HSBC

címke rss
Kiszáll a szénből a világ egyik legnagyobb bankja

Kiszáll a szénből a világ egyik legnagyobb bankja

Komoly változtatásra készül az HSBC, a nagybank ugyanis 2040-re teljesen kiszállna a szénszektor finanszírozásából. A vállalat ezzel beáll azon cégek sorába, amelyek igyekeznek teljesen eltávolodni a szennyező iparágaktól.

Szárnyra kapott Európa legnagyobb bankja

Gazdaság2020.12.03, 13:31

Több mint 50 százalékot emelkedett az elmúlt hetekben az HSBC árfolyama. A legnagyobb európai bank részvénye egy jelentős fordulat után hatalmasat szárnyalt a szeptemberben elért mélypontját követően.

A HSBC kivonulhat az Egyesült Államokból

Gazdaság2020.11.30, 13:08

A Financial Times értesülései szerint a HSBC teljesen kivonulhat az amerikai kereskedelmi bankszektorból, miután nem sikerült javítaniuk a pénzügyi mutatóikon az elmúlt időszakban és minden lehetőségüket kimerítették már.

Újabb felminősítésről és Debrecen rangos elismeréséről szólt a hét

Gazdaság2020.02.23, 16:58

Európában a magyarok a legkevésbé eladósodottak, illetve a lakosság kétharmadának van megtakarítása. Emellett megérkezett a Mol és a Magyar Telekom gyorsjelentése, külföldön a Tesla tett nagy bejelentést, a HSBC bank pedig jelentős átalakításokat tervez a következő években. A hét gazdasági összefoglalója.

Durva elbocsátás jön Európa legnagyobb bankjánál

Gazdaság2020.02.18, 13:19

Elmaradt a várakozásoktól az HSBC nyeresége, ráadásul a pénzintézet komoly átszervezést hajt végre a következő időszakban. Három éven belül akár 35 000 álláshelyet is megszüntethet Európa legnagyobb bankja.

A hegyekből érkező sárkányok miatt lyukasak a hongkongi épületek

Gazdaság2019.10.11, 21:12

Hongkong modern építészetét jelentősen befolyásolja az ősi kínai életfelfogás, a feng shui, amely napjainkban a nyugati társadalmakban is egyre divatosabb. Az épületekre például hatalmas lyukakat terveznek, amelyeket sárkánykapuknak hívnak. A hiedelem szerint ugyanis a hegyekből érkező sárkányok ezeken a kapukon repülnek át, miközben a vízhez tartanak. És ha útjukat elállnák a felhőkarcolók, az bizony balszerencsét hozna a városállam lakóira. A feng shui különös jelentőséggel bír elsősorban a bankszékházak és pénzintézekek tervezésénél, ahol a főbb szempontok között szerepel a balszerencse elhárítása és természetesen a pénz bevonzása.

Akár 10 ezer munkavállalóját is utcára teheti ez a nagybank

Gazdaság2019.10.07, 12:42

Akár 10 ezer dolgozójától is megválhat a brit HSBC-csoport költségcsökkentés okán. Ez teljes dolgozói állományának több mint 4 százaléka - írja a Reuters.

Ezek a luxuscégek a viharban is kitartanak

Archívum2018.10.19, 22:06

A befektetők egyre jobban aggódnak a kínai fogyasztók aktivitása miatt, különösen a luxusszektorban. Ez az iparág ugyanis különösen érzékeny a kínai vásárlóerő alakulására. Az HSBC elemzője szerint viszont van négy olyan cég, amelyre kiemelten érdemes figyelni, mivel várhatóan képesek lesznek ellenállni a kínai lassulásnak.

2030-ra teljesen átrendeződhet a világgazdaság

Gazdaság2018.09.28, 11:46

Kína nem egészen 15 év alatt a világ legnagyobb gazdasága lesz – állapítja meg a HSBC tanulmánya. India pedig 2030-ra felzárkózik a harmadik helyre a rangsorban.

Talán nem is baj, ha a robotok elveszik a munkát

Archívum2018.08.14, 14:03

Ahogy egyre inkább valósággá válik a robotok térhódítása a munkaerőpiacon, sokakban a pánik is egyre nő azzal kapcsolatban, hogy tömeges munkanélküliség vár a világra. A folyamat azonban egyáltalán nem csak negatív hatásokkal jár. Egyes esetekben kifejezetten kedvező lehet, ha a gépek átveszik az emberi munkát.

Visszatért a ringbe Európa legnagyobb bankja

Archívum2018.08.06, 12:20

A várakozásokat felülmúló visszatérést hajtott végre a legnagyobb európai banknak számító HSBC, ahogy a korábbi kiábrándító nyereség után felpattanó profitról jelentett a pénzintézet. A költségek emelkedése azonban a befektetőket még nem nyugtatta meg.

Ennél a brit banknál van a legnagyobb fizetéskülönbség

Gazdaság2018.03.20, 15:28

A most kiszivárgott jelentés szerint a HSBC banknál van a legnagyobb fizetéskülönbség férfiak és nők között a brit bankszektorban: átlagosan 59 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, a bónuszoknál ez a szám már 86 százalék.

Évekig nem bukott le a sikkasztó bróker

Gazdaság2018.03.14, 14:35

A HSBC Holdings svájci bankjának vagyonkezelője aláhamísította ügyfelei aláírását, és ezzel 3 millió svájci frankot sikkasztott, amit a genfi reptér szomszédságában található Casino du Lac-Leamy kaszinóban felhalmozott adósságának törlesztésére fordított.

A HSBC 300 millió eurós büntetést kapott

Gazdaság2017.11.15, 10:21

A HSBC beleegyezett, hogy 300 millió eurós bírságot fizet, amiért segítettek az ügyfeleknek elkerülni az adót. Európa legnagyobb bankja már házon belül is vizsgálódik az ügyben, beszámolók szerint a gyenge cégen belüli felügyelet miatt történhetett meg mindez.

Hatalmasat ugrott Európa legnagyobb bankja

Archívum2017.10.30, 11:15

Mintegy 448 százalékkal emelkedett éves alapon az HSBC adózás előtti nyeresége az idei harmadik negyedévben. Noha jóval szerényebben, de a bevétel is erősödni tudott. A látványos ugrás elsősorban az ázsiai részlegnek köszönhető.

Ázsiában van a világ legélhetőbb országa

[origo] utazás2016.10.06, 08:50

A negyedik helyre Csehországot szavazták be a külföldön munkát vállalók.

Közeleg az igazság pillanata

Gazdaság2016.04.07, 14:25

Tovább romolhatnak a hírek a bankszektorral kapcsolatban, ahogy az Európai Unió pénzintézetei a következő hetekben elkezdik közzétenni negyedéves eredményeiket amerikai társaikat követően. A rossz számok pedig a bankpapírokra is erősen rányomhatják a bélyegüket.

Droggyilkosságok miatt vádolják az óriásbankot Amerikában

Gazdaság2016.02.10, 10:08

Az Egyesült Államokban pert indítottak a világ harmadik legnagyobb bankja, a HSBC ellen. A vád szerint a bank nem tett semmit az ellen, hogy a mexikói drogkartellek rajta keresztül mosták tisztára a pénzüket, ezzel tudatosan elősegítette működésüket, és felelősséggel tartozik a kartellek által elkövetett bűncselekményekért.

Kiszivárgott, hogyan spórol Európa legnagyobb bankja

Gazdaság2016.02.01, 11:12

A HSBC bank alkalmazottai 2016-ban nem kapnak fizetésemelést, és a bank nem vesz fel új embereket. A megszorítás minden leányára vonatkozik, e-mailben tájékoztatták róla a dolgozókat.

Óriási leépítés a nagybanknál

Gazdaság2015.06.09, 15:16

22-25 ezer fős létszámleépítésbe kezd az HSBC bank, ráadásul kilép a török és a brazil piacról, ennek eredményeként mintegy ötvenezer munkavállalóját bocsáthatja el. Emellett eszközeladásokba kezd, illetve különválasztja befektetési banki üzletágát.  

A lehetséges uniós kilépés miatt menne el az ország legnagyobb bankja

Gazdaság2015.04.24, 12:19

Az Egyesült Királyság legnagyobb bankja, a HSBC a székhelyének áthelyezésén gondolkozik. A költözés okai között szerepel, hogy szerintük egyre valószínűbb a szigetország kilépése az Európai Unióból.

Nagy bajban az angol bankóriás

Archívum2015.02.23, 17:28

Messze a várakozások alatt teljesített az angol HSBC a mai napon publikált negyedéves pénzügyi jelentése szerint. A pénzintézet vezérigazgatójának, Stuart Gullivernek azonban nem csak az ennek következtében megnyirbált juttatásai, hanem az egyre komolyabb adóelkerülési botrány miatt is fájhat a feje. A jelek szerint ugyanis ebben személyesen is érintett lehet.

Lecsaptak a nyomozók a svájci bankra

Gazdaság2015.02.18, 15:42

Ügyészek lepték el a HSBC Bank genfi központját Svájcban miután több újságcikk is arról számolt be, hogy a bank alkalmazottai adóelkerülésben is segítették az ügyfeleket. A svájciak az után léptek, hogy Belgiumban és Franciaországban ellenőrzések kezdődtek a banknál.

Simicska már bukja a közbeszerzéseket

Gazdaság2015.02.15, 10:13

Simicska Lajos Közgépe két közbeszerzést is elvesztett. Két, már számos kormányzati projekten átesett cég csinálta a netkonzultáció honlapját. A magyar Erste részben állami kézbe kerül, a Raiffeisen fiókokat zár be, csökkenni fog a bankadó. A Jófogás tulaja megveszi az OLX-et, a két magyar Viasat tulajdonost vált. Oroszországban nagy a hiány, fogy a tartalék, az állatok koplalnak az állatkertekben. Ez volt a héten a gazdaságban.

Magyar pénzeket is védett a svájci banktitok

Gazdaság2015.02.13, 09:24

A világ 200 országából 100 ezer ügyfélnek nyújtott etikailag és törvényileg is megkérdőjelezhető segítséget a HSBC Bank svájci magánbanki részlege. Eddig 162 magyar ügyfélről tudni, nekik összesen 122,5 millió dollár volt a számlájukon. A legtöbb ügyfél kiléte titok maradhat, mert a számlához csak egy azonosítószám tartozik.

A HSBC elismerte a szabálytalanságokat

Gazdaság2015.02.09, 15:39

A nagy-britanniai HSBC nagybank elismerte, hogy rendellenességek voltak a svájci leánybankjánál, miután több sajtóorgánumban is adócsalás támogatásával gyanúsították meg a bankot.

Fellibben a fátyol a svájci bankok mocskos titkairól

Gazdaság2015.02.09, 08:34

A világ 200 országának 100 ezer polgára számára nyújtott etikailag és törvényileg is megkérdőjelezhető segítséget a HSBC Bank svájci magánbanki részlege. Az erről szóló dokumentumtömeget nemzetközi újságírócsapat nyálazta át. Adóelkerülő üzletemberek, diktátorok és hozzátartozóik, véres gyémántokon tollasodó kereskedők, vagy épp bűnözők ügyesen forgatott millióit találták meg több mint ezer mostani lottóötös értékében.

Svájcba a legjobb kiköltözni

[origo] utazás2014.10.27, 07:02

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok viszont nagyon leszerepeltek a kint élők körében.

Csalódást okozott az óriásbank

Gazdaság2014.08.04, 13:50

A várttól elmaradó eredményekről számolt be első féléves gyorsjelentésében az HSBC. A jövő évi kilátások azonban kedvezőek, így emelkedni tud a részvények árfolyama. 

4800 forintot ér az OTP az HSBC szerint

Archívum2014.06.17, 08:08

4600 forintról 4800 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárát az HSBC. Továbbra is semleges ajánlást fogalmaznak meg a részvénnyel kapcsolatban.

Egyre kevésbé szereti a Magyar Telekomot az HSBC

Gazdaság2014.05.21, 07:56

286 forintról 270 forintra csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó célárát az HSBC, és még mindig alulsúlyozásra javasolják a telekompapírt.

Hatalmas profitzuhanás az óriásbanknál

Archívum2014.05.07, 16:09

Egy év alatt ötödével zuhant vissza Nagy-Britannia egyik legnagyobb bankjának, az HSBC-nek a profitja az első negyedévben. Ez nem okozott meglepetést, mivel megfelelt az elemzői várakozásoknak, ennek ellenére a részvények 1 százalékot estek. 

Lassul a kínai növekedés

Gazdaság2014.04.23, 10:32

Nem sikerültek túl biztatóra a kínai feldolgozóipar áprilisi teljesítményére vonatkozó makroadat. Az HSBC által készített index már negyedik egymást követő hónapban jelzi a feldolgozóipari aktivitás lassulását. 

A HSBC szerint 286 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.11, 09:03

A HSBC elemzője kitart azon véleménye mellett, hogy 286 forintot ér a Magyar Telekom részvénye, ami 11 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi 321 forintos záróárfolyam.

Zuhanásban Nagy-Britannia legnagyobb bankja

Gazdaság2014.02.24, 10:00

Elvétette az elemzői várakozásokat profitsoron az HSBC, Nagy-Britannia legnagyobb bankja, ami miatt nagyobb zuhanásba kezdett részvényeinek árfolyama a londoni tőzsdén.

Újabb rossz hír Kínából

Gazdaság2014.01.30, 10:30

Fél év után először mutatott zsugorodást a kínai feldolgozóipar, ami igencsak rosszkor jött, és az elmúlt napokban felerősödött feltörekvő piaci félelmeknek további lökést adhat. Nem is tudnak felállni a tőzsdék a padlóról.

Egyre jobban szereti a Molt az HSBC

Gazdaság2013.12.13, 08:17

16 500 forintról 17 500 forintra emelte a Molra vonatkozó célárát az HSBC és felülsúlyozásra javasolja az elemző az olajpapír.

Megválna brit egységétől az HSBC

Gazdaság2013.12.09, 13:30

Leválasztaná brit kereskedelmi banki üzletágát az HSBC, mely egy tőzsdei kibocsátás során értékesítené részvénypakkját - írja a Financial Times.

Továbbra sem kedveli a Telekomot az HSBC

Gazdaság2013.11.19, 09:03

Megerősítette korábbi ajánlását a Magyar Telekomra vonatkozóan az HSBC. A társaság továbbra is alulsúlyozásra javasolja a papírokat 280 forintos célár mellett. Ez jóformán megegyezik a tegnapi záróárral.

Remek év állhat az ázsiai tőzsdék előtt

Gazdaság2013.11.18, 10:04

Remek év lehet 2014 az ázsiai tőzsdék számára, ezért érdemes lehet az ottani részvényekből is "szemezgetni" az HSBC szerint.

Nagy kedvenc az Erste

Archívum2013.10.29, 13:15

Több nyugat-európai pénzintézet mellett az Erste Bank részvényét is beválogatta kedvenc európai bankpapírjai közé a Goldman Sachs. Az elemzőház véleménye szerint ráadásul több mint 20 százalékos növekedéssel kecsegtet az Erste.

Csalódást okozott a kínai ipar

Gazdaság2013.09.30, 08:56

Szeptember végén elég volt pár nap arra, hogy az előzetesen közölt 51,2 ponthoz képest 50,2 pontra módosuljon a HSBC által közölt kínai beszerzési menedzserindex (PMI) végleges értéke. Szakértők egyrészt értetlenül állnak az eset előtt, másrészt viszont a csalódást keltő adat újra okot adott arra, hogy hangosabbak legyenek a kínai gazdaság alakulásával kapcsolatos pesszimista vélemények.  

Kitűnő formában a kínai gazdaság

Gazdaság2013.09.23, 08:36

Újabb pozitív makroadat látott napvilágot Kínából, ugyanis az HSBC által közölt feldolgozóipari menedzserindex értéke tovább emelkedett, amivel már hat hónapja nem látott magasságokba ért. Ez pedig azt támaszthatja alá, hogy a kínai gazdaság újra begyorsulhat. A nagyobb elemzőházak meg is emelték a harmadik negyedéves GDP-növekedésre vonatkozó számaikat, a sanghaji tőzsde pedig élre ugrott a vezető ázsiai börzék között a hétfői kereskedésben.

Újabb pozitívum Kínából, megint pörög a gazdaság

Archívum2013.08.22, 09:11

A HSBC által közölt előzetes feldolgozóipari menedzserindex (PMI) a növekvő tartományba billent át és négy hónapja nem látott szintre emelkedett. Egyre több pozitív hír érkezik a távol keleti országból, júliusban a hivatalos PMI értéke került a vízválasztó 50 pontos érték fölé és az elektromos áram fogyasztás növekedése is a gazdasági aktivitás emelkedéséről árulkodik.  

Szebbnek látja a Magyar Telekomot a nagybank

Gazdaság2013.08.13, 09:15

Változtatott Magyar Telekommal kapcsolatos korábbi igen pesszimista hozzáállásán az HSBC. Sokáig alulsúlyozásra ajánlották ügyfeleiknek a részvényt, mostantól azonban semleges véleményre javították álláspontjukat a célárfolyam megemelésével párhuzamosan. Ezzel szemben a lengyel szektortárs TPSA részvényeit leminősítették a korábbi semlegesről alulsúlyozásra.

Kibillentek a brit bankok

Gazdaság2013.08.05, 13:44

Két bank is 4 százalék feletti elmozdulást mutat a brit parketten, az elmozdulások iránya azonban egymással ellentétes. Az HSBC csalódást keltett negyedéves gyorsjelentésével, így a részvény árfolyama esik, a Lloyds-nál viszont hamarosan ismét tekintélyes osztalék kifizetésébe kezdhetnek, ami felkeltette a befektetők fantáziáját.

Van még kakaó a Richterben

Gazdaság2013.07.08, 08:21

Még mindig venni érdemes a Richter részvényeit az HSBC szerint, az elemzők azonban már nem a 48 700, hanem a 43 200 forintos magasságokat jelölik meg elérhető célként. A részvény 35 350 forinton zárta a múlt hetet, ahonnan 22 százalékos emelkedést jelentene még a csökkentett célárfolyam elérése is.

200 ezer bankárt tettek lapátra

Archívum2013.05.28, 10:36

Közel 190 ezer emberrel kevesebb dolgozhat 2013 végén a négy legnagyobb brit banknál, mint a rekordévnek számító 2008-ban, mivel a pénzintézetek a csökkenő bevételek miatt kénytelenek költségeiket csökkenteni azért, hogy nyereségesek maradjanak. Ugyanakkor még nem értünk a végére az elbocsátásoknak, hiszen a bankok többsége már be is jelentette, hogy további munkaheyeket szüntet majd meg az előttünk álló időszakban is.

Megérkezett a legpesszimistább előrejelzés a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.05.17, 09:10

Idén már harmadik alkalommal csökkentette a Magyar Telekomra számított célárfolyamát a HSBC elemzője, aki továbbra is alulsúlyozásra ajánlja a telekompapírt. A szakértő friss elemzésében 320 forintos célárat állapított meg, amivel a legpesszimistább előrejelzéssel rendelkezik.

Ezer londoni bankárt rúghatnak ki

Archívum2013.04.24, 07:14

Összesen 1100 londoni bankár veszítheti el állását az HSBC keddi bejelentése nyomán. A brit bank tovább folytatja 3 éves költségcsökkentési programját, amely magában foglal több tízezer munkahely megszűntetését is. A jelenlegi leépítés a vagyonkezelési üzletágat érinti, ahonnan több mint 3 ezer embert küldenek el, de nagyjából 2 ezer új pozíciót is létrehoznak egyéb területeken, így összességében körülbelül ezer emberrel kevesebben dolgozhatnak majd a banknál.

Előző
  • 1
  • 2
Következő