Hungária körút

címke rss

Tartalékosan érkezik a Dunaferr a listavezetőhöz

Péntek este fővárosi rangadóval, a Vasas-Ferencváros összecsapással rajtolt a labdarúgó Borsodi Liga 9. fordulója. Az összecsapást a bajnokcsapat nyerte, noha a Vasas a 86. percig - a tabellán elfoglalt utolsó helyezéséhez képest - jó teljesítményt nyújtott. A legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést szombaton a Hungária körúton rendezik, ahol az MTK vendége a Dunaferr lesz.

Zúgott a "Béla, Béla!"

Sport2001.09.15, 18:59

Az elmúlt hetek élvezhetlen színvonalú találkozóihoz képest jó iramú, változatos és izgalmas mérkőzést játszottak a Hungária körúton. A szakadó esőben az MTK végig fölényben játszott, ám a Dunaferr többnyire vitézül állta a rohamokat, jól kontrázott és kétszer is vezetést szerzett. A listavezető azonban mindkétszer gyorsan egyenlített, a cserék is lendítettek a játékán, és a hajrában Illés nyolcadik bajnoki góljával megérdemelten győzött.  

Bognárék még nem várják az aranyérmet

Sport2001.10.01, 14:15

Arre még a legelvakultabb MTK-drukkerek sem számítottak, hogy kedvenceik a megszerezhető 33 pontból 28-at begyűjtenek a bajnokság első etapjában. Mindez természetesen az egykori ötvenszeres válogatott Bognár Görgy dicsérete is, hiszen a fiatal edzőgeneráció képviselőjeként stílusos és ami legalább enyire fontos, eredményes csapatot hozott össze a Hungária körúton.

Tűz a vámosok lőterén

Itthon2001.11.08, 13:28

Kigyulladt a Vám- és Pénzügyőrség lőtérépülete a Hungária körúton. Egy kisebb robbanás is volt az épületben, aminek körülményeit még vizsgálják. Személyi sérülés nem történt.

Füzi Ákos legsikeresebb ősze

Sport2001.11.22, 13:31

Noha még 3 forduló hátravan a labdarúgó NB I őszi idényéből, Füzi Ákos, az MTK középpályása az elmúlt hónapokat illetően pályafutása legjobb időszakát tudhatja maga mögött. Remekül futballozik a klubcsapatában, Gellei Imre kezdőként vette számításba a Macedónia elleni válogatott mérkőzésen, azaz elismertsége egyre inkább nő a sportágon belül. Az már külön szerencséje Füzinek, hogy a bal oldali középpálya hiányposzt a válogatottban, így tényleg csak rajta múlik, hogy megragad-e a nemzeti 11-ben. A kékek labdarúgójával a Videoton ellen 1-0-ra megnyert bajnoki után beszélgettünk a Hungária körúton.

Bognár György: "Nem várható komoly áttörés"

Sport2001.11.27, 11:54

Az MTK a 19. fordulóban a Hungária körúton jó játékkal, de rossz helyzetkihasználással 1-0-ra győzött a Videoton ellen, majd a 20. kör rangadóján a Dunaferr otthonában 2-0-s vereséget szenvedett. Ennek ellenére a kék-fehérek 9 pontos előnnyel állnak a táblázat élén. Bognár György, az MTK edzője az esélyesség előnyeiről és hátrányairól beszélt.

Elhagyja az MTK-t a négymillió eurós jugoszláv csatár

Sport2002.04.02, 09:53

Nagy várakozás előzte meg a korábbi jugoszláv gólkirály, a télen az MTK-hoz szerződtetett Sasa Markovic szereplését. A Crvena zvezda hajdani menője, akiért annak idején a német VfB Stuttgart négymillió eurót (közel egymilliárd forint) fizetett, a Hungária körúton azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

MTK-FTC örökrangadó a tragédia árnyékában

Sport2002.04.26, 09:22

Forgalomeltereléssel, útlezárásokkal és a szurkolói düh miatt megerősített rendőrségi erőkkel készül az MTK labdarúgócsapata a szombati örökrangadóra. A Ferencváros vendégjátéka mindig presztízscsata a Hungária körúton. A hazaiaknál ismét pályára léphet Ferenczi István, aki szófiai információink szerint azért utazott haza, mert túl magas fizetése fordított arányban állt pályára lépéseinek számával.

Előző
Következő