hulladéktörvény

címke rss

Elkezdett bevásárolni az állam a hulladékpiacon

Az állam elvette a profitot a hulladékfeldolgozóktól, majd állami vagy önkormányzati többségi tulajdont írt elő a hulladékot elszállítóknak a kormányzat. Ahhoz, hogy ne álljon le teljesen a szemétkezelés, az államnak is be kellett lépnie a szállítói piacra.

Nőttön-nő a Fidesz szemétdombja

Itthon2013.02.07, 15:29

Teljesen felforgatta a lakossági szemét kezelését a kormány, amely állami szuperszervezetet bízott meg azzal, hogy eltüntesse a hulladékhegyeinket. A húzás az első tapasztalatok alapján nem jött be, sokkal több szemét marad a nyakunkon, mint korábban, igaz, az államkassza jól jár. A szeméttel foglalkozó cégek után a lakosság zsebében is keresgélni kezd a kormány, az új betétdíjas rendszer 30 milliárdot is kivehet a zsebünkből apránként.

Törvényük átírását kérik a hulladékosok

Időjárás2012.11.12, 14:05

Az ismét a parlament előtt levő hulladéktörvény újratárgyalását szeretné elérni három szakmai szervezet. Hollandiában januártól törlik el a magyar termékdíjnak megfelelő csomagolási adót.

Gondozza szépen szemetét!

Vélemény2012.10.11, 16:41

Az új törvény szerint mindannyian hulladékbirtokosok lettünk, ám a legfontosabb kérdéseket nem tisztázza a jogszabály. A rendszer bevezetését 2015-re, a következő parlamenti ciklus idejére halasztották.

Hoffmann tudja, hogyan élnek a tanárok - parlament percről percre

Itthon2012.10.08, 19:02

Háromnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament. Vona Gábort majdnem kiküldték az ülésteremből, Hoffmann Rózsa pedig napirend előtti válaszában jelentette ki: ő bizony le nem mond, amíg rend nem lesz a közoktatásban. Hiller István drámai hangú felszólalásokra ragadtatta magát, a kulturális államtitkártól meg is kapta, hogy paranoiás. A fideszes Balla György rátámadt a Magyar Nemzeti Bank elnökére, szerinte Braun Róbert tanácsainak meghallgatásával a szocialisták oldalára állt Simor. Az ülés elején képviselői esküt tett az LMP-s Lengyel Szilvia. Az [origo] percről perce tudósítása.

A magyar szemét magyar üzlet lesz

Itthon2012.10.07, 19:07

Ismét háromnapos ülést tart a parlament. Új képviselő tesz esküt, ombudsmanhelyettest választanak, és a választási eljárási törvényjavaslat módosítóiról is szavaznak a képviselők. Hétfőn ismét megpróbálják elfogadni a hulladéktörvényt, amelyet már egyszer levettek a napirendről az utolsó pillanatban. Az interpellációknál a jobbikosok a cukorbetegekért és az E.ON-dolgozókért aggódnak, míg az MSZP és az LMP a kormány gazdaságpolitikáját ostorozza.

Előáll a nagy tervekkel a kormány

Itthon2012.09.10, 09:58

Hétfőn elkezdődik a parlament őszi ülésszaka, és a napirend alapján a képviselők nem lassítanak a tavaszi tempón. Orbán Viktor elmondja, hogy mit szeretne az IMF-től, majd rögtön nekikezdenek a munkavédelmi akciótervének is. A képviselők döntenek a szemétszállítási díjról, a dohányárusító trafikokról és a családon belüli erőszak büntethetőségéről, megmondják, ki lehet gazda, és nekiveselkednek a jövő évi költségvetésnek is. Lázár János lehet a hét sikerembere.

Tüntet hétfőn a Hulladék Munkaszövetség

365 környezettudatos ötlet2009.10.12, 10:05

A Hulladék Munkaszövetség október 12-én 14 órakor figyelemfelkeltő demonstrációt tart a környezetvédelmi termékdíjtörvény változtatásának általános parlamenti vitája alkalmából Budapesten a Parlament előtt, a Kossuth téren. A 20 perces eseményen a politikusok bőrébe bújva a szőnyeg alá söprik a problémákat. A Hulladék Munkaszövetség szerint a termékdíjtörvény tavaly óta tartó módosítgatásai ellenére érdemi változtatás nem történt. "Semmivel sem kerültünk közelebb ahhoz az egyébként törvényben megfogalmazott célhoz, hogy a termelődő hulladék mennyiségét csökkenteni kell, ezért azt kérjük a képviselőktől, hogy ne fogadják el a környezzetvédelmi ...

Előző
  • 1
Következő