horror

címke rss

Azt hitték, daganat van az agyában, valami rémisztőbbet találtak

Tudomány2019.06.07, 16:51

Az orvosok lesújtó hírt közöltek Rachel Palmával: a nő agyában a vizsgálatok alapján daganatot találtak. Azonnal műteni kellett, ám a koponya felnyitását követően nem tumort, hanem még egy annál is horrorisztikusabb dolgot találtak.

Sokak által várt horrorsorozat indul ma

Tévé2019.06.03, 12:42

Június harmadikán indul a NOS4A2 című horrorsorozat, amely Joe Hill azonos című regényéből készült. A premier egy napon lesz a Fear the Walking Dead ötödik évadának indulásával.

Az okoseszközök is megvadulnak a Gyerekjáték-remake magyar előzetesében - videó

Film2019.05.16, 16:38

Befutott a Gyerekjáték remake magyar előzetese, amiből kiderül, hogy az 1988-as eredeti horrorfilmmel ellentétben ezúttal nem a természetfeletti, hanem a mesterséges intelligencia jelent fenyegetést a Chucky nevű játékbaba tulajdonosaira. A filmben Karen (Aubrey Plaza), az egyedülálló anya megajándékozza kisfiát, Andyt (Gabriel Bateman) egy high-tech Buddi játékbabával, aki persze annak rendje s módja szerint öntudatra ébred. A magyar bemutató június 20-án lesz. 

1984-be visz a kultsorozat újabb évadja

Tévé2019.04.10, 19:31

Ha emlékszik a Péntek 13-ra, akkor olyasmire számíthat az Amerikai Horror Story folytatásában.

A halál kijátszásáért nagy árat kell fizetni a Kedvencek temetőjében - videó

Film2019.04.03, 13:22

Befutott az utolsó trailer a Stephen King regényéből készült Kedvencek temetőjé-hez, amiből kiderül például, mennyit fogott fel balesetéből Dr. Louis Creed (Jason Clarke) lánya. Játszik még a filmben Amy Seimetz a főhős felesége, Rachel Creed szerepében, John Lithgow mint Jud Crandall, a gyerekek közül Ellie-t Jeté Laurence, Gage-et pedig egy ikerpár, Hugo és Lucas Lavoie játsszák. A rendezők Kevin Kölsch és Dennis Widmyer, a film pedig április 4-én érkezik a magyar mozikba. 

Horrornippek, avagy a porcelánfigurák új generációja (18+)

Archívum2019.03.30, 21:59

A nippek a vitrines szekrények elengedhetetlen díszítő kellékeiként élnek az emlékezetünkben, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a porcelánfigurák ma is igen népszerűek. Sőt, van olyan kortárs művész, aki csavart rajtuk egyet. Most bevezetünk a véres és groteszk nippek világába.

Lélekgyilkos könyvek, amiket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlunk (18+)

Archívum2019.03.30, 07:46

Az olvasók nagy többsége kedveli a krimiket és a thrillereket, de egy részük nyitott a brutálisabb, durvább alkotásokra is. Számukra gyűjtöttünk össze négy olyan kötetet, amelyek elolvasása után kicsit azt érezhetjük, valamit elvettek tőlünk, a lelkünk egy része pedig beszennyeződött. A bátrak görgessenek csak lejjebb.

Guillermo del Toro új filmjében egy könyv vadászik gyerekekre - videó

Film2019.03.29, 11:38

Négy rövid teaser után megérkezett a trailer Guillermo del Toro új horrorjához, a Scary Stories to Tell in the Dark-hoz. 

Egy földbe vájt lyuktól változott meg örökre a kisfiú - videó

Film2019.03.27, 16:45

A gyermek - ezt a magyar címet kapta a The Hole in the ground című horrorfilm, ami a Sundance fesztiválon debütált január 25-én, és egy magyar feliratos trailer tanúsága szerint a magyar mozikat sem fogja elkerülni. Az előzetesből kiderül, hogy a filmben egy egyedülálló anya költözik vidékre a kisfiával, aki viszont furcsán, sőt veszélyesen kezd viselkedni, miután talál egy hatalmas, földbe vájt lyukat. A rendező az ír Lee Cronin, az anyát pedig Seána Kerslake játssza. 

Meghalt Larry Cohen

Film2019.03.25, 11:00

Meghalt Larry Cohen, olyan filmek forgatókönyvírója, mint A fülke és a Mobil. Rendezőként is sikeres volt, olyan kisebb büdzsés horrorfilmekkel szerzett nevet, mint az It's Alive és a The Stuff. Joe Dante és Edgaw Wright búcsúztak tőle. 77 évet élt.

Meghalt John Carl Buechler

Film2019.03.20, 10:39

Meghalt John Carl Buechler, a termékeny horrorrendező, maszkmester és speciális effektusok guruja. Színészként, forgatókönyvíróként és producerként is kivette a részét a horrorfilmek történelméből. Prosztatarákban halt meg, 66 évet élt.

Vicces (vagy horror)sztorik a gyerekszobából!

She2019.03.14, 21:56

Mindig is értetlenkedve hallgattam azt a sztorit, amit anyám mesélt el időről időre még a gyerekkoromból. A mindig drámai/gyászos/vádló hangon előadott történet szerint, amíg ő az új ház ablakát pucolta, apám a leendő nappali villanyszerelési munkáit végezte - és sajna, eközben úgy tett, mintha vigyázna ránk...

Úgy néz ki egy állat, mint a mellkasból kirobbanó szörnyeteg - fotó

Tudomány2019.03.04, 11:53

Bizarrul kinéző teremtményt fogott horgászok egy csoportja az ausztrál Kakadu Nemzeti Park északi részén.

Kísérteteket lát a kastélyban a tanítónő

Tévé2019.02.23, 11:52

A Netflix megrendelte a The Haunting of Hill House második évadját, de teljesen más történetre és új szereplőkre kell számítani.

Egy kazetta mentheti meg a világot ebben az apokaliptikus horrorban - videó

Film2019.02.15, 15:49

Megérkezett az első trailer a Starfish című apokaliptikus horrorhoz, amiben a tavalyi Halloween színésznője, Virginia Gardner játssza a főszerepet. A trailer alapján annyit lehet sejteni a történetről, hogy egy fiatal nő egyedül marad a Földön valami rejtélyes kataklizma után, és egy kazetta rejtheti a megoldást a furcsa helyzetre, csak épp hősünk dolgát néhány szörny is megnehezíti. A.T. White filmje március 13-án debütál Amerikában. 

Újraélesztették a vérfagyasztó legendát

Techbázis2019.02.08, 21:59

Az 1996-ban debütáló Resident Evil szériának sikerült az, amiről játékok milliói csak álmodozhatnak: Zsánert teremtett, hivatkozási ponttá vált, kitört a játékvilág korlátai közül, eljutott Hollywoodba és az elmúlt évek, évtizedek alatt mitológiát növesztett maga köré. A sikerben óriási szerepe volt az 1998-ban bemutatott második résznek, amelyet a maga idejében a kritikusok és a játékosok is kitörő örömmel fogadtak, és halálba dicsértek.

Sejtelmesen mutatja Chuckyt a Gyerekjáték-remake első előzetese - videó

Film2019.02.08, 18:44

Mint megírtuk, a Gyerekjáték-remake első teaseréből már kiderült, hogy ezúttal a mesterséges intelligencia szabadítja el a gyilkos babát, és nem egy sorozatgyilkos szelleme keveri a bajt. Most megérkezett a film első teljes előzetese, ami inkább a színészekre (Gabriel Bateman, Aubrey Plaza, Brian Tyree Henry) fókuszál, a címszereplő babát alig mutatja. A Lars Klevberg rendezte film június 21-én debütál az amerikai mozikban, egy napon a szintén játékokról szóló, bár jóval békésebb Toy Story 4-gyel.

Brutális a Kedvencek temetője második előzetese - videó

Film2019.02.08, 10:45

Megérkezett a második trailer a Kedvencek temetőjé-hez, ami elsősorban a cselekményre fókuszál, de hátborzongató pillanatokban is bővelkedik. 

Jön az év legnyomasztóbb sorozata, itt az előzetes (18+)

Tévé2019.02.07, 20:29

A Kedvencek temetője áprilisban érkezik sorozatverzióban.

Négy teaser érkezett Guillermo del Toro horrormeséjéhez - videók

Film2019.02.04, 15:13

A Super Bowlon debütált négy rövid teaser Guillermo del Toro érkező horrorjához, a Scary Stories to Tell in the Dark-hoz. 

Félidejénél jár Bergendy Péter Post Mortem című filmjének forgatása

Film2019.01.30, 09:27

Félidejénél jár Bergendy Péter Post Mortem című kísértethorrorjának forgatása. A rendező és a főszerepet alakító Klem Viktor a felvételek falusi helyszínéül szolgáló, dermesztően hideg szentendrei skanzenben mesélt a produkcióról.

Edgar Wright ezúttal komoly horrorfilmet készít

Film2019.01.22, 11:34

Edgar Wright műfajparódiák rendezőjeként lett sikeres, amilyenek a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok, most azonban vérbeli pszciho-horrort tervez készíteni, ami Londonban játszódik. 

Rettegés 2019-ben - 5 horrorfilm, amit nagyon várunk idén

Film2020.07.08, 13:31

A 2017-es Az óriási kasszasikere (35 millióból 700-at csinált) újra divatba hozta a horrort Hollywoodban, aminek köszönhetően idén érkezik még két Stephen King-feldolgozás (az Az második része és a Kedvencek temetője), jön egy folytatás a szintén kirobbanóan sikeres Boldog halálnapot!-hoz, visszatér az Oscar-díjas Tűnj el! rendezője, Jordan Peele, és megnézhetjük a Superman horrorváltozatát is James Gunntól.

Ingyen beszerezhető egy kiváló horrorjáték

Techbázis2018.12.28, 15:21

A kevésbé kötélidegzetűek biztonságos módban is játszhatnak vele.

Mutatjuk az 5+1 legjobb karácsonyi horrorfilmet - videók

Film2018.12.26, 21:46

Jókora blaszfémiának tűnik horrorfilmet készíteni a „szeretet ünnepéről”, de a horror zsánere a természetéből fakadóan felforgató, tabusértő, így aztán várható volt, hogy néhány rendező nem bír majd ellenállni a kísértésnek. Összeszedtük az öt legfontosabb karácsonyi horrort: van köztük egy nagy karriert befutott alműfaj, a slasher egyik prototípusa (Fekete Karácsony), fekete komédia a Reszkessetek, betörők! írójától (Szörnyecskék) egy vérbeli slasher a műfaj hőskorából (Csendes éj, halálos éj), Tim Burton morbid animációja (Karácsonyi lidércnyomás), egy egészen friss próbálkozás, a Krampusz, bónusznak pedig egy véres rövidfilm, a nneten ...

Túléltük az Apokalipszist, a horrorsztorit

Tévé2018.11.30, 09:37

Véget ért az Amerikai Horror Story nyolcadik évadja. A szebb napokat is látott antológiasorozat régóta vergődik, és ahogy a pilot epizódról írt cikkünkben is kifejtettük, az Apokalipszis alcímre hallgató új szezon sem indult túl jól. Szerencsére sikerült összekapnia magát a Ryan Muprhy, Brad Falchuk duónak, de ne szaladjunk ennyire előre.

Újra mozikba kerül minden idők egyik legjobb horrorja - videó

Film2018.11.16, 12:53

November 29-től újra látható lesz a magyar mozikban Tobe Hooper horrorja, A texasi láncfűrészes mészárlás, amit a műfaj egyik legfontosabb klasszikusaként tartanak számon.

Ez lehet az év legjobb horrorsorozata

Tévé2018.11.10, 10:47

Borzasztóan kevés a jó horrorsorozat manapság, így okkal reménykedhettünk benne, hogy a Shirley Jackson műve alapján készült The Haunting of Hill House felüdülés lehet a borzongásra szomjazó nézőknek. A pilot epizód alapján határozottan örülhetünk, egy igényes és hatásos nyitányon vagyunk túl.

Rettentő ijesztő kislány paráztatta a tévéshow zsűrijét

Tévé2018.10.31, 19:01

Halloween éjszakáján nézegessen dermesztő videót!

Meghalt az ördögűzés közben, de a hullaházban feltámadt - videó

Film2018.10.16, 14:40

Roppantul ijesztő trailer érkezett a The Possession Of Hannah Grace című horrorhoz, aminek a főhőse épp elkezd dolgozni egy hullaházban, ahová behoznak egy nőt, aki ördögűzés során veszítette életét, illetve mégsem egészen.

Így gyilkol egy lift: horrorisztikus balesetek az elmúlt évekből

Techbázis2018.09.22, 21:23

Azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy lift nélkül nem lenne, vagy legalábbis kényelmetlenebb volna a nagyvárosi élet. A klausztrofóbiában szenvedők szerint viszont ez nem így van, és egyes balesetek is az ő véleményüket támasztják alá. 

Visszatért gyerekkora házába, elborzadt attól, amit ott talált

Tévé2018.09.20, 20:38

A Netflix kiadott egy előzetest a The Haunting of Hill House-hoz, a tízrészes sorozathoz, amelyet Shirley Jackson azonos című, 1959-es regényéből készített. A többek között Carla Guginóval, Timothy Huttonnal és Michiel Huismannal készült szériában pár felnőtt visszatér gyerekkora színhelyére, a címbeli házba, amely a leghíresebb kísértetjárta lakká vált az Egyesült Államokban. Szembe tudnak nézni vajon a félelmeikkel? 

Eljött az Amerikai Horror Story végítélete?

Tévé2018.09.17, 22:14

Az Amerikai Horror Storyra ráfért az erősítés, ugyanis a cseppet sem ijesztő és erősen politikai vonalra elkalauzoló előző szezon (A szekta), egyértelműen a sorozat leggyengébb évadát produkálta. Lássuk, hogy a pilot után mire lehet számítani a szám szerint nyolcadik, Apokalipszis címre hallgató felvonástól!

13 éve nyílt meg a pokol kapuja

Tévé2018.09.14, 09:59

2005. szeptember 13-án indult útjára az Odaát című sorozat: a készítők aligha hitték a start napján, hogy egy ilyen hosszú történet lesz belőle.

Szörnyen nyugtalanító ez a horrorelőzetes

Tévé2018.08.29, 14:51

A The Haunting of Hill House a Netflixre érkezik hamarosan.

Megharapta egy cápa, de az igazi horror csak ezután következett

Tudomány2018.08.27, 12:25

Egy texasi férfit egy cápa támadott meg még augusztus elején. Bár túlélte a nem kívánt találkozást, ami utána következett, azt valószínűleg még az ellenségeinek sem kívánná.

Szörnyű baleset az autóversenyen, a szerelők közé hajtottak - videó

Sport2018.08.21, 17:39

A Stock Light Championship elnevezésű autóverseny brazíliai futamán rémisztő pillanatok játszódtak le a boxutcában. A brazil pilóta, Erik Mayrink a kerékcseréjét követően több szerelőt is letarolt.

Horrorlány keríti hatalmába a gyerekeket a neten

Nagyvilág2018.08.08, 14:35

A Momo nevű ijesztő figura Facebookon és WhatsAppon keres meg gyerekeket és tinédzsereket, arra próbálja meg rávenni őket, hogy hajtsanak végre bizonyos feladatokat. Aki nem hajlandó, azt különböző dolgokkal fenyegeti meg. Minél nagyobb nyilvánosságot kap Momo, annál több beteg lelkű kiberbűnözőnek juthat eszébe felhasználni. De mégsem szabad hallgatni róla, minden szülőt figyelmeztetni kell, hogy fokozottabban figyeljen oda a gyerekére. Itt a jó alkalom minden kiskorú fejében egyszer és mindenkorra rendet tenni: a virtuális valóság és a valódi valóság két különböző dolog, és nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést elválasztanii ...

Saját játékáról készített horrorvideót a kétgyermekes édesanya

Archívum2018.08.03, 16:59

A legtöbben horrorisztikusnak tartják azt a videót, melyet egy brit nő készített régi gyermekjátékáról. A videót már több mint ötezren látták. 

Hermann Nitsch vérrel és kibelezett állatokkal készít műalkotásokat (18+)

Archívum2018.07.24, 15:51

Orgia-Misztérium Színház néven rendez színházi előadásokat Hermann Nitsch, aki vérrel, állati belsőségekkel színesíti munkáit. Azt mondja: egy életigenlő embernek tartja magát. 

Elátkozott horrorfilmekben szerepeltek, sorra meg is haltak

Tévé2018.07.21, 21:23

A forgatás normális esetben nagyjából ugyanúgy zajlik az akciófilmeknél és a vígjátékoknál, mint a horrorfilmeknél, utóbbi műfajnál azonban sokkal több furcsa balesetről, netán halálesetről tudunk, némely produkció mintha tényleg el lett volna átkozva. Íme, pár színész, aki egy horrorfilm forgatásán vagy közvetlenül a bemutató után vesztette életét.

A szellemek és a boszorkányok világát köti össze az Antikrisztus

Tévé2018.07.20, 17:06

Szeptember 12-én folytatódik korunk egyik legkeményebb horrorsorozata, az Amerikai Horror Story.

A horrorfilmek legfélelmetesebb szereplői: a játékbabák (18+)

Archívum2018.07.10, 19:35

A játékok arra hivatottak, hogy kedves emlékekkel, vidám percekkel ajándékozzák meg a gyermekeket. Így nem is lepődhetünk meg azon, hogy a horrorműfaj ráugrott erre a témára. Nagyon félelmetes tud lenni, amikor valami olyan kezdi el irtani a családtagokat, amire alapvetően jóérzéssel gondolunk, sőt, sok ideig nem is gyanakodunk. Ismerd meg az 5 legparább horror filmet, melyben egy játék végzi a piszkos munkát.

Borzongató horror készült az alvási bénulásról - videó

Film2018.07.03, 11:13

A Mara címszereplője (Olga Kurylenko) kriminálpszichológus, aki épp egy gyilkossági ügyben nyomoz, amikor megtámadja egy ősi démon, aki alvás közben öl. 

Dokumentumfilm készült arról, hogyan születik egy kultuszfilm - videó

Film2018.06.29, 16:00

Megérkezett a Wolfman's Got Nards trailere, ami a Monster Squad című 1987-es, gyerekeknek szóló horrorvígjáték utóéletéről szól.

Kevesebb idő jut a démonvadászatra

Tévé2018.06.26, 12:29

Csak 20 részes lesz az Odaát újabb évadja.

Chucky, a gyilkos baba a képernyőn folytatja az ámokfutást

Tévé2018.06.25, 12:35

A Gyerekjáték című klasszikus horrorfilm alkotója ígéretes videót posztolt, úgy néz ki, hamarosan sorozatban is láthatjuk Chuckyt, a gyilkos babát.

Az év horrorszenzációja a valóságban gyökerezik

Film2018.06.12, 15:51

Az Örökség első látásra "csak" egy bravúros okkult horror, méltó utódja olyan klasszikusoknak, mint Az ördögűző és a Rosemary gyermeke. A cselekmény tele van természetfelettivel, de a film mégis a természetről szól. Az angol cím, a Hereditary valójában azt jelenti, hogy "örökletes", ennek megfelelően a film is amellett érvel, hogy nincs szörnyűbb a felmenőinktől öröklött testi-lelki bajoknál.