igazgató

címke rss

Meghalt az iowai iskola hős igazgatója, aki az újévi lövöldözés során sebesült meg

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, több diák is megsebesült, amikor az év első tanítási napján fegyveres kezdett lövöldözni Iowa állam egy kisvárosának középiskolájában. Meghalt az iskolaigazgató, akit lelőttek, miközben megpróbálta megvédeni a diákokat.

A CIA első igazgatója, akinek lehetőségei szinte korlátlanok voltak

Tudomány2023.04.07, 10:13

Százharminc éve, 1893. április 7-én született Allen Welsh Dulles, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) első civil, egyben leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgatója.

Az állatkert volt igazgatója egy buli miatt leölette és megfőzette a törpe kecskéket

Nagyvilág2023.02.02, 11:20

Egy mexikói állatkert korábbi igazgatóját azzal vádolják a hatóságok, hogy levágta az állatkert négy törpekecskéjét, és felszolgálta őket egy karácsonyi partin.

Ismét Budapesten játszik Eszenyi Enikő: a vígszínházi botrány után 3 évvel a Játékszínben kapott szerepet

Life.hu2023.01.11, 23:06

Eszenyi Enikó azóta nem játszott és rendezett a fővárosban, hogy a Vígszínház igazgatói pályázatának beadásakor a munkatársai közül többen azzal vádolták meg, hogy verbálisan zaklatta őket és agresszíven viselkedett a társulat tagjaival szemben. Akkor a színésznő a pályázatát visszavonta és távozott a színháztól.

Terroristának nézték és őrizetbe vették Németh Kristófot a manchesteri repülőtéren

Life.hu2022.10.20, 21:16

A Fórum Színház igazgatója, Németh Kristóf és a Stand Up Comedy Humortársulat alapítója, Orosz György azért utazott Angliába, hogy a Rosszfiúk 2 című előadásukat mutassák be Warringtonban, az ottélő magyaroknak. Nem gondolták, hogy a hazafelé út ennyire problémás lesz. 

Megúszta a börtönt egy pedofil tanár, aki tizenéves lányok fenekét fotózta vizsga alatt

Nagyvilág2022.07.27, 22:18

A 48 éves Stuart Norris 25 éve taniított matematikát egy Leicestershire-i iskolában, amikor az egyik vizsgán néhány tanuló döbbenten vette észre, hogy titokban a 14-15 éves diáklányok szoknyáit, illetve fenekét fotózgatja. A diákok azonnal értesítették a többi tanárt, a perverz oktató azonban megúszta egy felfüggesztett börtönnel.

Németh Kristóf a magánéletéről vallott: "Tudatosan szakítunk időt egymásra és az intimitásra"

Life.hu2022.07.03, 19:34

Bár már 46 éves, nem érzi magán az életközépi válság jeleit a Fórum Színház igazgatója: viszont színpadra visz egy darabot, ami a témáról szól. 

Nemi erőszakért halálra ítéltek egy iskolaigazgatót Indonéziában

Nagyvilág2022.04.05, 16:12

Sorozatos nemi erőszakért halálra ítélte egy indonéz bíróság egy bentlakásos iszlám iskola igazgatóját. Tizenkét diáklányt erőszakolt meg, többeket teherbe is ejtett - derül ki a testület keddi közleményéből.

Az egykori világelső sztárteniszező lesz a Roland Garros első női igazgatója

Sport2021.12.09, 13:15

Amélie Mauresmo váltja Guy Forget-t a francia nyílt teniszbajnokság és a párizsi 1000-es torna igazgatói posztján.

Igazgatótípusok, akik közül legalább egyet biztosan ismersz középiskolából

Sulilife.hu2021.10.28, 21:59

Egy iskola igazgatójának nagy a felelőssége, hiszen nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is kordában kell tartsa az intézmény vezetőjeként. Emellett építenie kell az iskola hírnevét, meg kell birkózzon a szülőkkel, de még a karbantartókkal és a hatóságokkal is!

Meghalt a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója

Kultúra2021.09.22, 18:00

Életének 56. évében szerdán meghalt Ando György, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója - tudatta az intézmény szerda délután.

Elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját

Itthon2021.07.06, 16:42

Jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, amiért rá akarta venni az ellene valló egyik áldozatát, hogy vonja vissza vallomását - közölte a Székesfehérvári Törvényszék kedden.

Pénzért vett fel diákokat egy korrupt iskolaigazgató Budapesten

Itthon2021.03.01, 12:47

Egy kéttannyelvű, állami iskola igazgatója úgy vett fel külföldi diákokat, hogy azok szülei háromezer-négyezer eurót fizettek neki. A szülők nem tudták, hogy a közoktatás ingyenes. Azt hitték, hogy a tandíjat fizetik ki az igazgatónak.

Koronavírus: a WHO főgazgatója az ünnepkről beszélt

Life.hu2020.12.01, 06:01

A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma - jelentette be a WHO főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben, mindazonáltal további elővigyázatosságra intett.

Meghalt a Vidám Színpad igazgatója, Böröndi Tamás

Life.hu2020.11.24, 07:28

65 éves korában hunyt el a Vidám Színpad igazgatója, Böröndi Tamás.

Így érzi magát a Vígszínház igazgatójaként Rudolf Péter - Videó

Life.hu2020.10.13, 09:07

3 hónap után őszintén mesél arról a Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter, hogy hogyan érzi magát az új szerepben és hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban.

Nem kell börtönbe mennie a 11 éves kisfiút boxerrel véresre verő gyereknek

Itthon2020.07.20, 13:48

Egy 11 éves fiú – holmiját hátrahagyva – rohant be az iskolájába, ahol az igazgatónőtől kért segítséget. Miközben az igazgató telefonált a fiú anyjának, két tanár bekötötte a gyerek vérző fejét. Mint kiderült a kisfiút egy nála három évvel idősebb fiú verte meg boxerrel.

Rudolf Péter lett a Vígszínház új igazgatója

Life.hu2020.03.24, 19:06

A Vígszínház igazgat posztjáért kemény harc folyt, melynek következtében az aktuális vezető, Eszenyi Enikő visszalépett. Karácsony Gergely jelentette be, kire esett a fővárosi közgyűlés választása.

Stohl András nyolc éve Eszenyi Enikőtől kapott új esélyt, most mégis szembefordulhatott vele

Life.hu2020.03.11, 06:56

Minden jel arra utal, hogy Eszenyi Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatója ellen fordult Stohl András is, mint korábbi társulati tag.

Eszenyi Enikőnek két kihívója is akadt a Vígszínház igazgatói posztjára

Life.hu2020.02.12, 12:31

A jelenlegi igazgató másik két jelölttel fogja megmérettetni szakmai kompetenciáját.

Emiatt a mondat miatt kellett távoznia a Benetton kreatív igazgatójának

Nagyvilág2020.02.06, 21:34

A Benetton olasz divatház megvált kreatív igazgatójától, a provokatív reklámkampányairól ismert Oliviero Toscani sztárfotóstól, aki hatalmas botrányt okozott egy, a genovai autópályahíd összeomlásával kapcsolatos meggondolatlan mondatával.

Megverte az igazgatót, majd azzal fenyegetőzött, hogy szétlövi az iskolát

Nagyvilág2019.09.23, 20:37

Letartóztattak egy texasi diákot, mert megütötte az igazgatóját, és azzal fenyegetőzött, hogy szétlövi az iskolát. Amikor a rendőrök átvizsgálták a táskáját, fegyvert ugyan nem, de marihuánát találtak nála.

14 gyerek fulladt vízbe egy karéliai gyerektáborban

Itthon2019.03.18, 20:47

2016 júniusában súlyos tragédia történt Oroszországban. Egy hirtelen jött szélviharban felborult három csónak, amely táborozó gyerekeket vitt. Az igazgatónőt és a tábor vezetőjét 9 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Kerékgyártó József lett a MÁV-Start vezérigazgatója

Gazdaság2019.02.19, 20:55

Leváltották a vezérigazgatót a MÁV-START Zrt. élén, Csépke András 2015. augusztus 1-je óta irányította a céget.

Diákjait molesztálta egy michigani iskolaigazgató

Archívum2019.01.27, 06:40

Gyermekeket molesztált egy iskolaigazgató egy michigani kisvárosban.

Nem Lőrinczy György lesz az Operettszínház igazgatója: így reagált leváltására

Archívum2018.10.19, 12:50

Az Operettszínház főigazgatója már nem sokáig intézheti a teátrum dolgait: Lőrinczy György helyett mást választottak, leváltására hosszú posztban reagált. 

Operettszínház: visszavonta pályázatát Kerényi Miklós Gábor

Archívum2018.09.12, 10:03

Kerényi Miklós Gábor visszatért a Budapesti Operettszínházba, de csupán egy társulati gyűlés erejéig.

A világ legértékesebb médiavállalata újabb nagy nevet igazolt

Gazdaság2018.08.28, 15:21

A világ legértékesebb médiavállalat - a Netflix - bejelentette, hogy új kommunikációs igazgató érkezik a céghez két hónappal azután, hogy az előző távozott rasszista megnyilvánulásai miatt.

Új igazgatója lesz a debreceni Csokonai Színháznak

Archívum2018.05.31, 13:18

Gemza Péter eddigi művészeti vezető veszi át a debreceni Csokonai Színház vezetését július 1-től Ráckevei Annától, akinek a vezetői megbízatása június 30-án jár le. Az új igazgató személyéről 36 szavazattal, egyhangúlag döntött csütörtökön a debreceni közgyűlés.

Gina Haspel lesz a CIA igazgatója

Nagyvilág2018.05.18, 00:21

Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta csütörtökön Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.

Lecserélik az Áll az alkuban az igazgató urat

Archívum2018.02.07, 11:48

Az Áll az alkuban nagy szerep jut a sosem látott igazgatónak, akit most lecserélnek: kiderült, milyen lesz az új!

Új igazgatója van Magyarország legnagyobb ICT-munkaadójának

Archívum2018.01.22, 12:15

Új ügyvezető igazgatója van január elejétől az IT Services Hungary Kft.-nek, a holland Erik Slooten az írországi eir Group éléről jött Magyarországra, és vette át a tavaly leköszönt Chris Wilson pozícióját.

Szexuális erőszakkal vádolják a gyerekotthon igazgatóját

Itthon2017.12.04, 18:28

Megkezdődött a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt igazgatójának és egyik volt nevelőjének büntetőpere hétfőn a Székesfehérvári Törvényszéken. A két embert tizenkettedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják.

Folytatódnak a jobbikos cserék a Simicska-médiabirodalomban: távozik az Index vezérigazgatója is

Itthon2017.11.16, 18:53

Kétségtelenül, a végjátékhoz közeledik a Simicska-birodalom. Többször elmondtuk, hogy a milliárdos veszteséggel küzdő médiabirodalom a túlélésért küzd. Maga Simicska Lajos a választások után menekülni készül, médiumait pedig árulja. Most már a látszatra sem ügyel, a hét elején egyik leghírhedtebb és leghűségesebb emberét, Schlecht Csabát nevezte ki a Magyar Nemzet főszerkesztőjének. Vezetői változások voltak a Hír TV-nél és a rádiójánál is. Maga Schlecht Csaba pedig újabb és nyilvános hűségeskűt tett a Jobbiknak. Nyilvánvalóan az Indexre is a teljes Jobbik-szolgálat vár. Az alapvetően baloldali elkötelezettségű egykori Napló-riporteer ...

Pontyika kezével masszíroztatta a péniszét Marton László

Itthon2017.10.22, 16:38

Már hét lányról, nőről tudjuk, hogy Marton László, a balliberális színházi világ egyik legerősebb vezetője, a Vígszínház egykori igazgatója (és péntekig főrendezője), a Színművészeti Egyetem (egészen csütörtökig) vezető tanára mit tett velük. Zaklatás, megalázás, hazudozás és szexuális erőszak. Ezt mind Marton László csinálta.

Emmi: meghosszabbítják a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását

Itthon2017.07.17, 14:34

Miniszteri utasításra legalább egy évvel meghosszabbítják a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Volt CIA-igazgató: Kína az egyetlen ütőkártya az észak-koreai válság megoldására

Nagyvilág2017.07.07, 10:19

Továbbra is Kínát tartja az egyetlen ütőkártyának az észak-koreai nukleáris válság megoldására a volt CIA- igazgató, James Woolsey.

Igazgató gyakornok kerestetik

Gazdaság2017.04.03, 12:12

A pályakezdők munkaerőpiaci kilátásainak javítása érdekében az Adecco Csoport idén is meghirdeti a CEO for 1 Month programot, melynek keretében a fiatalok egy hónapon keresztül betekinthetnek egy vállalat vezetésébe. Az ügyvezető közvetlen mentorálása alatt komoly szakmai tapasztalatokkal gazdagodhatnak az ambiciózus fiatalok minden szakterületen, a marketingtől az IT-n át a kereskedelemig vagy a HR-ig.

Társra vár a Kecskeméti Vadaspark apró szurikátakölyke

Travelo2017.10.18, 16:58

Társra vár a Kecskeméti Vadaspark apró szurikátakölyke

Kívülről küldenek vezetőt a bicskei gyerekotthonba

Itthon2016.10.07, 18:39

Külső vezető veszi át hétfőtől a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon irányítását.

Diszkriminálta a magyar tanárokat egy romániai tanfelügyelőség

Nagyvilág2016.09.28, 19:10

A romániai Diszkriminációellenes Tanács megállapította, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség hátrányosan különböztette meg az iskolaigazgatói tisztségre pályázó kisebbségi jelentkezőket a vezetői állások betöltését szabályozó határozatában - közölte Asztalos Csaba, a tanács elnöke.

Offshore cégekben volt igazgató a brit belügyminiszter

Nagyvilág2016.09.22, 00:22

Offshore cégekben töltött be igazgatói tisztségeket a brit belügyminiszter. Amber Rudd tavaly megvédte a panamai offshore-botrányba keveredett David Cameront, azt azonban nem említette akkor, hogy ő is érintett.

Lemondott Rátóti Zoltán

Kultúra2016.08.22, 15:32

Lemondott tisztségéről a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, Rátóti Zoltán, aki döntését családi elfoglaltsággal indokolta hétfőn, a színház évadnyitó társulati ülésén.

Alföldi Róbert: "Nem kell mindenáron színházat vezetnem"

Archívum2016.07.07, 11:28

A Nemzeti Színház volt igazgatója 2018 végéig nem panaszkodhat, rengeteg felkérést kapott, de őszintén mesélt arról is, hogy bár még csak 49 éves, már az ötvenre gondol.

CIA-vezér: Az Iszlám Állam állhat az isztambuli támadás mögött

Nagyvilág2016.06.30, 00:31

A CIA igazgatója szerint az Iszlám Állam állhat a kedd esti isztambuli merénylet mögött. John Brennan azt is mondta, hogy nem sikerült meghátrálásra kényszeríteni a szélsőségeseket, így még több támadás kell számítani.

Iszlám Állam-szerű kivégzést játszottak egy autista gyerekkel egy iskolában

Itthon2016.05.31, 08:03

Két 13 év körüli gyerek letérdepeltetett egy autista gyereket, állítólag zsákot húztak a fejére, és azt játszották, hogy kivégzik. Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette meg őket, ezért leváltották.

Meneszthetik a farkast kilövő állatkertigazgatót

Life.hu2016.05.12, 12:11

Már a hónap végén meneszthetik a Pécsi Állatkert igazgatóját, aki tavaly kilőtt egy szökött farkast. 

Meneszthetik a farkast kilövő állatkertigazgatót

Itthon2016.05.12, 08:57

Már a hónap végén meneszthetik a Pécsi Állatkert igazgatóját, aki tavaly kilőtt egy szökött farkast.

Lelépett a Malaysia Airlines vezetője

Travelo2017.10.12, 09:39

Alig több mint egy évvel a kinevezése után távozott a Malaysia Airlines éléről Christopher Müller vezérigazgató. Kérdésessé vált a 2014-ben két légikatasztrófát is elszenvedett légitársaság jövője is.

Otthagyta a közös családi üzletet David Beckham

Life.hu2016.03.29, 13:55

A Beckham család feje szép csendben maga mögött hagyta felesége, Victoria Beckham divatmárkájának igazgatói székét.

Trikóban fotózott felsővezetők: Ezért tartjuk jobb főnököknek az izmos férfiakat

Life.hu2016.03.15, 01:09

Nem csak az intelligencia, a magabiztosság és a humor számít, ha arról van szó, hogy kit tartunk erős vezetőnek: egy friss amerikai kutatás szerint az izmos testalkat sokat nyom a latba.

Besenczi Árpád apai örömök elé néz! Felesége kisfiút vár

Life.hu2016.01.18, 14:44

A Jászai Mari-díjas színész két éve vette feleségül Nagy Kornélia műsorvezetőt, akivel már van egy közös kislányuk. Alig hat hét múlva pedig újabb baba érkezik a családba.

Mark Zuckerberg gyesre megy - Elhagyja egy időre a Facebookot

Life.hu2015.11.23, 13:20

A leendő apuka úgy érzi, kislánya születése után több időt szeretne a családjával tölteni, így elhagyja a vezérigazgatói széket - persze nem örökre. 

Takarodj, te bevándorló, mondta a társára támadó gyerek

Itthon2015.09.25, 15:42

Nem különösebben híres, de nem is rossz hírű az a fővárosi, III. kerületi általános iskola, amelynek egyik hetedikes diákja rátámadt az egy évvel fiatalabb társára az iskola nyári táboroztatásán. "Takarodj innen, te bevándorló" – mondta a támadó, és a nyomaték kedvéért pillangókését is a kisebb gyerek nyakához tette. Életkora miatt a támadó nem büntethető, a rendőrség megszüntette az eljárást.

Az adatok titkosítása előnyhöz juttatja a bűnözőket

Techbázis2015.09.19, 15:46

Veszélyes a személyes adatok védelme, hiányzik az állami kontroll, a megfigyelés pedig nem csak rossz lehet – először készült interjú a brit titkosszolgálat igazgatójával.

Molesztálásért jelentették fel egy Vas megyei iskola igazgatóját

Life.hu2015.09.14, 15:26

Gyerekek zaklatása miatt jelentették fel egy Vas megyei iskola igazgatóját. 

Így inspirálja szerelmét Dobó Kata

Life.hu2015.09.03, 08:05

Anger Zsolt pályázatot adott be a Radnóti Színház főigazgatói tisztségéért. A döntésben Kata végig támogatta, és sokat segített neki.

Iskolaigazgató rúgott fel egy bicikliző lányt Kaposváron

Life.hu2015.06.26, 18:16

Egy 18 éves kerékpározó lánnyal keveredett állítólag szóváltásba a kaposvári iskolaigazgató, aki a lány elmondása szerint nem éppen a legszebb módját választotta a konfliktuskezelésnek. 

Megvan a menesztett színházigazgató utódja

Archívum2015.06.18, 11:31

Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig. Az előző igazgatót márciusban mentette fel a közgyűlés, arra hivatkozva, hogy a belső feszültségek akadályozzák a társulat munkáját.

Lapos vagy magas? Hatalmas botrányt kavartak a cipők Cannes-ban

Life.hu2015.05.20, 12:57

Egy csapat hölgy azért nem vehetett részt egy vetítésen a cannes-i filmfesztiválon, mert az állítólag előírt magas sarkú helyett lapos talpú cipőben jelentek meg. A fesztivál igazgatója tagad, Emily Blunt pedig megmondta a tutit.

Döntöttek: Eszenyi Enikő marad a Vígszínház élén

Archívum2015.02.25, 20:09

Eszenyi Enikő vezeti tovább a Vígszínházat. 

A Klik nem tud az iskolák gondjairól

Gazdaság2014.12.09, 07:50

Több budapesti iskolának működési nehézségei vannak, de nem szívesen beszélnek róla az igazgatók. Ha mondanak is bámit az intézményvezetők, inkognitóban szeretnének maradni.

Luxusprosti heroininjekciókkal ölt meg egy Google-igazgatót

Archívum2014.07.10, 17:38

Egy luxusprostituált ölte meg heroininjekciókkal a Google internetes óriáscég egyik igazgatóját, akit tavaly novemberben találtak holtan a yachtján. A nő simán otthagyta, de előtte még lehúzott egy pohár vörösbort.

Besenczi Árpád elvette várandós kedvesét

Life.hu2014.07.01, 17:46

A színész szinte első látásra lett szerelmes, amikor januárban megismerte az Echo Tv műsorvezetőjét, Nagy Kornéliát. A családalapítás pedig nem váratott sokáig magára.

Végre kinevezték Eszenyi Enikőt

Life.hu2014.02.26, 15:21

A szerdai fővárosi közgyűlésen a képviselők kora délután határoztak arról, hogy Eszenyi Enikő folytathatja munkáját a Vígszínházban. 29 igen szavazattal, 1 nemmel, továbbá 2 jobbikos tartózkodással fogadták el kinevezését.

Eszenyi az egyedüli pályázó a Vígszínház élére?

Life.hu2014.01.08, 15:42

Egyetlen pályázat érkezett az igazgató posztra a beadási határidő lejárta előtt - közölte az MTI érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. Valószínű, hogy Eszenyi Enikőről van szó.

Eszenyi: "Tiszteletben tartom a kollégám döntését"

Life.hu2014.01.05, 17:12

Balázs Péter péntek délelőtt az  MTI-vel tudatta,  hogy nem indul a Vígszínház igazgatói  pályázatának második fordulóján. Eszenyi Enikőt aznap este sikerült megkérdeznünk, mit szól a fejleményekhez.

Balázs Péter visszalépett, Eszenyi lesz a befutó?

Life.hu2014.01.03, 12:58

Eszenyi Enikő reggel óta a Vígszínház próbatermében tartózkodik, ezért csak sejteni lehet, hogy valaki a fülébe súgta már a színházát érintő legújabb információt: egyedüli pályázóként indul a Vígszínház igazgató posztjáért. 

Rózsa György majdnem női fodrász lett

Archívum2013.12.13, 17:27

Az ismert tévés Másképpen – Beszélgetések Joshi Bharattal című műsorában vallotta be, a tévézés mellett két másik szakma vonzotta még fiatal korában.

Muri Enikő felvállalta szerelmét

Life.hu2013.11.27, 13:54

Az énekesnő kézen fogva jelent meg egy impozáns partin Kerényi Miklós Máté oldalán. A Life.hu kérdésére nem tagadták, hogy rendeződött a kapcsolatuk és egy párt alkotnak.

Nem dőlt el, ki lesz a Vígszínház direktora

Archívum2013.09.26, 14:59

Érvénytelen a tender a Vígszínház vezetői posztjára, amelyre Eszenyi Enikő és Balázs Péter is pályázott. Közben a Budapesti Operettszínház direktori helyére kiírt pályázatot is eredménytelennek minősítették.

Fa dőlt gyerekekre a pécsi állatkertben

Life.hu2013.09.19, 14:36

Öt gyermek könnyebben megsérült, amikor rájuk dőlt egy tölgyfa a pécsi állatkertben még szerdán.

Könnyek között búcsúzott Alföldi Róbert

Life.hu2013.06.24, 12:58

2013. június 22-én búcsúzott el Alföldi Róbert a Nemzeti Színháztól és a közönségtől. A leköszönő igazgató által rendezett Mephisto utolsó előadásának végén hatalmas, majd húsz perces vastapssal, virágokkal és "köszönjük" táblákkal búcsúztatta a közönség Alföldi Róbertet, aki színésztársaival együtt könnyek között hajolt meg.

Bevitte az iskolákat az erdőbe az állam

Itthon2013.06.10, 08:50

Egy zár megjavítása napokig, a kivetítő izzójának cseréje hónapokig is elhúzódik, és mindent betemet a papírmunka. Sok igazgató és tanár szerint ilyen esetek mutatják, hogy nem sikerült zökkenőmentesen az iskolák működtetésének állami átvétele. Az állami iskolafenntartó szerint sok problémát okoz, hogy a tanárok nem jól alkalmazzák az új szabályokat, az igazgatók viszont attól tartanak, hogy ez csak a káosz előszele.

Kilencen döntenek a Nemzeti Színház új igazgatójáról

Itthon2012.11.23, 08:12

A bírálók között van Kerényi Imre és Törőcsik Mari is. A posztra Alföldi Róbert mellett hárman jelentkeztek.

Két új pályázó a Nemzeti Színház élére

Itthon2012.11.19, 20:56

Szennyai Mária és Hídvégi Miklós is bejelentette, hogy szívesen ülne az igazgatói székbe, így már összesen négy jelölt közül választ az emberi erőforrások minisztere.

Betörtek Németh Kristófék színházába

Life.hu2012.11.02, 17:55

Németh Kristóf, a színház igazgatója csak csütörtök délelőtt szerzett tudomást az esetről, mivel a riasztóért felelős biztonsági cég hajnalban nem a mostani, hanem a régi igazgatót, Balázsovits Lajost hívogatta.

Leváltották a pofozkodó iskolaigazgatót

Itthon2012.10.16, 16:49

Az 56 éves kaposvári férfi tavaly a hajánál fogva rángatott, majd felpofozott egy diáklányt, mert az visszabeszélt neki.

Szökdösnek a Facebooktól a vezetők

Techbázis2012.08.14, 15:38

Négy magasrangú igazgató is elhagyta a Facebookot az elmúlt héten. A vezetők megszökdösése a félresikerült tőzsdére lépés legújabb állomása.

Eredménytelen a második Trafó-pályázat

Kultúra2012.06.26, 15:25

A főváros újabb, harmadik pályázatot ír ki a Trafó igazgatói posztjára, miután eredménytelennek nyilvánította a másodikat. Szabó György jelenlegi igazgató július elsejével távozik az intézmény éléről, helyette ideiglenesen Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgató kerül a helyére.

Hiányos pályázatokkal magyarázzák az újabb Trafó-kiírást

Archívum2012.06.26, 17:04

Azért nyilvánította eredménytelennek a Trafó-pályázatot a főváros, mert az öt támogató szavazatot kapott Nagy József pályázata nem tartalmazta a pályázati felhívásban megjelölt összes dokumentumot, a két támogató szavazatot kapott Kardos Józsefnek pedig nincs meg a megkövetelt végzettsége - áll az [origo]-nak adott indoklásukban. Az új pályázatot azonnal kiírták, a döntést a nyári szünet végére ígérik.

Sok vérnek kellett lefolynia - lezárult egy korszak a Trafó életében

Archívum2012.06.20, 18:35

A Trafó Korszakzáró bulijára a százforintos jegyeket egy nap alatt elkapkodták. Szabó György 13 éve alapította az intézményt és fájdalom nélkül távozik a Trafó éléről, még nem tudni, hogy ki lesz az utódja. A kedd esti eseményre művészek és támogatók alkottak a hőségben tömeget: visszaemlékezéseikből egyebek mellett kiderült, ki rúgta fejbe évekkel ezelőtt Szabó Rékát, a Tünetegyüttes vezetőjét, és hogy ezt hogy élte meg a rúgást kivitelező táncművész és a nézőtéren ülő költő. Az épület alagsorában éveken át bulikat szervező fiatalember a hamvaiból felszálló főnixmadárhoz hasonlította a Trafót. Harcsa Veronika pedig sajnálja, hogy vvalaminek ...

Fideszezés durvítja a szigetszentmiklósi iskolaháborút

Itthon2012.04.06, 08:33

Összefogtak a tanárok, a szülők és a diákok a szigetszentmiklósi iskola váratlanul és akaratuk ellenére kinevezett új igazgatója ellen. A szerdai iskolai fórumon elszabadultak az indulatok, az igazgató még a rendőrséget is kihívta. Sokak szerint politikai oka van az igazgatóváltásnak, egyesek Kövér Lászlót, a parlament elnökét sejtik a háttérben, de néhány szülő szerint azért indult be a fantáziálás a politikáról, mert a döntés teljesen érthetetlen.

Bozsik Yvette: Lejárattak, ezért nem vállalom a Trafót

Kultúra2012.03.21, 10:58

Bozsik Yvette szerdán megjelent közleményében arról írt, hogy a Trafó élére történt januári kinevezése óta folyamatosan támadták, ezért nem vállalja a Trafó vezetését 2012. július elsejétől. Bozsik Yvette szerint a Trafó dolgozói és az előző ügyvezető támogatói is bírálták, ami a rá váró munka ellehetetlenüléséhez vezetett.

Bozsik Yvette lemondana a Trafóról

Kultúra2012.03.20, 15:48

Levélben ajánlotta fel lemondását Tarlós Istvánnak Bozsik Yvette, a Trafó január közepén kinevezett igazgatója a Magyar Narancs online kiadása szerint. A főváros szerint "a városvezetés foglalkozik az üggyel".

Tarlós: Liberális körök félemlítették meg Bozsik Yvette-et

Kultúra2012.03.20, 22:19

Egy önmagát liberálisnak nevező gondolkodói körtől érkező támadások miatt lépett vissza a főpolgármester szerint Trafó vezetésétől Bozsik Yvette. A táncművészt, aki tavaly deceberben nyerte el a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztját, Tarlós István szerint egyszerűen "kicsinálták". 

Bozsik Yvette lett a Trafó új igazgatója

Kultúra2012.01.17, 17:02

Bozsik Yvette táncművészt nevezte ki a főváros a Trafó élére. Tarlós István főpolgármester közleményében azt írta, a "szakmai bizottság véleménye alapján, és többségi szavazatának figyelembe vételével" döntött Bozsik, és nem a másik pályázó, az intézményt 13 éve vezető Szabó György mellett. 3:2-re győzött Bozsik, Szabó esetében ötből hárman tartózkodtak. 

Diáklányt vert a megvádolt kaposvári iskolaigazgató

Itthon2011.11.14, 15:12

Órák közötti szünetben az iskola folyosóján a hajánál fogva rángatott, majd nyolc napon belül gyógyuló sebeket okozott egy igazgató a diákjának.

Fideszes alpolgármester lett a Helikon Kastélymúzeum új igazgatója

Kultúra2011.06.01, 20:21

A Fidesz keszthelyi szervezetének alelnöke, Pálinkás Róbert lett a Helikon Kastélymúzeum új igazgatója. A város alpolgármestere a szerdán azonnali hatállyal elbocsátott Czoma Lászlót váltja.

Előző
  • 1
Következő