Horváth László

címke rss

Gyurcsány százmilliókat vesz ki a cégeiből, de közben a szegénységről értekezik

Archívum2020.02.17, 16:26

Gyöngyöspata, a romák felzárkóztatása, a magyar gazdasági növekedés és az uniós költségvetés is téma volt napirend előtt az Országgyűlés hétfői ülésén.

Horváth László: A visszaeső diákokat ki kell emelni a közösségből

Archívum2020.02.05, 12:15

Türelmetlenül várják a gyöngyöspatai romák a nekik beígért pénzt, más megoldás nem érdekli őket –mondta Horváth László a Hír TV-ben. Gyöngyöspata országgyűlési képviselője elmondta, hogy a most hozott ítélettel a bíróságok beárazták a szegregációt, és már csak az a kérdés, hogy az alapítvány még hány embernek hozza meg a kedvét a hasonló perek indításához. Horváth László arról is beszélt, hogy zéró toleranciát kell hirdetni az iskolai erőszak ellen, és ehhez minden segítséget meg kell adni.

Gyöngyöspata: Azok is kaptak kártérítést, akik több száz órát hiányoztak

Archívum2020.01.28, 16:45

Több olyan gyöngyöspatai tanuló kapott kártérítést, akik több száz órát hiányoztak - derült ki Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének legfrissebb bejegyzéséből. Igazságos-e, hogy most azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket? - tette fel a kérdést a politikus. 

Fidesz: A Soros-féle alapítvány célja a rasszista kártya kijátszása

Archívum2020.01.25, 11:29

A gyöngyösi körzet fideszes országgyűlési képviselője szerint a gyöngyöspatai romákat képviselő alapítvány politikai célja a rasszista kártya kijátszása, annak bizonyítása, hogy Magyarországon rasszizmus, cigányüldözés és diktatúra van.

Gyöngyöspata: A pert szervező alapítvány eszközként használja a cigány családokat

Archívum2020.01.21, 14:05

A gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben közvetlenül az érintett családokkal kell egyeztetni a kártérítésről, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány eljátszotta hitelét - jelentette ki Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kedden a Heves megyei településen tartott sajtótájékoztatóján.

Horváth László: A gyöngyöspatai kártérítés január közepén végrehajtható

Archívum2020.01.07, 21:57

Egyértelmű helyzetet teremtett a Kúria végzése a gyöngyöspatai perben, amikor elutasította a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését, így január 17-étől végrehajtható a százmillió forintos kártérítés - írta közösségi oldalán Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kedden.

A gyöngyöspatai iskolaügy a Soros-hálózat pénzszerző akciója

Archívum2020.01.04, 16:12

A Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte szombati sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyét, amelyben - a Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntése értelmében - a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak.

Erre a csatamezőre figyel Orbán is

Archívum2014.03.24, 10:35

Az egyik legkiélezettebb versenyre számítanak a gyöngyösi választókerületben, ahol Vona Gábor a Fidesz és a Kormányváltás tapasztalt jelöltjeivel néz szembe. A kampány azonban így sem túl pörgős, de Vona unortodox hirdetése, egy plágiumgyanú és Orbán Viktor kiemelt figyelme színesebbé tette a küzdelmet.

Nagy játékos a kasszakáosz titokzatos főszereplője

Archívum2014.02.05, 11:24

Van egy név, amely újra és újra előbukkan a kasszakáosz egyes állomásainál. Várkonyi Gábor a szakmai szövetség munkacsoportja élén tárgyalt a NAV-val a kasszacserékről, később jól időzített akcióval próbálta meg elhappolni a most bajba került forgalmazó megrendeléseit, majd egy magyar gyártó kapacitásait szívta el a konkurens elől. Ráadásul nem ez volt az első összetűzése az eddig piacvezető, most egyre inkább partvonalra kényszerített vállalkozással, az Alt Cashsel.

Horváth László fideszes képviselő pálfordulása

Archívum2013.09.22, 15:31

Szeptember 6-án Horváth László a honlapján még egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a fogyatékkal élők bélapátfalvai intézményéből ne költözzön Szilvásváradra a lakók egy része. Miután azonban ez kiderült, olyan videót tett fel a youtube-ra, ahol az ügy élharcosaként jelenik meg.

Összesen 1814 lova van az államnak

Archívum2012.12.04, 19:31

Egyik kórháznak sincs lova, de van néhány olyan iskola, amely rendelkezik néhány lóval.

Jövőre lóra ültetik az iskolásokat

Archívum2012.11.30, 16:50

Lovasreneszánsz jön: kétszáz iskolában már szeptembertől oktathatják a lovaglást a harmadikosoknak. Készülnek a lovastúra-útvonalak is.

Lóval ütné ki a nintendót a gyerekek kezéből a kormány

Archívum2012.03.14, 12:06

Iskolaidőben lovagló gyerekekkel, egyenruhában, lovon járőröző polgárőrökkel, külföldi turistákkal és masszív propagandával csinálna újra lovas nemzetet a magyarból a kormány. A nemzeti lovas program szerint pár év múlva átlagemberek ezrei népesítik majd be a lovit, és milliókat tesznek a maiaknál sokkal jobb versenylovakra, a bevételből, no meg uniós forrásokból pedig jut majd arra is, hogy az állam nagy méneseket tartson fenn. A tervek még a kormány szerint is elbukhatnak azon, hogy az embereknek se pénze, se kedve nincs a lovagláshoz.

Ingyen lett a Nemzeti Lovas Stratégia felelőse Horváth László

Archívum2011.11.22, 20:19

2012. november 10-ig Horváth László miniszterelnöki megbízottként felel a Nemzeti Lovas Stratégia megalkotásért és koordinálásáért. A kormány többek között a lovas turizmust fejlesztené a stratégiával.

A cafetéria felülvizsgálatát kérik Matolcsytól a volánosok

Archívum2010.05.17, 16:29

A béren kívüli juttatások felülvizsgálatát kéri az új kormány leendő nemzetgazdasági miniszterétől, Matolcsy Györgytől a Volán-társaságoknál a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). A volánosok a bérmegállapodást is újra megnéznék.

201. Horváth László - Macroom, Írország

Archívum2008.02.18, 08:29

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Horváth László jelentkezik az írországi Macroomból.

Milyen nyomtatót vegyek otthonra?

Archívum2008.01.09, 17:10

A gyakorta elhangzó kérdésre Horváth László nyílt levélben próbál válaszolni, vagy legalábbis fölvázolni a döntésnél figyelembe veendő szempontokat.

Sikeres balatoni mentőakció

Archívum2002.08.05, 12:54

Tizenhat embert mentettek ki a viharos Balatonból, vasárnap; a meteorológiai intézet előrejelzésének és a vízirendőrség eredményes munkájának  köszönhetően sem sérülés, sem anyagi kár nem történt - mondta Horváth László főhadnagy, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője.

A Gazdasági Versenyhivatal döntését vizsgálja a bíróság

Archívum2001.09.21, 14:32

A Fővárosi Bírósághoz fordult Horváth László fideszes parlamenti képviselő a Gazdasági Versenyhivatal határozata miatt a bélapátfalvai cementgyár ügyében.

Előző
  • 1
Következő