Hunyadi László

címke rss

A gondolatainkat leső robotot fejlesztenek Debrecenben

A Debreceni Egyetem nemzetközi kutatócsoportja olyan gépek létrehozásán dolgozik, amelyek nem csak parancsokból és szavakból, hanem hanghordozásból, mozdulatokból, gesztusokból és arckifejezésekből is értenek, sőt figyelembe veszik a külső körülményeket is az ember-robot kommunikáció során - ugyanúgy, mint amikor két ember beszélget.

Meghalt a cselszövő, és jött a rút viszály

Archívum2015.11.22, 20:05

Az egyetlen Magyarországon született Habsburg-házi uralkodó megkoronázása valamint rövid uralkodásának története Shakespeare középkori királydrámáinak világát idézi. Ármány és pártütés, véres leszámolások valamint fülledt udvari intrikák jellemezték a 15. század derekát, a Hunyadi Mátyás trónra lépését megelőző éveket. V. László 1456. november 23-án máig tisztázatlan körülmények között hunyt el.

Erdélyben járt az Opera kultúrkonvoja

Kultúra2017.10.07, 16:43

Talán picit túlzottan patetikusnak tűnhet, de igaz: kevés olyan pillanat és erőteljes érzés van az életben, mint amikor az ember a Magyar Állami Operaház zenekarának játékában egy böszme nagy csarnokban a Himnuszt hallgatja Kolozsváron, miközben több ezer erdélyi magyar énekli azt együtt a zenekarral. Bár elég felidézni azt az egyetlen csillogó tekintetű, bőven hetven fölötti, bő inget viselő urat, aki botjára támaszkodva, könnyezve énekelte a jól ismert sorokat, s rájövünk: ez mégsem túlzottan patetikus. Az előadásokat követő vastaps és éljenzés pedig egészen mennyei. A közhelyszótár minden egyes, emelkedett érzéssel kapcsolatos kiifejezését ...

Mátyás király előre látta a 19. századot

Tudomány2019.03.29, 22:38

Kereken 555 éve, 1464. március 29-én a székesfehérvári bazilikában az esztergomi érsek az ősi közjogi hagyományt követve a Szent Koronával hivatalosan is minden magyarok királyává koronázta az ekkor már hét éve trónon ülő Hunyadi Mátyást. Nincs még egy olyan királyunk, akihez annyi legenda és népmese fűződne, mint a magyar történelem máig legnépszerűbb uralkodójához, Hunyadi Mátyás, az „Igazságos" személyéhez. Mátyás rendkívül széleskörű műveltségével, politikai tehetségével, és kiváló - ma úgy mondanánk - kommunikációs képességével messze kiemelkedett kortársai közül, és legalább két évszázaddal megelőzte saját korát, a 15. századot.

530 éve halt meg Hunyadi Mátyás, a legnépszerűbb magyar király

Tudomány2020.04.06, 19:01

Ötszázharminc éve, 1490. április 6-án halt meg Bécsben Hunyadi Mátyás, akinek uralkodása alatt élte fénykorát a középkori magyar állam. Az "igazságos Mátyás király" alakja köré legendák, mondák és népmesék szövődtek. 

A nap, amikor királlyá választották Mátyást, az igazságost

Tudomány2023.01.24, 20:49

A legnagyobb magyar királyok között említik nevét, mely elé népünk még az igazságos jelzőt is odakanyarítja – ő Mátyás király, a törökverő hős Hunyadi János fia, akit az ország nemesei 565 évvel ezelőtt, 1458. január 24-én választottak királlyá. Jezsó Ákos, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár sajtó és kommunkációs vezetőjének a Híradó honlapján megjelent cikke.

Előző
  • 1
Következő