Ifj. Lomnici Zoltán

címke rss

Tordai Bence luxusvillája: teljesen nevetségessé vált a szélsőbaloldali politikus

Itthon2023.04.16, 12:14

A jogszabály értelmében az épület szabályossá tétele érdekében szükséges munkálatok elvégzését rendelheti el az építési hatóság kötelezettségként, vagy, ha az építmény fennmaradása nem engedélyezhető, a szóban forgó épület lebontását rendelheti el az említett hatóság – jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy igazságügyi szakértő vizsgálta meg a helyszínen Tordai Bence budai villáját. A Századvég tanácsadója szerint Magyarországon senki, még a baloldali politikusok sem állhatnak a törvények felett, és ezt a következő választásokon politikai kudarcok sorozatai is bizonyítthatják ...

Ha a baloldalon múlna, a pedofilok beláthatatlan veszélyt jelentenének a gyerekekre

Itthon2023.04.03, 13:05

Egyre több pedofil botrány lát napvilágot, így ezek az esetek egyre inkább a közbeszéd fókuszába emelik az ezekkel kapcsolatos kérdéseket. Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét arról kérdeztük, hogy mit lehet tenni a visszaeső bűnelkövetőkkel szemben, hogyan lehetne jobban megvédeni az áldozatokat, és mennyire számít nemzetközi viszonylatban szigorúnak a hazai gyermekvédelmi rendszer? A szakértő szerint a kormánypártok érdemeinek tudható be, hogy a gyermekvédelem kérdéskörét – a baloldali támadások ellenére is – napirenden tartották, hiszen a gyermekek szabadságának, jólétének és egészségének megóvása priorittást ...

Miért hallgatnak Gyurcsányék a baloldal felháborító pedofilügyeiről?

Itthon2023.03.23, 09:10

A baloldal továbbra is mélyen hallgat az elmúlt hetek pedofilbotrányai kapcsán, ráadásul úgy, hogy az LMP volt politikusáról kiderült, hogy egy 13 éves kisfiút kényszeríthetett orális szexre. Arról, miért lapít a baloldal és milyen büntetésre számíthat a pedofil politikus, illetve mit hozhat el egy gyermekvédelmi törvénymódosítás, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. A szakértő szerint a baloldal sértett, és továbbra is csak a hatalom érdekli őket, a gyermekvédelem ügye sem készteti őket arra, hogy változzanak, és kiálljanak a valódi értékek mellett.

A baloldal minden nyomot el akar tüntetni a pedofilbotrányai után

Itthon2023.03.10, 12:18

Újabb és újabb pedofilbotrányoktól hangos a sajtó. Az egyik legutóbbi, hogy kiderült, orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút az LMP korábbi politikusa. Arról, miért döbbenetes ez az újabb ügy, miért hallgat a baloldal, és mit tehetnek a hatóságok, Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. Az alkotmányjogász arról is beszélt, hogy a baloldalnak rendkívül kellemetlenek ezek a pedofil ügyek, ugyanis ők korábban éppen a gyermekeket védő népszavazás ellen uszítottak. A szakértő szerint Kovács Gábor meg fogja kapni a büntetését, hiszen bűncselekményt követett el.

Megbukott a brüsszeli háborús politika

Itthon2023.03.03, 11:31

Míg Orbán Viktor felismerte, hogy az inflációt kell leküzdeni a növekedési pálya visszaállításához, a német politikusok az inflációt előidéző újabb szankciós csomagok megszavazásán munkálkodnak, melyet jól láthatóan a német állampolgárok is nehezményeznek – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint az Európai Unió békeközösségből a nemzetközi konfliktust eszkaláló szervezetté vált.

Ifj. Lomnici Zoltán: „A pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai nem előzhetik meg az áldozatok jogait”

8882023.03.01, 13:54

Az utóbbi hetekben nagy port kavartak a pedofíliával, diákok zaklatásával gyanúsított iskolai dolgozókról szóló hírek. Az egyik feltételezhető elkövetőről, B. Zsoltról, bár még dicsekedett is tetteivel internetes csatornáin, szóló híreket szerkesztőknek azonban igencsak figyelniük kell arra, milyen jelzőkkel illetik. Nevén nevezhető-e egy gyerekeket szexuálisan zaklató, vagy az óvatosság azt jelentené, hogy a pedofíliával gyanúsíthatók személyiségi jogai megelőzik a „felháborodás jogát”? Vajon milyen irányba szigorodhat a gyermekvédelmi törvény? Elképzelhető-e Magyarországon a halálbüntetés bevezetése?

Módosíthatják a gyermekvédelmi törvényt

Itthon2023.02.25, 12:15

Az óbudai általános iskolában történtek miatt átfogó jogalkotási folyamatra kerülhet sor, amely a hazai gyermekvédelem rendszerének és szabályainak szigorítása mellett a tankerületeket, valamint a tanári szerepkör betöltésének feltételeit is érintheti. A Magyar Nemzet információi szerint tegnap erről Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter is megbeszélést folytatott, a gyermekvédelem helyzete mellett pedig a tanárok bérezése is szóba került. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) ma délutánra rendkívüli Kormányinfót hirdetett, ahol értesüléseik szerint a gyermekvédelmi törvényre vonatkozóan is bejelentéseket ...

Miért védi a dollárbaloldal a 15 éves fiú diákjával szexelő férfi tanárt?

Itthon2023.02.19, 13:55

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban fejtette ki, hogy mi az oka a 15 éves fiú szeretőjével dicsekvő óbudai férfi tanár ügyével kapcsolatban annak, hogy a dollárbaloldal és a magyar jogvédő szervezetek is védik, és hallgatnak. A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint mivel már házkutatást is tartottak a tanár lakásában, hamarosan újabb részletekre derülhet fény.

A fiú diákjaival szexelő óbudai férfi tanár ügye megmutatja, miért kell megvédeni a gyermekvédelmi törvényt

Itthon2023.02.17, 09:04

Messze nem csupán a közösülést rendeli büntetni a törvény – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban a 15 éves fiú szeretőjével dicsekvő óbudai tanár ügyével kapcsolatban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint a büntetőjogi felelősség megállapításához a bíróságnak két elemet kell vizsgálnia, és az eset konkrétumaival összefüggésben értékelnie: a gyermekkel szemben mennyiben állt fenn hatalmi vagy egyéb befolyási helyzet, illetve megvalósult-e az ezzel való visszaélés. A szakértő arról is beszélt, hogy börtönbe kerülhet-e Bite Zsolt, és vajon mi az oka, hogy az iskola kérése ellenére sem távolíította ...

A bedrogozott rendőrgyilkos drága ügyvédek segítségével akár meg is úszhatja a börtönt?

Itthon2023.01.15, 12:15

Felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt késelt az a rendőrgyilkos, aki szíven szúrta és így megölte a 29 éves Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert, aki egyébként az esküvőjére készült menyasszonyával. Az agresszív bűnöző többször állt már bíróság előtt. Egyik ismerőse, akivel többször együtt dolgoztak építkezéseken, azt mondta, hogy a bűnözőnek alig volt józan pillanata, rendszeresen drogozott. Az aljas bűnözőről kiderült az is, hogy nem bánta meg a rendőrgyilkosságot, ahogy mondta, "tiszta a lelkiismerete". Most úgy tűnik, hogy ügyvédje, vagy ügyvédei már most különböző trükkökkel próbálják védeni a gyilkost. Arról, hogy szzerezhet-e ...