítésének területén várnak gyors elõrehaladást Törökországban.

Megfenyegették a Gárda-per bíráját

Itthon2008.08.27, 17:16

Névtelen telefonálók fenyegették meg a Magyar Gárda perében ítélkezõ bírót, ezért új bírót kell kijelölni a Fõvárosi Bíróságon, a szeptember elsejére kitûzött tárgyalás pedig elmarad. A Magyar Gárda szerdai közleményében elítélte az igazságszolgáltatás függetlensége elleni cselekményeket. A per a 2007-ben a Jobbik elnöke által létrehozott Magyar Gárda feloszlatásáról dönt.

Belgrád Milosevic özvegye és fia kiadatását kéri

Nagyvilág2008.02.28, 20:23

Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ özvegyének és fiának kiadatását kérte csütörtökön a szerb igazságügyi minisztérium Oroszországtól. A volt szerb elnök családtagjai Moszkvába menekültek a szerb igazságszolgáltatás elõl.

Egyelõre nem vizsgálják a magyar Gripen-szálat

Itthon2008.01.24, 20:05

A svéd legfõbb ügyész a Gripen-ügy kapcsán egyelõre nem lépett kapcsolatba a magyar igazságszolgáltatással - jelentette a budapesti svéd nagykövet. A New York Times korábban azt írta: a Gripeneket forgalmazó brit BAE Systems dollármilliókat fizethetett magyar pártoknak.

Eltûntek a határok három ország felé

Itthon2007.12.21, 08:05

Mától megszûntek a határok Szlovákia, Szlovénia és Ausztria felé, éjfélkor ugyanis Magyarország is belépett a schengeni övezetbe. Tornyosnémetiben egy kettéhasított fa újraegyesítésével jelezték a változást, az osztrákokkal közösen ünneplõ Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig történelmi igazságszolgáltatásról beszélt.

"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyrõl

Itthon2007.09.19, 16:40

Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán õrizetbe vette az ügyészség bûnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak mûködnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselõ szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.

Megúszta a hadíszai mészárlás egyik vádlottja

Nagyvilág2007.09.19, 00:31

A kaliforniai katonai igazságszolgáltatás kedden bejelentette, hogy ejtette a vádat Lucas McConnell, a tengerészgyalogság századosa esetében, akit azzal vádoltak, hogy nem folytatott vizsgálatot a hadíszai mészárlás ügyében.

Ellenzékieket ítéltek börtönbüntetésre Grúziában

Nagyvilág2007.08.24, 19:11

Tizenkét oroszbarát grúz ellenzékit három és féltõl nyolc évig terjedõ börtönbüntetésre ítéltek pénteken Tbilisziben hazaárulás és államcsínykísérlet vádjával, egy tizenharmadik személyt kétévi felfüggesztett börtönre ítéltek, miután beleegyezett, hogy együttmûködik az igazságszolgáltatással.

Fellélegezhet a hadíszai mészárlás egyik vádlottja

Nagyvilág2007.08.09, 21:31

Az amerikai katonai igazságszolgáltatás elejtette a vádat csütörtökön az iraki Hadíszában elkövetett 2005-ös mészárlás egyik vádlottja esetében.

A Lockerbie-ügy felülvizsgálatát javasolják Skóciában

Nagyvilág2007.06.28, 19:32

Egy skót igazságszolgáltatási testület megkérdõjelezte csütörtökön azoknak a bizonyítékoknak a megbízhatóságát, amelyekre hivatkozva életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a líbiai hírszerzés egy volt ügynökét az úgynevezett Lockerbie-ügyben.

50 milliós csalással gyanúsítanak MSZP-seket

Itthon2007.06.26, 15:56

Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsít több fiatal szocialista politikust a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség. Az MSZP-sek alapítványokon keresztül több mint ötvenmillió forint értékben kaptak éveken át támogatást az ifjúsági minisztériumtól és a Fõvárosi Önkormányzattól, de ebbõl "egy fillért sem" fordítottak arra, amire elnyerték a pénzt. A legismertebb gyanúsított, Zuschlag János azt mondta az [origo]-nak, hogy semmi köze az ügyhöz. Az MSZP nem nyilatkozik, "nem akarja befolyásolni" az igazságszolgáltatást.

Magyargyûlölõ férfi verhette meg Malina Hedviget

Nagyvilág2007.06.20, 20:51

Malina Hedviget valóban megtámadták - állította kedden kora este a TA3 szlovák hírtelevízióban egy nyitrai férfi. A nyilatkozó hozzátette: közeli kapcsolatban áll annak az embernek a családjával, aki nemzetiségi indítékokból verte meg tavaly az egyetemistát. A rendõrség várhatóan kihallgatja a tanút, aki ellen jelenleg más ügyben eljárás folyik. A magyar külügyminisztérium szóvivõje úgy kommentálta az új fejleményt, hogy bízik a szlovák igazságszolgáltatásban.

Börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby

Nagyvilág2007.06.05, 19:31

Harminchavi börtönbüntetést kapott Lewis "Scooter" Libby, Dick Cheney alelnök volt kabinetfõnöke. Az esküdtszék korábban hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás mûködésének akadályozásában találta bûnösnek a volt fehér házi tanácsadót, és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

Túl drága is lehet a bírói függetlenség

Itthon2007.05.28, 16:34

A bírák vagyonbevallása semmit nem ér, a külsõ szemlélõ számára pedig örök rejtély, hogy mi alapján kerül valaki bírói székbe - többek között ilyen kritikákat fogalmaztak meg a magyar igazságszolgáltatással szemben a Transparency International budapesti konferenciáján. A nemzetközi civil szervezet éves jelentése szerint a bírósági korrupció világ számos országában lehetetleníti el az igazságszolgáltatást, és bár sereghajtók nem vagyunk, szakértõk szerint nálunk is bõven van tennivaló a tárgyalótermek megbízhatósága érdekében.

Összefog a Fidesz és az MSZP Malina Hedvigért

Itthon2007.05.17, 15:23

Független igazságszolgáltatást kér Szlovákiától Malina Hedvig ügyében a külügyi bizottság fideszes elnöke és szocialista alelnöke. Az ellenzéki és a kormánypárti politikus az után jelentette ezt be, hogy a szlovák rendõrség hamis tanúzás és hamis eskütétel miatt vádat emelt a Nyitrán tanuló magyar diáklánnyal szemben. Az egyetemista azt állította, tavaly augusztusban azért verték meg, mert magyarul beszélt.

Semmis az argentín katonai diktatúra vezetõinek adott amnesztia

Nagyvilág2007.04.25, 20:09

Az argentin igazságszolgáltatás semmisnek nyilvánította az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra vezetõinek Carlos Menem volt elnök által adott kegyelmet - közölték szerdán bírósági források.

A kritikus fõbíróért forronganak a pakisztáni ügyvédek

Nagyvilág2007.03.13, 12:35

Állítólagos visszaélések miatt távolították el hivatalából a pakisztáni fõbírót. A politikai vezetés szerint visszaélt hatalmával. Mások viszont Pervez Musharraf elnököt vádolják azzal, hogy a gyanús kormányzati ügyeket boncolgató bírón keresztül akarja megfélemlíteni az egész igazságszolgáltatást az októberi választások elõtt. Iftikhar Mohammed Chaundry elmozdítása nyomán ügyvédek ezrei vonultak az utcára.

A móri fordulat dacára is bíznak a bíróságban

Itthon2007.03.12, 16:30

A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság elnöke.

Bûnösnek találták Lewis "Scooter" Libbyt

Nagyvilág2007.03.06, 19:05

Bûnösnek mondta ki az esküdtszék kedden Lewis "Scooter" Libby volt fehér házi tanácsadót hamis tanúzásban, az igazságszolgáltatás mûködésének akadályozásában és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

"Bárkivel megtörténhet" - jogszociológus a móri fordulatról

Itthon2007.02.22, 10:49

A nagy társadalmi nyomással magyarázza Fleck Zoltán jogszociológus a móri ügyben esetleg elkövetett igazságszolgáltatási hibákat. Szerinte a történtek miatt is fõleg azért rendülhet meg az embereknek a bíróságokba vetett bizalma, mert azt mutatja, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt ez bármelyikünkkel megtörténhet. Csütörtökön 14 órától tegye fel Ön is kérdéseit Fleck Zoltánnak az [origo] Vendégszobájában!

Rózsaszín cédula okoz válságot Romániában

Nagyvilág2007.01.18, 17:14

Az igazságszolgáltatás befolyásolásával vádolta meg a román államfõ a miniszterelnököt, aki állítólag egy kézzel írt cetlin arra kérte õt, járjon közben egy befolyásos üzletember perében. A cédulaügy egy két éve tartó konfliktussorozat újabb állomása, de egyben a májusi EP-választási kampány nyitánya is.

Visszavárják a hadseregbe Szaddám katonáit

Nagyvilág2006.12.16, 14:26

Visszatérhetnek az iraki hadseregbe a Szaddám-rendszer azon tisztjei és katonái, "akik szolgálni akarják a hazát" - jelentette be az iraki kormányfõ egy nemzetközi konferencián. Az ajánlat nagy felháborodást keltett, hiába tette hozzá a politikus, hogy akiknek "vér tapad a kezéhez, azok úgysem menekülhetnek az igazságszolgáltatás elõl".

Megfosztottak amerikai állampolgárságától egy SS-katonát

Nagyvilág2006.10.02, 18:59

Jogerõsen megfosztott az igazságszolgáltatás hétfõn az Egyesült Államokban amerikai állampolgárságától egy férfit, aki náci koncentrációs táborok õre volt a második világháború idején.a férfit bármikor kitoloncolhatják Egyesült Államokból.

Háborús bûnökkel vádolják Karadzic volt miniszterét

Nagyvilág2006.07.17, 21:39

Háborús bûnökkel vádolta meg hétfõn Momcilo Mandicot, volt boszniai szerb minisztert a háborús bûnök ügyében illetékes boszniai ügyészség. Korábban hatalommal való visszaélés és a szervezett bûnözéshez kötõdése miatt érdeklõdött utána az igazságszolgáltatás.

Argentínában felelõsségre vonhatják a volt junta kiszolgálóit

Nagyvilág2006.06.21, 01:25

Az argentin igazságszolgáltatás kedden elsõ ízben kezdett bûnvádi eljárást a hetvenes-nyolcvanas években hatalmon volt katonai junta egyik kiszolgálója ellen azóta, hogy a dél-amerikai országban 2003-ban feloldották az akkori rezsimbe sodródott bûnösöket védõ amnesztia-rendeletet.

Megölték a Djindjic-per koronatanúját

Nagyvilág2006.06.03, 23:57

Zoran Vukojevic halála súlyos csapás a szerbiai igazságszolgáltatásra, mert õ volt a legfontosabb "együttmûködõ tanúja" a pernek, amelyben a Djindjic szerbiai miniszterelnök életét kioltó zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei felett ítélkeznek. A koronatanú holttestét Belgrád közelében, az országúton találták meg.

Vizsgálat indul a svéd kormányfõ házépítése ügyében

Nagyvilág2006.05.11, 18:42

A svéd igazságszolgáltatás elõzetes vizsgálatot indít Göran Persson svéd kormányfõ házépítésével kapcsolatban, miután fölmerült bizonyos adminisztratív eljárások megsértésének a gyanúja.

A milánói ügyészség újra kéri 22 CIA-ügynök kiadatását

Nagyvilág2006.04.12, 20:31

A milánói ügyészség szorgalmazni fogja az új olasz kormánynál, hogy kérje az Egyesült Államoktól az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) azon 22 ügynökének kiadatását, akiket egy Olaszországban élõ muzulmán pap elrablásával gyanúsít az olasz igazságszolgáltatás - közölte szerdán Armando Spataro, az ügy kivizsgálásával megbízott ügyész.

Szarajevó ítélkezhet a boszniai horvát háborús bûnös felett

Nagyvilág2006.04.12, 21:27

A boszniai igazságszolgáltatásra testálta szerdai döntésével a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) egy háborús és emberiesség elleni bûntettek elkövetésével vádolt boszniai horvát ügyét.

Korrupcióval gyanúsítják a szerbiai igazságszolgáltatás több vezetõjét

Nagyvilág2006.04.12, 20:10

Újabb letartóztatási hullám söpört végig a szerbiai igazságszolgáltatáson: a belgrádi média szerint korrupció és szervezett bûnözés gyanújával a rendõrség õrizetbe vett kilenc személyt, közöttük a szerbiai cégbíróság elnökét, egyik bíráját és egy bankvezetõt.

Összeesküvés miatt vádaskodik Berlusconi

Nagyvilág2006.04.06, 18:18

Összeesküvéssel vádolta meg az olasz sajtót és az igazságszolgáltatást Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfõ elsõsorban az ellene egy 1990-es évek végi vesztegetési ügyben tervezett per miatt kelt ki magából egy rendkívüli sajtóértekezleten.

A fehérorosz hatóságok sorra ítélik el az õrizetbe vetteket

Nagyvilág2006.03.25, 01:45

Sorra ítélte el a fehérorosz igazságszolgáltatás pénteken az elõzõ éjszaka a minszki Október téren õrizetbe vett tüntetõket.

Januárban kezdõdik "Scooter" Libby pere

Nagyvilág2006.02.03, 21:22

Az õszi kongresszusi választások után két hónappal kezdõdik meg Lewis "Scooter" Libby bírósági pere. Dick Cheney amerikai alelnök volt fõtanácsadóját és hivatalvezetõjét hamis esküvel, az igazságszolgáltatás akadályozásával és a hatóságok megtévesztésével vádolják Valerie Plame titkos CIA-ügynök személyazonosságának törvénytelen kiszivárogtatása ügyében.

Harmincötszörös életfogytiglanit kapott egy Hamász-tag

Nagyvilág2006.01.10, 21:17

Harmincötszörös életfogytiglani börtönre ítélte egy tel-avivi bíróság a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik aktivistáját - közölték kedden igazságszolgáltatási illetékesek.

Svájcban is vizsgálódnak a CIA-fogolyjáratok ügyében

Nagyvilág2005.12.17, 16:45

Vizsgálatot indított a svájci igazságszolgáltatás annak kiderítésére, hogy használta-e az amerikai Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) az ország légterét, illetve repülõtereit titkos fogolyszállításokhoz - jelentette be szombaton a berni szövetségi államügyészség.

Újra meglépett a rendõrök elõl Mengele tanítványa

Nagyvilág2005.10.29, 11:08

Majdnem elkapták a rendõrök a hírhedt mauthauseni mészárost, a kilencvenegy éves Aribert Heimet Spanyolországban, õ azonban ismét meglépett az igazságszolgáltatás elõl - írja a Népszabadság. Az osztrák származású Heim a mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként Mengele tanítványa volt, és több száz rabot gyilkolt meg. A német és az osztrák nyomozók 130 ezer eurós vérdíjat tûztek ki Heim fejére.

Busht gyengíti Libby lemondása

Nagyvilág2005.10.29, 00:08

Hivatalosan vádat emeltek pénteken Dick Cheney amerikai alelnök fõtanácsadója és hivatalának vezetõje, Lewis "Scooter" Libby ellen hamis eskü, az igazságszolgáltatás akadályozása és a hatóságok félrevezetése címén Valerie Plame fedett CIA-ügynök személyazonosságának kiszivárogtatása ügyében. Karl Rove fehér házi tanácsadó ügyében tovább folyik a vizsgálat. A befolyásos tanácsadó lemondása megrengetheti Bush elnök amúgy is gyengülõ pozícióját.

Halálra ítélték Musarraf merénylõit

Nagyvilág2005.10.04, 20:46

Halálra ítélt a pakisztáni igazságszolgáltatás kedden négy katonát a Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen, két évvel ezelõtt megkísérelt merényletben játszott szerepükért - közölték biztonsági források.

Nem exhumálják Ceausescuékat

Nagyvilág2005.09.30, 20:03

Elutasította a román igazságszolgáltatás pénteken a Nicolae Ceausescu néhai román diktátor és felesége holttestének kihantolását, amelyet Ceausescu lánya kérvényezett, kétségbe vonva, hogy valóban szülei nyugszanak a bukaresti Ghencea temetõben.

Nyilvános vizsgálatot akarnak a Londonban lelõtt brazil rokonai

Nagyvilág2005.08.22, 22:08

Nyilvános vizsgálatot követelnek a londoni rendõrség által terroristának nézett és tévedésbõl lelõtt brazil férfi, Jean Charles de Menezes hozzátartozói. Az elhunyt villanyszerelõ unokatestvére levélben kérte Tony Blair brit miniszterelnököt, hogy rokona halálának körülményeit tisztázzák a vizsgálaton, és állítsák az igazságszolgáltatás elé a felelõsöket.

Lemondott a román kormány

Nagyvilág2005.07.08, 09:47

Lemondott Calin Popescu Tariceanu kormánya Romániában. Az országban elõre hozott  választásokat írnak ki. A politikai válság oka, hogy a román alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a tulajdonviszonyok és az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvénycsomagot. A döntés elodázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007-es EU-csatlakozásának.

Zágráb a "vukovári per" átadását kéri Hágától

Nagyvilág2005.04.28, 19:32

Horvátország hivatalosan kérte csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT), hogy adja át a horvát igazságszolgáltatásnak az 1991-es vukovári vérengzésért felelõsnek tartott három volt szerb tiszt ügyének tárgyalását.

Az orosz jogot és a médiát félti az USA Putyintól

Nagyvilág2005.04.21, 13:19

Condoleezza Rice, az Egyesült Államok külügyminisztere kétnapos moszkvai látogatása során aggodalmat keltõnek nevezte a Kreml törekvéseit az igazságszolgáltatás és a média befolyásolására. Rice figyelmeztette Putyin orosz elnököt, hogy az ne próbálkozzon az orosz alkotmány módosításával annak érdekében, hogy harmadszor is elnök lehessen.