Horváth Ferenc

címke rss

Furcsa volt hallani a Pintérrel szembeni ellenszenvet

Sport2015.10.07, 15:12

Sajnos a magyar labdarúgás egyelőre nem jelent komolyabb vonzerőt a külföldi edzők számára, így Garancsi Istvánnak magyar szakemberben kellett gondolkodnia. A Videoton klubtulajdonosa elmondta, nem értette a szurkolókat, miért viseltetnek ellenszenvvel Pintér Attila iránt. Horváth Ferenc kinevezését nem érzi kompromisszumos megoldásnak, az új edzőtől azt várja, hogy a Vidi nemzetközi kupaindulást érő helyen végezzen.

Mégis magyar edzőt kapott a Videoton

Sport2015.10.06, 21:04

Horváth Ferenc lett a címvédő Videoton labdarúgócsapatának új edzője. A székesfehérvári klub honlapjának kedd esti tájékoztatása szerint a Videoton korábbi játékosának a mostani szezon végéig szól a szerződése. A 42 éves tréner legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklós, azt megelőzően pedig a Győri ETO FC csapatát irányította.

Edzőt keres a Dunaújváros edzője

Sport2015.03.19, 08:02

Sportigazgatót és vezetőedzőt is keres a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának vezetése, erről éppen az a Dobos Barna számolt be, aki jelenleg mindkét posztot betölti az NB I újoncánál.

Eltiltották a Győr edzőjét

Sport2014.10.23, 17:55

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén egy bajnoki mérkőzésre eltiltotta Horváth Ferencet, a Győri ETO FC vezetőedzőjét.

Horváth Horváth miatt igazolt Paksra

Archívum2013.09.12, 12:34

A négyszeres válogatott védő, Horváth Gábor kétéves szerződést kötött a Paks labdarúgócsapatával, elmondása szerint azért, mert nagyon szeretett volna együtt dolgozni azzal a Horváth Ferenccel, akinek gyerekként még labdát szedett Fehérváron.

Horváth Ferenc lett a Paks edzője

Sport2013.06.24, 13:40

Horváth Ferenc Pakson folytatja pályafutását - jelentette be honlapján a kecskeméti klub.

A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető

Sport2013.05.20, 12:27

A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is motiválja a csapatát, de futóversenyt is néztek már az öltözőben. A játékosként hét országban is megfordult egykori gólkirály színes nyilatkozataival üde színfoltja a magyar focinak, nagy példaképe José Mourinho, mert szereti az általa képviselt arroganciát. Futsalos csapattársát, Szijjártó Péter államtitkárt szerinte össze sem lehet hasonlítani a két évvel ezelőtti Szijjártóval, már helyezkedni is megtanult.

Mégis tud hibázni Horváth Ferenc

Sport2012.11.02, 20:10

A Kecskemét hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr együttesével a labdarúgó NB I 13. fordulójában. A Kecskemét Horváth Ferenc irányításával először veszített pontokat, a szakemberrel ugyanis eddigi négy összecsapását megnyerte.

Klubrekordot döntött Horváth Ferenc a Kecskeméttel

Sport2012.10.26, 19:13

A Kecskemét 2-0-ra nyert a sereghajtó Siófok vendégeként a labdarúgó NB 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A házigazdáknak ez volt a kilencedik vereségük ebben az idényben, és továbbra is nyeretlenek, míg a vendégeknek Horváth Ferenc vezetőedző kinevezése óta sorozatban ez volt a negyedik sikerük, amivel klubrekordot állítottak be.

Győzelemmel debütált Horváth Ferenc az NB I-ben

Sport2012.09.29, 17:28

A pénteken kinevezett vezetőedző, Horvát Ferenc irányításával a Kecskemét hazai pályán 2-1-re nyert a Honvéd ellen a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában, ezzel öt vereség és két döntetlen mellé begyűjtötte második győzelmét.

Egykori válogatott csatár lett a Kecskemét új edzője

Sport2012.09.28, 14:34

Hároméves szerződést kötött a Kecskemét labdarúgócsapatával Horváth Ferenc, a 39 éves egykori válogatott csatár a másodosztályú Szigetszentmiklóstól érkezett az NB I-es együttes kispadjára.

Torghelle lehet az elmúlt évtized legeredményesebb csatára

Sport2008.10.13, 15:24

 Az utóbbi évtizedben mindössze két játékos akadt, aki legalább 10 találatot szerzett a magyar labdarúgó-válogatottban: Gera Zoltán, a Fulham szélsője, aki 16 gólnál tart, míg Horváth Ferenc 11-ig jutott.Erwin Koeman szövetségi kapitány számára is egy megbízható góllövő megtalálása az egyik fő probléma: kérdés megoldást jelent-e a fontos gólok szerzőjének tűnő Torghelle Sándor, aki az Albánia elleni 2-0-s siker alkalmával vezetést szerzett.

Mol-r�szv�nyt vett az egyik vezet�

Gazdaság2008.06.25, 16:32

Horv�th Ferenc, a Mol Nyrt. term�kel��ll�t�s �s kereskedelem div�zi� �gyvezet� igazgat�ja 2008. j�nius 24-�n 1 darab, a Magnolia Finance Ltd. �ltal kibocs�tott, 100 ezer eur� n�v�rt�k�, lej�rat n�lk�li, Mol r�szv�nyre �tv�lthat� �rt�kpap�rt v�s�rolt 104 sz�zal�kos �rfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektet�si szolg�ltat� k�zrem�k�d�s�vel a m�sodlagos piacon - �ll a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n.

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:37

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:26

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:22

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.07, 20:44

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:28

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:24

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:21

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:34

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:27

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:23

Hogyan működik a Föld?

Horváth Ferenc

Mindentudás egyeteme2008.04.08, 08:16

Hogyan működik a Föld?

Szerdától látogatható a középkori szegedi vártemplom ásatása

Mindentudás egyeteme2007.07.30, 14:07

Augusztus 1-jétől az érdeklődők szakavatott vezető segítségével közvetlen közelről figyelhetik meg a középkori szegedi vártemplom feltárási munkálatait - jelentette be Horváth Ferenc, az ásatás vezetője.

Cottbusban beállították Horváth Ferenc klubrekordját

Archívum2007.06.02, 07:46

Az Energie Cottbus elsősorban azzal került be a német labdarúgás históriájába, hogy 2001 áprilisában 11 légióssal állt ki a Bundesligában. Az élvonalban most kisebb meglepetésre bennmaradt gárdánál jelenleg sincs túl sok német futballista, kelet-európaiból viszont annál több van: a klub máris igazolt a következő idényre egy horvát, egy román és egy bolgár játékost.

Tartósan magasak lesznek az üzemanyagárak

Gazdaság2007.01.09, 11:58

Nem szívesen prognosztizálnak a Mol szakemberei előre üzemanyagárakat. A jelentős világpiaci árváltozások miatt azonban a magas árakkal hosszabb távon kell számolni. A termelő,- és finomítói kapacitások ugyanis nagyon szűkösek, míg a kereslet, ha lassabban is de fokozatosan nő - mondat Horváth Ferenc, a Mol kereskedelmi és termékelőállítási üzletág ügyvezető igazgatója.

Brazil csatár érkezhet Fehérvárra

Sport2006.01.19, 15:24

Horváth Ferenc és Dvéri Zsolt után a brazil Luis Fabio Gomesszel erősíthet a bajnokságban második FC Fehérvár labdarúgócsapata.

Horváth Ferenc visszatér Fehérvárra

Sport2006.01.13, 16:36

Horváth Ferenc korábbi válogatott labdarúgó két és fél évre elkötelezte magát az FC Fehérvárhoz.

Rutinos focistákkal erősít a Diósgyőr

Sport2005.06.30, 12:33

A Borsod Online információja szerint szerda délután két tapasztalt labdarúgóval, a Skóciából hazatérő Horváth Ferenccel és az Újpesttel közös megegyezéssel szerződést bontott Tamási Zoltánnal is megállapodott a diósgyőri futballklub.

A Livingston még kieshet a skót élvonalból

Sport2005.06.16, 13:12

A skót Premier League-ben szereplő Livingston futballcsapata - amely az utóbbi fél évben három magyart, Horváth Ferencet, Kriston Attilát, Vincze Gábort is alkalmazott - kivívta ugyan a bennmaradást, ám az utolsó helyen végzett Dundee FC egy jogtalan átigazolásra hivatkozva próbálja meg véghezvinni a "helycserét".

A Mol szerint is magas marad a kőolaj ára

Gazdaság2005.04.07, 14:11

A kőolaj és a benzin, valamint a gázolaj ára várhatóan továbbra is magas marad, mivel a növekvő keresletet sem a kitermelők, sem a finomítók nem tudják kielégíteni - mondta Horváth Ferenc. A Mol Rt. ügyvezető igazgatója szerint Kínában és Indiában két számjegyű a felhasználás növekedése, és ez okozza a kőolaj, illetve az olajtermékek árának emelkedését.

Horváth győzelemre vezette a Livingstont

Sport2005.03.03, 10:56

Megszakadt a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Livingston kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, a három magyar labdarúgót, Horváth Ferencet, Vincze Gábort és Kriston Attilát is soraiban tudó sereghajtó a Premier League 27. fordulójában 3-1-re nyert a Kilmarnock ellen.

Megbánta Kristonék játszatását a skót tréner

Sport2005.01.17, 17:04

A skót Premier League friss sereghajtója a Livingston, amelyben szombaton két magyar játékos is debütált. A glasgow-i sztárduót leszámítva Skócia jelenlegi legjobb csapata, a Hibernian látogatott el az egykoron edinburghi gárdához (a Hibs még most is az), és a vendégek 2-0-ra verték a Kristont és Horváthot is bevető Gough-gárdát.

Három magyar futballista egy skót csapatban

Sport2005.01.12, 15:08

Nagy-britanniai lapinformációk szerint a 12 csapatos Premier League-ben 10. helyen álló Livingstonban folytatja pályafutását három magyar futballista: a védő Vincze Gábor, a középpályás Kriston Attila és a csatár Horváth Ferenc.

Vincze Gábor is a Livingstonnal tárgyal

Sport2005.01.07, 19:04

Skóciában, a Livingston csapatánál vendégeskedik Vincze Gábor, a Győri ETO labdarúgója, aki Horváth Ferenc és Kriston Attila társaságában a skót bajnokság 10. helyén álló együttessel tárgyal. A jelek szerint mindhárom labdarúgónak nagy esélye van a skóciai szerződésre.

Horváth és Kriston egy lépésre Skóciától

Sport2005.01.02, 19:08

Már csak részletkérdésekben kell megegyeznie Horváth Ferencnek és Kriston Attilának a skót élvonalban szereplő Livingston vezetőivel, és ha ez sikerül, januárban már pályára is léphetnek új csapatukban. A Fehérvár FC labdarúgói egyelőre nyárig köteleznék el magukat a Livingston együtteshez. Mindeközben a székesfehérvári együttes labdarúgói bejelentették: a több hónapos tartozás miatt feljelentik a klubot a ligánál.

Penksa nélkül a Fradi Újpesten

Archívum2004.10.15, 15:02

A játékengedélyére váró újpesti Kovács Zoltán játéka bizonytalan a Fradi elleni vasárnapi derbin, Kőhalmi Andrást tovább figyeli a Leeds United, Balog Zoltán és Marek Penksa megsérült, Szűcs Lajos felépült, a zöld-fehér szurkolók pedig közel kétezren lesznek a Megyeri úton.

Horváth Ferenc a Videotonnál edz

Sport2004.10.06, 09:48

Kéthónapos szerződést köt a Videoton FC Fehérvár együttesével Horváth Ferenc, amennyiben az átigazolásból kizárt fejér megyei klub ismét vehet játékost. A válogatott csatár már új klubjával készül, decemberben pedig külföldre szerződhet.

Horváth Péter a Vasasban folytatja

Sport2004.09.30, 18:28

Két és fél hónapos huzavona után Horváth Péter végre megnyugodhatott. Az MLL igazolási és átigazolási bizottsága után ugyanis az MLSZ fellebbviteli bizottsága is a csatárnak adott igazat korábbi csapatával, a Kispesttel szemben, ami után Horváth hivatalosan is edzésbe állhatott Angyalföldön. Mindez azt is jelenti, hogy az egykor válogatott csatár Horváth Ferenc megszerzése is lekerült a napirendről a Fáy utcában.

Erősítene a Diósgyőr és a Vasas

Sport2004.09.27, 16:21

A Győr elleni bajnokin történt botrány árnyékában a Diósgyőr vezetői a csapat megerősítésén is gondolkodnak, mint ahogy az edzőváltás is felmerült a szombati vereség után, hétfőn azonban még erről nem esett szó, így egyelőre a Kiprich József, Vincze István duó vezeti a szakmai munkát. A Vasasnál Egervári Sándor személyében már új az edző, és nem kizárt, hogy Horváth Ferenc is Angyalföldön köt ki.

Horváth Ferenc mégsem kell a Fradinak

Sport2004.09.22, 14:01

Nem kért fizetést és aláíráspénzt, ráadásul az Üllői úton nagy örömmel vették, hogy visszatér a Fradiba Horváth Ferenc, ezért is érte váratlanul a 32-szeres válogatott támadót, hogy az elnökség úgy határozott, mégsem szerződtetik a csatárt. Az esetről Horváth Ferenc és Tepszics Ignác, az FTC sportigazgatója beszélt.

Horváth Ferenc visszatért a Fradiba

Archívum2004.09.19, 17:03

Egyelőre az őszi szezon végéig újra visszatért a Ferencvárosba a zöld-fehér szurkolók által is kedvelt Horváth Ferenc. Az elmúlt években a válogatottban igen eredményes csatár az [origo]-nak elmondta, visszatérésében nem az anyagiak döntöttek, egyértelműen érzelmi döntést hozott.

Horváth Ferenc: FTC vagy Ciprus?

Sport2004.06.01, 22:25

Spanyolországi és portugáliai légióskodása után újra itthon van Horváth Ferenc, aki szakmailag igen, anyagilag viszont kevésbé sikeres évet tudhat maga mögött. A 31 éves centert ugyanis bár a spanyol Almeira együttesében abszolút elismerték, fizetni nem tudták, így került az ugyancsak másodosztályú portugál Estorilhoz, ahol fel is jutott a gárda, ám itt is rengeteg pénzzel tartoznak a magyar futballistának, aki ezek után érthető, hogy továbbállt. Horváth Ferencet egykori egyesülete, a Ferencváros, továbbá a ciprusi Omonia Nicosia is szívesen szerződtetné, erről és az elmúlt egy évről kérdeztük.

Akár 270 forint is lehet a benzin ára

Gazdaság2004.05.25, 08:24

A hétfői nap némi enyhülést hozott az olajpiacon azt követően, hogy Szaúd-Arábia bejelentette: növeli termelését. Horváth Ferenc, a Mol Rt ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a benzin ára hamarosan eléri a 265-270 forintos árat is - írja a Világgazdaság.

Akár 15 forinttal is drágulhat a benzin

Gazdaság2004.05.10, 15:09

Kritikus időszakot él át a világ olajpiaca - mondta Horváth Ferenc, a Mol termék-előállítás és kereskedelem divíziójának ügyvezető igazgatója a társaság hétfői sajtótájékoztatóján. Horváth elmondása szerint a jelenlegi tendenciák folytatódása esetén a benzin 10-15, a gázolaj 10-20 forinttal drágulhat.

Olvasóink is gyászolják Fehér Miklóst

Sport2004.01.27, 19:55

Fehér Miklós halálhíre majd' mindenkit megrázott szerte a világon, a szurkolók egyre-másra nyitják az internetes topikokat a témában. A portugál fórumokat szinte elárasztják a hitetlenkedő, szeretetteljes beírások, ugyanúgy, ahogy a magyarokat. Az [origo] hozzászólásaiból válogattunk.

Horváth Ferenc élre lőtte az Estorilt

Sport2004.01.23, 17:21

Büszkén feszített a lelátón az Estoril elnöke, miután a tanácsára szerződtetett Horváth Ferenc két fellépésén mindkétszer győztes gólt szerzett, s ezzel a magyar csatár új csapatát a portugál másodosztály első helyére repítette. Amilyen csendben igazolt a spanyol Almeria együttesétől Estorilba Horváth, olyan zajos ünneplésben lett része a Lisszabontól húsz kilométerre fekvő tengerparti városkában.

Horváth Ferenc a futballparadicsomban

Sport2003.12.10, 18:10

A válogatott csatár a kegyetlen edzések ellenére csak ámul a spanyolok futballimádatán. Elmondása szerint a Bundesligában, Belgiumban és Izraelben sem vett részt olyan kemény edzéseken, mint Spanyolországban - a magyar tempóról nem is beszélve. A nyár óta a másodosztályú Almeria együttesében szereplő Horváth Ferenc azonban így is képtelen betelni a hispán futballkultúrával.

Dragóner újra Horváth Ferenc csapattársa lehet

Sport2003.12.02, 13:08

A spanyol másodosztály élcsoportjában található Almeria együttese érdeklődik Dragóner Attila, az FTC válogatott védője iránt. Érdekesség, hogy a spanyol csapatban játszik Horváth Ferenc, így amennyiben létrejön a klubcsere, Dragóner ismét együtt futballozhat hajdani ferencvárosi társával. A zöldektől télen Tököli Attila is külföldre távozhat, főként, ha megfelelő összeget ajánlanak a gólerős támadóért.

Horváth Ferenc a spanyol másodosztályban

Sport2003.08.28, 18:50

Hosszú idő után életjelt adott magáról Horváth Ferenc, aki a spanyol másodosztályban szereplő U. D. Almeria csapatához szerződött. A tavaly Újpesten szerepelt, időközben pedig a portugáliai Leirában is megfordult, egykori válogatott csatár egyéves szerződést írt alá az andalúziai klubhoz.

Ki megy ma? - Csehi Zoltán, Horváth Ferenc

Sport2003.07.16, 17:34

Csehi Zoltán, aki az előző két esztendőben Nagyváradon futballozott, most újra a Debrecenben próbál szerencsét. A játékos kedden hároméves szerződést kötött a DVSC-vel.

Horváth Ferenc biztosan távozik Újpestről

Sport2003.06.10, 18:46

Szinte biztosra vehető, hogy Horváth Ferenc távozik Újpestről. A csatárt, aki Kovács Zoltán után a második legtöbb gólt szerezte az idényben a Megyeri úton, elsősorban magas fizetése miatt szeretné eladni a lila-fehér klub.

Horváth Ferenc még bízik a magyar futballban

Vendégszoba2003.04.16, 19:27

Megjárta Magyarország legnagyobb csapatait, játszott a német, a belga és az izraeli bajnokságban, sok nagy válogatott csatát megért, mégsem elégedett teljesen életével Horváth Ferenc, az újpest labdarúgója, aki az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta, minden vágya, hogy ismét magára ölthesse a nemzeti mezt, s hogy olyan magyar együttesben szerepeljen, amely nemzetközileg is komoly eredményeket ér el.

A Fradi legyőzte a címvédő ZTE-t

Sport2002.10.07, 00:18

A Borsodi Liga tizedik fordulójában vasárnap Horváth Ferenc két góljának köszönhetően magabiztosan nyert 3-1-re az Újpest a bajnokság utolsó helyezettje, a Békéscsaba otthonában, a Ferencváros pedig 3-2-re diadalmaskodott a bajnoki címvédő Zalaegerszeg ellen.

Horváth Ferenc szerint még nincs csapat Újpesten

Sport2002.09.03, 20:26

Nehezen, egyes lila-fehér szurkoló szerint sehogyan sem akar összeállni az Újpest együttese, pedig a nyáron honi szinten meghatározó labdarúgók kerültek a klubhoz. Hétfőn a bajnok Zalaegerszeg győzte le a violákat, mégpedig játszi könnyedséggel, amit az legeredményesebb játékosa, a  négy találatnál járó Horváth Ferenc is elismert.

Év végéig csökken a benzin ára

Archívum2002.08.30, 14:33

A hazai benzinárakban kis változásokra, inkább csökkenésre lehet számítani az év végéig, míg a dízelárak várhatóan még emelkednek az év folyamán - mondta Horváth Ferenc, a Mol Rt. kereskedelmi igazgatója.

Horváth Ferencet barátian fogadták Újpesten

Sport2002.07.25, 20:59

Az izraeli Maccabi Tel-Avivtól nyáron hazatért Horváth Ferenc hosszú ideig morfondírozott azon, hogy melyik csapatban folytassa pályafutását. Idehaza az Újpest és a ZTE tárt karokkal várta a centert, aki a múlt héten végleg elkötelezte magát a Megyeri útra. Döntéséről és nyári tárgyalásairól beszélgettünk Horváth Ferenccel, aki tavaly a magyar válogatott legeredményesebb futballistája volt.

Horváth Ferenc Újpestre szerződött

Sport2002.07.19, 22:35

A Magyar Kupa-címvédő Újpest futballcsapatának pénteki évadnyitó sajtótájékoztatóján bemutatkozott az új edzői stáb, a csapatot a szlovák Molnár László irányítja majd. A lila-fehér gárda Horváth Ferencen kívül további válogatott játékosokat is leigazolt, valamint néhánnyal jelenleg is tárgyalásokat folytat.

Horváth Ferenc újabb kérői

Sport2002.07.03, 12:22

Nem kapkodja el, higgadtan meghallgatja az ajánlatokat, s csak ezt követően dönti el Horváth Ferenc, hogy melyik élvonalbeli csapat ajánlatát fogadja el. Az izraeli Maccabi Tel Aviv együttesétől nyáron hazatért válogatott középcsatár nem panaszkodhat, hiszen a fél NB I szívesen látná a soraiban.

Horváth Ferenc külföldön folytatná

Sport2002.06.26, 07:03

Tavaly Horváth Ferenc lőtte a legtöbb gólt a válogatottban, Gellei Imre szövetségi kapitányi kinevezése óta azonban a csatár nem kapott lehetőséget a nemzeti tizenegyben. Néhány hete aztán hazatért az izraeli Maccabi Tel Aviv együttesétől a támadó, akit máris több élvonalbeli csapat - Debrecen, Videoton, Dunaferr, Újpest - szeretne a soraiban tudni. A gólerős csatár elsősorban külföldön folytatná pályafutását.

Horváth Ferenc nem tér vissza Izraelbe

Sport2002.06.10, 17:41

Immár három hete Magyarországon tölti szabadságát Horváth Ferenc, a Ferencváros és a Videoton korábbi, az izraeli Maccabi Tel Aviv jelenlegi csatára. Pontosabban lehet, hogy már csak múlt időben beszélhetünk a center izraeli szerepléséről, hiszen mint röpke faggatózásunkra elárulta, nem akar visszatérni Tel-Avivba.

Nyárig 20 forinttal is drágulhat a benzin

Archívum2002.02.05, 12:10

Az idén stabil üzemanyagárakra számít a Mol Rt., bár nem zárja ki, hogy lesznek kisebb árváltozások, többek között a szezonális hatások miatt - mondta Horváth Ferenc, az olajtársaság igazgatója.

Horváth Ferenc: "Egy év alatt mindent elvesztettem"

Sport2002.02.21, 21:31

A futballistasors kiszámíthatatlanságát és könyörtelenségét jól példázza Horváth Ferenc esete. Az izraeli Maccabi Tel-Aviv centere tavaly szinte a hátán cipelte a válogatottat, ám a kapitányváltás után kikerült a keretből, a szemünk elől pedig eltűnt a gólerős csatár.

Magyar gól az UEFA-kupában

Sport2001.10.17, 13:04

Kissé alábecsültük a magyar futballistákat a keddi UEFA-kupa mérkőzések beharangozójában, hiszen akkor azt írtuk, hogy mindössze Király Gábornak van reális esélye arra, hogy pályára lépjen a második forduló első mérkőzésein. Ehhez képest a Herthában a kapus mellett Dárdai Pál is a kezdő csapatban kapott helyet, a Maccabi Tel-Avivban pedig Horváth Ferenc csereként volt eredményes.

Nyert a Hertha

Sport2001.10.16, 20:00

Az UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén, a Viking Stavanger otthonában győzött egy góllal a német csapat. A berlinieknél Király Gábor és Dárdai Pál is végig játszott. A Maccabi Tel Aviv egyetlen gólját az ex-ferencvárosi Horváth Ferenc lőtte.

Magyar résztvevők a heti kupaadag elején

Sport2001.10.16, 11:14

Noha az UEFA-kupa második fordulójából csak két meccset játszanak le kedden, ez a kettő a magyar futballszurkolók számára különleges jelentőséggel bír, hiszen a pályára lépő négy együttes közül háromnak is van magyar futballistája. A Maccabi Tel-Avivban Horváth Ferenc, a Roda JC Kerkradéban Torma Gábor, a Hertha BSC-ben pedig Király Gábor és Dárdai Pál léphetne pályára, de közülük csak Királyról mondható el, hogy biztosan lesz lehetősége a játékra.

Nehéz ellenfeleket kaptak a "magyar" csapatok

Sport2001.09.28, 13:39

Nyonban pénteken kisorsolták a labdarúgó UEFA Kupa második fordulójának párosítását. A magyar játékosok klubjai közül a Hertha BSC (Király Gábor és Dárdai Pál) a Viking Stavangerrel, a Maccabi Tel-Aviv (Horváth Ferenc) a Roda Kerkradéval, a Hapoel Tel-Aviv (Halmai Gábor) a Chelsea-vel, az Utrecht (Dombi Tibor) pedig az AC Parmával csatázik a továbbjutásért. A Debrecent búcsúztató Girondins Bordeaux a Standard Liege-zsel találkozik.

Magyar játékosok az UEFA Kupában

Sport2001.09.25, 12:36

Az UEFA Kupa keddi játéknapján akár öt magyar futballista is pályára léphet, hiszen három olyan gárda is ma játssza a visszavágóját, amelyben honfitársunk szerepel. Király Gábor és Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a belga VC Westerlót fogadja, Halmai Gábor és Pisont István együttese, a Hapoel Tel-Aviv a török Gaziantepspor ellen lép pályára, míg Horváth Ferenc gárdája, a Maccabi Tel-Aviv a Dinamo Zagreb ellen szerepel.

Magyarok fekete napja az UEFA-kupában

Sport2001.08.24, 13:14

Nem volt jó napjuk a magyar futballistáknak az UEFA-kupában, hiszen nem elég, hogy mind a Dunaferr, mind a Debreceni VSC kikapott, a külföldön szereplő légiósainknak sem volt sok okuk az örömre. A Helsingin JK ugyan továbbjutott, de a klub egyik magyar futballistája sem lépett pályára, míg a Maccabi Tel-Avivban szereplő honfitársunk, Horváth Ferenc ismét csak csere volt.

Ez nem barátságos meccs lesz

Sport2001.08.13, 08:53

Tegnap négy játékossal vonult a dunavarsányi edzőtáborba a Németország elleni szerdai találkozóra készülő labdarúgó-válogatott. A külföldön játszók folyamatosan érkeznek, Tököli Attila és Thomas Sowunmi (Dunaferr), valamint Waltner Róbert (ZTE) este még bajnokin szerepelt. A Népstadionnál a két újonc, Győri János (MTK) és Gera Zoltán (FTC), valamint Horváth Ferenc (Maccabi) szállt fel a buszra. Hrutka János (FTC) is ott volt, akivel már a táborban beszélgettünk.

Előző
  • 1
  • 2
Következő