húsipar

címke rss
Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd egy gyulai húsipari cég

Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd egy gyulai húsipari cég

Több mint negyedmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a gyulai székhelyű Házi-Hús Kft. A vállalat a beruházáshoz szükséges összeg felét az Irinyi Terv keretében megvalósuló Élelmiszeripari beszállító-fejlesztési program támogatásából nyerte el.

Tudta, hogy a szalámi nem is felvágott?

Gazdaság2022.02.17, 11:29

A kirándulós szendvicsek nélkülözhetetlen kelléke, az egyik legnépszerűbb pizzafeltét, sőt, sokan annyira szeretik, hogy nem is vékonyra felszeletelve, hanem harapva fogyasztják: a szalámi egy teljesen önálló termékkategória, nincs rokonságban a kolbászokkal sem. Alábbi összefoglalójában ezzel a világszerte közkedvelt húskészítménnyel ismerteti meg közelebbről is az olvasókat a Store Insider a Kométa összeállítása alapján.

Milliárdokat költenek a hazai háztartások a szilveszteri virslire

Gazdaság2021.12.28, 15:06

Nincs szilveszter virsli nélkül, így nem csoda, hogy kiugróan magas a havi forgalom. Tavaly decemberben 5,5 milliárd forint értékben majdnem 4 ezer tonna virslit vásároltak a magyar fogyasztók a boltokban. A sertésvirsli a legnépszerűbb, de sokan keresik a baromfit és a pulykát is, számolt be róla a Világgazdaság.

Kétmilliárd forintból fejlesztett a Pápai Hús Kft.

Gazdaság2021.07.13, 14:05

Kétmilliárd forintból csomagoló és feldolgozó berendezéseket vásárolt a Pápai Hús Kft. Az új gépek negyven százalékkal több sonka és füstölt áru, valamint harminc százalékkal több bacon termék előállítását teszik lehetővé - tájékoztatta a Pápai Hús Kft. ügyvezetője az MTI-t.

Élelmiszerellátást veszélyeztetnek a hackerek

Techbázis2021.06.02, 10:53

A JBS Foods húsfeldolgozó több üzeme is leállt egy zsarolóvírus miatt.

Megkapta az engedélyt a laboratóriumban előállított csirkehús Szingapúrban

Gazdaság2021.03.08, 08:10

Miután a szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minősítette a világ első, laboratóriumban előállított csirkehúsát, az Eat Just vállalat elkezdheti a termék árusítását. Ez a világ első „tiszta húsa", vagyis olyan hús, mely nem levágott állatból származik, hanem állati izomsejtekből, laboratóriumi körülmények között kifejlesztett élelmiszer.

Több, mint száztagú, adócsalással foglalkozó bűnszövetkezetet buktatott le a NAV

Itthon2020.10.05, 15:55

Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás, pénzmosás és vesztegetés miatt emelt vádat 110 ember ellen, akik 2011 és 2018 között legalább négy adócsaló bűnszervezetet működtettek, melynek során az államnak több, mint 6 millárd forintnyi kárt okoztak.

Bár a sertés ára csökkent, a feldolgozott húsé nőtt idén

Gazdaság2020.06.19, 08:00

Míg az élősertés ára az idén csökkenni kezdett, azonban az üzletekben drágult a sertéshús. A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül májusban 537 forint volt kilogrammonként – ez közel 4 százalékos csökkenést jelent a tavalyi árhoz képest. Ugyanakkor a darabolt sertéshús, mint a karaj, a tarja vagy a comb feldolgozói értékesítési ára 6 százalékkal nőtt – írja a Magyar Nemzet.

Kétmilliárd forintból fejlesztenek a Pápai Hús Kft.-nél

Gazdaság2020.02.12, 11:07

Kétmilliárd forintból korszerűsödik a húsfeldolgozás és a csomagolás a Pápai Hús Kft.-nél. A tavaly megkezdett fejlesztés jövő év tavaszán zárul, melynek révén idén átlagosan mintegy huszonöt százalékkal nő a termelés – tájékoztatott a cég ügyvezetője.

A britek is beszállnak a kínai sertéshús-exportversenybe

Gazdaság2019.12.18, 11:43

Az ázsiai országot nagymértékben sújtja az afrikai sertéspestis, az állomány negyede elpusztult, vagy le kellett vágni, emiatt pedig az egekbe szökött a sertéshús ára, mivel messze ez a legnépszerűbb húsféleség Kínában – írja a CNBC.

V4NA: Az EU-s átlagnál olcsóbb a hús a V4-eknél

Gazdaság2019.08.27, 20:17

Lengyelországban a legolcsóbb a hús az Európai Unió (EU) államai közül. Az Eurostat kedden közzétett adatai szerint ott 37 százalékkal kell kevesebbet fizetni egy kilogramm húsért, mint az EU-s átlag. A V4-ek közül Szlovákiában a legmagasabb a hús ára, de még ott is olcsóbb a hús, mint az uniós átlag, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több milliárd forintos húsipari beruházás Kaposváron

Gazdaság2019.08.12, 10:52

Ingatlan- és technológiai fejlesztést valósított meg a kaposvári Privát-Hús Kft. a közelmúltban, a 2 milliárd forintos komplex beruházás a kapacitásbővítést szolgálja, adott tájékoztatást a cég.

Eltűnhetnek a hentesek Németországból

Gazdaság2019.07.23, 14:09

A német hentesek szövetsége (DFV) szerint a hentesüzletek száma országszerte közel felére csökkent az elmúlt két évtizedben. Míg 1998-ban 21 ezer hentesüzletet regisztráltak, addig 2018-ban már csupán 12 ezret – összegzi a BBC.

Több húst eszünk, mint amennyit a hazai húsipar ki tud szolgálni

Gazdaság2019.01.15, 13:16

Néhány éve még kilátástalannak tűnt a hazai húsipar helyzete, azonban mostanra megerősödött az ágazat és ismét eredményes, a vállalkozások fejlesztenek, beruháznak. A hazai húsipar azonban még mindig magán viseli a nehéz évek nyomát, így a magyar állattenyésztés még mindig nem tud elegendő élelmiszert termelni a gyártók számára, ráadásul zavaró mértékű a munkaerőhiány is.

Szijjártó Péter: Újabb húsipari vállalatok exportálhatnak Szingapúrba

Itthon2018.11.05, 11:25

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közmédiának adott interjút. Itt elmondta, hogy fontos megállapodást kötött Magyarország Szingapúrral, így újabb cégek exportálhatnak húst az országba.

Új vezetők édesipari és húsipari cégeknél

Gazdaság2018.06.28, 15:32

Jelentős változások történtek a Szamos Marcipánnál, hiszen holdingként folytatják tovább a működésüket, emellett új vezető irányítja a társaságot. Vezetőcsere volt egy másik élelmiszeripari cég, a Sága Foods élén is.

Családi vállalkozásból indult és az egyik legnagyobb húsipari cég lett

Gazdaság2018.03.28, 14:52

Bámulatos eredményeket értek el 20 év alatt, szinte a semmiből létrehozva a vállalkozást. 170 embernak adnak ma munkát, több országba exportálnak és még nagyobb terveik vannak. Papp István tulajdonossal a Dehír.hu beszélgetett el a kezdetekről és a jövőről egyaránt.

Nem kapnak béremelést a húsipari dolgozók

Gazdaság2018.03.06, 08:22

Demonstráció-sorozat indulhat a húsiparban, ha nem segítenek a húsipari munkavállalók bérproblémájának orvoslásában - nyilatkozta Golhovics Gábor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Világgazdaságnak.

A Kométa kivásárolja a cégből a kaposvári önkormányzati részvényeket

Gazdaság2017.11.09, 12:07

Az elfogadott előterjesztés szerint a húsipari cég 2017 végétől 2020 végéig négy részletben, 1 milliárd 735 millió forintot fizet a város 33 százaléknyi tulajdonrészéért, 265 millió forintot érő 5 százaléknyi tulajdonrész pedig Kaposvárnál marad.

Drágul a virsli és a párizsi

Itthon2017.06.07, 12:21

Több lesz a hús a virsliben és a párizsiban egy új szabályozás miatt. Ezért drágább lesz előállítani a hústermékeket, így várhatóan drágábbak is lesznek. Vannak viszont olyan gyártók, amelyek inkább maradnak a gyengébb minőségnél, de virsli és párizsi néven már nem forgalmazhatják, ezért fantázianevekkel fogják őket eladni – tudta meg a Tények stábja.

Rekordbírság a brazil korrupciós botrányban

Gazdaság2017.06.01, 12:11

Egy húsipari vállalat egy hangfelvétellel lebuktatta a jelenlegi brazil miniszterelnököt, Michel Temert, amelyen az ország vezetője jóváhagy egy lefizetést. A JBS maga is sáros, az elmúlt években 1900 politikust és köztisztviselőt kent meg. Most egy vádalku keretében belementek minden idők legnagyobb brazil bírságába.

Megint lebukott egy húsipari cég

Gazdaság2016.09.30, 10:38

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer segítségével tárt fel szabálytalanságokat egy húsipari vállalkozásnál, amelynek vezetője a kiszabott 15 millió forint tartozást végül készpénzben megfizette.

Az autógyártás húzta, a húsipar lenyomta az ipari adatot

Gazdaság2016.06.14, 11:09

Áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők évi 4 százalékos ipari bővülésre számítanak.

Lebukott a nagykereskedés

Gazdaság2016.02.09, 10:16

Hetente több kamionnyi csirke- és sertésszállítmány érkezett Lengyelországból annak a kft.-nek a nevére, amelyet a NAV pénzügyi nyomozóinak és adórevizorainak sikerült lebuktatniuk - olvasható a NAV honlapján.

A disznók felét elviszi a feketekereskedelem

Gazdaság2015.11.18, 21:15

A világrekorder áfát és az ezzel együtt járó feketekereskedelmet, valamint az orosz embargó miatti árcsökkenést egyszerre már nem bírja el a magyar húsipar, így a korábban megmentett húsgyárak közül az egyik ismét bedőlt. A kormány eddig milliárdokat ölt az ágazatba, Pápán most ismét mentőakcióba foghat.

Eljött a végóra a húsipari cégnél

Gazdaság2015.06.05, 10:09

Csoportos létszámleépítést jelentettek be a törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft.-nél, a döntés több mint 200 dolgozót érint.

Egyre nagyobb a baj a húsos cégnél

Gazdaság2015.05.26, 10:22

Megkapták áprilisi fizetésüket a Surjány-Hús Kft. dolgozói a minap, de a bank nem engedi a járulékok kifizetését, inkasszót tett a cég számlájára, a beszállítók továbbra is a pénzükre várnak - közölte az öncsődbe menekült, a legnagyobb magyarországi húsipari cégekhez sorolt törökszentmiklósi vállalkozás ügyvezetője.

Harmincan már felmondtak a húsipari cégnél

Gazdaság2015.05.21, 11:14

Megkapják fizetésüket a Surjány-Hús Kft. dolgozói, a cégvezetés bízik abban, hogy már csütörtökön lesz csődbiztos - közölte a fizetésképtelenné vált, a legnagyobb magyarországi húsipari cégekhez sorolt törökszentmiklósi vállalkozás ügyvezetője Tóth Tibor.

Csődöt jelentett a nagy múltú húsipari cég

Gazdaság2015.05.14, 17:25

Csődöt jelentett a törökszentmiklósi Surjány Hús Kft. – tudta meg az Origo. Forráshiány miatt nem tudtak bért fizetni a dolgozóknak.

Embriószerű malacok Szegeden

Itthon2014.12.26, 22:12

Egészben csomagolt kismalacokat tettek ki egy fagyasztóba az egyik szegedi nagyáruházban. Az újévi menü bizarr látványt nyújtott.

Szereti a fehér taknyot? Pedig eszi!

[origo] Gasztro2014.08.07, 08:54

A húsipar minden lehetséges módon megpróbál költséghatékonyabban dolgozni. Ennek a hatvanas években a mechanikusan szeparált hús lett az eredménye, ami csak annyira hús, hogy az a szövet valaha állati csontokon volt megtalálható.

Négymilliárdos éves bevétel nullás áfabevallással

Gazdaság2014.02.01, 09:34

A NAV áfacsalás miatt két és félmilliárd forintot zárolt egy az egyik hipermarketlánc húsipari beszállítójánál.

400 Millióval beljebb vannak a Pápai Hús kifizetetlen beszállítói

Gazdaság2013.12.02, 09:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) de minimis kereten felüli tartozások rendezésére 400 millió forint kifizetéséről ír alá szerződéseket a Pápai Hús károsult élőállat-beszállítóival.

Mentették is az adósokat, meg nem is

Gazdaság2014.01.08, 12:14

Felemásra sikerült adósmentés, nem túl jó kiskereskedelmi, viszont kedvező ipari adatok, csökkenő sertésáfa - ez történt a héten a gazdaságban.

Még izmoznak a minisztériumok az élelmiszeráfán

Gazdaság2013.10.08, 10:45

Jelenleg egyeztetések zajlanak az alapvető élelmiszerek áfatartalmának csökkentését szorgalmazó vidékfejlesztési és a költségvetés stabilitására ügyelő nemzetgazdasági tárca között. A tét, hogy pontosan milyen hústermékekre terjed majd ki a még szeptember elején Lázár János által belengetett könnyítés. Közben a tojás- és a tejipar is tartja a markát: mindenki áfacsökkentést szeretne.

Az önkormányzat 850 milliót fizet a bedőlt Gyulai Húskombinátért

Gazdaság2013.09.26, 13:43

A gyulai önkormányzat 850 millió forintért megvásárolta a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit, valamint a gyulai kolbászok és májas termékek márkavédjegyeit.

Sokkal olcsóbb lehet az élelmiszer

Gazdaság2013.09.13, 09:27

A Vidékfejlesztési Minisztérium újrakezdi az élelmiszeráfáról szóló egyeztetéseket az új adótörvények októberi benyújtásáért felelős nemzetgazdasági tárcával. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 5 százalékos áfakulcsot lát valószínűnek, de ez nem terjedne ki az élőállatok kereskedelmére - tudta meg a Napi Gazdaság.

Meghallgatták a hentesek imáit

Gazdaság2013.09.10, 07:41

A kormány mintha belátta volna, hogy nem feltétlenül akkor jár a legjobban, ha továbbra is irdatlan magasan tartja a húsok áfáját. Egy 17 százalékpontos csökkentéssel ugyan kiesne egy komoly tétel a költségvetésből, az évek óta sanyarú helyzetben lévő húsipar azonban végre lélegzethez jutna, a vásárló örülne az olcsóbb húsnak, és az évi több mint százmilliárdos feketegazdaságot is vissza lehetne szorítani. Brüsszel azonban még beleköphet a levesbe.

A minisztérium saját zsebből fizet a Pápai Hús beszállítóinak

Archívum2013.08.31, 08:47

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) saját forrásból fizeti ki a Pápai Hús 1913 Kft. azon kistermelő élőállat-beszállítóit, akiknek a korábbi követeléseit még nem teljesítették. Az a 122 élőállat-beszállító juthat így hozzá a kintlévőségéhez, akinek a követelése nem haladja meg a 2,5 millió forintot - jelentette az MTI.

Feladta egy újabb húsüzem

Gazdaság2013.01.22, 08:20

Az üzemet nemrég újították fel, így a polgármester értetlenül áll a Zemplén-Hús bezárása előtt. Budai Gyulához fordulnak.

Nem lesz állami húsóriás

Gazdaság2013.01.08, 08:15

A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A tyúkok az elgázosítást választanák

Gazdaság2012.10.03, 12:00

Kíméletesebb eljárásnak tartják a gázzal történő kábítást az állatvédők, ezért nem lenne meglepő, ha előbb-utóbb minden baromfi-feldolgozónak ezt a módszert kellene alkalmaznia az Európai Unióban. A magyar csirkések azonban árammal ütik ki az állatokat, ezért igen sokba kerülne nekik az átállás, és ez a baromfihúst is megdrágítaná. Kötelező átállásról azonban nincs szó, csak most sokan kongatják a vészharangot. 

Felszámolják a Kapuvári Húst

Gazdaság2012.10.02, 20:59

Hiába volt a megmentésre is kész terv, visszavonta a fellebezést Kapuvári Hús a felszámolást elrendelő határozat ellen, így várhatóan néhány napon belül felszámolják a céget. A kormány korábban súlyos visszaéléseket emlegetett a gyárban, amely néhány hete ment tönkre.

A húsipar nem vonzó az államnak

Gazdaság2012.09.25, 08:27

Bár vizsgálta a lehetőséget, a kormány végül úgy döntött, hogy nem vásárol tulajdonrészt egyetlen húsfeldolgozóban sem. A kereskedelmi láncokat viszont rávették, hogy hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a bajban lévő húsipari cégekkel.

Hétfőn újraindul a kapuvári húsgyár

Gazdaság2012.09.14, 07:44

Hétfőtől újra lesz vágás és feldolgozás a kapuvári húsüzemben, korábban olyan hírek terjedtek a táraságról, hogy teljesen leáll a termelés.

Leállt a kapuvári húsgyár, tüntetés lesz

Gazdaság2012.09.12, 08:07

Szerdán leállt a kapuvári húsgyár, a zrt. közgyűlését elhalasztották, a 400 dolgozó pénteken délelőtt tüntetésre készül.

Védi a kormány a kapuvári húsgyárat

Archívum2012.09.12, 16:51

Kiemelt jelentőségű céggé nyilvánították, ami többek között azt jelenti, hogy nem lehet csődeljárást indítani ellene.

Lemondott a Kapuvári Hús elnöke

Gazdaság2012.09.03, 09:32

A Kisalföld szerint lemondott posztrjáról az adócsalással gyanúsított Kapuvári Hús elnöke. Foltányi Árpád ártatlannak vallja magát, de az ügy lezárásáig nem vállal a cégnél feladatot.

Kétszáz ember bárddal és késsel - összeomlás előtt a kapuvári húsüzem

Gazdaság2012.08.30, 12:44

Segítség nélkül hetei lehetnek hátra az adósságok alatt nyögő Kapuvári Hús Zrt.-nek. A sertéságazat mentése közben a kormány a Gyulai Húsüzemre koncentrált, Kapuvárral nem foglalkozott, a társaság két tulajdonosa egymást marja, a dolgozók várják a sorsukat.

Kínlódik a Gyulai Húskombinát

Archívum2012.08.16, 14:10

A cégnek 1,5 milliárd forint többletforrásra lenne szüksége a piaci megrendelések folyamatos teljesítéséhez, de a bankokkal folytatott tárgyalások holtponton vannak, de az uniós szabályok nem teszik lehetővé a közvetlen állami pénzügyi beavatkozást.

Kész a McDonald's új csirkegyára

Archívum2012.06.28, 17:46

Kibővítette bábolnai csirkehús feldolgozó üzemét az amerikai OSI Food Solutions. A fejlesztéssel több mint megháromoszorozták kapacitásukat és 16 ország McDonald's éttermének termelnek

Ötödével drágulhat idén a hús

Gazdaság2011.04.12, 17:50

Csúcsra emelkedhet az év végére a hús ára, a szakemberek 15-20 százalékos drágulásra számítanak. A Hússzövetség elnöke szerint az élősertés kilója akár 350 forint is lehet idén.

Kínában is megismerik a Pick szalámit

Archívum2011.04.07, 14:01

Hamarosan megindulhat a magyar hústermékek exportja Kínába - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Bezárja debreceni gyárát a Debreceni Húsipari Kft.

Archívum2011.04.07, 15:17

A rossz piaci körülményekre hivatkozva bezárja debreceni üzemét a Debreceni Csoport Húsipari Kft., a termékek gyártását a csoport más egységei veszik át.

Kiűzheti a rántott húst a menzákról az élelmiszerárak robbanása

Gazdaság2011.03.05, 15:32

Az élelmiszerek ára újabb csúcsot ért el az ENSZ szerint, és a drágulás nem kerüli el Magyarországot sem, várhatóan felgyorsul az élelmiszerárak emelkedése. Az [origo]-nak nyilatkozó húsipari cégvezetők szerint tavaszra jelentős húsáremelkedés várható, mert a növekvő takarmányárak miatt nőnek a költségeik, a fejlesztéseket pedig nem lehet megspórolni. Az áremelkedés leginkább a közétkeztetést sújthatja, a menzákon jöhetnek a kisebb adagok és a paprikás krumpli.

Fazekas Sándor: Szó sincs a német húsok importtilalmáról

Gazdaság2011.01.21, 19:44

Egy német intézet vizsgálata szerint a biodízel gyártásához felhasznált sütőzsiradék nem megfelelő tárolása okozta a dioxinszennyezést. A magyar Hússzövetség közben tiltakozott az importhúsok vizsgálatának elrendelése miatt, Fazekas Sándor agrárminiszter szerint azonban szükség volt az intézkedésre.

Kezdődik a nagy húsvéti sonkaellenőrzés

Itthon2010.03.16, 14:32

A sertéstelepeken, az utakon és az üzletekben is megkezdődnek a nagy húsvéti élelmiszer-ellenőrzések - jelentette be Süth Miklós szakállamtitkár kedden. Az agrártárca államtitkára szerint a sonka és tojás ellenérzése mellett például az állatjóléti előírásokra is figyelnek majd. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, javul a helyzet Magyarországon.

Kiszabadult Koreából az iVirsli

Techbázis2010.03.09, 16:29

Amerikában már kapható az iPhone-ok és iPod Touchok téli használatát megkönnyítő iVirsli. A termék kevesebb mint egy dollárba kerül, kompatibilis az összes Apple termékkel, emberi fogyasztásra viszont nem alkalmas.

Kolbásszal iPhone-oznak a koreaiak

Archívum2010.02.12, 15:43

Az elmúlt két hónapban váratlanul megugrottak az egyik dél-koreai kolbászgyártó eladásai, mivel a termékük érintőpálcának használható az iPhone-hoz, ami igen jól jön a téli hidegben.

Cs�nyi S�ndor megszerezte a Herz Szal�migy�rat is

Gazdaság2009.11.03, 07:26

Az OTP els� embere, a komoly �lelmiszeripari��rdekelts�gekkel rendelkez� Cs�nyi S�ndor szerezheti meg a felsz�mol�s sors�ra jutott Herz Szal�migy�r eszk�zeit - �rtes�lt a N�pszabads�g. A konkr�t v�tel�r nem ismert.

Mangalica-ügy: botrány 30 kiló hús miatt

Archívum2009.09.09, 16:31

Részben a Pick Szeged Zrt.-től származott az a mangalicahús szállítmány, melyet a Hungary Meat Kft. Japánba exportált - tájékoztatta a kiskunfélegyházi cég közleményében az MTI-t szerdán.

Szlovákokkal versenyez Csányi a Herzért

Archívum2009.09.08, 08:00

Máris tőkeerős befektetők jelentek meg a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyártó vagyonelemeinek értékesítése körül, holott az ezek pályázatait csak a következő hetekben írják ki. Az érdeklődők között van az OTP-vezér Csányi Sándor, a szlovák Penta és egy német csoport is - értesült a Népszabadság.

Mangalicavitába keveredett a "honvédos" Pini cége

Gazdaság2009.09.08, 19:11

A mangalicatenyésztők szövetsége szerint a Hungary Meat Kft. nem kért származási igazolást tőlük, amikor Japánba exportált. A cég tulajdonosa az a Piero Pini, aki korábban a kispesti Honvéd FC-ben is tulajdonos volt. A Meat Hungaryt érintő panaszt - amelyet a Pick Szeged tett - immár az agrártárcánál is vizsgálják.

Túl a 200 milliárd forinton a kiskereskedelmi húspiac

Archívum2009.07.27, 12:41

A húskészítmények kiskereskedelmi forgalma, eladási értékben 6 százalékkal emelkedett 2008 július-2009 júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest, így a piac mérete túllépett az évi 205 milliárd forinton. Mennyiségben stabilan meghaladja a 165 ezer tonnát a bolti eladás - állt a Nielsen Piackutató Kft. elemzésében.

Nem fizet a Bábolna

Archívum2009.06.12, 07:17

Várhatóan több milliárd forint lehet a hitelezők vesztesége a Bábolna Zrt. felszámolása során - mondta a pénteki Világgazdaságnak Somogyi Ferenc, a felszámolást végző TM-Line Zrt. vezérigazgatója.

Felszámolják a Herz szalámigyárat

Gazdaság2009.06.02, 11:27

Indul a Herz szalámigyár felszámolása, a többségi tulajdonos azonban bízik abban, hogy sikerül megmenteni a céget.

Megoldódhat a válság a Gyulai Húskombinátban

Archívum2009.05.20, 15:59

A Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója abban reménykedik, hogy június közepéig megkapják azt a hitelt, amellyel megoldódhat a nagyüzem likviditási problémája. Ruck János elmondta: már előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a gazdasági és a munkaügyi tárca, valamint a céget finanszírozó kereskedelmi bank mintegy 700 millió forintos hitel felvételéről.

Drágulás előtt a sertéshús

Archívum2009.05.14, 14:44

Az év hátralevő részében akár 10-15 százalékkal is emelkedhet az élő sertés felvásárlási ára - állítja a Magyar Agrárkamara legfrissebb összegzésében.

Lehet, hogy nem lesz elég csirkehús

Gazdaság2009.04.17, 20:29

Csirkehúshiány fenyeget idehaza, elsősorban a forint gyengesége miatt. Nyár elején áremelés várható a piacon - írja a Világgazdaság.

Húsexportőrré válna Oroszország

Gazdaság2009.04.03, 21:41

Oroszország, az amerikai baromfi legnagyobb importőre a világon, két éven belül önellátóvá akar válni baromfi- és sertéshúsból, sőt, 2012-től már exportálhat is, mondta, mondta az orosz első miniszterelnök-helyettes, Viktor Zubkov pénteken egy termelői találkozón. Mint mondta, fel akarják futtatni a marhahústermelést is.

Tízedével csökkenhet a hústermelés

Gazdaság2009.04.01, 14:55

A csökkenő külső- és belső kereslet, valamint az élősertés árának emelkedése miatt 5-10 százalék közötti mértékben csökkenhet az idén a húsipar termelése - mondta Éder Tamás a Magyar Húsiparosok Szövetségének (MHSZ) és az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének társadalmi elnöke sajtótájékoztatón szerdán.

Vizsgálják, miért olcsó a Tesco-sertéshús

Gazdaság2008.09.11, 08:32

Elindult a Tesco sertéshús-árképzésének ellenőrzése - írja a Napi Gazdaság. A cégnél a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH) kutakodik, mert szeptember elején egy húsipari termelő azt állította: túl olcsó a Tescóban árult hús.

Húsipari vádak a Tescóval szemben

Gazdaság2008.09.02, 12:20

Versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen a Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) - írja a Világgazdaság.

Az orosz hústilalmat támadja az EU

Gazdaság2008.06.27, 17:43

Oroszország alaptalanul rendelt el tilalmat bizonyos húsipari vállalatok termékeire - állítja az Európai Unió bizottsága, de a moszkvai illetékesek a vádat visszautasították. Mintegy 30 belga, dán, francia, német, magyar, olasz, és spanyol vállalat termékeit érintik az utóbbi két hétben elrendelt tilalmak.

Eladják a Pápai Húst

Archívum2008.06.19, 07:35

Másfél évvel a felszámolási eljárás kezdete után piacra kerül az egyik legnagyobb magyarországi húsipari cég, a tavaly több mint 21 milliárd forintos árbevételt elérő Pápai Hús Zrt. - értesült a Napi Gazdaság.

Közép-európai húsipari nagyvállalat alakul

Gazdaság2008.06.04, 07:11

A Debreceni Hús (DH)-csoport három hazai magánszemély tulajdonában lévő többségi részvénycsomagját is megvásárolja a szlovák Penta kockázati tőketársaság - mondta Román Gyula, a Debreceni Hús Zrt. elnök-tulajdonosa a Napi Gazdaságnak.

Válságban a magyar baromfiágazat

Gazdaság2008.04.21, 13:44

Magyarországon strukturális válságban van a baromfiágazat - mondta az MTI-nek Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke hétfőn Budapesten egy konferencián.

Satuban a húsipar

Archívum2007.11.20, 10:33

A húspiac szereplői még nyolc hónapig nem számítanak jelentős áremelésre, mert a fogyasztókkal már nem lehetne magasabb árat elfogadtatni a jelenlegi helyzetben. A piac lassan stabilizálódik: a gabonaárak emelkedése a sertéshús árának zuhanásához hasonlóan megállt, de a helyzet javulására már nem tudnak sokat várni a termelők.

A húsipar a kormány segítségét várja

Archívum2007.10.17, 17:17

Az utóbbi időben a húspiacon kialakult helyzetért nem a húsfeldolgozók a felelősek, az árcsökkenés az egész európai piacra jellemző folyamat - szögezi le a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöksége, amely szerint a rendkívüli piaci helyzetben a kormánynak át kell tekintenie, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére annak kezelésére.

Áfacsalás a húspultokon

Gazdaság2007.06.27, 13:32

Ahhoz, hogy kevesebb áfa tűnjön el a húspultokon, pár tucat zugvágót és ennél jóval több nem, vagy csak felesben számlázó feldolgozót, kereskedőt kellene lefülelni a pénzügyi hatóságoknak. Egyelőre azonban úgy tűnik, erre nincs kapacitás - írja a Népszabadság.

heroes

T-Online Portal2007.06.25, 16:59

A 29 éves, szuperszexi Milo Anthony Ventimiglia a látszat ellenére komoly, felelősségteljes férfi és földlakó. Az utóbbi időben egyre gyakrabban beszél arról nagyobb nyilvánosság előtt, hogy lacto-vegeteráinus. A vegáknak ezen csoportja nem csupán a húsféléket iktatta ki étrendjéből, de a tojást is tiltólistára helyezte. Milo tehát fogyaszt tejet, sajtot, joghurtot, vajat, kefírt vagy csokoládét, viszont nem engedélyzett számára a tojás. Úgy gondolja, hogy a tojás valójában egy meg nem született kisállat, míg a tejtermékek - gondos ellenőrzés keretein belül persze - nem az állattól veszik el a túlélés lehetőségét. "A tejtermékekből ...

Sertésintervenciót kér Magyarország

Gazdaság2007.06.08, 10:18

A lengyel-orosz húsvita súlyos zavart és áresést okoz a magyar piacon. Az agrártárca arra igyekszik rábírni a húsipari társaságokat, hogy ne vásároljanak külföldi alapanyagot - írja a Világgazdaság.

Új vezérigazgató a Pápai Hús Zrt. élén

Archívum2007.02.13, 17:56

Új vezérigazgató irányítja a felszámolási eljárás alatt álló Pápai Hús Zrt.-t; nyolc jelölt közül esett a választás a pápai Lóránth Tiborra, aki korábban állatorvosként már kapcsolatban állt a húsipari céggel - tájékoztatta a felszámolóbiztos kedden az MTI-t.

A japánok nem kérnek a magyar disznóból

Gazdaság2007.01.25, 09:55

Leállította a magyar sertéshús importját Japán a sertéspestisre hivatkozva. Amennyiben nem sikerül pótolni az ország egyik legfontosabb exportpiacát, a húsipar visszafogja majd a termelését, a felvásárlási árak pedig elindulhatnak lefelé.

Hazai aggodalmak a romániai sertéspestis miatt

Gazdaság2007.01.13, 11:22

Románia uniós csatlakozásával a magyar-román határon megszűnt az állategészségügyi ellenőrzés. A húsipar aggódik a sertéspestis esetleges behurcolása miatt.

Újraindultak a feketevágások Magyarországon

Gazdaság2006.12.12, 13:00

Magyarországon már csak azok vesződnek a disznóvágással, akiknek fontos a minőség vagy a hangulat. Az áruházláncok által lenyomott árakat a húsipar is nehezen bírja, az uniós állatjóléti előírások pedig kockázatossá teszik a házi vágást.

Leépítési hullám a borsodi húsiparban

Állás 20112006.05.09, 09:26

Drasztikus létszámleépítés várható a miskolci Borsodi Húsipari (BH) Zrt.-ben - írja a Világgazdaság.

Sztrájkra készül a húsipar

Archívum2006.04.22, 10:50

Április 24-én, hétfőn zárulnak le a tárgyalások a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) és az ágazat munkáltatói között. Amennyiben nem sikerül megállapodni a béremelésről, néhány üzemben kétórás figyelmeztető sztrájk is előfordulhat.

Kevés nyulat eszünk húsvétkor

Archívum2006.04.14, 07:17

A húsvét feltámadást jelent a húsipar számára, az év eleji szűkös hónapok után végre több hús fogy a boltokban. Vásárláskor az ár a legfontosabb szempont, de a minőségi termékekre is van igény. Ilyenkor az élő haszonállatok iránt is tapasztalható egy speciális kereslet: az állatvédők és a tenyésztők egybehangzó tiltakozása ellenére gazdára találnak a kisnyulak, kiskacsák és kiscsirkék.

Csányi megegyezett a húsosokkal

Gazdaság2006.04.14, 12:14

Nem vesznek részt az elmaradt béremelések miatt meghirdetett húsipari sztrájkján Csányi Sándor cégei. A Napi Gazdaság értesülése szerint Csányi Sándor már korábban megegyezett az alkalmazottakkal a Délhúsnál és a Picknél. Szekértők szerint a húsipar nincsen veszélyben.

Idén is kitörhet a húsvéti sonkaháború

Itthon2006.04.03, 07:56

Közeleg a húsvéti sonkaszezon, készülődnek termékeikkel a húsipari vállalkozások és a kereskedők, eközben az állat-egészségügyi szakemberek egymás után lepleznek le titkos húsraktárakat - írja a Népszabadság. A vásárlók jelentős részének nincsenek megfelelő ismeretei arról, miben különbözik például a parasztsonka a gyorspácolt sonkától.

Kell a magyar munkaerő Németországban

Archívum2005.09.29, 08:36

Német cégek folyamatosan veszik át azokat a magyar munkásokat, akiket korábban  kiutasítottak az országból. A magyarok az építő-, és húsipari cégeknél keresettek.

Tűz ütött ki a szekszárdi húsipari kombinát hűtőházában

Itthon2005.06.16, 19:41

Kiemelt, négyes fokozatú riasztást rendelt el a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdon, ahol a volt húsipari kombinát hűtőháza ég.

Előző
  • 1
  • 2
Következő