Horváth Ádám

címke rss
Szomszédok: miért utálta egy fél ország az okoskodó Etust, a "művésznőt"?

Szomszédok: miért utálta egy fél ország az okoskodó Etust, a "művésznőt"?

Újabb részt készített Mező Gábor a Századvég egyik Youtube-csatornáján a bizonyos fokig lélekromboló Szomszédokról - ezúttal a rendező Horváth Ádámot, és a központi szereplő Etust (vagyis a rendező feleségét Csűrös Karolát) bemutatva. A részből kiderül, hogy az 1956-os forradalom leverése után a gyalázatos múltú Vitray Tamással nagyjából egy időben a Magyar Televízióhoz kerülő Horváth Ádám saját anyját játszatta el a feleségével, az abszolút pozitív hős Mágenheim doktorban pedig saját magát akarta látni.  

Kirakták az öltözőjéből a nemzet színésznőjét

Kultúra2023.05.01, 16:31

A második világháború előtt kezdte a pályáját, operettszubrettnek készült, de hamarosan prózai szerepek sorában is bizonyíthatta kivételes színészi tehetségét. Komlós Juci a második világháború után Várkonyi Zoltán Művész Színházának lett egyik meghatározó művésze, majd a színházak államosítását követően nem várt fordulatokat vett a pályafutása. Ugyanakkor az akkoriban Néphadsereg Színháza néven üzemelő Vígszínházban is jelentős alakítások fűződtek a nevéhez, ahogy később a József Attila Színházban szintén, ahol olyan, 1956 után oda a forradalmi bátorságuk miatt „száműzött" művészekkel játszott együtt, mint Darvas Iván vagy Sinkovitts ...

Katonaszökevényként bujkált, feleségét elvesztette, később súlyos beteg lett a nemzet körülrajongott színésze

Kultúra2023.04.10, 19:25

Zenthe Ferenc a Kossuth-díj és számos más jelentős kitüntetés mellett elnyerte a Nemzet Színésze címet is. Ugyanakkor egyike volt azoknak a korszakos nagy színészeknek, akiket a publikum már az utóbbi elismerés életre hívása előtt is annak tartott. Hiteles, kidolgozott alakításai mellett természetes, minden fenségességtől távol álló, közvetlen, szerény, szerethető személyisége miatt is generációk zárták a szívükbe. Amely személyiség ugyanakkor szakmai védjegyként jelent meg a 2x2 néha öt című film amúgy vagányságra hajlamos pilótájának alakjában; a furfangos, jóvágású, bátor Tenkes kapitányának megformálásában; vagy a sajátos szappaanopera, ...

Meghalt a legendás magyar színésznő - Sógora nem vesz részt a temetésen

Life.hu2021.12.07, 09:44

Ma kísérik utolsó útjára Csűrös Karolát. A színésznőt imádott férje, Horváth Ádám mellé temetik. A szertartásra azonban nem minden rokon tud, vagy akar eljönni.

Csűrös Karola sógora nem megy el a temetésre

Tévé2021.12.07, 08:00

December 7-én, azaz ma temetik el Csűrös Karolát, kívánságának megfelelően a férje, Horváth Ádám mellé. A színésznő két évvel férje halála után, idén november 24-én halt meg.

Semmit nem tudnak Csűrös Karoláról

Kultúra2021.11.07, 10:42

A Szomszédok egykori sztárja hónapok óta küzd a betegségével, egykori színészbarátaival is ritkán beszél. Úgy tűnik, születésnapján sem akar beszélni továbbra sem senkivel, telefonján csak sípolás és hangposta jelentkezik - írja a Blikk.

Két előadás közt szökött ki az esküvőjére - 10 érdekesség a 85 éves Csűrös Karoláról

Life.hu2021.11.05, 16:02

Kevesek számára adatik meg, hogy egész életükben szeretet és megbecsülés övezze őket. Csűrös Karola egyike ezen szerencséseknek, aki ha tehetné, még ma is színpadra állna. A színésznő, akit még a fiatalok is ismernek, a Szomszédok Etusaként vált imádni való jelenséggé. Az 1936. november 6-án született színésznőt ma, 85. születésnapján a róla összegyűjtött érdekességekkel köszöntjük.

A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

Kultúra2021.10.12, 06:46

1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...

Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Kultúra2021.08.08, 20:52

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kappcsán ...

Nagyszüleit a szovjetek tömegsírba lőtték, szüleit tönkretették, de rajta sem a szörnyűségek, sem a férfiak nem tudtak kifogni

Kultúra2021.06.07, 17:23

Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársaság érdemes művésze, számos további elismerés birtokosa. A világszerte elismert, kiváló operaénekesnőt néhány hónapja választották meg a Magyar Állami Operaház örökös tagjának. Opera- és operettfőszerepek sorát énekelve, a hazai színpadok mellett a jelentős külhoni dalszínházak sorában is fellépett. Mindemellett pedagógusként vesz részt az újabb tehetségek képzésében, több iskolában is tanít, például azt is továbbadja, amire a saját édesapja tanította: a tehetség nem elég, teljes gőzzel, rengeteg munkával érdemes csak a cél felé haladni. Pitti Katalin szakmai állomásai felidézése mellett az Origóónak ...

Magányosan ünnepli születésnapját a vírustól tartó Csűrös Karola

Kultúra2020.11.06, 09:54

Magányosan ünnepli 84. születésnapját Csűrös Karola. Férje, Horváth Ádám tavalyi halála óta szinte remeteknét él, de azt mondja, tartja magát.

Magányosan születésnapozik Csűrös Karola: így érzi magát a színésznő

Life.hu2020.11.06, 08:43

Idén magányosan ünnepli a 84. születésnapját Csűrös Karola. A színésznő tavaly veszítette el férjét, Horváth Ádámot, és azóta árnyéka önmagának.

Csűrös Karola szomorú karácsonya: idén először tölti az ünnepeket szeretett férje nélkül

Life.hu2019.12.19, 11:18

Férje, Horváth Ádám elvesztése óta Csűrös Karola reményvesztett, a karácsony közeledtével pedig még keserűbbnek érzi a mindennapokat. -írja a Blikk.

Aggódnak a barátok Csűrös Karoláért

Life.hu2019.12.17, 09:53

Csűrös Karola néha napokig nem veszi fel a telefont: aggódnak érte barátai.

Csűrös Karola a visszatérésen gondolkodik

Kultúra2019.11.18, 11:47

Nem múlik Csűrös Karola fájdalma férje, Horváth Ádám elvesztése óta, így a színésznő már arra is gondolt, hogy esetleg visszatér a színpadra. 

Születésnapján sem enyhült Csűrös Karola gyásza

Life.hu2019.11.11, 15:46

83 éves lett Csűrös Karola, ám a színésznő férje halála miatt születésnapján sem tudott igazán boldog lenni.

Így töltötte utolsó heteit Horváth Ádám rendező, Csűrös Karola férje

Life.hu2019.09.27, 09:36

Egyre jobban hiányzik férje, Horváth Ádám Csűrös Karola színésznőnek. Elmondta, amióta párja elhunyt, ki se mozdul otthonról, és arról is beszélt, hogy telt Ádám utolsó néhány hete. 

Csűrös Karola nem tudja feldolgozni férje, Horváth Ádám halálát

Archívum2019.09.03, 08:05

Csűrös Karola és néhai férje, Horváth Ádám évtizedekig voltak együtt, de júniusban magára maradt a színésznő, aki szerint örökké tartani fog az a fájdalom, amit érez.

Csűrös Karola: Arra, amit most érzek, nincsenek szavak

Kultúra2019.07.22, 12:38

Még nincs egy hete, hogy eltemették Horváth Ádám rendezőt, és özvegye, Csűrös Karola továbbra sem tudja, hogyan lesz képes feldolgozni a hatalmas veszteséget. 

Csűrös Karola: "Egyedül, vagyis Ádám nélkül létezni nagyon nehéz"

Life.hu2019.07.22, 11:12

A múlt héten kedden vettek végső búcsút Horváth Ádámtól, a Szomszédok atyjától. Özvegye, Csűrös Karola összetört, ráadásul most, hogy a temetés is lezajlott, a szervezés sem köti le az idejét. Azt mondja, egyelőre nem tud a férje holmijához nyúlni. 

Fájó szívvel búcsúzik Peller Mariann a Szomszédok atyjától, Horváth Ádámtól

Archívum2019.07.20, 12:34

A csinos műsorvezető, Peller Mariann az egyetemen ismerkedett meg a Kossuth-díjas rendezővel, a Szomszédok atyjával, a közelmúltban elhunyt Horváth Ádámmal. 

Marsi Anikó könnyek között emlékezett meg Horváth Ádám rendezőről

Life.hu2019.07.17, 17:12

Mádai Vivien és Marsi Anikó is a júniusban elhunyt Horváth Ádám rendező tanítványa volt. Élő adásban, könnyek között emlékeztek meg szeretett tanárukról. 

Elbúcsúztatták Horváth Ádám rendezőt: Csűrös Karola gyászolja férjét

Archívum2019.07.17, 12:09

Utolsó útjára kísérte a gyászoló tömeg kedden Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt. Felesége, Csűrös Karola színésznő esténként egyedül szeretne gyászolni, nem akarja, hogy bárki hozzá költözzön. 

Jáksó László megható szavai a Szomszédok atyjáról, Horváth Ádámról

Life.hu2019.07.17, 09:30

Horváth Ádám rendezőt kedden temették el, sok barát kísérte utolsó útjára. Ott volt Jáksó László is, aki megható szavakkal emlékezett meg a Szomszédok atyjáról. 

Eltemették Horváth Ádám rendezőt

Tévé2019.07.16, 14:41

Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában halt meg.

Kedden búcsúztatják Horváth Ádám rendezőt: Csűrös Karola gyászolja férjét

Life.hu2019.07.16, 11:12

Hosszan tartó betegség után, június 19-én hunyt el Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező, a Szomszédok című sorozat atyja. Özvegye, Csűrös Karola színésznő nehezen dolgozza fel férje elvesztését. Mint mondta: nem tudja, hogyan bírja majd ki a temetést. 

Jövő kedden vesznek végső búcsút Horváth Ádám rendezőtől

Life.hu2019.07.10, 13:25

A budapesti Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Horváth Ádámtól, a Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőtől július 16-án, kedden fél 10-től – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerdán.

Teljesen összetört férje halála után Csűrös Karola

Kultúra2019.07.02, 12:33

Nagyon megviseli Csűrös Karolát férje, Horváth Ádám halála és az, hogy nem tudott elbúcsúzni szeretett férjétől. A színésznő családja mindent megtesz, hogy enyhítse a szűnni nem akaró fájdalmat, de Karola mély gyászába temetkezik – írja a Ripost.

Csűrös Karola teljesen összetört férje halála után

Archívum2019.07.02, 11:18

Csűrös Karola teljesen összetört férje halála után, éjjelente is alig alszik.

Kiderült, hogy mikor lesz Horváth Ádám temetése

Tévé2019.07.01, 18:49

Július 16-án helyezik örök nyugalomra Horváth Ádámot, a szertartás a Farkasréti temetőben lesz.

Csűrös Karola 56 évig volt boldog férjével, Horváth Ádámmal

Archívum2019.06.27, 16:48

A napokban hunyt el Horváth Ádám Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező. Felesége, Csűrös Karola színésznő mesélt férje elvesztéséről és arról, milyen volt a kapcsolatuk.

Csűrös Karola: Az utolsó napokban már nem tudtunk egymástól elbúcsúzni

Tévé2019.06.21, 13:06

Évekig küzdött súlyos betegségével a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám.

Horváth Ádám özvegye, Csűrös Karola nyilatkozott a rendező harcáról

Life.hu2019.06.21, 15:33

Horváth Ádám rendező 89 évesen távozott az élők sorából, harcáról a gyilkos kórral a felesége, Csűrös Karola nyilatkozott.

Ábel Anita így búcsúzott el a Szomszédok rendezőjétől, Horváth Ádámtól

Archívum2019.06.20, 13:32

Ábel Anita búcsút vett a Szomszédok rendezőjétől, Horváth Ádámtól, aki 89 éves korában elhunyt.

Műsorváltozás az M5 kulturális csatornán Horváth Ádám halála miatt

Tévé2019.06.19, 20:51

A szerdán meghalt Horváth Ádám rendezőre emlékezik 21 órától az M5 kulturális csatorna, a nézők Molnár Ferenc Az Ibolya című tévéjátékát tekinthetik meg – közölte az MTVA Sajtóirodája az MTI-vel. A tévéjátékot Horváth Ádám rendezte.

Meghalt Horváth Ádám

Tévé2019.06.19, 20:57

89 éves korában meghalt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas tévérendező, a Szomszédok rendezője – írja az Inforádió honlapja, az Infostart. A hírt az MTI-nek a család megerősítette. Cikkünk frissül.

Elhunyt Horváth Ádám rendező, televíziós szakember, a Szomszédok című teleregény atyja

Life.hu2019.06.20, 06:15

89 éves korában elhunyt az ikonikus tévés szakember, Horváth Ádám.

Németh Kristóf a Szomszédok forgatása alatt tudott meg egy fontos dolgot Horváth Ádámról

Archívum2019.06.17, 12:40

Gyerekként szerepelt a Gaudiopolis című filmben Németh Kristóf. Csak évekkel később tudta meg, hogy a karakter, akit játszott, valójában Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője. 

Kórházban van a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám

Tévé2019.05.06, 11:27

A Szomszédok egykori rendezője, Horváth Ádám, hosszú ideje komoly egészségügyi problémákkal küzd, most ő maga mesélt arról, hogy kórházban ápolják.

Nincs jól a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám: aggódnak érte a sorozat egykori színészei

Life.hu2019.05.06, 09:58

A Szomszédok rendezője, Horváth Ádám sajnos nincs jól, ám azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi a baja. Kórházban kezelik, és nagyon aggódnak érte a sorozat egykori színészei.

Emléktáblát avattak a mentőállomáson a Szomszédok című sorozat tiszteletére

Life.hu2019.03.01, 13:56

Dr. Mágenheim Ádám újra a mentőállomáson szédítette csinos munkatársnőit. Emléket állítottak ugyanis a Szomszédok című sorozatnak, amely 13 éven keresztül népszerűsítette és mutatta be a mentők munkáját. Kulka János, Malek Andrea és Simorjay Emese is részt vett Horváth Ádám rendezővel együtt a Markó utcai mentőállomáson rendezett táblaavatáson. Az eseményen Simorjay Emese idézte fel a Life.hu-nak a sorozattal kapcsolatos emlékeit. Ő játszotta Évikét, a csinos doktornőt, aki fülig szerelmes volt a Kulka János által megformált Mágenheim doktorba.

Döbbenetes titok derült ki a Szomszédokról

Life.hu2016.02.19, 19:45

Kulka János nemrég a Mokka című reggeli műsor vendégeként árulta el, hogy a népszerű magyar sorozat ikonikus Mágenheim doktora helyett kis híján Vágási Feri szerepét kapta meg. 

Koós János: „Bajor Imre még bízott abban, hogy legyőzi betegségét"

Archívum2014.08.07, 15:26

Az elhunyt színészre barátai, Koós János, Oszvald Marika és Horváth Ádám emlékeztek a Mokkában.

Néha Isaurának éreztem magam

Film2014.06.20, 16:35

Pályakezdőként mert meztelenkedni Fábri Zoltán filmjében, majd elcsábította Ötvös Csöpit. Aztán mosógépet akartak neki venni a tévénézők, és mindig Mágenheim doktorról faggatták a piacon. Frajt Edit a doktor feleségét, a kozmetikus Julit játszotta a kilencvenes évek legendás televíziós sorozatában, a Szomszédokban. Most 29 év után újra mozikamera elé állt, Mundruczó Kornél kutyás filmjében alakít egy rendőrnőt. A Szomszédok szerinte politikai okok miatt szűnt meg, büszke Kulka János coming-outjára, viszont castingokra hiúságból már nem jár.

Így reagáltak Kulka János kollégái a vallomására

Archívum2014.03.06, 20:32

A színésztársak többségét nem lepte meg Kulka vallomása szexuális hovatartozásáról.

Csak Lenke néni közértje tűnt el Gazdagrétről

Tévé2013.02.03, 13:09

Aki szereti a Szomszédokat, annak kötelező legalább egyszer az életben elmenni Gazdagrétre: megnézni a postát, ahol Kutyáék egykor leteperték a rablókat, belépni Vágási Jutka iskolájába, ahol még a feliratok sem változtak, és legurítani egy konyakot Sümeghyék presszójában. Pontosan ezt tették azok a rajongók, akik a zuhogó eső ellenére is végigjárták a Szomszédok-túrát, cserébe megtudták, hogy miről tárgyalt Horváth Ádám rendező az OTP-vezérrel, hogy Vágási Feri cigány-e, és Semjén Zsolt nevének helyes írásmódja is előkerült. Csak Lenke néni ábécéje tűnt el Gazdagrétről.

Népszabadság: Réthelyi megkapta a selyemzsinórt

Itthon2011.06.03, 10:46

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter azért döntött a miniszterelnök kifejezett kérése ellenére Horváth Ádám kinevezése mellett az Operaház főigazgatói posztjára, mert úgy gondolta, a döntés joga őt illeti meg - írja a pénteki Népszabadság. A lap információi szerint a kinevezés visszavonásáról szóló közigazgatási minisztériumi közlemény egyértelműen azt jelenti: Réthelyi felkészülhet rá, hogy a kormányátalakításkor távoznia kell posztjáról.

Vizsgálják az Orbánnal dacoló miniszter döntését

Archívum2011.06.01, 21:42

Orbán Viktor kérése ellenére nevezte ki Horváth Ádámot az Operaház élére Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, ezért a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium közlése szerint visszavonták a nevezést, és vizsgálják a kinevezés körülményeit. Orbán arra kérte kedden Réthelyit, várjon a kinevezéssel a soron következő kormányülésig.

Horváth Ádám lett az Operaház főigazgatója

Kultúra2011.06.01, 16:52

Június elsejétől Horváth Ádám a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki szeptember óta miniszteri biztosként irányította az intézményt. A megbízás öt évre szól.

Operaház: Harangozó Gyula is pályázik a főigazgatói posztra

Kultúra2011.05.13, 18:25

Bár a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hány pályázat érkezett a héten lejárt határidőig, az MTI információi szerint összesen öten kérték ki a pályázati anyagot.  

Leállt az Életképek forgatása

Tévé2010.01.05, 13:38

A 114. részénél járó Életképek nézői pár hónapig biztosan nem láthatnak új epizódokat: leállt a forgatás.

Történelmi sorozat indul az m2-n

Tévé2009.08.17, 09:59

Augusztus 17-től láthatjuk a Magyar Televízióban a Petőfi című sorozatot, amely - nem nehéz kitalálni - Petőfi Sándor életét eleveníti fel.

A Szomszédok utat tört a melegeknek

Tévé2009.08.01, 12:39

Oli úrra a Szomszédok-ból a legtöbben nyilván úgy emlékeznek, mint vicces színfoltra egy ma már amúgy is megmosolyogtató sorozatban. Ám Oli úr tévétörténelmet is írt: ő volt az első meleg karakter a magyar televíziózás történetében. A figuráról kiötlője, Horváth Ádám és megszemélyesítője, Bajor Imre mesélt az [origo]-nak.

Sax megbirkózott az izolált centrumgyalog problémájával

Sport2008.09.16, 11:29

A Nyíregyházán zajló 58. férfisakk-bajnokság negyeddöntőinek első partijait játszották le. Három döntetlen mellett sötéttel a szombathelyi Kovács Gábor nyert. A bajnokcsapat, a Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg sakkozója, Horváth Ádám 20 lépésben kapitulált, tisztet nézett el. Almási Zoltán nem tudta megtörni egykori klubtársa, Coa Sang francia védelmű ellenállását, Sax Gyula sötéttel harcolt ki döntetlent Balogh Csabával szemben. Ruck Róbert a zárt állásban már 19 lépés után ajánlotta a döntetlent Gonda Lászlónak. Kedd délután ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek sakkozóink, 1-1 esetén rájátszás dönt a továbbjutásról.

Mindkét csapatunk ötödik lett a sakkolimpián

Archívum2006.06.04, 19:29

Torinóban az örmény férfi és az ukrán női válogatott győzelmével fejeződött be a 37. sakkolimpia. Férficsapatunk a 13. fordulóban négy gyors döntetlennel fejezte be az örmények elleni meccset, s nagymestereink elsőként gratulálhattak ellenfelük olimpiai bajnoki címéhez. Válogatottunk a remek hajrának köszönhetően a kitűnő ötödik helyezést érte el. Pintér József kapitány vezetésével Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán, Berkes Ferenc, Balogh Csaba, Ruck Róbert és Horváth Ádám érte el a szép sikert. Női válogatottunk 2,5-0,5-ös győzelemmel zárta szereplését, végül az ötödik helyen végzett együttesünk. Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó, Vajda Szzidónia ...

A nők kikaptak, a férfiak remiztek a sakkolimpián

Archívum2006.05.29, 21:33

A torinói sakkolimpia nyolcadik fordulójában női válogatottunk két világos táblával játszva 2-1-re kikapott Ukrajnától. Az éltáblán Hoang Thanh Trang rendkívül bonyolult partiban nyert az ukránok Európa-bajnoka, Jekatyerina Lahno ellen, Mádl Ildikó sötéttel, Vajda Szidónia világossal szenvedett vereséget. Az ukránok fél pontra megközelítették az éllovas orosz csapatot, együttesünk holtversenyben hatodik. Férfi négyesünk négy döntetlennel 2-2-re végzett a spanyolokkal szemben, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán, Berkes Ferenc és Horváth Ádám játszott. Az örmények 3-1-re legyőzték a kubaiakat, előnyüket két pontra növelték a csehekkel 2-2--t ...

Kettős magyar győzelem a sakkolimpia nyitányán

Archívum2006.05.21, 21:38

Kettős győzelemmel kezdtek sakkozóink a 37. sakkolimpián. Férfi válogatottunk a Dominikai Köztársaság gárdáját Gymesi Zoltán vezérletével 3,5-0,5-re győzte le. Berkes Ferenc és Balogh Csaba is nyert, Horváth Ádám remizett. Női csapatunk az osztrákok ellen 3-0-as győzelmet aratott, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Vajda Szidónia sorban kényszerítették feladásra ellenfeleiket. Az első forduló szenzációja, hogy a második helyre rangsorolt Indiai 3-1-re kikapott Marokkótól. Az oroszok nem hibáztak, a címvédő Ukrajna leadott egy fél pontot, az örmények csak 3-1-re nyertek. A nők viadalán az esélyesek alig hibáztak.

Három sötét győzelem a sakkbajnokságon

Archívum2006.03.01, 22:01

Székesfehérváron megkezdődött az 56. férfisakk-bajnokság. Az első fordulóban a sötéttel játszók voltak eredményesek, három partiban is győzelmet arattak. Az első nyerést a címvédő Gyimesi Zoltán könyvelhette el, a junior bajnok 17 éves Szabó Krisztián megilletődötten játszotta pályafutása első felnőtt bajnoki partiját. Portisch Lajos előnyösebb állását pár lépés alatt rontotta vesztésre Cao Sang ellen. Horváth Ádám időzavarban, remi állásban tisztet nézett el Balogh Csabával szemben. Nagy kalandok után osztozott meg a ponton Berkes Ferenc és Ruck Róbert, nem tudta feltörni Sax Gyula állását Almási Zoltán.

Gyimesi őrzi félpontos előnyét

Archívum2005.05.14, 23:21

A Kazincbarcikán zajló 55. férfi sakkbajnokság ötödik fordulójában a címvédő Berkes Ferenc megszerezte első győzelmét. Berkes gyaloghátrányos bástyavégjátékban merész királymanőverrel tört be Horváth Ádám állásába, majd kettős gyalogáttöréssel időzavarban is nyert. Gyimesi Zoltán újabb döntetlennel megőrizte félpontos előnyét, ezen a játéknapon négy parti végződött döntetlenül.

Portisch Lajos elszenvedte második vereségét

Sport2004.04.27, 20:00

A Zalaegerszegen zajló nagymesterverseny negyedik fordulójában Ruck Róbert legyőzte Portisch Lajost, míg a másik négy játszma döntetlennel végződött. A sötéttel játszó szombathelyi nagymester a Grünfeld védelem egyik divatos változatában gyalog áldozott, s a bonyodalmakban jobban kiismerte magát. Horváth Ádám és Balogh Csaba megőrizte félpontos előnyét.

Fiatalok sikerei a zalaegerszegi sakktornán

Sport2004.04.24, 21:59

Zalaegerszegen a fiatalok sikereivel kezdődött meg a 13-as kategóriájú nagymesterverseny. Berkes Ferenc, Balogh Csaba és Horváth Ádám a sötét bábukat vezetve rajtolt győzelemmel. Különösen meglepő Horváth gyors sikere, Ács Péter hátrányosabb állásban tisztet nézett el. Portisch Lajos nyerőesélyes állást rontott el olimpiai aranyérmes csapattársa, Sax Gyula ellen.

Az RTL Klubon lép félre Nemecsek édesanyja

Tévé2004.02.24, 15:59

A magyar kereskedelmi tévé műsorra tűzte a Pál utcai fiúkból készült olasz filmet, amelyet korábban többen bíráltak, mert eltért Molnár Ferenc eredeti történetétől. Az író utódai nevében Horváth Ádám elítélte az RTL Klubot az általa hamisítványnak nevezett film megvásárlásáért.

A sakk-EK ötödik fordulójában eldőlhet az első hely sorsa

Sport2003.10.02, 12:34

A Klubcsapatok Európa Kupájának negyedik fordulójában a Zalaegerszeg - Hydrocomp 4-2-re kikapott a grúz bajnokcsapattól. Négy döntetlen mellett Portisch Lajos és Horváth Ádám szenvedett vereséget. Tart a versenyfutás a tornán vezető Ladia Kazany és az első helyre rangsorolt NAO Chess Club között. Mindkét csapat rangadót nyert, az orosz együttesben Kaszparov harmadik, Bologan negyedik győzelmét aratta. Az ötödik fordulóban lesz a csúcstalálkozó, Kaszparovéknak a döntetlen eredmény is kedvező.

Berkes Ferenc óriási meglepetésre legyőzte Portisch Lajost

Sport2003.05.15, 14:51

A férfisakk-bajnokság harmadik fordulójában a legfiatalabb résztvevő, a 18 éves Berkes Ferenc legyőzte az élő sakklegendát, Portisch Lajost. Almási Zoltán világossal nyert Horváth Ádám ellen és befogta a Ruck Róberttel remiző Sax Gyulát. Cao Sang és Gyimesi Zoltán harmadszor is fél pontot gyűjtött.

Almási egyedül vezet a hévízi sakkbajnokságon

Sport2003.05.15, 22:24

A férfisakk-bajnokság negyedik fordulójában Almási Zoltán újabb győzelmet aratott és félpontos előnnyel vezet. A paksi testvérháborúban a korcsoportos világbajnok Berkes Ferenc sötéttel nyert a junior világelső Ács Péter ellen. A zalaegerszegi rangadó, Portisch Lajos és Sax Gyula játszmája döntetlenül végződött. Horváth Ádám esélyes állást rontott remire, Gyimesi és Cao Sang negyedszer is fél pontot szerzett.

Előző
  • 1
Következő