igazság

címke rss

Átvirrasztott éjszakák, el nem mondott szavak - Add már a nő tudtára, hogy mi a helyzet!

Life.hu2015.11.09, 18:43

Kedves férfiak! Már megosztottuk veletek, mennyire bosszantó, ha nem vagytok képesek döntést hozni játszópajti-barátnő ügyben, és egy Wellhello-nóta szövegének segítségével igyekeztünk titeket rávezetni arra is, hogy nem valami megnyerő húzás tartalékos csajt hívogatni az éjszaka közepén. Eljött az ideje, hogy megkapjátok a leckét, és igazmondó juhásszá változzatok mindannyian.

Amiért még a lábujjadat is elvesztheted: tények és igazságok a cukorbetegségről

Life.hu2015.10.13, 19:31

A köztudatban egyre inkább kiemelkedő szerepet kapó cukorbetegség már nem csak jóval több embernél jelentkezik, mint korábban, de már a kisgyermekeket is érinti. Meglepő adatok következnek a betegségről és annak szövődményeiről!

A hátunk mögött rajzoló pszichológus legendája - igaz vagy sem?

Life.hu2015.09.03, 12:36

Kötélidegek, naponta sok páciens és rengeteg lelki probléma, amely megoldásra vár: ez egy pszichológus „menüje”. De mégis, mit várunk el egy pszichológustól, miért megyünk hozzá, hogyan reagálunk a kezelésre és rá? Kíváncsiak voltunk mindkét fél véleményére.

„Sarka Kata, ahogy még sosem láttad!”

Life.hu2015.06.01, 19:30

Hetente egyszer találkozhattok Sarka Katával a Life.hu-n, ahol megosztja veletek legbensőbb gondolatait, érzéseit egy-egy téma kapcsán. 

Átverte az egész világot a színésznő - Még a neve sem igaz

Life.hu2015.05.21, 11:43

Tovább szorongatja a sajtó a kerek formáiról elhíresült színésznőt, aki állítólag nem csupán nevéről, hanem gyermekkoráról és életkoráról is hazudott. Sőt, állítólag még vicces sem volt soha.

Gesztesi szerint Claudia csalt először - Vajon mi az igazság?

Life.hu2015.04.23, 11:01

Megdöbbentő vallomással állt elő Gesztesi Károly: azért csalta meg Claudiát a volt feleségével, mert annak idején hírét vette, hogy a színésznő-műsorvezető Afrikában, egy műsor forgatása során más férfiakkal szűrte össze a levet. 

Van tíz dolog, amiről a nők sosem mondanak igazat

Archívum2015.01.25, 08:37

Pénzköltés, ruhaméret és a korod. Íme, néhány tipikus példa, amiről mi, nők általában nem mondunk igazat.

Heti útravaló Müller Pétertől - 106. rész

Life.hu2014.01.06, 11:19

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.

Pinokkió-szindróma: így hat ránk a hazugság

Life.hu2013.09.04, 22:37

Mindenki tudja, hogy Pinokkiónak megnőtt az orra a hazugságtól - ha nem is ilyen látványosan, de a füllentés (vagy az igazság elhallgatása) tényleg kedvezőtlenül hat a testünkre és a lelkünkre egyaránt.

Így trükköznek az előtte-utána fotókkal

Archívum2013.09.04, 15:46

Egy fitneszedző elárulta, az ilyen képek nagy része csak kamu. Megmutatta, miért. Döbbenetes!

Szabadon fogyasztható kutyahús - mi az igazság?

Life.hu2013.07.24, 11:12

A Life.hu sorozatában olyan (ál)híreket, legendákat vizsgálunk meg, amelyek villámgyorsan terjednek az interneten - ám nem mindig (teljesen) igazak. Az új állattenyésztési törvény miatt veszélybe kerülő kutyák esete is épp ilyen.

Űrhajós a középkori katedrálison! Mi az igazság?

Life.hu2013.07.09, 13:44

A Life.hu új sorozatában olyan híreket, történeteket, összeesküvés-elméleteket vizsgálunk meg, amelyek nagy népszerűséget érnek el az interneten - ám cseppet sem biztos, hogy mindig (teljesen) igazak. Ezúttal a salamancai székesegyház falán látható szkafanderes figura titkának nézünk utána.

Botrány a lottósorsoláson - mi az igazság?

Life.hu2013.06.10, 22:47

A Life.hu új sorozatában olyan híreket, történeteket vizsgálunk meg, amelyek nagy népszerűséget érnek el az interneten - ám cseppet sem biztos, hogy mindig (teljesen) igazak. Jöjjön most az a lottósorsolás, ahol elhangzott a híres szöveg: "Hatos! F*szt, kilences!"

A bika előtt tért meg a torreádor - mi az igazság?

Life.hu2013.05.05, 19:34

A Life.hu új sorozatában olyan híreket, történeteket, összeesküvés-elméleteket vizsgálunk meg, amelyek óriási népszerűséget érnek el az interneten - ám cseppet sem biztos, hogy mindig (teljesen) igazak. Az első részben a bikaviadalon állatbaráttá lett matador sztorija következik.

Megbünteti gyermekeit Sarka Kata

Life.hu2013.03.17, 10:51

Bár még nagyon fiatal, de következetes anyuka Sarka Kata, aki számára a gyereknevelés legnehezebb feladata igazságot tenni a két apróság között. Csemetéi, Noncsi és Dávid egyenlően részesülnek a jóból és rosszból, ha megérdemlik, ha nem.

Mi az igazság: tényleg hat a vércsoport-diéta?

Archívum2012.08.18, 20:18

Alapvetően a vércsoport szerinti táplálkozás nem rossz módszer, azonban a fogyásnak pszichológiai összetevője is van. Dr. Beró Mariann gasztroenterológus a Videoklinika adásában beszél arról, hogy bár a vércsoport szerinti táplálkozásnak nagyobb a füstje, mint a lángja, azért vannak előnyei is.

A meddőség mélylélektani okai

Babalapozó2008.02.24, 15:57

Amikor az ember gyereket szeretne, mégsem sikerül, önmagában is szörnyű probléma. Különösen igaz ez, amikor már a sokadik vizsgálaton, próbálkozáson, beültetésen van túl valaki. Ilyenkor találkozni egy pszichiáter szájából elhangzott mondattal, mely szerint talán nem is akarja azt a babát, rettenetes érzés. Mennyi igazság rejtőzhet egy ilyen mondat mögött?

Milyen magas lesz a gyerek?

Babalapozó2007.05.16, 10:32

A gyerek várható felnőttkori testmagassága sok szülőt foglalkoztat. A találgatások közben igazságok és tévhitek egyaránt megfogalmazódnak a problémával kapcsolatban. Egy gyermekgyógyász most tiszta vizet önt a pohárba.

Igazságot a boszorkánynak!

Kultúra2007.02.26, 09:02

Néhány elismert mai zenész fejébe vette, hogy igazságot szolgáltat a leginkább csak leszólt Yoko Onónak, és új köntösbe öltöztették stílusteremtő korábbi dalait. Huszonhatodszorra támad az agyonüthetetlen Mark E. Smith és a Fall, tovább hódít az Explosions In The Sky. Ebből is látható, hogy a nagy sztárok közben továbbra is rápihennek a tavaszra.

Jennifer Lopezről mégsem derül ki az igazság

Női Lapozó2006.07.04, 14:07

Jennifer Lopez első férje, az étteremtulajdonos Ojani Noa nem írhat könyvet az énekesnővel való házasságáról, mint ahogyan ezt előzőleg tervezte - született meg a bírósági végzés az ügyben.

Látja? Nem látja? Na látja!

Női Lapozó2005.09.28, 16:18

Miközben az embereket orruknál fogva vezetik jól látható és hallható ingerekkel, aközben attól rettegnek, hogy nem látható vagy nem hallható, vagyis szubliminális ingerekkel fogják őket manipulálni. Most melyik az igazság?

Zsófia, az igazság harcosa

Női Lapozó2004.11.22, 15:29

A Zsófia nevű hölgyek az élet napos oldalát keresik, szeretnek elmerülni az élet örömeiben, szeretetvágyuk hatalmas, és semmi nem borítja ki jobban őket annál, mint ha igazságtalansággal szembesülnek.

Dominik, a reménykedő

Női Lapozó2004.11.22, 15:34

A Dominik nevű férfiak olyannyira képesek szeretni, hogy sokszor saját egyéniségüket is feladják a másik személyért, és fontos számukra az igazság, az erkölcs és a becsületesség.

Hét igazság a nők orgazmusáról

Női Lapozó2004.07.26, 15:14

Be kell ismernünk, hogy mi nők nem szívesen beszélünk őszintén és nyíltan a szexről, különösképpen partnerünkkel. De most itt a szókimondás ideje, ezért annak reményében, hogy új megvilágításba helyezhetünk bizonyos dolgokat, megosztunk veletek hét alapigazságot a női orgazmusról, amit minden nőnek és partnerének tudnia kell.

Az igazság pillanatai

Való Világ 32004.05.19, 20:25

Lakóink elég kényelmetlenül érezhették magukat, hiszen olyan bejátszásokat kellett végig nézniük, amelyekből kiderül ki, kinek a háta mögött beszélt. Anett sokat vörösödött és rengeteget magyarázkodott.

Mars: közel az igazsághoz

Tudomány2004.02.09, 15:58

Az Opportunity marsjáró elérte a leszállóhely oldalában lévő világos színű, réteges szerkezetű kőzetkibukkanást. A közelképek lélegzetelállítóan izgalmasak, s már csak napok kérdése lehet az ásványi összetétel meghatározása.

Korban az igazság

Való Világ 32003.12.30, 10:21

Bár a legtöbb jelölt huszonéves, akadnak köztük egészen fiatalok és "jó harmincasok" is. Számos vita származhat abból, hogy miképp látja a világot egy tavaly érettségizett fiatal, kinek még szinte fenekén a tojáshéj - és miképp látja a dolgok állását egy 35 éves, kétgyermekes családanya.

Heroes of Might and Magic IV: Winds of War

Techbázis2003.03.27, 15:03

Sokan törtek pálcát a Heroes 4 felett, mondván nem tartalmaz elég újdonságot. Lehet, hogy a kijelentésben van némi igazság, de a sorozat legújabb darabja ennek ellenére a legkedveltebb körökre osztott stratégiák közé tartozik, melyhez érdemes kiegészítőket is készíteni.

Ciprus: Ankara újraegyesítést szeretne

Nagyvilág2003.01.03, 19:50

A Törökországban kormányzó Igazság és Haladás pártja pénteken ismét a ciprusi probléma mielőbbi megoldására szólított fel.

A Fidesz perel a Happy End miatt

Itthon2002.06.03, 13:37

A Happy End-es vádak miatt a Fidesz sajtó helyreigazítási pert indít a Magyar Hírlap ellen. A lap ugyanis azt írta, hogy a cég fizette a párt választási kampányának egy részét, és tízmillió forinttal támogatta a Fidesz kongresszusát. A Fidesz szerint azonban az igazság az, hogy a cég szolgáltatásait több rendezvényükön és választási kampányukban igénybe vették, és ezért minden esetben fizettek is.

Még sem volt kém Mata Hari

Tudomány2001.10.16, 14:28

A legendáktól övezett Mata Hari hollandiai szülővárosa, Leeuwarden igazságot akar szolgáltatni a párizsi exkluzív szórakozóhelyek egykori egzotikus táncosnőjének, akit 1917. október 15-én Németország javára végzett kémkedés vádjával végeztek ki a franciaországi Vincennes erődítményében.

Lecserélik a Végtelen Igazságot

Nagyvilág2001.09.21, 10:44

Valószínűleg új nevet kap az eddig Infinite Justice (Végtelen Igazság) fedőnévvel illetett hadművelet. Szakértők szerint ugyanis sértő és félreérthető lehet a név. Ráadásul a muzulmánok vallása szerint az egyetlen, aki garantálhatja az igazságot, az Allah.

Felesége a szabadság harcosának kiáltja ki Milosevicet

Nagyvilág2001.09.07, 16:00

Slobodan Milosevic volt jugoszláv vezetőt a szabadság és igazság harcosaként fogják majd elismerni az egész világon, állítja felesége. A koszovói vérfürdőért egyértelműen a nyugati hatalmakat vádolja.

Előző
Következő