hûtlen kezelés

címke rss

Tovább kell nyomozni az MVM-ügyben

Archívum2012.06.27, 23:06

Jobban meg kell vizsgálni a pénzátutalásokat a Magyar Villamos Mûvek ügyében folyó nyomozás során az ügyészség szerint. További nyomozásra utasították a rendõröket.

Kecskeméten mesélhet a Nokia-dobozokról Hagyó Miklós

Archívum2012.06.12, 21:50

Öt hónappal a vádemelés után szerdán megkezdõdik a hûtlen kezeléssel is vádolt Hagyó Miklós és társai büntetõpere a Kecskeméti Törvényszéken. A volt fõpolgármester-helyettes a vádirat szerint személyes és politikai kiadásai fedezetének tekintette a BKV-t, és különféle trükkökkel másfél milliárd forint kárt okozott a közlekedési vállalatnak. Az expolitikus a vádirat szerint a BKV korábbi vezérigazgatójától évente 15 millió forintot zsarolt ki.

Hûtlen kezeléssel gyanúsítják Ajka polgármesterét

Archívum2012.06.08, 13:48

A rendõrség szerint Schwartz Béla polgármester több mint tízmillió forintos kárt okozott Ajkának azzal, hogy szerzõdött egy már korábban átadott járda megépítésére - írja  a pénteki Magyar Nemzet.

Hûtlen kezeléssel is gyanúsítják Galambos Lajost

Archívum2012.06.06, 10:11

Új bûncselekménnyel, ezúttal hûtlen kezeléssel gyanúsította meg az ügyészség az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt fõigazgatóját - értesült a Magyar Nemzet. Galambos Lajos ugyanakkor tagadja, hogy a polgári elhárítás által öt évvel ezelõtt kötött szerzõdéseknél bûncselekményt követett volna el.

Újabb gyanúsítások a terézvárosi ingatlanok miatt

Archívum2012.06.02, 14:41

Gyanúsítottként hallgattak ki 13 embert több, a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levõ ingatlan áron aluli eladása miatt - közölte a BRFK. Szakértõi vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselõk és képviselõk 2,3 milliárd forint kárt okoztak.

Újabb házak miatt gyanúsították meg Verók Istvánt

Archívum2012.06.01, 18:31

Újabb ingatlanok áron aluli eladásával gyanúsították meg és hallgatták ki Verók István egykori VI. kerületi szocialista polgármestert. A teljes akkori kormánypárti frakció is gyanúsított az MTI információi szerint, az önkormányzatot a nyomozók szerint kétmilliárd forint kár érhette.

Vádemelés vár a MÁV Informatika vezetõire

Archívum2012.05.18, 13:17

Indokolatlan szerzõdéseket kötöttek, és több embert munkavégzés nélkül foglalkoztattak a MÁV Informatika Zrt.-nél azok a vezetõk, akik ellen vádemelési javaslatot tett a BRFK.

BKV-s ügyben is meggyanúsították Kocsist

Archívum2012.05.17, 16:35

Gyanúsított lett Kocsis István egy BKV-val kapcsolatos ügyben - tudta meg a rendõrségtõl az Index. A portál szerint Kocsis két olyan szerzõdéssel kapcsolatban lehet érintett, amelyeket offshore cégekkel kötöttek.

Meghosszabbították a nyomozást a Velencei-tó kapuja ügyében

Archívum2012.04.24, 10:47

Újabb három hónapig nyomozhat a rendõrség és az ügyészség a hatalmas beruházás után, amely miatt a velencei önkormányzat és egy parlamenti képviselõ is feljelentést tett. A Velencei-tó partján félbehagyott hatalmas fejlesztés a nyáron is tovább kísértheti a fürdõzõket.

Nyomozás indult a temetkezési intézetnél

Archívum2012.04.16, 12:53

Hûtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a fõügyészség a Budapesti Temetkezési Intézet gazdálkodása miatt. A temetkezési cég ellen a jobbikos Staudt Gábor tett feljelentést, mert szerinte a cég 2010-es eredményét tudatosan veszteségnek tüntették fel.

Feljelentik a magánkasszákat

Archívum2012.03.29, 10:46

A Kehi által vizsgált magánnyugdíjpénztárak 75 százalékánál találtak feljelentésre okot adó hiányosságokat, a legtöbb helyen hûtlen kezelés miatt indulhat eljárás - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A teljes kárérték elérheti a 10 milliárd forintot.

Tagadta a milliárdos áfacsalást az Eclipse-vezér

Archívum2012.03.27, 14:33

A vád szerint a biometrikus útlevél, illetve az autós eredetiségvizsgálat informatikai rendszerének kidolgozását elnyerõ cég fiktív számlázással 1,3 milliárd forint áfát csalt el. D. Endre a bírósági tárgyaláson azt mondta, cége számos minõsített adatot kezelt, az alvállalkozókra vonatkozó kérdésekre pedig titkos információkkal összefüggésben nem válaszolhat. Az Eclipse-ügy további tizenegy vádlottja nem kívánt vallomást tenni.

Félmilliárdos kár érhette a MÁV-ot egy költöztetés miatt

Archívum2012.03.27, 08:52

A Nyugati pályaudvar mögötti karbantartóbázis költöztetése miatt a Kormányzati Ellenõrzési Hivatal tett feljelentést.

Hét év börtönt kapott a pécsi autóbuszokat kiárusító cégvezetõ

Archívum2012.03.27, 16:16

Hét év börtönre ítélték a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezetõjét, aki 2009-ben eladta, majd magas áron visszabérelte a város több mint 150 autóbuszát. A férfit hûtlen kezelésben találták bûnösnek, de az ítélet még nem jogerõs, a vádlott fellebbezett a döntés ellen.

Ismét vádat emeltek Hunvaldék ellen

Archívum2012.03.26, 12:51

A volt erzsébetvárosi polgármestert és Weinek Leonárd volt zuglói polgármestert azzal vádolják, hogy fiktív tanácsadói szerzõdésekkel mintegy ötvenmillió forintos vagyoni hátrányt okoztak önkormányzataiknak.

Már három ÁPV-s gyanúsított van a postaszékházügyben

Archívum2012.03.22, 08:22

Az ÁPV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét is hûtlen kezeléssel gyanúsítja a rendõrség a postaszékház ügyében. A posta négy éve adta el a székházát, majd bérelt a gyanú szerint a piaci ár duplájáért új székházat.

Volt ÁPV-s vezetõk is gyanúsítottak a postaszékházügyben

Archívum2012.02.22, 08:08

Az ÁPV két volt vezetõ tisztségviselõjét különösen jelentõs hátrányt okozó hûtlen kezeléssel gyanúsították meg a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerzõdése miatt indult büntetõeljárásban - írja a Magyar Nemzet. Ezzel már ötre nõtt a gyanúsítottak száma.

Transparency: Aggályos a Hagyó-per Kecskemétre helyezése

Archívum2012.02.20, 14:55

A Transparency International szerint sérül a tisztességes eljárás elve, amikor büntetõpereket másik bíróságra helyez az Országos Bírósági Hivatal. A múlt héten a Fõvárosi Ítélõszék leterheltsége miatt kilenc ügyet, köztük a Hagyó-pert helyezték át vidékre.

Kecskeméten tárgyalják tovább Hagyó ügyét

Archívum2012.02.17, 20:57

A Fõvárosi Törvényszék leterheltsége miatt a Kecskeméti Törvényszéken folytatják a Hagyó Miklós ellen hûtlen kezelés vádjával indított pert.

Elõzetesben az Egészségügyi Holding vezetõje

Archívum2012.02.10, 15:54

A gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy gyógyszerelési rendszer beszerzése körül történtek visszaélések.

Megkezdõdött a titkos információgyûjtéssel vádolt volt NNI-vezetõ pere

Archívum2012.02.09, 14:32

A Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi dél-dunántúli régiós vezetõjét többek között hivatali visszaéléssel és titkos információgyûjtéssel vádolja a katonai ügyészség, az ügyet harminc évre titkosították.

Gyanúsítottként hallgatták ki Juhász Ferencet a HM-es lakáseladások miatt

Archívum2012.02.09, 16:03

A valós érték harmadáért adott el egy állami tulajdonban levõ zuglói lakást a gyanú szerint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a tárca egyik államtitkárának, ezzel több mint 43 millió forint kárt okozott a magyar államnak. A Központi Nyomozó Fõügyészség csütörtökön kihallgatta a politikust, aki panasszal élt a gyanúsítással szemben, és megtagadta a vallomástételt. Juhász az [origo]-nak azt mondta, egyértelmûen egy Fidesz által indított politikai támadássorozat része az ügy.

Hûtlen kezelés miatt tett feljelentést a Budapesti Temetkezési Intézet

Archívum2012.02.08, 15:12

A Csömöri Temetkezési Szolgálat Kft. megvásárlása jelentõs gazdasági érdeksérelmet jelentett - állítja a Budapesti Temetkezési Intézet.

Gyanúsított lett a Paksi Atomerõmû volt vezetõje

Archívum2012.02.07, 13:30

A Nemzeti Nyomozó Iroda hûtlen kezelés gyanújával hallgatta ki Kovács Józsefet, a Paksi Atomerõmû volt vezérigazgatóját. Az atomerõmû évekkel ezelõtt több mint hárommilliárd forintot költött a helyi Erzsébet szállóra, melynek a fele parkosításra ment el.

Valuta rejtegetésével már nem vádolják Timosenkót

Archívum2012.01.18, 21:08

A korábbi ukrán kormányfõt azzal is vádolták, hogy offshore cégeken keresztül sikkasztott el költségvetési pénzeket. Ezt a vádat ejtették, de az ügyben tovább folytatódik a nyomozás.

Rejtõi fordulatnak nevezte az LMP Várhegyi Attila szerepvállalását az MTVA-nál

Archívum2012.01.17, 20:49

Bírálta Várhegyi Attila szerepvállalását a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alapnál az LMP. A volt fideszes pártigazgatót korábban hûtlen kezelés miatt elítélték.

Fiktív tanácsadói szerzõdés miatt hallgatták ki a volt MVM-vezért

Archívum2012.01.12, 20:59

Az MTI Hírcentrum információi szerint Kocsis 2008-ban az igazgatóság háta mögött tanácsadói szerzõdést kötött egy osztrák céggel egy új szerbiai erõmû építésével összefüggõ tanulmány elkészítésére. A mindössze néhány oldalból álló ismertetõ anyagért az MVM több mint 43 millió forintot fizetett.

Feljelentette elõdjét a kalocsai önkormányzat a köztéri világítás miatt

Archívum2012.01.10, 20:36

Energiatakarékossági indokokból döntött még 2002-ben a kalocsai önkormányzat a város mintegy 3000 köztéri lámpatestének lecserélésérõl. A beruházásra azonban a mostani városvezetés szerint kétszázmillió forinttal többet fizetnek a megbízott energiaszolgáltató cégnek, mint amennyibe eredetileg került volna a korszerûsítés.

Hûtlen kezeléssel vádolják Kazincbarcika szocialista polgármesterét

Archívum2012.01.05, 20:00

Hûtlen kezelés bûntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség a bírósághoz Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere és egy helyi rendezvényszervezõ cég vezetõje ügyében. Szitka Péter az MTI-nek azt mondta: a sajtóból értesült arról, hogy vádiratot nyújtottak be ellene.

MN: Nyomoznak a Szerencsi Mezõgazdasági Rt. eladása miatt

Archívum2011.12.23, 07:46

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint 500-800 millió forint kár érhette az államot a Szerencsi Mezõgazdasági Rt. 2004-es eladásakor.

Mégis nyomoznak a Budapest Airport ügyében

Archívum2011.12.21, 15:39

A hûtlen kezelés bûntettének gyanúját kelti Budai Gyula kormánybiztos feljelentésének egyik pontja, amelyet még õsszel tett a Budapest Airport privatizációja ügyében, ezért az ügyészség nyomozást rendelt el. Vizsgálják, hogy hova tûnt el összesen nyolcvanöt millió euró.

Gyanúsítottként hallgatták ki a posta több volt vezetõjét

Archívum2011.12.19, 22:06

A postaszékház eladása miatt tavaly tett feljelentést a Fidesz. Az ügyben Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója a fõ gyanúsított, rajta kívül egy korábbi vezérigazgató-helyettest és a volt beruházási igazgatót is gyanúsítottként hallgatták ki - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Ötvenmilliós adócsalási ügyben lett gyanúsított egy pécsi katolikus pap

Archívum2011.12.13, 15:12

A pécsi egyházmegye volt gazdasági igazgatóját többek között hûtlen kezeléssel, adócsalással és jogosulatlan állami támogatáshoz kötõdõ cselekményekkel gyanúsítja a rendõrség.

Másfél milliónyi osztálypénzt sikkasztott egy szülõ a gyanú szerint Nyíregyházán

Archívum2011.12.07, 09:48

Az egyik szakközépiskola szülõi munkaközössége az után tett feljelentést, hogy eltûnt az osztály szalagavatójára és bankettjére összegyûjtött pénz. A rendõrség szerint a szálak az egyik szülõhöz vezettek, aki beismerte, hogy nyáron nehéz anyagi helyzetbe kerültek, ezért kellett neki a pénz.

Tagadta bûnösségét a hûtlen kezeléssel vádolt volt terézvárosi polgármester

Archívum2011.12.05, 13:23

Verók István szerint mérföldkõ a magyar igazságszolgáltatás történetében, hogy a kollektív bûnösség elvét próbálják alkalmazni képviselõkre a leadott szavazataik miatt.

Hûtlen kezelés miatt vádat emeltek a Fõtáv volt vezérigazgatója ellen

Archívum2011.12.05, 12:25

Csalás és hûtlen kezelés miatt vádat emelt a Fõvárosi Fõügyészség a Fõtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen. Az ügyben valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

A csepeli szennyvíztisztító ügyében nyomoz a rendõrség

Archívum2011.12.03, 16:41

Különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerzõdés ügyében. A 120 milliárdba kerülõ szennyvíztisztító kivitelezésénél közbeszerzési szabálytalanságok merültek fel.

Szima Judit elõzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség

Archívum2011.11.25, 13:01

Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezetének fõtitkárát csütörtökön vették õrzietbe, mert az ügyészség szerint megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat és bizonyítékot is hamisított. A bíróság az elõzetes letartóztatásról vasárnap dönt.

Parlamenti vizsgálóbizottságot akar felállítani az LMP az MVM-ügyben

Archívum2011.11.12, 16:38

Az ellenzéki párt egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy a Magyar Villamos Mûvek (MVM) jelenlegi vezérigazgatója hat éven át havi egymillió forint plusz áfát kapott egy offshore cégen keresztül az MVM elõzõ vezetésétõl.

Már nem nyomoznak hûtlen kezelés miatt a pécsi egyetemen

Archívum2011.11.11, 13:28

Nem látta bizonyítottnak a rendõrség a fiktív számlaadást a Pécsi Tudományegyetem felnõttképzési szakán, ezért megszüntették a nyomozást. Az egyetemen történt vesztegetési ügy miatt továbbra is nyomoznak.

A médiából értesült a történtekrõl - vallotta az Il Ferro-ügy vádlottja

Archívum2011.11.07, 13:22

Megkezdõdött az Il Ferro-per tárgyalása a Fõvárosi Bíróságon. Az autóreklámokkal foglalkozó cég vezetõjét és társait több száz millió forintos hûtlen kezeléssel vádolják. Az egykori cégvezetõ tagadja bûnösségét, vallomása szerint a történtekrõl õ is csak a médiából értesült.

A Velencei-tó kapuja nevû beruházás ügyében tett feljelentést a Fidesz

Archívum2011.11.05, 20:11

L. Simon László fideszes képviselõ szerint a velencei önkormányzat úgy fizetett ki több százmilliós elõleget a Velencei-tó kapuja elnevezésû turisztikai fejlesztésre, hogy cserébe semmilyen fedezetet nem kért a képviselõ szerint likviditási gondokkal küzdõ befektetõtõl. Az 1,6 milliárd forintos beruházásnak idén nyáron kellett volna elkészülnie. Az önkormányzat szerint a fideszes képviselõ kijelentéseinek politikai okai vannak, az ügyben pedig õk is feljelentést tettek.

Tagadta bûnösségét az egykori MÁV ÁBE biztosító volt vezetõje

Archívum2011.10.25, 11:31

A biztosító volt az élete, kétszázmillió forintot fektetett be annak mûködésébe - állította az évekkel ezelõtt csõdbe ment MÁV Általános Biztosító Egyesület korábbi vezetõje. A férfi az elsõ tárgyalási napon tagadta az ellene felhozott, milliárdos sikkasztásról szóló vádakat.

Nyomozás indult a Fõvárosi Vízmûvek 1997-es eladása miatt

Archívum2011.10.17, 20:16

Hûtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Fõvárosi Vízmûvek és a csatornázási mûvek privatizációja miatt - tudta meg az MTI. Demszky Gábor korábbi fõpolgármester 1997 áprilisában "nagyon jó üzletnek" nevezte a vízmûvek 25 százalékos részvénycsomagjának eladását .

Magyar Nemzet: Havas Szófiát is meggyanúsították

Archívum2011.10.14, 07:41

Felbujtóként elkövetett hûtlen kezelés gyanújával hallgatta ki a BRFK Havas Szófia MSZP-s fõvárosi képviselõt, mert 2,8 millió forintnyi kifizetést engedélyezett úgy, hogy a szerzõdésben foglaltak teljesítését nem igazolták.

Feljelentést tett Budai Gyula a MÁV Hajdú privatizációja miatt

Archívum2011.10.11, 10:43

Budai Gyula szerint egy elnagyolt vagyonértékelés alapján a ténylegesnél alacsonyabb áron adták el 2001-ben a MÁV Hajdú Kft.-t. Az elszámoltatási kormánybiztos hûtlen és hanyag kezelést gyanít az ügyben.

Újabb büntetõeljárás indult Hagyó Miklós ellen

Archívum2011.09.30, 19:35

A politikust a Fõpolgármesteri Hivatal megbízási szerzõdései miatt hûtlen kezeléssel gyanúsítják, a rendõrség szerint a fiktív szerzõdések több mint 25 millió forint kárt okoztak a Fõvárosi Önkormányzatnak.

Vádemelést javasol a rendõrség a Fõtáv volt vezérigazgatója ellen

Archívum2011.09.28, 21:08

Csalás és hûtlen kezelés miatt vádemelést javasol a Fõtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen a rendõrség. Felhozták ellene a Csepeli Hõszolgáltató üzletrészének megvásárlását is, ami 122 millió forint kárt okozott a társaságnak. A Fõvárosi Fõügyészség várhatóan egy hónapon belül dönt az ügyben.

Magyar Nemzet: Budai Gyula feljelentést tett az egészségügyi tárca korábbi szerzõdései miatt

Archívum2011.09.15, 07:27

Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikus hatszázezer forintot kapott 2006-ban egy szakértõi tanulmány megírásáért, azonban a dokumentum soha nem készült el, és Havas Szófia szakértõi munkájának sem találta nyomát az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata, ezért Budai Gyula büntetõfeljelentést tett a rendõrségen - írja a Magyar Nemzet.

Felmentették a vesztegetés vádja alól az esélyegyenlõségi hivatal volt vezetõjét

Archívum2011.09.15, 16:51

A másodfokon eljáró Fõvárosi Ítélõtábla felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlõségi fõigazgatóságának korábbi fõosztályvezetõjét a vesztegetés vádja alól. Az ítélet nem jogerõs, a per a Legfelsõbb Bíróságon fejezõdik be.

Saját döntése miatt mérges másokra az MVM-ügyben meggyanúsított Kocsis

Archívum2011.09.12, 18:21

A Magyar Villamos Mûvek néhány szerzõdése miatt meggyanúsított Kocsis István korábbi vezérigazgató szerint nem érte volna kár az államot, ha a Gyurcsány-kormány nem állja útját a cég nemzetközi terjeszkedésének. Az [origo] birtokába került dokumentumok szerint azonban maga Kocsis döntött úgy, hogy lefújja a cég terjeszkedésére kötött egyik jelentõs szerzõdést. Az iratokból az is kiderül, hogy a terjeszkedésben az MVM-et segítõ ciprusi cég a Lehman Brothers csõdjére hivatkozva nem adta vissza az MVM-nek a több mint 1,5 milliárdos tartozását.

Hûtlen kezelést gyanít az ÁSZ a BKV-nál, feljelentést tett

Archívum2011.09.12, 09:51

Az Állami Számvevõszék szerint a BKV 2005-ben és 2006-ban jármûveket lízingelt, amikor a hitelbõl való megvásárlás olcsóbb lett volna. Az ÁSZ szerint több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett, ez pedig megalapozza a hûtlen kezelés gyanúját.

Újra elõzetesben a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági fõigazgatója

Archívum2011.09.05, 16:23

Egy hónapra elõzetes letartóztatásba került a Pécsi Tudományegyetem korábbi gazdasági fõigazgatója, mert a gyanú szerint VIP-kártyájával 2,5 millió forintért mûszaki cikkeket rendelt az egyetem költségére. Egy másik ügy miatt I. Gábor júliusban szabadult az elõzetesbõl, az akkor óvadékként letett 30 millió forintot most visszakapja.

MN: Kocsis István azonnali hatállyal távozik a BKV-tól

Archívum2011.09.05, 11:33

Kocsis István azonnali hatállyal távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról - erõsítette meg a Fõpolgármesteri Hivatal a Magyar Nemzet információját. A hivatal szerint Kocsis közös megegyezéssel távozik a BKV-tól, amelynek feltehetõen köze van ahhoz, hogy augusztusban Kocsist gyanúsítottként hallgatták ki az MVM-ügyben hûtlen kezeléssel gyanúja miatt. Kocsis utódja Várszegi Gyula, a BKV igazgatótanácsának elnöke lesz.

Újra õrizetben a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági fõigazgatója

Archívum2011.09.02, 16:22

A korábban a pécsi egyetemtõl kapott VIP-kártyájával akart 2,5 millió forint értékben mûszaki cikkeket vásárolni az intézmény volt gazdasági fõigazgatója, aki júliusban szabadult az elõzetes letartóztatásból.

Magyar Nemzet: Év végén kezdõdik a volt terézvárosi polgármester pere

Archívum2011.08.24, 08:31

Az ügyészség szerint egy Andrássy úti épület hét évvel ezelõtti eladásával több mint 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott Verók István volt terézvárosi polgármester és több korábbi önkormányzati képviselõ. A per december 5-én indul.

Magyar Nemzet: Gyurcsány Ferencre vallott az MVM-ügyben gyanúsított Kocsis István

Archívum2011.08.23, 12:58

Gyurcsány Ferencet, Szilvásy Györgyöt és Kóka Jánost nevezte meg a Magyar Villamos Mûvek Zrt.-nél okozott kár felelõseiként Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, az MVM volt vezérigazgatója, akit különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a múlt héten.

"A második Csányi Sándor akart lenni" - Kocsis István ütközetei a Gyurcsány-korszakban

Archívum2011.08.22, 09:59

Lenyomta Kóka Jánost, büszkélkedett befolyásos kapcsolataival, és egy szûk bizalmas kört épített ki maga körül Kocsis István egykori MVM-vezér, akit most korábbi döntései miatt hûtlen kezeléssel gyanúsít a rendõrség. Kocsis a Gyurcsány-kormányt tette felelõssé az óriáscéget ért károkért, de vajon mi is zajlott valójában a színfalak mögött a hatalmi játszmákban?

A Postabank-botránytól a Fradi-pályáig - az MVM-nyomozás egyik kulcsszereplõjének ügyei

Archívum2011.08.18, 13:09

Feltûnt a neve a Postabank-ügyben, találkozott a Bécsbe menekült Kulcsár Attilával, és fontos pozíciót tölt be a zavaros helyzetû ferencvárosi focicsapatnál Szász András, akit szerdán az MVM szövevényes offshore-ügyletei miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Korábban több tízmilliós csalással gyanúsították, és nemzetközi elfogatóparancsot is adtak ki ellene, de jogerõsen nem ítélték el.

Sikkasztással vádol a Helikon Kastélymúzeum ügyvezetõje

Archívum2011.08.18, 15:45

Többek között a számvitel rendjének megsértése, adócsalás, sikkasztás és hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum júniusban kinevezett új ügyvezetõje. A Pálinkás Róbert által indított vizsgálat szerint az intézménynél a számviteli törvény szerinti bizonylati fegyelem gyakorlatilag nem létezett. A volt igazgató tagad.

Gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Villamos Mûvek korábbi fõtanácsadóját

Archívum2011.08.17, 17:21

Különösen jelentõs értékre elkövetett hûtlen kezelés bûntettének gyanújával szerdán délután kihallgatják Szász Andrást, aki Kocsis Isván vezérigazgatósága idején a Magyar Villamos Mûveknél dolgozott Kocsis tanácsadójaként, és az MVM nemzetközi terjeszkedési stratégiájának megvalósítását segítette.

Feljelentést tesz Budai Gyula a nagybereki madárrezervátum ügyében

Archívum2011.08.17, 11:17

Hét-nyolc milliárd forintos kár érte az államot a nagybereki madárrezervátumot is magába foglaló terület bérbeadásával az elszámoltatási kormánybiztos szerint. Budai Gyula természetkárosítás és hûtlen kezelés bûntettének alapos gyanúja miatt tesz feljelentést az ügyben.

Gyanúsítottként hallgatták ki az MVM-ügyekben Kocsis Istvánt, a BKV vezetõjét

Archívum2011.08.16, 20:26

Különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Mûvek Zrt. korábbi vezérigazgatóját. Az [origo] elérte a jelenleg a BKV-t vezetõ Kocsist, aki azonban a közleményén kívül más részletet nem akar közölni. A közlemény szerint az MVM-et ért anyagi károk miatt gyanúsították meg, amellyel szemben õ panasszal élt.

Harmincmilliós óvadékért házi õrizetben a pécsi vesztegetési ügy gyanúsítottja

Archívum2011.07.28, 15:46

Házi õrizetbe helyezte a Pécsi Ítélõtábla a pécsi egyetem vesztegetési ügyben érintett volt gazdasági fõigazgatóját. A férfit 30 millió forint óvadék ellenében helyezték szabadlábra, a táblabíróság szerint a magas összes kellõ biztosíték arra, hogy a volt igazgató részt vegyen az eljárásban.

Hûtlen kezelés gyanújával nyomoznak az esztergomi önkormányzat és kórház ellen

Archívum2011.07.26, 14:06

Gondatlan és szakszerûtlen gazdálkodás miatt nõtt 700 millió forintra az esztergomi kórház adósságállománya a Jobbik szerint, ezért a párt feljelentést tett az ügyben. A megyei fõügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés miatt indított nyomozást a kórház és az esztergomi önkormányzat ellen.

Hûtlen kezeléssel gyanúsítják az MVM volt vezérigazgató-helyettesét

Archívum2011.07.19, 22:47

Hûtlen kezeléssel gyanúsítja Molnár Lászlót, a Magyar Villamos Mûvek (MVM) és a Paksi Atomerõmû korábbi vezérigazgató-helyettesét a rendõrség - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió Krónika címû hírmûsora. A volt helyettest különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, lakásán a nyomozók házkutatást is tartottak. A Paksi atomerõmû bõvítésével kapcsolatos szerzõdések lehetnek a háttérben. 

Az elõzõ kormány két szerzõdésének ügyében nyomoz a rendõrség

Archívum2011.07.15, 12:50

Hûtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a rendõrség a korábban Borovszky Tímea vezette, a volt oktatási tárcán belül mûködõ Esélyegyenlõségi Fõigazgatóság szerzõdéskötéseinek ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Nyomoz a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) - ugyancsak Budai Gyula feljelentése nyomán - a vidékfejlesztési intézet korábbi szerzõdéseinek ügyében is.

Félmilliárdos hûtlen kezelés gyanújával indult nyomozás Oroszlányban

Archívum2011.07.10, 16:56

Hûtlen kezelés gyanújával nyomoz a megyei fõügyészség Oroszlány elmúlt 12 évi gazdálkodása miatt, miután a polgármester több korábbi ügyben is feljelentést tett - közölte a város fideszes vezetése. A feljelentés szerint az elõzõ vezetés alatt százmilliós károk érhették az önkormányzatot egy uszoda felújítása, egy lakópark építése és a kommunikációs kábelrendszer értékesítése során is.

Hûtlen kezelés miatt tesz feljelentést az ÁSZ a fõvárosi Közraktárak-projekt ügyében

Archívum2011.07.07, 10:05

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntett elkövetésének, valamint különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntett kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett az Állami Számvevõszék a PPP-konstrukcióban megvalósuló Közraktárak-projekt ügyében.

Magyar Nemzet: Budai Gyula feljelentette az esélyegyenlõségi hivatal volt vezetõjét

Archívum2011.06.23, 07:39

Feljelentést tett Borovszky Tímea, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlõségi Fõigazgatóságának korábbi fõosztályvezetõje ellen Budai Gyula - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lap szerint Borovszky Tímea által vezetett hivatal olyan feladatokra kötött megbízási szerzõdéseket, amelyek ellátása jogszabályi kötelezettsége lett volna.

Nagy hangon keresi a lelki békét a fõrendõrök fejére nõtt Szima Judit

Archívum2011.06.15, 10:13

Kemény, harsány és nyers szakszervezeti vezetõnek ismerik tárgyalópartnerei Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezete másfél hete õrizetbe vett, majd szabadlábra helyezett fõtitkárát. Szimát sokan kritizálják radikális módszerei miatt, de közben pár év alatt egy harmincfõs vidéki szervezetbõl az ország legnagyobb rendõrszakszervezetét építette fel. Örül, hogy "elkezdenek rezegni" a fõrendõrök, ha a szakszervezet megszólal, és ismerõi szerint is profin használja fel a nyilvánosságot arra, hogy megkerülhetetlenné váljon.

Busás haszonnal továbbadott önkormányzati telek ügyében nyomoznak Csornán

Archívum2011.06.14, 10:38

Feljelentést tett egy fideszes országgyûlési képviselõ egy csornai telekügyben, amelynek keretében a gyanú szerint az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal késõbb bruttó 287,5 millióért adta tovább a Tesco áruházakat mûködtetõ társaságnak. A rendõrség hûtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Gyurcsány felelõsségét is vizsgálná a péti Nitrogénmûvek ügyében Budai Gyula

Archívum2011.06.09, 12:38

Hûtlen kezelés és jogosulatlan gazdasági elõny megszerzése miatt büntetõfeljelentést tesz egy, a péti Nitrogénmûveknek nyújtott 2008-as állami hitelgarancia miatt Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ügyben vizsgálni kell Gyurcsány Ferenc felelõsségét is.

Szakadó esõben tüntetett a Tettrekész szakszervezet

Archívum2011.06.06, 21:19

A Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezetének (TMRSZ) nagyjából 300-500 tagja tüntetett hétfõn a zuhogó esõben a parlament elõtt. A demonstrálók azért vonultak az utcára, mert az Országgyûlés hétfõn szavazott a korkedveményes nyugdíjakról szóló alkotmánymódosításról.

Õrizetbe vették Szima Juditot, a Tettrekész rendõrszakszervezet vezetõjét

Archívum2011.06.04, 19:04

Hûtlen kezelés gyanújával õrizetbe vették Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezete (TMRSZ) fõtitkárát péntekrõl szombatra virradóra.

Hûtlen kezelés miatt nyomoznak a Tettrekész szakszervezet ellen

Archívum2011.06.04, 15:34

Állítólag konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján kezdett nyomozni a kaposvári ügyészség a Tettrekész rendõri szakszervezet ellen.

Közel 1,8 milliárd forint tûnt el a HM-bõl öt év alatt a miniszter szerint

Archívum2011.06.02, 20:07

A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter évértékelõ sajtótájékoztatóján. A miniszter azt mondta, a pénzt a HM cégein keresztül, az alvállalkozókon át vitték ki a tárcától. A minisztérium minden esetben érvényesíteni szeretné kárigényét, amikor ez lehetséges. A felmerült ügyekben jellemzõen hûtlen kezelés, adócsalás és versenyhátrány okozása miatt tettek feljelentést.

A HM hûtlen kezeléssel vádolja volt hivatalát egy jelentés szerint

Archívum2011.05.27, 18:41

A Honvédelmi Minisztérium egy belsõ jelentése szerint egyértelmûen hûtlen kezelés történt az elõzõ ciklusban, amikor ötvenmillió forintért rendeltek meg riasztókat, amelyeket be sem szereltek.

Szabadlábon védekezhet Antal Attila volt BKV-vezér

Archívum2011.05.27, 21:43

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2011. április 29-i végzését megváltoztatva jogerõsen megszüntette Antal Attila volt BKV-vezérigazgató lakhelyelhagyási tilalmát a Fõvárosi Bíróság. A BKV volt vezérigazgatóját 2010 januárjában vették õrizetbe csalás és más bûncselekmények gyanúja miatt.

Magyar Nemzet: Ötvenmilliót fizetett soha nem használt riasztókért a HM egyik hivatala

Archívum2011.05.27, 18:12

Hûtlen kezelés gyanúja miatt újabb feljelentésre készül a Honvédelmi Minisztérium, mert olyan riasztórendszerért fizetett ki közel ötvenmillió forintot a tárca egyik hivatala, melyet egy raktárban találtak meg egy belsõ ellenõrzés során - értesült a Magyar Nemzet.

Szeretõjére költött kampánypénz miatt vádolhatják meg a volt amerikai elnökjelöltet

Archívum2011.05.26, 08:30

Hûtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az Egyesült Államokban John Edwards volt szenátor ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy elsikkasztott egymillió dollárnyi kampánypénzt, hogy leplezze viszonyát stábjának egyik tagjával. A 2008-as elnökválasztás egyik jelöltje ellen zajló vizsgálat a végéhez közeledik, de egyelõre nem tudni, hogy vádalkuval vagy vádemeléssel zárul-e.

Az MFB korábbi vezetésének felelõsségét is vizsgálják a Magtárház Kft. ügyében

Archívum2011.05.25, 08:10

Befejezés elõtt áll az a büntetõügy, amiben három személyt gyanúsítanak több mint hatszáz millió forintos hûtlen kezeléssel. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben felvetõdhet a Magyar Fejlesztési Bank korábbi vezetésének felelõssége is.

Hûtlen kezeléssel gyanúsítják a volt titokminiszter testvérét

Archívum2011.05.10, 16:03

A rendõrség szerint több mint négymillió forint értékben kötött kétes szerzõdéseket Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ volt fõigazgatója.

Hûtlen kezelés miatt nyomoznak a hortobágyi génmegõrzõnél

Archívum2011.05.04, 07:43

A cég vezetõit azzal gyanúsítják, hogy földet béreltek a génmegõrzõtõl, azt annak gépeivel mûvelték meg, majd a terményt is neki adták el - írja a Magyar Nemzet.

Milliárdos hûtlen kezelés gyanúja a Nemzeti Üdülési Alapítványnál

Archívum2011.04.26, 11:02

A Kormányzati Ellenõrzési Hivatal vizsgálata szerint a Nemzeti Üdülési Alapítvány kilenc szállodát játszott át a Hunguest Hotelsnek 2004-ben. A KEHI különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést.

Milliárdos autóbérlési szerzõdés miatt tett feljelentést Budai Gyula

Archívum2011.04.23, 13:57

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a mezõgazdasági szakszolgálat autóparkjának ügyében. Budai Gyula szerint a hivatalnál elõnytelen autóbérlési szerzõdést kötöttek, amely a futamidõ végére akár hárommilliárd forintos kárt is okozhat az államnak.

Hatvanhét ügyben indult nyomozás Miskolc volt vezetõi ellen

Archívum2011.04.01, 14:34

Hatvanhét ügyben rendelt el nyomozást az ügyészség a miskolci polgármester feljelentése nyomán, a Miskolc Holding Zrt.-nél történt visszaélések gyanúja miatt. Az ügy elfogultság miatt a Hajdú-Bihar Megyei Fõügyészség hatáskörébe került. Kriza Ákos polgármester szerint Miskolc volt polgármestere és alpolgármestere is érintett a nyomozásban.

Öngyilkos lett egy sikkasztással vádolt szlovákiai magyar politikus

Archívum2011.03.31, 19:44

Tornalja egykori magyar polgármestere önkezével vetett véget életének csütörtökön a szlovákiai, trencséni kórházban. Dubovsky László tavaly szeptember óta vizsgálati fogságban volt sikkasztás gyanúja miatt. A szlovákiai magyar férfi 1998-tõl Dubèek mûvésznéven több mint egy évtizeden át rendszeresen szórakoztatta a Bumeráng címû rádiómûsor hallgatóit ízes tájszólásával.

Felmentõ ítélet az államosított osztrák Hypo Bank volt vezetõinek ügyében

Archívum2011.03.29, 19:03

A bíróság felmentette a vádlottakat a hûtlen kezelés vádja alól kedden a csõdtõl államosítással megmentett Hypo Bank gazdálkodásával kapcsolatos elsõ büntetõperben. 2009-ben ez a bank állt az egyik legnagyobb osztrák pénzügyi botrány középpontjában és végül 1,5 milliárd euróval mentette meg a csõdtõl az állam.

Hûtlen kezelés gyanúja a hortobágyi génmegõrzõben

Archívum2011.03.28, 12:07

A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegõrzõ Kft. korábbi vezetõi és családtagjai is érintettek lehetnek a 158 millió forintot érintõ ügyben a cég jelenlegi vezetése szerint.

Tagadta bûnösségét a sukorói értékbecslõ az ügyészségen

Archívum2011.03.10, 14:16

Vallomásában tagadta bûnösségét és az eljárás ellen panaszt jelentett be a Sukoró-ügyben hûtlen kezzeléssel vádolt értékbecslõ - közölte a Központi Nyomozó Fõügyészség.

Hende: Húsz bûncselekmény a Zrínyi Kommunikációs Kft.-nél

Archívum2011.03.10, 09:48

A legfõbb ügyészhez fordult Hende Csaba honvédelmi miniszter a Zrínyi Kommunikációs Kft. bûncselekménygyanús ügyei miatt. A fõleg hûtlen kezelés gyanúját felvetõ ügyekben eltûnt pénzeket a tárca polgári peres úton próbálja visszaszerezni.

Az ügyészség nyomoz a volt HM-es államtitkár zuglói lakásügyében

Archívum2011.03.01, 11:33

A Központi Nyomozó Fõügyészség hûtlen kezelés gyanújával nyomozást indított Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása miatt.

Magyar Nemzet: Felmerült a hûtlen kezelés gyanúja a postaszékház eladásánál

Archívum2011.02.23, 07:25

A posta által megrendelt szakvélemény szerint fennáll a gyanú, hogy szándékosan gyengítették a Magyar Posta pozícióit a Krisztina körúti palota 2008-as eladása során - írja a Magyar Nemzet. A kár becslések szerint több milliárd forintra rúghat.

Ügyészség vizsgálja a Külügy sikerdíjas amerikai szerzõdését

Archívum2011.02.16, 09:49

Hûtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Külügyminisztérium egyik korábbi, a New York-i magyar konzulátussal kapcsolatos ügylete miatt. A hatóság szerint Fekszi Márta volt külügyi államtitkár és Faller Jenõ szakállamtitkár egy olyan megállapodást írt alá egy floridai adótanácsadó céggel, amely közel 50 százalékos sikerdíjazásról szólt - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Nyolc embert gyanúsítanak orgazdasággal a MÁV Informatika Zrt-nél

Archívum2011.02.11, 12:37

Jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés, valamint orgazdaság miatt már nyolc személy ellen folyik eljárás a MÁV Informatika Zrt-nél indított nyomozásban. A rendõrség fiktív üzleti utazásokat is vizsgál az ügyben.

Magyar filozófusok zaklatásáról ír az egyik vezetõ tudományos lap

Archívum2011.02.07, 14:12

Az egyik legnagyobb nemzetközi tudományos folyóirat, a Science híroldala is részletesen foglalkozik azzal a botránnyal, ami a hazai filozófusoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatban alakult ki néhány hete Magyarországon. Az egyik legnevesebb filozófus, Jürgen Habermas az Európai Uniótól kért vizsgálatot, egy Pálinkás Józsefnek címzett nyílt levélben pedig hatvan hazai és nemzetközi szakember állt ki a hûtlen kezeléssel megvádolt magyar kutatók mellett. 

Szabadlábon a hûtlen kezeléssel gyanúsított volt földmûvelésügyi államtitkár

Archívum2011.02.01, 15:08

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte Benedek Fülöp volt földmûvelésügyi szakállamtitkárt, akit hûtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak.

Már az értékbecslõ is gyanúsított a sukorói ügyben

Archívum2011.01.26, 16:28

Újabb két embert gyanúsít a Központi Nyomozó Fõügyészség a sukorói földcsere ügyében. Az értékbecslõt magánokirat-hamisítás gyanújával hallgatták ki. Nyomozás indult a vagyonkezelõ egyik vezetõje ellen is, aki közremûködött a telekcsereügyletben, õt bûnsegédként elkövetett hûtlen kezeléssel gyanúsítják.

Orgazdasággal is gyanúsítják a MÁV Informatika egyik igazgatóját

Archívum2011.01.25, 10:32

Hûtlen kezelés és más bûncselekmény miatt eljárást indított a MÁV Informatika Zrt. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója ellen a rendõrség - közölte a BRFK kedden.

Elõzõ
Következõ