Horváth Lili

címke rss

Szép ez a lány, de marha unalmas

Film2015.07.08, 01:19

Nagyon vártuk már Horváth Lili első nagyjátékfilmjét, a Szerdai gyereket, ami hétfőn debütált a Karlovy Vary-i filmfesztivál East of the West nevű szekciójában. Remek kisfilmjeiért korábban fenntartások nélkül lelkesedtünk és hasonló csodában bíztunk most is. A Szerdai gyerek azonban még akkor is csalódás, ha nem a kisfilmekhez hasonlítjuk.

Túlzásba viszi a duzzogást a kiscsaj

Film2015.06.23, 11:00

A július 3-án kezdődő Karlovy Vary filmfesztivál East of the West elnevezésű versenyprogramjába, két magyar nagyjátékfilmet hívtak meg, a felnővés témájával foglalkozó Szerdai gyerek-et és a méhek kipusztulásával induló, anarchista terrorba torkolló Zero című alkotást. Az előbbihez készült plakátot az Origo Filmklubon nézheti meg először, illetve két részletet is megtekinthet a filmből.

300 milliót kapott az Argo 2

Film2013.06.10, 15:25

Gyártási támogatást kapott Horváth Lili A szerdai gyerek című első nagyjátékfilmje is, ennek 181,29 millió forintot ítéltek meg. A film főszereplője egy tizenkilenc éves lány, aki frissen kikerülve az állami gondozásból egy mikrohitel program segítségével mosodát nyit, és mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a kinti világba, és megszerezze az intézetben maradt kisgyermeke felügyeleti jogát. Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Tőlük néznénk egy nagyot

Film2016.09.13, 14:21

Tele van az ország félelmetesen tehetséges fiatal filmesekkel, akiknek alig várjuk az első vagy a következő nagyjátékfilmjét. Elképzeltük, hogy mit néznénk tőlük legszívesebben, aztán meg is kérdeztük őket, hogy min dolgoznak épp. Csak kapkodtuk a fejünket, amikor kiderült, hogy időkavarós sci-fit, Európai Uniót kifigurázó vígjátékot, kiszáradt Dunánál játszódó cyberpunk-sztorit és őrült filmrendezős kamarathrillert is terveznek, sőt animáción megelevenedő századfordulós kivándorlókról, hamisított vonatjeggyel Nyugatra utazó fiatalokról és a szerelmes Szabadság-szoborról is láthatunk majd filmet tőlük.

Film is készül a Trabantról

Film2011.01.20, 14:38

Horváth Lili - aki 2009-es Napszúrás című rövidfilmjének is egy Trabant-számtól kölcsönözte a címét - tavaly nyáron kezdett anyagot gyűjteni a Trabant együttesről szóló dokumentumfilmjéhez. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy január 20-án egy koncert erejéig összeáll a 80-as évek elején néhány évig létező, de máig legendás együttes. Bár az MMKA összeomlása miatt már nem kapott állami támogatást a Ragaszthatatlan szív munkacímű filmre, most muszáj volt elkezdeni forgatni, és a stáb szinte nulla pénzből, kölcsönkamerákkal rögzíti a koncertet és a megelőző próbákat. Méhes Marietta, Lukin Gábor és Vető János | Fotó: Vető Jánnos ...

A Nők férfiak nélkül nyerte a CineFest fődíját

Film2010.09.20, 09:27

Tóth Orsi a Nők férfiak nélkül című filmben A CineFest Nemzetközi Filmfesztivál fődíját (a miskolci születésű Oscar-díjas rendezőről elnevezett Pressburger Imre-díjat) az iráni Shirin Neshat kapta Nők férfiak nélkül című alkotásáért szombat este. A zsűri nagydíját a dán Mia Hansen-Love Gyermekeim apja című filmje nyerte, a legjobb kisjátékfilm Horváth Lili Napszúrás (kritikánk) című filmje lett, Briar March Volt egyszer egy sziget című alkotása pedig a legjobb dokumentumfilm. Az animációs blokk fődíját (amelyet az idei évtől Dargay Attila-díjnak neveznek) Molnár Tünde Simon vagyok (előzetes) című filmje kapta. A nemzetközi krittikusi ...

Kovács Lajost felhúzta a maffia

Film2009.12.17, 14:58

Mindennapi hazugságaink, nyomi családi nyaralás, a kisember és az olajmaffia, határokon átívelő szerelem, az író találkozása a gumikrokodillal - többek közt ezek a témák jelennek meg a Hajónapló hátralevő epizódjaiban. A fiatal rendezők rövidfilmjeiből álló szuper sorozat január végéig folytatódik az M1-en, érdemes nézni.

Mészáros Márta: Ezeket a dolgokat nem lehet eltitkolni

Film2009.10.14, 20:55

Csütörtökön kerül a mozikba Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmje, amely a szociáldemokrata politikusnő, Kéthly Anna életéről szól. A mosolygós filmlegenda mesélt nekünk Eszenyi Enikő és Fekete Ernő nagyszerűségéről, elmondta a véleményét a besúgókról és a Polanski-ügyről, de azt is elárulta, hogy miért érdemes nézni a tévét. Mészáros Márta szerint utoljára 15 éve készült jó film itthon, és nem érti, hogy a magyar rendezők miért nem foglalkoznak társadalmi kérdésekkel.

Vászonra vele: Szabó Simon

Film2009.12.01, 12:15

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Szabó Simon volt a Moszkva térben a nagypofájú Rojál, aki nem tudta, hogy "ki a csöcs az a Nagy Imre", a Zuhanórepülésben mackónadrágban lúzerkedett, a Papírrepülőkben gyönyörűen ette a grillcsirkét, a pesti éjszakában pedig DJ Sim néven borítja a lakossági dárét. Szórakozott professzort vagy negyvenéves szüzet nem játszatnánk vele, de ha hiteles suttyó kell a filmbe, csak őt szabad hívni. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Horváth Lili: Nem elég egy izgalmas arc

Archívum2009.02.01, 01:54

Tizenéves anya és intézetis nevelőnője érdekes kapcsolata rajzolódik meg a Napszúrás című diplomafilmben, mely feszes 35 percével kisjátékfilm kategóriában versenyez a szemlén. A vetítés után gyors beszélgetésben faggattuk a végzős rendezőnőt, Horváth Lilit.

Horváth Lili: Világos dolgokat kell letenni

Film2015.06.02, 15:55

A Filmszemle rövidfilmes felhozatala idén különösen erős volt, nekünk azonban mind közül Horváth Lili Uszodai tolvaj című munkája tetszett a legjobban. Pár héttel később megnéztük a 26 éves rendezőnő Vakáció című korábbi filmjét, és az is iszonyatosan jó volt. Miután rövid idő alatt hatalmas rajongójává váltunk Horváth Lili filmművészetének, talán nem csoda, hogy leültük vele beszélgetni is.

Csak semmi pánik!

Film2008.03.04, 17:04

Till Attila szellemes vígjátékában mindenki pánikba esik, pedig lehet, hogy az élet nem is olyan borzasztó. Ha szeretnéd ingyen megnézni a filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premier előtti vetítésére. A Pánik előtt Horváth Lili Uszodai tolvaj című kisfilmjét vetítjük.

Horváth Lili otthon és a színpadon is anya

Babalapozó2006.10.30, 21:12

Horváth Lili nemcsak külsőre hasonlít édesanyjára, Tordai Terire. És nem csak színésznőként, hanem anyaként is a nyomdokain halad, az egyetlen különbség, hogy több gyereket szeretne.

Árulók!

Film2004.08.27, 11:28

George W. Bush hatalomra jutása óta az Egyesült Államok szabályosan megbolondult. Megbolondult a hatalom, megbolondult az ellenzéke, megbolondultak az egyetemi tanárok, és megbolondultak a lakókocsikban élő "fehér mocskok", akik lányaikat Irakba küldik meztelen arab férfiakat pórázon cibálni. Mark Ames, a moszkvai eXile magazin főszerkesztője szerint gyakorlatilag az egyetlen ember, aki megőrizte Amerikában a józanságát, éppen Michael Moore, a hatalmas viharokat kavaró Fahrenheit 9/11 film rendezője.

Ludivine Sagnier: Gyakran van részem csodákban

Film2003.12.19, 15:08

Ahogy végigterül a medence mellett bikiniben, az nehezen feledhető. Csodálatos testével és sűrűn mutogatott kebleivel azonban csak a vásznon tűnik érettebbnek. Az interjú közben mintha egy kislány üldögélne a fotelben. Kedves, elragadó jelenség, akinek a kamera kölcsönzi a szexuális vibrálás nagy részét. Pedig nem ma kezdte az ipart: 15 évesen már szinkronizál, 19 évesen fedezi fel Francois Ozon. Ma ő a francia mozi nagy reménysége: ha egyszer felnő, átveheti a stafétabotot Deneuve-től, Ardant-tól, Huppert-től.

Előző
  • 1
Következő