igazolvány

címke rss

Nincs felelőse a 120 milliós igazolványcserének

Itthon2003.09.18, 09:07

A Belügyminisztérium szerint senki sem felelős azért, hogy idő előtt ki kell cserélni negyedmillió személyi igazolványt - írja a Magyar Hírlap. A 120 millió forintba kerülő cserére azért van szükség, mert a 2000 óta forgalomban lévő kártya alakú igazolványokat fél évig nem az előírt polikarbonátból, hanem PVC-ből készítették.

Vizsgálat indul a PVC személyik miatt

Itthon2003.08.06, 23:32

A belügyminiszter vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy a tárcán belül a PVC-alapanyagú személyazonosító igazolványok kiadása kapcsán terhel-e valakit személyes felelősség - nyilatkozta közleményben a tárca sajtókapcsolatok osztálya.

Veszélyei is lehetnek a donorigazolványnak

Itthon2003.06.11, 15:55

Donorigazolvány bevezetését tervezi a transzplantációra várók megsegítésével foglalkozó Donor Alapítvány. Aki az igazolványt kitölti, egyben felajánlja, hogy halála esetén felhasználhatják szerveit. Az erről szóló sajtótájékoztató kis híján botrányba fulladt, egy szervátültetetteket tömörítő egyesület újságíróként érkező vezetője ugyanis támadni kezdte az alapítványt. Szerinte az igazolvány bevezetése csökkenteni fogja a transzplantációk számát, és ezzel veszélybe sodorja több száz ember életét.

Színes matricákkal parkolhatnak a mozgássérültek

Itthon2003.06.10, 16:34

Megóvhatja a parkírozó mozgássérülteket a kellemetlenségektől, ha kiváltják és igazolványukra ragasztják azt a hologramos matricát, amit a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége vezet be a hétvégétől. Kétféle matrica kerül forgalomba: a saját autót használó mozgássérültek kéket, a más kocsiját használók rózsaszínűt kapnak.

Matricát kapnak a mozgássérült autósok

Itthon2003.02.18, 08:55

Hologramos matricát ragaszthatnak már meglévő parkolási igazolványukra a mozgássérültek, ezzel elkerülhetik a későbbi kérdőre vonást. A korábbi gyakorlat az volt, hogy a könnyen hamisítható igazolvánnyal parkolókat automatikusan megbüntették, majd a mozgássérülteknek utólag kellett igazolni jogosultságukat. A néhány héten belül használatba kerülő matricát egyelőre csak egy, de várhatóan hamarosan az összes parkolási társaság elfogadja.

A vártnál kevesebb magyarigazolvány-igénylő Erdélyben

Itthon2003.01.21, 14:36

A vártnál lényegesen kisebb az érdeklődés a magyarigazolványok iránt Romániában: az előzetes felmérések alapján arra számítottak, hogy az ottani magyarok 96 százaléka igényelni fogja a dokumentumot, azonban az első évben csak alig negyede tette meg mindezt. A tapasztalatok szerint az igénylők többségének nem az igazolvány szimbolikus értéke a fontos, hanem hogy milyen kedvezményeket lehet vele igénybe venni.

Állandóan büntetik a mozgássérült autósokat

Itthon2003.01.08, 15:36

Rendszeresen megbüntetik az ingyenes parkolási engedéllyel rendelkező mozgássérülteket, ezért az egyik mozgássérült-szervezet elnöke pert indított a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás ellen. A társulás a büntetéssel próbálja kiszűrni a hamis igazolvánnyal parkolókat, a mozgássérültek azonban sérelmezik, hogy nekik kell bizonyítani jogosultságukat.

Másfél milliárd magyarigazolványokra

Itthon2002.07.05, 16:22

A kormány pénteki ülésén arról döntött, hogy 1,5 milliárd forintot biztosítanak a magyarigazolványok előállítására. Emellett növelik az igazolványok kiadásával foglalkozó ügyintézők számát is.

Egyéni vállalkozói igazolvány: határidő július 1

Gazdaság2002.11.24, 16:55

A Belügyminiszter nem járult hozzá a 2000. november elseje előtt kiadott egyéni vállalkozói igazolványok érvényességének meghosszabbításához. Ezek az igazolványok július elsején elvesztik érvényességüket, és ezzel egyben megszűnik a tevékenység folytatásának joga is.

Újságírók igazolványát kobozta el az izraeli hadsereg

Nagyvilág2002.04.22, 15:46

Elvette az izraeli hadsereg 17 külföldi tudósító sajtóigazolványát. Az újságírók a betlehemi Születés temploma felé tartottak, amikor igazoltatták őket. A sajtószervezet szerint a szigorú biztonsági intézkedések sem indokolják az eljárást.