Hortobágy

címke rss

Gázpalackok szóródtak az útra, lezárták a 33-as fõutat Hortobágynál

Itthon2022.02.03, 14:17

Gázpalackok szóródtak szét a 33-as számú fõúton Hortobágy térségében, miután felborult egy kamion utánfutója csütörtök délelõtt.

Biciklist gázoltak halálra a Hortobágy közelében

Itthon2021.12.19, 19:31

Ma este 17 óra 30 perc körül a 33-as fõúton Hortobágy közelében egy autó eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy biciklist.

Idén is csodálatos élmény a darvak vonulása a Hortobágyon

Petplace.hu2021.10.11, 14:10

Már több mint 125 ezer darumadár érkezett a Hortobágyra. Megfigyelésük páratlan élményt jelenthet számodra, és bepillantást enged ebbe az idõszakba, valamint a csodálatos madárvilágba is.

Láttuk a magyar puszta csodáját, több tízezer darumadár felemelkedését

[origo] utazás2021.10.10, 14:45

Hajnali 2-kor keltünk, hogy odaérjünk a Hortobágyra, ahol több tízezer darumadár a halastavakon töltötte az éjszakát. Felmásztunk egy toronyba, onnan lestük meg õket, várva a csodát, a hajnalt, a reggelt, a darvak méltóságteljes felemelkedését, vonulását. Hallgattuk a bivalyokat, a madarak koncertjét, majd amikor már azt hittük, hogy nem lesz szerencsénk, tanúi voltunk annak a csodának, amelyet a szakemberek daruhúzásnak neveznek. Amikor több ezer madár egyszerre emelkedik a levegõbe a magyar puszták legszebbikén, a Hortobágyon.

Már zajlik az õsz legizgalmasabb eseménye, a daruvonulás

Travelo2021.09.24, 11:54

A hatalmas, V-alakba rendezõdõ csapatokban repülõ darvak látványa a lenyugvó nap fényében elválaszthatatlanul összeforrt az Alföld képével. Aki járt már õszi estén az Alföldön, biztosan látott ilyet, sõt messzirõl esetleg hallhatta is a darvak hangját, mégha nem is tudta pontosan mekkora jelentõségû eseményben van része.

Kirándulás a Hortobágyon

Sportslife.hu2021.07.19, 11:37

Jártál már a délibábos Hortobágyon? Ha nem, most biztosan kedvet kapsz! Sorozatunkban olyan hazai helyszíneket mutatunk be, amelyeket érdemes felkeresned. 

Semmije nem maradt az idõs testvérpárnak, akiknek karácsonykor robbant fel a házuk

Itthon2021.01.06, 10:15

Gyûjtést szerveztek a helyiek annak az idõs testvérpárnak, akiknek a háza karácsony napján robbant fel egy szivárgó gázpalack miatt. A két lakónak semmije nem maradt, egykori otthonuk romjainak elszállítását is az önkormányzat vállalta.

Semmi sem maradt a felrobbant hortobágyi házból - videó

Itthon2020.12.27, 11:13

Robbanás történt szombat este egy hortobágyi családi házban, egy ember megsérült - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje az MTI-vel. Késõbb a mentõszolgálat azt közölte, hogy két sérültje van a hortobágyi házrobbanásnak.

Robbanás történt egy hortobágyi családi házban

Life.hu2020.12.27, 07:21

Robbanás történt egy hortobágyi családi házban; egy ember megsérült - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje szombat este az MTI-vel.

Robbanás után lakhatatlan lett egy hortobágyi családi ház

Itthon2020.12.26, 19:39

Robbanás történt egy hortobágyi családi házban; egy ember megsérült.

Kiderült, hogyan reagált Hajdu Steve felesége, mikor elõször járt a Hortobágyon

Life.hu2021.03.15, 13:37

 A Bréking mûsorvezetõje, Hajdú Steve emlékezetes pillanatot osztott meg magánéletébõl a Life TV-n futó mûsor egyik adásában. Kiderült, hogy brit felesége teljesen ledöbbent, amikor elõször a Hortobágyon járt. 

Kisbusz ütközött egy autóval Hortobágyon

Itthon2020.08.15, 13:01

Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a 33-as fõút hortobágyi szakaszán, a 72-es kilométernél - közölte a Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság.

Biciklis útvonalak, amiket a kevésbé rutinos kerékpárosok és a kisgyerekesek is imádni fognak

Travelo2020.07.23, 14:19

A biciklit a középpontba helyezõ utazás sokak komfortzónáján kívül esik, pedig varázslatos tájakon tekerhetünk az ország különféle pontjain. Ráadásul ezekre a helyekre nemcsak a megnyugtató természeti környezet, de a sok látnivaló miatt is érdemes elmenni. Vannak olyan útvonalak, ahol arra is lehetõségünk van, hogy tekerés után vagy közben csobbanjunk egyet a környezõ strandok valamelyikén. És hát létezik az utazásnak ennél biztonságosabb módja járványszempontból? Aligha.

Négyes karambol a 33-as fõúton, ketten súlyosan megsérültek

Itthon2019.10.17, 18:01

Összeütközött négy autó a 33-as fõúton Hortobágy közelében. A balesetben ketten súlyosan megsérültek, az érintett útszakaszt teljesen lezárták.

Kiválasztották az idei bioborverseny csúcsborait

[origo] Gasztro2019.04.18, 07:54

Két balatoni bor, egy olaszrizling és egy cabernet franc lett az idei, Hortobágyon rendezett XIII. Országos és Nemzetközi Bioborverseny csúcsbora – közölték a szervezõk az MTI-vel.

Eloltották a hortobágyi gyeptüzet

Itthon2018.09.30, 12:16

Eloltották az õsgyeptüzet Hortobágy-Kónya térségében, amely 15 hektáron lángolt - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivõje vasárnap az MTI-vel.

Több hektárnyi puszta ég a Hortobágyon

Itthon2018.09.29, 20:25

Majdnem tizenöt hektáron lángol a puszta Hortobágy-Kónya térségében. Ezt közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivõje szombat este az MTI-vel.

Kigyulladt egy garázs Hortobágyon, volt bent egy PB-gázpalack is

Itthon2018.08.27, 06:01

Az Erdei Ferenc utcai melléképületben állt egy autó és egy robogó is - írta a katasztrófavédelem. 

Naplementében szafarizna? Elég a Hortobágyig mennie

Travelo2018.07.09, 11:04

Júliusban és augusztusban több idõpontban is sor kerül naplementés szafarira. Július 14-i hétvégén a Hortobágy-halastavi kisvasút is ünnepel.

Nyári hortobágyi csillagképek és pásztorételek a Lovasnapokon

Travelo2018.06.01, 07:24

Míg 2014-ben még csak ötezer látogatója volt a lovasnapoknak, tavaly már húszezren voltak kíváncsiak a puszta legnagyobb nyári rendezvényére. Ami biztos: idén is lesz fogathajtó- és csikósverseny, díjugrató verseny, pusztaötösök bemutatója és méneshajtás.

Induljon a legjobb családi programok nyomába a hosszú hétvégén!

Travelo2018.04.27, 10:57

Gyerekekkel a hosszú hétvége még hosszabbnak fog tûnni, ha nem sikerül napközben olyan programokat találnia, amelyek miatt aztán alaposan kifáradva dõlnek este az ágyba. Ez nem is olyan nehéz, mint amilyennek elsõre hangzik. Számtalan ötletet hoztunk az ország több pontjáról. És mivel úgy tûnik, az idõjárásra sem lehet majd panaszunk, klassz kinti programokat is gyûjtöttünk.

Tavaszi csillagösvény és pusztai virtuskodás márciusban a Hortobágyon

Travelo2018.03.06, 20:34

Aki kirándulni szeretne márciusban, annak a Hortobágyi Nemzeti Park több érdekes programot is kínál márciusra. Az igazán bátraknak természetesen a Betyárképzõt ajánljuk!

A darvaknak kedvez az enyhe tél

Tudomány2018.03.05, 14:16

Az enyhe tél hatására a Körös-Maros Nemzeti Park azon területein is darvak sokasága állomásozott február elején, ahol az utóbbi években nem igen fordultak meg, írta a greenfo.hu.

Csergettem egy nagyot a Hortobágyon

[origo] utazás2017.11.20, 19:00

Debrecenben nõttem fel, mégsem ismerem túl jól a környéket. Most azonban teljesen magával ragadott a Hortobágy nyugalma, Debrecen sokszínûsége és Hajdúbagos falusi varázsa. Belestem a karikás ostor készítésének fortélyaiba, pókemberként felmásztam a debreceni víztorony tetejére, majd részt vettem egy igazi lovas csordahajtáson. És ez még nem minden.

A daruvonulás az õsz legvonzóbb természeti eseménye a Hortobágyon

Fotó2017.10.29, 19:59

A Hortobágy olyan táj, amelyet sajátos története, értékes élõvilága, egyedülálló néprajza jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel. A védett terület növény- és állatvilága roppant változatos. A mocsarak és a halastavak gazdag vízimadárvilágot tartanak el. A "Magyar Puszta" a legtöbb ember képzeletében a végtelen, füves síkságot jelenti, ahol csikósok vágtatnak, gulyák legelésznek, juhászok terelgetik nyájaikat. Tavasszal és õsszel a költözõ madarak tízezrei pihennek meg a környéken. A daruvonulás az õsz legvonzóbb természeti eseménye a Hortobágyon. A vonulást és a park élõvilágát most egy egészen különleges szemszögbõl csodálhatjukk ...

Együtt szálltunk a darvakkal a Hortobágyon

Fotó2017.10.25, 16:55

Az õsz vége a Hortobágyon a daruvonulás idõszaka. A daruvonulás a puszta egyik leglátványosabb természeti jelensége, amelynek csúcsa általában október végére esik, a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. Több, mint tízezer szürke daru vonul át naponta a térség fölött, alacsony vizekben töltik az éjszakát, majd a rövid pihenõ után tovább indulnak Észak Afrika partjaihoz. Emellett láthatnak képeket arról, ahogy a Kilenclyukú hídon átterelik az állatokat, hogy a telet bent töltsék. Drónnal száltunk a darvak fõlé, hogy bemutassuk a Hortobágyot egy ritkán látott szemszögbõl.

Daruvonulás az indián nyárban: irány a Hortobágy!

Travelo2017.11.24, 14:54

Daruvonulás az indián nyárban: irány a Hortobágy!

Látott már több ezer darvat csapatostul átsuhanni a Hortobágyon?

Travelo2017.11.28, 13:59

Látott már több ezer darvat csapatostul átsuhanni a Hortobágyon?

Pásztorbált tartanak a Hortobágyon

Travelo2017.11.24, 10:02

Pásztorbált tartanak a Hortobágyon

Csaknem ezer hektár égett le Hortobágyon

Travelo2017.10.03, 14:07

Csaknem ezer hektár égett le Hortobágyon

Ünnepeljen több száz kalapossal a Hortobágy határán!

Travelo2017.10.17, 12:14

Balmazújváros rendezi meg július 29-én a Magyar Kalap Ünnepét, melyen nemcsak országos és nemzetközi hírû kalapkészítõk mutatkoznak be, de néptánc-együttesek és prímás zenekarok is. A kalaposok uralta rendezvényen lesz majd íjászbemutató, lehet nemezelni, és a tájegységre jellemzõ slambucot is kóstolni.

Pompás bemutatóval harangozzák be a Hortobágyi Lovasnapokat

Travelo2017.12.06, 11:26

Pompás bemutatóval harangozzák be a Hortobágyi Lovasnapokat

Ingyen kisvasutazhatnak az édesanyák hétvégén a Hortobágyon

Travelo2017.10.17, 14:12

Ingyen kisvasutazhatnak az édesanyák hétvégén a Hortobágyon

Szombaton végignézheti az állathajtást Hortobágy Kilenclyukú hídján

Travelo2017.10.17, 15:16

Április 22-én tartják Hortobágyon a Szent György-napi Kihajtási Ünnepet és Kézmûves Vásárt, amelyen idén is csikósokkal, pásztorokkal és látványos felvonulással ünneplik meg az állatok hagyományos tavaszi kihajtását.

Nézzenek szét Hortobágyon, a világ legnagyobb nyugiszobájában!

Travelo2017.12.23, 07:20

A legnagyobb tavaszi szálló, amit minden évben több ezer költözõ madár bérel ki. Hatvanezer hektárnyi füves pusztaság, amit csak ritkán hekkelnek meg fák. És legendás istállók, ahol még a lovak is magyar nótaszóra ringatják magukat - a Hortobágyon jártunk, amit ezúttal nem lelkes madarászoknak vagy fekete nadálytövet keresõ botanikusoknak ajánlunk, hanem azoknak, akik nem tudják hol keressék azt, amirõl nem is tudják, hogy elvesztették. Energiaturizmus a javából, aminek a végtelen pusztaság a dinamója.

Sasles-túrát tartanak a Hortobágyon

Travelo2017.10.18, 09:30

Sasles-túrát tartanak a Hortobágyon

Látványos õszi programok Hortobágyon

Travelo2017.12.06, 15:32

Látványos õszi programok Hortobágyon.

Kiderült, mi okozta a négy tûzszerész halálát a Hortobágyon

Itthon2016.09.14, 16:01

Lezárult a júliusi, négy tûzszerész halálát okozó bombarobbanás okait feltáró független honvédségi vizsgálat, de az nem tárt fel mulasztást, hibát, vétséget vagy elõvigyázatlanságot, a hõsi halált halt tûzszerészek a munkájukat szakszerûen végezték.

A hortobágyi robbanás felelõseit keresi az MSZP

Itthon2016.08.16, 15:07

A négy tûzszerész halálát okozó hortobágyi robbanásról készült belsõ vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozását és a felelõsök megnevezését követeli a kormánytól az MSZP. Kiderült az is, hogy túlterheltek voltak a robbanótest-mentesítésen dolgozó tûzszerészek. A Honvédelmi Minisztérium szerint még nem zárult le a vizsgálat, egyébként pedig tévedés összefüggést keresni a tûzszerészek túlórája és a júliusi baleset között.

Társa ölelésében halt meg Hortobágyon a tûzszerész

Archívum2016.07.29, 09:20

Egy 250 kilogrammos repesz romboló bomba robbant föl a hortobágyi volt bombázótéren, ez okozta a négy tûzszerész halálát és ötödik társuk súlyos sebesülését. Kiderült, hogy a sérült tûzszerész társa segítségére sietett a robbanás után.

Kiengedték a kórházból a sérült tûzszerészt

Itthon2016.07.13, 10:53

Kedden elhagyhatta a budapesti Honvédkórházat a július elsejei hortobágyi robbanásban megsérült tûzszerész katona.

Lázár: Az EU mûködése taszítja az embereket

Itthon2016.07.07, 15:42

A hortobágyi tûzszerészek tragédiájáról, az egészségügyi átalakításokról, és többek között az Európai Bizottság döntésérõl is megkérdezzük Lázár Jánost az 57. Kormányinfón. 

Hadnaggyá léptették elõ az elhunyt tûzszerészeket

Itthon2016.07.06, 18:41

Posztumusz hadnaggyá nevezte ki a múlt pénteki hortobágyi robbanásban elhunyt négy tûzszerész katonát Simicskó István honvédelmi miniszter.

Simicskó már elõléptetheti a hõsi halott tûzszerészeket

Itthon2016.07.06, 10:46

A keddi kormányülésen támogatták Simicskó István honvédelmi miniszter javaslatát, már meg is jelent a Magyar Közlönyben, hogy a hõsi halottá nyilvánított katonákat a miniszter elõléptetheti. A korábban eltörölt lehetõség visszaállítása a múlt heti, négy tûzszerész halálát okozó hortobágyi bombarobbanás után merült fel.

Hortobágyi robbanás: a tûzszerészek ismerték a felrobbant bombatípust

Itthon2016.07.03, 22:18

 A tûzszerészek ismerték azt a 250 kilogrammos, szovjet gyártmányú repeszromboló bombatípust, amely pénteken felrobbant a Hortobágyon, sõt külön felkészítést is kaptak az egyébként ritkának számító robbanószerkezetrõl - mondta az MH I. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezred megbízott vezetõ tûzszerésze az állami tévében.

Bajtársai gyerekeire gondolt a hortobágyi robbanás túlélõje

Itthon2016.07.03, 13:45

Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkõ Tibor, a Honvéd Vezérkar fõnöke vasárnap meglátogatta a kórházban a pénteki hortobágyi robbanásban megsérült katonát.

Stabil a hortobágyi robbanásban megsérült katona állapota

Itthon2016.07.02, 17:44

Stabil az állapota Tóth Péter fõtörzsõrmesternek, aki pénteken, a Hortobágyi Nemzeti Park területén történt robbanásban sérült meg és a Honvéd Kórház intenzív osztályán ápolják - közölte szombati székesfehérvári sajtótájékoztatóján Huszár János vezérõrnagy, az MH Összhaderõnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka.

Négy tûzszerész halála: már hatástalanított bomba robbant

Life.hu2016.07.01, 22:09

250 kilogrammos repesz romboló bomba robbant föl a hortobágyi volt bobmázótéren, az okozta a négy tûzszerész halálát és ötödik társuk súlyos sebesülését. A bombából korábban már kiszerelték a gyújtószerkezetet, mégis bekövetkezett a detonáció - mondta Benkõ Tibor vezérkari fõnök.

Hõsi halottá nyilvánítják a négy tûzszerészt

Itthon2016.07.02, 11:38

Robbanás történt délután a Hortobágyi Nemzeti Park területén. A tragédiában négy tûzszerész meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. Egy 250 kilogrammos orosz repesz-rombolóbomba robbant fel, már hatástalanítás után, a gyújtószerkezetet már kiszerelték belõle. A hadsereg egyelõre nem tudja, mitõl robbant fel a bomba, vizsgálják az esetet. A négy tûzszerészt hõsi halottá nyilvánítják, sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Felszámolták a hortobágyi és a debreceni veszélyeshulladék-tárolókat

Itthon2016.05.31, 13:48

Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévõ veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóháza térségében, illetve a debreceni Határ úti telephelyen - jelentette be a hajdú-bihari kormánymegbízott.

Fõzéssel, túrával, bulival ünnepelnek a tájházak

Travelo2017.10.12, 10:34

Április 23-án és 24-én a skanzenek és tájházak különleges tárlatvezetésekkel, fõzõtanfolyamokkal és túrákkal várják az érdeklõdõket. Ne hagyja ki a Tájházak napját, ha szeret kézmûveskedni, vagy szeretne többet tudni a tanyasi életmódról.

Teljesen megújult Magyarország ikonikus tájegysége

Archívum2015.11.26, 13:52

Több mint kétmilliárd forintos ökoturisztikai beruházás fejezõdött be a Hortobágyon.

Jól áll Colleen Bell kezében az ostor

Itthon2015.10.25, 16:28

A hortobágyi kilenclyukú hídon áthajtották a rackanyájat, a magyar szürke marhákat és a nóniusz méneket szombat délelõtt, ezzel megkezdõdött az idei Szent Dömötör-napi behajtási ünnep és darufesztivál. A behajtáson Colleen Bell amerikai nagykövet is részt vett.  

Óriási daru dõlt a Hortobágy folyóba

Itthon2015.10.01, 14:31

Nádasba borult egy több száz tonnás daru a hortobágyi kilenclyukú híd mellett.

Negyven hektáron ég a Hortobágy

Itthon2015.08.14, 17:03

Hatalmas tûz pusztít a 33-fõút közelében, közel negyven hektáron lángol a hortobágyi aljnövényzet.

Eloltották a hortobágyi tüzet

Itthon2015.08.13, 08:59

Eloltották a tûzoltók a Nádudvaron kigyulladt, csaknem hatszáz hektáron lángoló száraz füvet és nádat csütörtökön hajnalban. 

Elõzõ
Következõ