Hyundai

címke rss

Sokba került a tiktokos autólopás a gyártóknak

Techbázis2023.05.22, 12:07

Kétszázmillió dollár kártérítés kifizetésébe egyezett bele a KIA és a Hyundai.

Megválasztották a Világ Év Autóját, három díjat is nyert ugyanaz a modell

Auto2023.04.06, 13:29

Az Ioniq 6 sorban a második Hyundai, amely tarolt a World Car Awards szavazásán, megismételve az Ioniq 5 2022-es mesterhármasát.

TikTokon tanultak meg autót lopni a fiatalok

Techbázis2023.02.16, 11:07

Vészfrissítést kellett készíteni az érintett Hyundai és Kia márkájú jármûvekhez.

12 éves gyerekek is dolgozhattak a Hyundai egyik amerikai beszállítójánál

Gazdaság2022.10.21, 14:02

A napokban a Hyundai operatív igazgatója bejelentette, hogy a lehetõ leghamarabb meg akarnak szakítani minden kapcsolatot azzal a két alabamai beszállítóval, melyeket a gyerekmunkára vonatkozó törvények megsértése miatt vizsgálnak. A Hyundai tehát még mindig nem lépett érdemben az ügyben, pedig már hosszú hónapok óta ismertek a jogsértések.

USB-kábellel lopnak autót a fiatalok az Egyesült Államokban

Gazdaság2022.09.26, 18:33

Vírusként terjed a közösségi média számos platformján az úgynevezett Hyundai és Kia kihívás, amely hatására tizenévesek próbálják meg ellopni az említett márkák autóit. A jármûtulajdonosok pert indítottak az óriásvállalatok ellen.

Hidrogénhajtású haszonjármûveket vett Németország, ez lehet a teherszállítás jövõje

Auto2022.08.04, 11:07

A dél-koreai Hyundai szállítja le az elsõ hidrogénüzemû haszongépjármûveket Németországban - jelentette be az autógyártó szerdán Frankfurtban.

Ez a menõ új villanyautó komoly gondot fog okozni a Teslának

Auto2022.06.29, 17:25

Bemutatkozott az Ioniq 6, amely az Ioniq 5 korszerû technikáját áramvonalas, szedán karosszériába csomagolva kapja meg.

Michelisz Norbert új csapattársat kapott a Hyundainál

Sport2022.02.07, 11:07

Az idén is a Hyundai versenyautójával áll rajthoz a túraautó-világkupa (WTCR) idényében a sorozat 2019-es gyõztese, Michelisz Norbert, akinek új csapattársa a tavaly még a Zengõ Motorsportnál versenyzõ spanyol Mikel Azcona lesz.

Becsüljük meg, mert ilyen vad kisautó aligha lesz többet - Hyundai i20 N teszt

Auto2022.01.22, 15:00

Vélhetõen az emissziós normák miatt kihalásra ítélt benzines, kézi váltós forró ferdehátú kategória egyik utolsó képviselõjét tisztelhetjük a Hyundai legújabb, és egyúttal legkisebb N modelljében, amely méltó lezárása egy szép korszaknak, mert kifejezetten az oldschool vezetési élményt keresõknek készült. Vajon érzõdnek is rajta a ralis gének?

Elon Musk rémálma, ami nem csak a formájával hódít - Hyundai Ioniq 5 teszt

Auto2021.12.23, 17:03

A Hyundai-konszern meglépte azt, amit csak nagyon ritkán és nagyon kevesen mernek. Egy merész tanulmányból készített sorozatgyártású villanyautót, ráadásul az Ioniq 5 az egyedi formatervén felül számos más meglepetést is tartogat.

A Tesla és a VW is jogosan tarthat tõle - Hyundai Ioniq 5 menetpróba

Auto2021.09.14, 16:51

Az ûrhajónak kinézõ Hyundai Ioniq 5 fejlett elektromos hajtásláncot, rengeteg helyet és extrát kínál, ráadásul még vezetni is kellemes.

Ez az ismeretlen villanyautó jövõre nagy sláger lehet Európában

Auto2021.08.23, 20:46

A Hyundai prémiummárkája, a Genesis bemutatta elsõ dedikáltan elektromos modelljét. A GV60 az Ioniq 5 és a Kia EV6 édestestvérének tekinthetõ, csak igényesebb csomagolásban.

Már bárki vehet olyan autót utcára, amilyennel Michelisz versenyez

Auto2021.07.14, 15:34

A Hyundai új sportszedánja családi autónak és pályanapra való célgépnek is beválik.

Ekkortól utazhatunk repülõ autókkal

Gazdaság2021.06.30, 11:41

Már ennek az évtizednek a végén realitássá válhatnak a városokban a repülõ autók – mondja a Hyundai európai vezetõje. Michael Cole szerint tehát a 2030-as években már teljesen megszokott lehet, hogy repülõ autókkal közlekednek az emberek.

Végre egy elérhetõ árú SUV szívó benzinessel - Hyundai Bayon menetpróba

Auto2021.06.05, 14:00

A Hyundai Bayon nagyjából akkora, mint a Kona, de kívül-belül modernebb, és nagyobb a csomagtartója. Cserébe szûkebb a hajtásláncválasztéka, és vezetni nem olyan jó.

Sokakat fog eltéríteni a német prémiummárkáktól - Genesis G70 Shooting Brake bemutató

Auto2021.05.13, 09:24

A Hyundai luxusmárkája kifejezetten Európa számára készítette el az Audi A4 Avant és a BMW 3-as Touring vetélytársát, amelynek fõ vonzereje a formája lesz.

WTCR: Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja

Sport2021.04.12, 11:31

A Hyundai csapatában folytatja pályafutását a túraautó-világkupában (WTCR) Michelisz Norbert, a sorozat 2019-es gyõztese.

Ezt a villanyautót alig lassabb feltölteni, mint egy benzinest megtankolni

Auto2021.02.23, 13:27

A 80-as évek dizájnját idézõ Ioniq 5 új korszakot nyit a Hyundai életében, a formája és a technikája is meghatározza majd a koreai gyártó jövõbeni modelljeit.

Ioniq 5 (2021)

Auto2021.02.23, 13:12

Úgy néz ki, hogy szakított az Apple-lel a Hyundai és a Kia

Techbázis2021.02.09, 10:52

Állítólag már nem folytatnak megbeszéléseket az Apple-lel, pedig nemrég már a gyártás 2024-es indulásáról cikkeztek sok helyen.

Az Apple saját márkás autót gyártat, csak az autógyártók nem tudnak errõl

Gazdaság2021.02.08, 11:32

Különös hírek érkeztek hétfõn az Apple saját gyártású autójáról. Az elmúlt hetekben ugyanis sokan fellelkesedtek a hírre, hogy a technológiai óriás több autógyártóval is tárgyalásokat folytat a témában. Most azonban a Hyundai és a Kia is bejelentette, õk nem tárgyalnak errõl az iPhone gyártójával.

Kiderült, hol építheti meg az Apple saját márkás elektromos autóját

Gazdaság2021.02.04, 16:30

Hamarosan lezárul az Apple-Hyundai deal, az almás cég beléphet a 10 ezer milliárd dolláros autópiacra. Források szerint az Apple által fejlesztett, úgynevezett „Apple Car" gyártása 2024-ben indulhat.

3,6 milliárd dolláros üzlettel indulhat az Apple és a Kia autós együttmûködése

Techbázis2021.02.04, 10:23

Állítólag mégis a Kia gyártaná az elektromos Apple autót - az Apple 3,6 milliárd dolláros befektetésre készülhet.

Aranyos robotot visz az autószalonokba a Hyundai

Techbázis2021.01.27, 10:34

Feltehetõen azt remélik, hogy van annyira bájos a kis robot, hogy segít még pár autót eladni.

Vadonatúj autómárkát indít egy közismert gyártó, forradalmi az elsõ modell formája

Auto2021.01.14, 10:31

A Hyundai nyilvánosságra hozta elsõ képeket az Ioniq 5-rõl. Önálló márkaként kerül piacra.

Lehet, hogy mégsem a Hyundai fejleszti majd az elektromos Apple autót

Techbázis2021.01.11, 12:14

Kétszer is változtatott az elsõ álláspontján a Hyundai - a szakértõk szerint nagyon messze még az Apple autó.

Az autóipar idei eddig legforróbb hírét jelenti a Hyundai és az Apple tárgyalása

Gazdaság2021.01.08, 16:44

Több mint húsz százalékkal emelkedett a Hyundai autógyár részvénye a szöuli tõzsdén pénteken a Korea Economic Daily hírére, miszerint a Hyundai és az Apple tárgyalásokba bocsátkozott az önvezetõ elektromos jármûvek közös fejlesztésérõl.

Elképesztõen néz ki, és az ára is elfogadható - Hyundai Tucson bemutató

Auto2020.12.10, 21:55

Olyan lámpákat kapott az új Hyundai Tucson, amelyek teljesen beleolvadnak a hûtõrácsba, és ez csak egy az újdonságai közül. Háromféle hibrid hajtással is rendelhetõ, a csúcsverzió 265 lóerõs és zöld rendszámos, de a dízelek kedvelõinek is van megoldás.

Offenzívát indít a Hyundai és a Kia, sosem látott villanyautó újításokkal

Auto2020.12.03, 07:35

A koreai gyártó bemutatta az új villanyautós platformját, amely egy hatalmas gördeszkára hasonlít, és alapból hátul hajt. Az erre épülõ új koreai villanyautók akár más elektromos autókat is fel tudnak majd tölteni bárhol, ahol azok lemerültek.

A Hyundai megvenné a robotkutyájáról is ismert céget

Gazdaság2020.11.10, 15:54

Jól értesült források közölték a Bloomberg hírügynökséggel, hogy a koreai Hyundai autógyártó cég megvenné a robotikában élenjáró Boston Dynamics céget a SoftBanktól, mely már a második tulajdonosa a vállalkozásnak a Google után. A legfejlettebb robotikai rendszerek gyártásával foglalkozó cég többek közt a lépegetõ négylábú robotkutyájáról, a BigDogról és a humanoid formájú Atlas robotjáról is ismert.

A bojkott ellenére Michelisz optimista a Hyundai jövõjével kapcsolatban

Sport2020.10.16, 15:54

Michelisz Norbert a gumikat tartja a legfontosabbnak a WTCR idei szabályváltozásai közül. A Hyundai pilótája a gyártó körüli események ellenére pozitívan látja saját maga és a márka közös jövõjét. A Kamion Európa-Bajnokság mezõnyében szereplõ Kiss Norbert hatalmas esélyt kap, hogy átvegye a vezetést az összetettben, ugyanakkor még az sem biztos, hogy év végén bajnokot hirdetnek.

Szlovákiában Michelisz és a Hyundai újra rajthoz áll a WTCR-ben

Sport2020.10.05, 15:42

A németországi forduló kihagyása után Szlovákiában ismét ott lesznek a Hyundai ügyfélcsapatai a túraautó-világkupa mezõnyében. Az is kiderült, hogy jelen állás szerint a hungaroringi részvételt sem fenyegeti veszély.

A Hyundai visszalépése miatt Michelisz sem indul a WTCR második fordulóján

Sport2020.09.24, 13:15

Nem indulnak a WTCR hétvégi második fordulóján a Hyundai ügyfélcsapatának pilótái, miután a koreai gyártó úgy véli, nem biztosítottak számukra egyenlõ feltételeket a versenyzéshez. A döntés miatt elúszni látszik Michelisz Norbert esélye a címvédésre.

Úgy néz ki, mint egy tanulmányautó, pedig bárki megveheti

Auto2020.09.15, 17:01

A rejtett fényszórók különleges megjelenést kölcsönöznek az új Hyundai Tucsonnak, amely kapható lesz hibrid, plug-in hibrid, valamint lágy hibrid kivitelben is.

A Tesla legnagyobb amerikai riválisa összeállna a Hyundaijal

Gazdaság2020.08.13, 14:46

Az elektromos és hidrogén cellás hajtású autókat, kamionokat és furgonokat gyártó Nikola jelezte, hogy készek partneri megállapodást kötni a Hyundai Motorral annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a hidrogén hajtású technológiát a koreai gyártó segítségével.

Új autómárkát indít egy népszerû gyártó a legmodernebb típusainak

Auto2020.08.11, 18:33

Kizárólag egyedi megjelenésû, elektromos hajtású kocsikat fognak a márkanévvel árulni.

Néhány európai országban fokozatosan újraindul az autógyártás

Gazdaság2020.04.14, 16:50

Néhány európai országban, a járványügyi elõírások teljes betartása mellett, fokozatosan újraindult, vagy a napokban indul újra az autógyártás.

Hivatalos: Michelisz Norbert a Hyundai-nál folytatja a WTCR-ben

Sport2020.03.16, 11:38

Noha tavaly õ lett a WTCR bajnoka, mostanáig nem lehetett biztosan tudni, hogy az idén is a túraautó-világkupában versenyez-e Michelisz Norbert, és ha igen, melyik csapattal. A magyar versenyzõ jövõje körül most azonban minden kétség eloszlott, az idén is a Hyundai színeiben folytatja.

Dél-Koreában már a legnagyobb cégek termelését fenyegeti a járvány

Gazdaság2020.02.24, 14:02

Dél-Koreát is elérte a koronavírus, amelynek következtében komoly termelési problémák léphetnek fel az országban. Ugyan a legtöbb helyen még nem rendeltek el karantént, azonban a Samsung és a Hyundai dolgozói önkéntesen otthon maradnak, hogy ezzel is lassítsák a vírus terjedését.

Ausztriában lesz az elektromos TCR-sorozat elsõ éles bevetése

Sport2020.02.19, 22:49

Bemutatták az elektromos TCR-sorozat, a Pure ETCR koncepcióját: az elsõ bajnokságot 2021-ben írják ki, de már az idei évben is lesznek próbaversenyek a körülbelül 680 lóerõs szörnyetegekkel.

Történelmi siker, Michelisz Norbert világkupa-gyõztes

Sport2019.12.15, 15:53

A kiegyensúlyozott, taktikus versenyzés világkupa-gyõzelmet hozott Michelisz Norbert számára 2019-ben, ezzel a 35 éves versenyzõ a magyar gyorsasági autósport történetének legnagyobb sikerét érte el. Michelisz feketeöves túraautósokat gyõzött le, nagyrészt rutinnal, de fontos pillanatokban a nyers tempójára is támaszkodhatott. Drámai malajziai versenyhétvégével ért véget a szezon.

Elõzõ
Következõ