HVG

címke rss

MSZP-SZDSZ-többségre számít a Medián

Itthon2006.03.29, 12:40

Az SZDSZ és az MDF szereplése dönti el, hogy ki alakíthat kormányt - derül ki a Medián legfirssebb, a választásokat megelőző, utolsó közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG csütörtökön közöl. A Medián szerint a Fidesz több szavazatot szerez majd, mint a szocialisták, de a liberális képviselőkkel együtt mégis az MSZP tud kormányt alakítani.

Medián: Némi előnyre tett szert az MSZP

Itthon2006.03.14, 17:59

Csekély mértékben ugyan, de a szocialisták átvették a vezetést a biztos szavazók körében: az MSZP 40, a Fidesz 39 százalékon áll - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. A HVG megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a kampány eredményeként számottevően nőtt a szavazási hajlandóság, még szorosabbá vált a két nagy párt versenye, és némileg javultak a kisebb parlamenti pártok esélyei.

A Fidesz jobban áll a Medián szerint

Itthon2006.02.16, 09:56

Nagyon lassan nő a részvételi hajlandóság a választáson, az eddigi kampány inkább a Fidesz, mint az MSZP híveit mozgósította - derül ki HVG által megrendelt február eleji, Medián-felmérésből. A lap szerint a választás kimenetele és a kisebb parlamenti pártok sorsa is kétesélyes.

Cs�kkenthet� a felmondott hitel vesztes�ge

Gazdaság2006.02.03, 15:10

K�nnyen kutyaszor�t�ba ker�lhet a hitel�nek t�rleszt�s�vel k�sedelembe es� ad�s: el�fordul, hogy a bank a tartoz�s 7-15 sz�zal�k��rt is eladja k�vetel�s�t - olvashat� a legfrissebb HVG-ban.�Ez�rt nem mindegy, hogy a hitelszerz�d�s mennyi id�t hagy az ingatlan �rt�kes�t�s�re �s milyen �rver�si szab�lyokat hat�roz meg.

A többség nem csalódott Szabó Istvánban

Itthon2006.02.02, 12:50

Elnézőbbek Szabó Istvánnal szemben azok, akik látták a filmjeit, az emberek többségét pedig egyáltalán nem foglalkoztatja, ki volt besúgó az előző rendszerben - derült ki a HVG megbízásából készített közvéleménykutatásból.

Médiaharcokról beszélt Fenyő pszichológusa

Itthon2006.01.26, 14:20

A HVG birtokába jutott az a filmfelvétel, amelyen a Vico-birodalom egykori vezetője, Fenyő János meggyilkolásának előzményeiről beszél az áldozat bizalmasa, Perczel Tamás pszichológus. A vállalkozó egykori barátja, aki a film készítését követően meghalt rákban, beszámolt Fenyő médiaharcairól.

Medián: Tartja kicsi előnyét a Fidesz

Itthon2006.01.25, 18:13

Nem változott a Fidesz kismértékű, hibahatáron belüli előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a HVG legfrissebb számában megjelenő Medián-felmérésből. Bár javában dúl a kampány, továbbra is jelentős azok aránya, akik azt mondják, nem mennek el szavazni. 

Medián: Feljött az MSZP

Itthon2005.12.15, 11:21

A Medián legfrissebb, decemberi, a HVG-ben közölt felmérése szerint három százalékkal népszerűbb jelenleg a Fidesz, mint az MSZP: a teljes népeség 35 százaléka szavazna most a nagyobbik ellenzéki pártra, míg a szocialistákat 32 százaléknyian támogatnák. A közvélemény-kutató cég novemberi adatai szerint egy hónapja még hat százalékkal volt népszerűbb a Fidesz, akkor 36-30 volt az állás.

Nyaralóhelyek vezetik a magyar bűnügyi toplistát

Itthon2005.11.16, 09:02

Most először kerül nyilvánosságra a 274 hazai várost rangsoroló bűnügyi toplista. A listát a HVG közli csütörtöki számában. A listát annak alapján állították össze, hogy ezer lakosra hány bűncselekmény jut az adott településen. A listát Visegrád vezeti, ahol ezer lakosra 240 bűncselekmény jutott, míg a legbiztonságosabb város Herend, ahol mindössze kilenc.

Egyedi cipőt ad Gerának a Nike

Archívum2005.10.07, 09:10

HVG (2005. június 23.)

Medián: Csökkent a Fidesz előnye és Orbán népszerűsége

Itthon2005.04.14, 12:24

Az MSZP támogatottsága több hónapos mélyrepülés után erősödött, míg a Fidesz és elnökének népszerűsége visszaesett - derült ki a Medián áprilisi közvélemény-kutatatásából, amelyet a HVG megbízásából készített. Nem maradt hatástalan a közvéleményre a tokaji cégügy: Orbán Viktor népszerűsége jelentősen csökkent.

Hazafiasságból mentek ügynöknek az MSZMP-sek

Itthon2005.03.01, 17:35

Az MSZMP tagjai sem úszták meg a beszervezést, így nem igaz az az állítás, hogy nem szerepelhetnek az ügynöklistákon azok az MSZP-s politikusok, akik tagjai voltak az állampártnak is - derül ki a HVG internetes kiadásában megjelent cikkből. Burány Sándor szocialista politikus korábban azt mondta, vélhetően azért hiányoznak a hétvégén megjelent ügynöklistáról az MSZP-s politikusok, mert az MSZMP tagjait tilos volt beszervezni. A hvg.hu által közölt dokumentumokból azonban kiderül: az 1960-as években a beszervezettek 20 százaléka párttag volt.

Inkább tévéznek, mint olvasnak a döntéshozók

Gazdaság2004.03.26, 07:06

A Népszabadság a legolvasottabb napilap, a HVG a legolvasottabb hetilap a magyar üzleti döntéshozók körében. Ők a RTL Klubot nézik és a Sláger rádiót hallgatják a legnagyobb arányban - derül ki a GfK és a Szonda Ipsos közös felméréséből.

Vizsgálat indult a képviselői vadászat miatt

Itthon2004.03.04, 16:48

Kilenc parlamenti képviselő, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt részt vettek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászaton, ahol egy névtelen feljelentő szerint trófeás nagyvadakat is kilőttek, engedély nélkül. Ezzel az állami tulajdonú vadásztársaságot 21-22 millió forintos kár érhette a feljelentő szerint - írja a HVG. A rendőrség nem indított nyomozást, mert nem lehetett szabálytalanságot megállapítani. Ellentmondóan nyilatkoztak arról a képviselők, hogy ki hívta meg őket a vadászatra. Az MSZP-sek szerint egy vállalkozó, a fideszesek szerint a Nyírerdő Rt. hívta meg a parlamenti vadászklubot.

Jelentősen nőtt a Fidesz előnye

Itthon2004.01.30, 06:32

Két felmérés szerint is nőtt az előnye a Fidesznek az MSZP előtt az elmúlt egy hónapban. A Népszabadság által közölt Szonda Ipsos felmérés szerint a biztos szavazók körében a Fidesz 9 százalékponttal vezet, a HVG-ben közzétett Medián-kutatás ugyanakkor ennél jóval nagyobb, 14 százalékos különbséget mért a nagyobbik ellenzéki párt javára. A Medián szerint decemberben még csak 5 százalék volt a két párt támogatottsága között a különbség.

Bírót, ügyészt nem szondáztathatnak

Itthon2004.01.22, 20:44

Bírót, ügyészt nem szondáztathatnak meg a közlekedési rendőrök, kivéve a tettenérés, a nyilvánvalóan alkoholos állapot esetét - mondta csütörtökön a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke egy kollégiumi álláspontra hivatkozva. Az ügyről a Heti Világgazdaság című hetilap írt először a csütörtökön megjelent számában.

Még ma lemondhat az MTV elnöke

Itthon2003.12.17, 16:07

A reklámidő szabálytalan értékesítéséről szóló megállapodások után újabb vitatott szerződések kerültek nyilvánosságra, amelyeket szintén Ragáts Imre tévéelnök kötött. A HVG cikke szerint Ragáts még a nyáron titokban szerződéseket kötött volt felesége üzlettársával egy ismeretterjesztő sorozatra, állítólag a piaci ár többszöröséért. Ragáts még ma tárgyal az MTV kuratóriumának elnökével, ahol várhatóan szóba kerül távozása is.

Több államtitkár utazásait is cégek fizetik

Itthon2003.06.13, 11:11

Jelenleg semmilyen előírás vagy ajánlás nincs azzal kapcsolatban, hogy a kormány tagjai milyen esetekben fogadhatják el a külső szervezetek, cégek által fizetett külföldi utakat - derül ki a HVG cikkéből. Legtöbbször az oktatási tárca vezetői utaztak úgy, hogy valamilyen szervezet, cég vagy külföldi kormány állta a költségeket. Az ifjúsági tárca politikai államtitkára is részt vett egy cég által fizetett úton, egy másik, ZTE-Manchester meccsre szóló vállalati meghívást azonban visszautasított.  

Mádl kinevezte Vincét az MTI elnökévé

Itthon2002.11.26, 12:24

Mádl Ferenc köztársasági elnök az MTI elnökévé nevezte ki Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét. Vince december 1-én foglalja el helyét, megbízatása öt évre szól. Az új elnök szerint az MTI-nek magasabb szintre kell emelnie a hírek gyártását, és gyorsabbnak is kell lennie, mint eddig.

Vince Mátyás lesz az MTI-elnöke

Itthon2002.11.19, 16:45

Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét javasolja a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökének a kormányfő. Az elnököt a kormányfő előterjesztése alapján a köztársasági elnök nevezi ki öt évre.

Nyilvánosságra hozzák az ügynökmúltú kormánytagok nevét

Itthon2002.08.01, 11:22

Számos forrásból érkeznek információ-foszlányok a korábbi kormánytagok ügynökmúltját illetően. A HVG úgy tudja, a Nemzetbiztonsági Hivatal dokumentumaiban hét érintett személyt találtak, közülük öten az Orbán-kormány tagjai voltak. Az MTI pedig azt adta hírül: a Honvédelmi Minisztérium vizsgálata kimutatta, hogy egy volt kormánytag kapcsolatban állt a III/IV-es csoportfőnökséggel. Mécs Imre, a vizsgálóbizottság elnöke pedig csak annyit árult el, hogy a Történeti Hivatal irataiban négy érintett személyt talált. Az érintettek nevét a vizsgálat lezárása után nyilvánosságra hozzák - jelentette be az egyik bizottsági tag.

Előző
Következő