Hunvald György

címke rss

Litván barátjának is kedvezett Hunvald

Itthon2010.02.04, 10:15

Az ügyészség szerint Hunvald György VII. kerületi polgármester litván állampolgárságú barátját úgy alkalmazta éveken keresztül az önkormányzat, hogy a férfi érdemi munkát nem végzett. Hunvald ezzel 12,7 millió forint vagyoni kárt okozott az önkormányzatnak.

Meghosszabbították Hunvald György előzetes letartóztatását

Itthon2010.04.14, 08:05

A Fővárosi Bíróság első fokon két hónappal meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását - írja a Népszava. A döntés nem jogerős, mert a gyanúsított és védője a Fővárosi Ítélőtáblánál fellebbezett.

Kerékbilincses visszaéléssel is gyanúsítják az MSZP-s Szabó Zoltánt

Itthon2010.05.27, 12:43

Hivatali pozíciójával élt vissza az ügyészség szerint Szabó Zoltán korábbi MSZP-s képviselő, amikor 2009-ben a gyanú szerint a büntetés megfizetése nélkül levetette az autójára szerelt kerékbilincset. Az ügy miatt csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki a politikust az ügyészségen, ő azonban megtagadta a vallomástételt. Szabót egy állítólag jogtalanul használt telefon miatt is meggyanúsították a Hunvald-ügyben, szerinte azonban csak politikai támadás folyik ellene.

Végéhez közeledik a nyomozás a Hunvald-ügyben

Itthon2010.06.30, 06:46

A nyomozás zárószakaszánál tart az ügyészség Hunvald György ügyében - írja a Magyar Nemzet. A csalással és visszaéléssel gyanúsított VII. kerületi polgármester ügyében ugyanakkor még akár hónapokig is eltarthat, míg rendezik a keletkezett nyomozati anyagot.

Magyar Nemzet: Véget ért a nyomozás a Hunvald-ügyben

Itthon2010.09.02, 10:15

A nyomozás végét jelentő iratismertetést tartanak hamarosan az erzsébetvárosi ingatlanügyben. A vádlottak és védők 46 ezer oldalnyi dokumentumot ismertetnek meg.

Egy Jaguar rejtélyesen eltűnt Hunvald porosodó Trabantja mellől

Auto2010.10.26, 22:58

Egy budapesti mélygarázsban porosodik a visszaélésekkel gyanúsított Hunvald György egykori polgármester saját kezűleg tuningolt Trabantja, némileg átalakított bogárhátú Volkswagenje. Nemrég még ott parkolt egy állítólag szintén hozzá kötődő 15 éves Jaguar is, de azt a választások napján elvitte valaki. A főügyészség tud a Bogárról és a Trabantról, a Jaguarról viszont nem.

Blikk: Egy parkolóházban porosodnak Hunvald tízmilliókat érő autói

Itthon2010.10.26, 09:02

Másfél éve az egyik budapesti pláza parkolójában porosodik Hunvald György autógyűjteményének nyolc, összesen kilencvenmillió forintot érő darabja - írja a Blikk.

Strasbourgig is elmenne Hunvald a Népszava szerint

Itthon2010.11.10, 09:19

Perekre készül a magyar állam ellen, és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul Hunvald György ingatlanügyletekkel gyanúsított erzsébetvárosi polgármester. Hunvald a Népszavának adott interjúban beszélt erről, azt állította, kétséges mi alapján gyanúsítják.

Vádat emelt az ügyészség Hunvald György ellen

Itthon2010.11.10, 08:11

Benyújtotta a vádiratot az ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyek és más feltételezett bűncselekmények miatt Hunvald György korábbi VII. kerületi szocialista polgármester és társai ellen. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel.

Magyar Nemzet: Hunvald tudta, hogy lehallgatják

Itthon2010.11.15, 12:05

Az MSZP vezetőitől tartott Erzsébetváros volt polgármestere, a sikkasztással és csalással vádolt Hunvald György a Magyar Nemzet birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvek szerint. A lap szerint Hunvald Hagyó Miklóstól tartott, és az ügyészséggel szemben segítséget kért a Mazsihisz vezetőjétől is. A főügyészség szerint azt nem tudták kideríteni, hogyan értesülhetett arról Hunvald, hogy titkos adatgyűjtés folyik ellene.