Hunvald György

címke rss

Így lelkendezett az olimpiáért Botka László - most már mást mond, mint régen

Itthon2017.03.01, 17:40

Budapest ezen nem veszíthet – így érvelt Demszky Gábor volt liberális főpolgármester a nyári játékok mellett, ráadásul az SZDSZ volt elnöke még a 2008-as világgazdasági válság tetőpontján sem ellenezte az olimpia megrendezését. Hasonlóan kiállt az olimpia rendezése mellett Botka László és a Simicska hírtelevíziójába azóta átszerződött, az ATV-ben megbukott Kálmán Olga is. Horváth Csaba MSZP-s budapesti vezető korábban azt mondta, az olimpia segíthet abban, hogy egy jobb nemzet legyünk, és egy sikeres olimpia megrendezése után jelentős nemzetközi elismerést szerezhet Magyarország. Összegyűjtöttük, hogy a pálfordulást végrehajtó balolldali ...

Rövid pórázon tartaná Hunvaldot az MSZP elnöke

Itthon2016.07.06, 15:06

Az erzsébetvárosi MSZP-szervezet elnökének választott Hunvald Györgyről és a pártelnököt bíráló Szanyi Tiborról is van a véleménye Molnár Gyulának. A pártelnök szerint családon belül kell rendezni a vitákat.

Hunvald György visszatért, 2019-ben elindulhat

Itthon2016.07.05, 14:46

Egyhangúan elnökké választotta a VII. kerületi MSZP a városrész korábbi polgármesterét, Hunvald Györgyöt. Ezzel a korábban sokáig előzetesben is ülő Hunvald visszatért a politikába, még az is lehet, hogy 2019-ben elindul a polgármesteri posztért.

Perújítást rendeltek el Hunvald György ügyében

Itthon2016.06.30, 13:40

A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság perújítást rendelt el Hunvald György ügyében - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Újra bíróság elé vinné Hunvaldot az ügyészség

Itthon2016.05.30, 17:28

Nem hagyja annyiban az ügyészség, hogy nemrég a Kúria megsemmisített egy olyan ítéletet, amelyben Hunvald György volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármestert bűnösnek találták és elítélték tanácsadói szerződésekkel összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség perújrafelvételt kezdeményez, mondván: csak formai hiba történt. 

Kúria: Jogsértő volt Hunvald elítélése

Itthon2016.05.05, 12:36

Helyt adott a Kúria Hunvald György, Erzsébetváros volt polgármestere kérelmének. A legfelsőbb bírói fórum ezzel hatályon kívül helyezte az egykori MSZP-s politikust hűtlen kezelés vádjával két és fél év börtönbüntetésre ítélő jogerős végzést. A Kúria szerint ugyanis a tanácsadói szerződések ügyében hozott marasztaló ítélet jogsértő volt.

Aligha kell már börtönbe mennie Hunvaldnak

Itthon2015.12.15, 18:22

Hiányosan fogalmazott a Szegedi Ítélőtábla, így közleményük alapján bejárta a sajtót, hogy Hunvald György volt MSZP-s polgármesternek egy évre börtönbe kell vonulnia. Ám ez nincs így, mert az ítélőtábla elfelejtette, hogy törvényi előírás a büntetések összevonása.

Celebek, volt politikusok a NAV szégyenlistáján

Gazdaság2015.10.02, 11:11

Győzike, Zuschlag János, Vitézy Tamás és Volner János Jobbik-alelnök is képbe kerül a NAV legutóbbi szégyenlisáján. A legtöbb adóval tartozók listára kormányközeli cégek és elítélt politikusok, nagyvállalkozók is felkerültek.

Jogerősen két és fél évre ítélték Hunvald Györgyöt

Itthon2015.04.24, 15:42

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött, valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.

Jogerősen is felmentették Hunvaldot és Weineket

Itthon2015.02.12, 15:58

Jogerősen is felmentette a bíróság Hunvald György volt VII. kerületi és Weinek Leonárd korábbi XIV. kerületi polgármestert a hűtlen kezelés vádja alól, mondván: nem állapítható meg bűncselekmény. A felmentő ítéletre Hunvald az Origónak úgy reagált: öt évet vettek el az életéből.