igazságszolgáltatás

címke rss

Chirac a bíróságok tekintélyét erősítené

Nagyvilág2003.11.26, 19:23

A bírói tekintély hatékonyabb szavatolását biztosító intézkedésekre kért javaslatot a francia elnök a legfőbb igazságszolgáltatási tanácstól (CSM), miután egy tunéziai származású muzulmán vádlott az ügyében eljáró bíró visszahívását kérte azzal az indoklással, hogy az zsidó mivoltánál fogva feltételezhetően elfogult vele szemben. A vádlott folyamodványát a párizsi fellebbviteli bíróság elutasította.

Belgrád maga ítélkezne háborús bűnösei felett

Nagyvilág2003.11.18, 23:38

A szerbia-montenegrói hatóságok hivatalosan kérték kedden a hágai Nemzetközi Törvényszéktől, hogy engedje át a szerbiai igazságszolgáltatásnak az ítélkezést négy tábornok felett, akiket nemrég helyezett vád alá a nemzetközi testület. Ezzel egy időben az NT bejelentette, hogy vádat emelt Milan Babic, egykori horvátországi krajinai szerb politikai vezető ellen.

Találkozót tervez Holló, Lomnici és Kaltenbach

Itthon2003.11.16, 15:59

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével. Az ombudsman szerint a tervezett találkozó célja, hogy a szakmai kérdéseket a sajtóban történő üzengetés helyett nyugodt körülmények között beszélhessék meg.

Egyre több vita van a hatalmi ágak között

Itthon2003.11.14, 15:13

Egyre több a konfliktus a három hatalmi ág között. A törvényhozókat a kormányváltás óta megosztja a rendőrség és az ügyészség munkája. A brókerbotrány kapcsán közvetlen konfrontálódott az ügyészség és a rendőrség is. Legutóbb pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiltakozott amiatt, hogy közéleti személyiségek kritizáltak több bírósági döntést. Az [origo] által megkérdezett jogszociológus szerint szükség van a nyilvánosság kontrolljára. Úgy vélte, alapvetően bizonyos személyek vitájáról és nem a hatalmi ágak összecsapásáról van szó. A szakértő szerint a legfőbb probléma, hogy nem konkrét kijelentéseket utasítanak vissza az érintettek, hhanem ...

A Parlament előtt tüntetnek a lakásmaffia áldozatai

Itthon2003.10.17, 16:53

Háromnapos figyelemfelkeltő demonstrációba kezdett a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Egyesület a Parlament előtt, a Kossuth téren. A szervezet vezetője szerint ugyanis a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem tud vagy nem akar érdemben foglalkozni a lakásmaffia áldozataival.

Irán: kínzás okozta a kanadai újságírónő halálát

Nagyvilág2003.08.11, 19:55

A fejére mért ütés okozta a letartóztatása után tisztázatlan körülmények között életét vesztett Zahra Kazemi kanadai újságírónő halálát - ismerte el hétfőn az iráni igazságszolgáltatás, azt bizonygatva, hogy nem intézmény, hanem egyének követtek el hibát.

Argentína: letartóztatták a Halálangyalt

Nagyvilág2003.07.26, 00:37

Argentínában letartóztatták Alfredo Astiz volt fregattkapitányt, az 1976-83 közötti katonai diktatúra talán legkegyetlenebb hóhérát, akinek kiadását a spanyol igazságszolgáltatás kérte.

A minisztérium támogatja a külföldön elítélt férfit

Itthon2003.07.15, 08:36

Az Igazságügyi Minisztérium szerint jogszerűtlenül járt el az olasz igazságszolgáltatás az Olaszországban fegyvercsempészés miatt nyolc évre elítélt Somogyi Tamással kapcsolatban, mert figyelmen kívül hagyott egy 1993-ban kötött kétoldalú egyezményt. E szerint perbe fogott magyar állampolgár közvetlenül nem idézhető be olasz bíróság által, és kiadatását csak az illetékes szaktárcától kérheti.

Belgium: módosítják a háborús bűnösökről szóló törvényt

Nagyvilág2003.07.13, 13:23

A frissen megalakult belga kormány bejelentette, hogy megváltoztatja azt a törvényt, mely lehetőséget adott az igazságszolgáltatásnak bármely háborús és emberiesség elleni bűncselekmény üldözésére, függetlenül attól, hogy melyik országban és ki követte el. Az új törvény szerint kizárólag olyan bűnügyekre terjedhetnek ki, ami belgákat vagy Belgiumban élő külföldieket érintett.

Nem hoz több ítéletet a Legfelsőbb Bíróság

Itthon2003.07.01, 14:58

Négyszintűvé vált a magyar igazságszolgáltatás, mivel keddtől megkezdték működésüket a megyei bíróságok felett egy szinttel levő ítélőtáblák. Ezzel a Legfelsőbb Bíróság ítélkező szerepe megszűnik, mivel ezentúl az ítélkezés egységének elősegítésére kell koncentrálnia.