Horváth Teri

címke rss
Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élnii ...

Múltbeli tébolyok, az Aczél György-világ besúgási üzemmenete és a jelenkor felbujtói

Kultúra2021.03.15, 18:59

Ablonczy László József Attila-díjas újságíró, publicista, színházigazgató, aki 1991 és 1999 között állt a Nemzeti Színház élén, az Országút című internetes orgánum közölt tőle többrészes cikksorozatot, Déryné hol van? címmel. Írásaiban részben a Színház- és Filmművészeti Egyetem struktúraváltása kapcsán kialakult helyzetre reflektál, valamint feltárja azokat az 1945 utáni eseményeket is, amelyek olykor máig hatóan meghatározták az intézmény működését. Az Origo újságírója, Sztankay Ádám a cikksorozat kapcsán felvetődött kérdéseit - a járványhelyzetre való tekintettel – írásban küldte el a szerzőnek. Ablonczy László ugyancsak írásban ...

Szomorú: Elfelejtve, magányosan halt meg az egykor népszerű magyar színésznő

Life.hu2021.08.18, 13:52

Horváth Teri színésznő ezen a napon született 1929-ben, ma lenne 92 éves.

A magyar színésznő, akiről sikerei csúcsán a kommunista hatalom azt terjesztette, hogy orgiákra jár, és akit örökre tönkretettek

Kultúra2021.09.19, 19:22

Az 1928-ban született gyönyörű színésznő, Bara Margit az ötvenes-hatvanas években ünnepelt sztár volt. Színházakban és mozifilmekben is főszerepek sorát játszotta el. A fiatalon megözvegyült művész – első férje öngyilkos lett – 1964-ben új társát is megtalálta, Gyarmati Dezső, a többszörös olimpiai bajnok vízilabdázó személyében. Ám még abban az évben rágalomhadjárat indult ellene egy koncepciós ügy kapcsán. A hatóságok sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdtek nyomozni Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat befolyásos vezetője ellen. Ezzel párhuzamosan kezdtek terjedni a pletykák, amelyek szerint az Onódy irányíttása ...

Segédkondás kisgyerekként, később a kommunista rendezőhallgatók négykézláb vonatoztatják, majd az egyik legnagyobb magyar színész lesz

Kultúra2022.01.02, 18:39

„Azért jöttem én színésznek, mert érzelmileg olyan feltöltött lettem" – írja Életünk, életem! című önéletrajzi könyvében Szirtes Ádám. A feltöltöttséghez gyerekkorától ifjú felnőttkoráig a szegény sors embert, emberséget próbára tévő történései adták a legtöbb impulzust. A Kossuth-díjas színművész ezzel kapcsolatban azt mondta: „Nekem olyan gyerekkorom volt, mint Móricz árvácskájának." Még nem volt tízéves, amikor dolgozni kezdett, de világra való fogékonyságát inkább finomították, mintsem erőtlenítették a sajátos körülmények között megélt élményei. Húszévesen, újságot lapozgatva bukkant rá a hirdetésre, amely munkás-parasztszármazáású ...

Kirakták az öltözőjéből a nemzet színésznőjét

Kultúra2023.05.01, 16:31

A második világháború előtt kezdte a pályáját, operettszubrettnek készült, de hamarosan prózai szerepek sorában is bizonyíthatta kivételes színészi tehetségét. Komlós Juci a második világháború után Várkonyi Zoltán Művész Színházának lett egyik meghatározó művésze, majd a színházak államosítását követően nem várt fordulatokat vett a pályafutása. Ugyanakkor az akkoriban Néphadsereg Színháza néven üzemelő Vígszínházban is jelentős alakítások fűződtek a nevéhez, ahogy később a József Attila Színházban szintén, ahol olyan, 1956 után oda a forradalmi bátorságuk miatt „száműzött" művészekkel játszott együtt, mint Darvas Iván vagy Sinkovitts ...

Előző
  • 1
Következő