Hunvald György

címke rss

Litván barátjának is kedvezett Hunvald

Itthon2010.02.04, 10:15

Az ügyészség szerint Hunvald György VII. kerületi polgármester litván állampolgárságú barátját úgy alkalmazta éveken keresztül az önkormányzat, hogy a férfi érdemi munkát nem végzett. Hunvald ezzel 12,7 millió forint vagyoni kárt okozott az önkormányzatnak.

Hunvald nem adott le vagyonnyilatkozatot

Itthon2010.02.02, 13:26

Nem adta le idejében vagyonnyilatkozatát Hunvald György előzetes letartóztatásban levő VII. kerületi polgármester - közölte a Fővárosi Önkormányzat. Nem adta le a dokumentumot Kivágó Iván Györgyné sem, aki a fővárosi közgyűlésbe Hunvald helyére érkezett, de csak 12 napig volt képviselő.

Négy hónappal tovább nyomoznak Hunvaldék után

Itthon2010.01.29, 09:53

Júniusig meghosszabbították a nyomozást az erzsébetvárosi ingatlanügyben, amelyben Hunvald György, VII. kerületi szocialista polgármester is gyanúsított. Az ügyben szintén meggyanúsított Gál György előzetes letartóztatását is meghosszabbították március végéig.

Százezres tanácsadói szerződések miatt is gyanúsítják Hunvaldot

Itthon2010.01.18, 10:49

Két fiktív tanácsadói szerződés miatt hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald György VII. kerületi polgármestert. Az ügyészség szerint az erzsébetvárosi ingatlanügy két másik gyanúsítottja is érintett, az ő barátnőiknek fizetett az önkormányzat nem létező tanácsokért összesen több mint 6 millió forintot Hunvald segítségével.

Hagyott elúszni az MSZP és az SZDSZ egy VII. kerületi mandátumot

Itthon2009.12.30, 10:39

Nem jelentek meg a szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselők az erzsébetvárosi képviselőtestület szerdai rendkívüli ülésén, így nem tudtak szavazni arról, hogy időközi választást írjanak ki a több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő Gál György mandátumára. Az ingatlanügyek miatt letartóztatott Gál mandátuma megszűnik ugyan, de a helyét már csak a jövő évi önkormányzati választásokon töltik be.

Az ügyészség szerint nem mondott igazat Hunvald

Itthon2009.12.01, 07:46

Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester nem mondott igazat az ATV-nek adott börtöninterjúban az ügyészség munkájáról - mondta a Magyar Nemzetnek az ügyészség szóvivője. Hunvald az interjúban azt mondta: szerinte politikai okokból "megvezették" az ügyészséget.

Hunvald szerint megvezették az ügyészséget

Itthon2009.11.29, 20:46

Politikai okokból megvezették az ügyészséget az erzsébetvárosi ingatlanügyben - mondta az ATV-nek a fogdában adott interjújában Hunvald György polgármester, aki ártatlannak tartja magát. Az előzetesben ülő politikus szerint nem igaz, hogy hatalmas vagyona lenne, sőt, adósságai miatt most nehéz helyzetben van a családja.

A Piszkos Fredből indult Hunvaldék fideszes összekötője

Itthon2009.11.24, 09:24

Kocsmárosból pár év alatt kis híján fideszes polgármesterjelölt lett 2006-ban Czibula Csaba, aki az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás elől az ügyészség szerint Mexikóba szökött. Ellenzéki képviselő létére nyíltan barátkozott a helyi SZDSZ-szel, igaz, már akkor is a nagyhatalmú kerületi gazdasági bizottság külsős tagja volt, amikor képviselői helyet még nem is szerzett. Az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt fogadott el az SZDSZ erzsébetvárosi vezetőjétől.

Önkormányzati számlára kéri fizetését Hunvald

Itthon2009.11.16, 19:42

Önkormányzati számlára utaltatja fizetését Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester. Hunvaldot többen bírálták, amiért felveszi polgármesteri fizetését annak ellenére, hogy előzetesben nem tudja ellátni feladatait. Hunvald kérését az önkormányzatra nehezedő nyomással magyarázta.

MN: A börtönben karácsonyozhat Hunvald

Itthon2009.11.12, 09:12

Három hónappal ismét meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását a bíróság. A döntés nem jogerős, de ha jóváhagyják, az erzsébetvárosi polgármester a karácsonyt az előzetesben töltheti - írja a Magyar Nemzet.

Újra megpróbálja leállíttatni Hunvald fizetését a Fidesz

Itthon2009.11.07, 12:29

Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció ismét kezdeményezni fogja, hogy ne kapja meg havi fizetését a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő polgármestere, Hunvald György. Az erről szóló javaslatot pénteken leszavazta a kerületi képviselő-testület.

Megszavazták Hunvald további fizetését

Itthon2009.11.06, 16:00

Továbbra is megkapja majd havi fizetését Hunvald György erzsébetvárosi polgármester - így döntött a kerületi képviselőtestület. A polgármester február óta börtönben ül, előzetes letartóztatásban van.

Még a héten dönt a VII. kerület Hunvald fizetéséről

Itthon2009.11.04, 11:18

A héten dönteni fog az erzsébetvárosi képviselőtestület arról, kapjon-e továbbra is fizetést az ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester. Az MSZP továbbra is utalná a pénzt, a Fidesz ellenzi a javadalmazást.

Szeptemberi fizetését is megkaphatta Hunvald

Itthon2009.10.08, 20:25

Pár nappal ezelőtt szeptemberi fizetését is átutalta az erzsébetvárosi önkormányzat az előzetesben lévő Hunvald György polgármesternek az RTL Híradójának értesülése szerint. Bár az igazságügyi minisztérium nemrég úgy foglalt állást, hogy nem jár a börtönben lévő politikusnak fizetés, az önkormányzat továbbra is azt állítja, nem dönthetnek a pénz leállításáról.

Álnéven bujkált egy hotelben Hunvald

Itthon2009.10.01, 15:11

Újabb magánokirat-hamisítással gyanúsította meg csütörtökön az ügyészség Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert, aki február 12-e óta előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség szerint ugyanis Hunvald egy hotelben próbált elbújni a hatóságok elől még februárban, és álnevet használt a bejelentkezéskor.

Draskovicsot kérdezi Hunvald fizetéséről a kerület

Itthon2009.09.25, 17:13

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert kérdezi Erzsébetváros alpolgármestere arról, mi legyen az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester fizetésével. Hunvald a börtönben is kapja juttatásait, a minisztérium szerint helytelenül. A kerületi MSZP korábban viszont arra hivatkozott, a képviselő-testület a törvények miatt nem vonhatja el a politikus fizetését.

A kormány szerint nem jár fizetés Hunvaldnak

Itthon2009.09.24, 14:40

Nem jár fizetés előzetes letartóztatásban lévő polgármestereknek - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő Hunvald György polgármester fizetését, mert az MSZP-s többségű képviselő-testület szerint nincs joguk a fizetés felfüggesztésére.

Az MSZP-sek jogértelmezésén múlik Hunvald fizetése

Itthon2009.09.23, 13:41

A VII. kerület azért utalja változatlanul az előzetesben ülő polgármester, Hunvald György fizetését, mert a képviselő-testületnek nincs joga a fizetés felfüggesztésére - állítja a kerületi MSZP. Lövétei István alkotmányjogász szerint a képviselő-testület a teljes fizetést valóban nem vonhatná meg, azt azonban jelentősen csökkenthetné, ha akarná.

Nem a zárolt számlájára kapta fizetését Hunvald

Itthon2009.09.22, 19:14

Hunvald György nem arra a számlára kapta polgármesteri fizetését, amelyet a múlt héten zár alá vett az ügyészség. Erről a vesztegetés miatt előzetesben lévő politikus ügyvédje számolt be kedden. Azt azonban nem árulta el a védő, hogy hova ment a pénz.

MSZP: Nem vehető el Hunvald fizetése a törvény alapján

Itthon2009.09.22, 13:49

A törvények alapján az önkormányzat képviselő-testületének nincs lehetősége arra, hogy megvonja az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György fizetését a kerületi szocialista párt álláspontja szerint. A Fidesz hétfőn bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményez azért, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést.

Megvédték Hunvald fizetését a kerületi MSZP-sek

Itthon2009.09.21, 21:00

Elbukott az erzsébetvárosi képviselő-testületen az a fideszes indítvány, amely Hunvald György helyi polgármester juttatásának megszüntetésére vonatkozott. A vesztegetéssel gyanúsított Hunvald, aki február óta előzetes letartóztatásban van, ezután is folyamatosan kapja közel 750 ezer forintos havi illetményét.

Fidesz: hatmilliót keresett az előzetesben ülő Hunvald

Itthon2009.09.20, 11:27

Hatmillió forint juttatást kapott a Fidesz szerint februári előzetesletartóztatásba helyezése óta Hunvald György MSZP-s erzsébetvárosi polgármester. A jobboldali párt megvonná a juttatásokat Hunvaldtól.

Zárolhatják Hunvald György vagyonát

Itthon2009.09.17, 09:17

Az erzsébetvárosi ingatlanügyben letartóztatott polgármester, Hunvald György vagyonának zár alá helyezéséről döntött nem jogerős ítéletében a nyomozati bíró - olvasható a csütörtöki Népszavában. A hivatali visszaélés, vesztegés, csalás és magánokirat-hamisítás miatt indult nyomozás határidejét négy hónappal meghosszabbították.

A fővárosi szocialisták visszahívnák Hunvald Györgyöt

Itthon2009.08.19, 00:12

Hunvald György visszahívását kezdeményezi valamennyi gazdasági társaságban betöltött funkciójából a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciója. A Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy Hunvald a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelő-bizottságában és a Péterfy Sándor utcai Kórház felügyelőtanácsában tölt be pozíciót, amelyért havi 250 ezer forintot kap.

Novemberig börtönben marad Hunvald

Itthon2009.08.11, 15:29

Újabb három hónappal meghosszabbította Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A politikus gyanús kerületi ingatlanértékesítések gyanújával február óta van börtönben.

Tovább hosszabbítanák Hunvald előzetes letartóztatását

Itthon2009.08.07, 10:13

Még három hónapig előzetes letartóztatásban tartanák Hunvald György erzsébetvárosi polgármestert, aki gyanús kerületi ingatlanértékesítések miatt február óta van börtönben. Az ügyészség ugyanis továbbra is attól tart, hogy a politikus megszökik, vagy befolyásolja a tanúkat.

Még tíz gyanúsított az erzsébetvárosi ingatlanügyben

Itthon2009.07.29, 10:00

Tíz újabb gyanúsítottat - így összesen már 21 személyt - hallgatott ki a főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt júliusban. Köztük van a már korábban meggyanúsított szocialista polgármester, Hunvald György egyik ismerőse, aki a nyomozók szerint kenőpénzt adott a politikusnak a kerületi ingatlanokért. Szintén eljárás indult azok ellen, akiknek a nevén voltak az ügyben érintett cégek.

Meghosszabbították Hunvald előzetesét

Itthon2009.06.10, 06:42

Még két hónappal meghosszabbította a bíróság Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását - írja a Magyar Nemzet. Az ingatlanügyben meggyanúsított politikus február közepe óta ül börtönben.

Lemond mandátumáról Hunvald utóda

Itthon2009.05.14, 00:49

A személyét ért támadásokra hivatkozva a költségvetés elfogadása után lemond fővárosi mandátumáról Kivágó Iván Györgyné, akit az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére delegált az MSZP. A képviselőt azért érték támadások, mert a rendszerváltás előtt az állambiztonsági szolgálatnál dolgozott.

Nem oszlatta fel magát a fővárosi közgyűlés

Itthon2009.04.30, 13:15

Szavaztegyenlőség miatt nem oszlatta fel magát csütörtöki ülésén a fővárosi közgyűlés. A feloszlatást a Fidesz és az MDF kezdeményezte, amit azzal indokoltak, hogy még mindig nem sikerült elfogadni a főváros idei költségvetését.

Újabb gyanúsítások az erzsébetvárosi ingatlanügyben

Itthon2009.04.29, 20:43

Még két ingatlan eladásáért kapott több tízmillió forintot Gál György, a fővárosi VII. kerület gazdasági bizottságának volt elnöke egy vállalkozótól az ügyészség gyanúja szerint. Gált így már összesen 16 önkormányzati ingatlan értékesítésével kapcsolatban gyanúsítják.

Egykori állambiztonságis lett Hunvald utódja

Itthon2009.04.27, 13:39

Az állambiztonsági szolgálatoknak dolgozott a rendszerváltás előtt Kivágó Iván Györgyné, aki Hunvald György helyét veheti át a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Kivágóné az [origo]-nak azt mondta, egy időben a vámügyekkel és a határőrizettel kapcsolatos állambiztonsági területen tevékenykedett, de azt állította, senkinek nem ártott.

Csütörtökön leteheti az esküt Hunvald utóda

Itthon2009.04.26, 13:55

A Fővárosi Választási Bizottság vasárnap úgy döntött, hogy Kivágó Iván Györgyné veheti át Hunvald György helyét a fővárosi közgyűlés szocialista frakciójában. Kivágó a közgyűlés csütörtöki ülésén leteheti a képviselői esküt, így már aznap elfogadhatják a főváros költségvetését.

Gyorsított eljárásban pótolják Hunvaldot

Itthon2009.04.25, 15:11

Megtalálták Hunvald György utódját a szocialisták: a mandátumáról lemondott politikus helyét Kivágó Iván Györgyné veszi át a Fővárosi Közgyűlésben.

Lemondott mandátumáról Hunvald György

Itthon2009.04.24, 15:42

Lemondott képviselői mandátumáról Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester - közölte az MSZP budapesti elnöke. Hunvald lemondását azért kérte a fővárosi MSZP, mert nélküle nem volt meg az MSZP-SZDSZ koalíció többsége a fővárosi közgyűlésben, így eddig nem tudták elfogadni az idei költségvetést sem.

Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják Hunvaldot

Itthon2009.04.23, 17:05

Újabb gyanúsításokat közölt a nyomozó ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármesterrel és a kerületi pénzügyi bizottság volt elnökével, Kardos Péterrel. Az ügyészség szerint összejátszottak, hogy Kardos élettársa állást és Hunvald által kiegészített fizetést kapjon egy kerületi intézményben. A politikus részben elismerte a bűncselekményeket.

Hunvald lemondásáért alkudoznak a fővárosi szocialisták

Itthon2009.04.20, 21:29

Az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György lemondásával és helyettesítésével oldaná fel a Budapesti városvezetés a közgyűlésben kialakult patthelyzetet. Hunvald távollétében nincs meg a többség a közgyűlésben, és nem tudják elfogadni a költségvetést sem: állítólag az erzsébetvárosi polgármester már aláírt egy lemondólevelet, de feltételekhez kötötte távozását, és még folyik az alkudozás.

Hunvald tagadta a hivatali visszaélést

Itthon2009.04.16, 19:16

Vallomást tett Hunvald György, Erzsébetváros februárban letartóztatott polgármestere, a politikus tagadta a hivatali visszaélést. Az ügyészség gyanúja szerint Hunvald gyanúsított-társaival együtt ismerősöknek, rokonoknak utalt ki bérlakásokat. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben többek között különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt nyomoznak.

Júniusig előzetesben maradnak Hunvald társai is

Itthon2009.04.03, 07:53

Az erzsébetvárosi ingatlanügy három gyanúsítottja előzetes letartóztatásban marad júniusig - olvasható a Népszava pénteki számában. A bíróság meghosszabbította a pénzügyi bizottság volt elnöke és az értékbecslő előzetes letartóztatását is. Hunvald György polgármester védelmét Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke vette át.

Visszahívták a fővárosi bizottságokból Hunvald Györgyöt

Itthon2009.03.26, 12:14

Még a napirendet is csak az MDF segítségével tudta megszavazni a fővárosi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció csütörtökön. Az ellenzéki párt szavazataival hívták vissza a bizottságokból az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi polgármestert.

Elvesztette védőügyvédjeit az előzetesben ülő Hunvald

Itthon2009.03.25, 10:59

Összeférhetetlenség miatt elvesztette védőügyvédjeit Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetesben lévő kerületi polgármester. Hunvaldot azért nem képviselhetik tovább ügyvédjei, mert azok korábban a kerületnek dolgoztak.

Előzetesben marad Hunvald György

Itthon2009.03.11, 12:30

Június közepéig meghosszabbította Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság. A polgármestert többrendbeli csalással gyanúsítják.

Három hónappal hosszabbíthatják meg Hunvald előzetesét

Itthon2009.03.10, 10:20

Kedden dönt a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügyben meggyanúsított polgármester, Hunvald György előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról. Ha a bíró helyt ad az ügyészség kérésének, Hunvald további három hónapig rács mögött maradhat - írja a Magyar Nemzet.

Az ügyészség szerint ismerősöknek adtak bérlakásokat Hunvaldék

Itthon2009.03.04, 17:25

Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség Hunvald György VII. kerületi polgármestert keddi és szerdai kihallgatása után. A gyanú szerint a polgármester, valamint a pénzügyi és gazdasági bizottság ugyancsak előzetesben lévő elnöke rokonoknak, ismerősöknek utalt ki bérlakást. Korábban az [origo] számolt be arról, hogy önkormányzati bérlakások jelentős részét évek óta a polgármester javaslatai alapján osztották szét.

Meggyengültek Demszkyék Hunvald letartóztatásával

Itthon2009.02.17, 11:38

Meggyengült a pozíciója a fővárosi közgyűlésben a várost koalícióban irányító MSZP-nek és az SZDSZ-nek, miután eddigi egyfős töbségük is elolvadt a hetedik kerületi ingatlanügyeket követően előzetesben levő Hunvald György szocialista politikus hiányzása miatt. Több képviselő aggódik, mások szerint viszont egy hiányzótól nem válhat működésképtelenné Budapest. Hétfőn az MDF támogatására számított a koalíció, a szavazást mégis a Fidesz mentette meg.

Burány szerint nincs jó helyzetben MSZP

Itthon2009.02.12, 07:14

Nem tervezi a lemondását az MSZP fővárosi elnöke amiatt, hogy az elmúlt hetekben két kerület szocialista polgármesterét is bűncselekménnyel gyanúsították meg. Burány Sándor erről a Népszabadságnak beszélt. A politikus szerint a szocialista párt nincs jó helyzetben.

Előzetes letartóztatásba helyezik az erzsébetvárosi polgármestert

Itthon2009.02.12, 14:08

Előzetes letartóztatásba kerül Hunvald György VII. kerületi polgármester. Hunvaldot kedden vették őrizetbe, több VII. kerületi ingatlan áron aluli eladása miatt bűnsegédként elkövetett többrendbeli csalással gyanúsítják.

Megpályáztatnak több gyanús VII. kerületi ingatlant

Itthon2009.02.11, 12:44

Nevetéssel kezdődött az őrizetbe vett Hunvald György polgármester nélkül tartott szerdai rendkívüli képviselő-testületi ülés Budapest VII. kerületében, az ellenzék az ülés elején hiába próbálta feloszlatni a testületet. Az ülésen a képviselők elfogadtak egy jelentést, amely szerint törvényes volt több ingatlan korábbi eladása - ezzel gyakorlatilag tagadják, hogy az ingatlanügyben nyomozó ügyészség gyanúja megalapozott lenne.

Előzetesbe helyezné Hunvald Györgyöt az ügyészség

Itthon2009.02.11, 18:34

Előzetes letartóztatásba helyezné az ügyészség Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros MSZP-s polgármesterét, akit kedden őrizetbe vettek csalás gyanúja miatt. Az előzetesről csütörtökön dönt a bíróság. Hunvaldot kedden hallgatták ki, a gyanú szerint bűnsegédként közreműködött több erzsébetvárosi ház áron aluli eladásában.