horror
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- sorozat
- média
- szórakozás
- tévésorozat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Visszatért gyerekkora házába, elborzadt attól, amit ott talált
A Netflix kiadott egy előzetest a The Haunting of Hill House-hoz, a tízrészes sorozathoz, amelyet Shirley Jackson azonos című, 1959-es regényéből készített. A többek között Carla Guginóval, Timothy Huttonnal és Michiel Huismannal készült szériában pár felnőtt visszatér gyerekkora színhelyére, a címbeli házba, amely a leghíresebb kísértetjárta lakká vált az Egyesült Államokban. Szembe tudnak nézni vajon a félelmeikkel?
Eljött az Amerikai Horror Story végítélete?
Az Amerikai Horror Storyra ráfért az erősítés, ugyanis a cseppet sem ijesztő és erősen politikai vonalra elkalauzoló előző szezon (A szekta), egyértelműen a sorozat leggyengébb évadát produkálta. Lássuk, hogy a pilot után mire lehet számítani a szám szerint nyolcadik, Apokalipszis címre hallgató felvonástól!
13 éve nyílt meg a pokol kapuja
2005. szeptember 13-án indult útjára az Odaát című sorozat: a készítők aligha hitték a start napján, hogy egy ilyen hosszú történet lesz belőle.
- címkék:
- sorozat
- horror
- Odaát (sorozat)
- tévé
- Címkefelhő »
Szörnyen nyugtalanító ez a horrorelőzetes
A The Haunting of Hill House a Netflixre érkezik hamarosan.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Megharapta egy cápa, de az igazi horror csak ezután következett
Egy texasi férfit egy cápa támadott meg még augusztus elején. Bár túlélte a nem kívánt találkozást, ami utána következett, azt valószínűleg még az ellenségeinek sem kívánná.
- címkék:
- horror
- sérülés
- fertőzés
- Cápa
- Címkefelhő »
Szörnyű baleset az autóversenyen, a szerelők közé hajtottak - videó
A Stock Light Championship elnevezésű autóverseny brazíliai futamán rémisztő pillanatok játszódtak le a boxutcában. A brazil pilóta, Erik Mayrink a kerékcseréjét követően több szerelőt is letarolt.
Horrorlány keríti hatalmába a gyerekeket a neten
A Momo nevű ijesztő figura Facebookon és WhatsAppon keres meg gyerekeket és tinédzsereket, arra próbálja meg rávenni őket, hogy hajtsanak végre bizonyos feladatokat. Aki nem hajlandó, azt különböző dolgokkal fenyegeti meg. Minél nagyobb nyilvánosságot kap Momo, annál több beteg lelkű kiberbűnözőnek juthat eszébe felhasználni. De mégsem szabad hallgatni róla, minden szülőt figyelmeztetni kell, hogy fokozottabban figyeljen oda a gyerekére. Itt a jó alkalom minden kiskorú fejében egyszer és mindenkorra rendet tenni: a virtuális valóság és a valódi valóság két különböző dolog, és nem igényel különösebb szellemi erőfeszítést elválasztanii ...
- címkék:
- horror
- zaklatás
- kihívás
- Kék Bálna játék
- Momo
- Címkefelhő »
Saját játékáról készített horrorvideót a kétgyermekes édesanya
A legtöbben horrorisztikusnak tartják azt a videót, melyet egy brit nő készített régi gyermekjátékáról. A videót már több mint ötezren látták.
Hermann Nitsch vérrel és kibelezett állatokkal készít műalkotásokat (18+)
Orgia-Misztérium Színház néven rendez színházi előadásokat Hermann Nitsch, aki vérrel, állati belsőségekkel színesíti munkáit. Azt mondja: egy életigenlő embernek tartja magát.
- címkék:
- Hermann Nitsch
- horror
- galéria
- vér
- művész
- fotó
- orgia
- bél
- Címkefelhő »
Elátkozott horrorfilmekben szerepeltek, sorra meg is haltak
A forgatás normális esetben nagyjából ugyanúgy zajlik az akciófilmeknél és a vígjátékoknál, mint a horrorfilmeknél, utóbbi műfajnál azonban sokkal több furcsa balesetről, netán halálesetről tudunk, némely produkció mintha tényleg el lett volna átkozva. Íme, pár színész, aki egy horrorfilm forgatásán vagy közvetlenül a bemutató után vesztette életét.
- címkék:
- média
- horror
- horrorfilm
- tévé
- Címkefelhő »
A szellemek és a boszorkányok világát köti össze az Antikrisztus
Szeptember 12-én folytatódik korunk egyik legkeményebb horrorsorozata, az Amerikai Horror Story.
A horrorfilmek legfélelmetesebb szereplői: a játékbabák (18+)
A játékok arra hivatottak, hogy kedves emlékekkel, vidám percekkel ajándékozzák meg a gyermekeket. Így nem is lepődhetünk meg azon, hogy a horrorműfaj ráugrott erre a témára. Nagyon félelmetes tud lenni, amikor valami olyan kezdi el irtani a családtagokat, amire alapvetően jóérzéssel gondolunk, sőt, sok ideig nem is gyanakodunk. Ismerd meg az 5 legparább horror filmet, melyben egy játék végzi a piszkos munkát.
Borzongató horror készült az alvási bénulásról - videó
A Mara címszereplője (Olga Kurylenko) kriminálpszichológus, aki épp egy gyilkossági ügyben nyomoz, amikor megtámadja egy ősi démon, aki alvás közben öl.
- címkék:
- Olga Kurylenko
- horror
- Címkefelhő »
Dokumentumfilm készült arról, hogyan születik egy kultuszfilm - videó
Megérkezett a Wolfman's Got Nards trailere, ami a Monster Squad című 1987-es, gyerekeknek szóló horrorvígjáték utóéletéről szól.
- címkék:
- horror
- Címkefelhő »
Kevesebb idő jut a démonvadászatra
Csak 20 részes lesz az Odaát újabb évadja.
- címkék:
- média
- horror
- Odaát (sorozat)
- tévé
- Címkefelhő »
Chucky, a gyilkos baba a képernyőn folytatja az ámokfutást
A Gyerekjáték című klasszikus horrorfilm alkotója ígéretes videót posztolt, úgy néz ki, hamarosan sorozatban is láthatjuk Chuckyt, a gyilkos babát.
- címkék:
- Chucky
- média
- horror
- gyerekjáték
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhő »
Az év horrorszenzációja a valóságban gyökerezik
Az Örökség első látásra "csak" egy bravúros okkult horror, méltó utódja olyan klasszikusoknak, mint Az ördögűző és a Rosemary gyermeke. A cselekmény tele van természetfelettivel, de a film mégis a természetről szól. Az angol cím, a Hereditary valójában azt jelenti, hogy "örökletes", ennek megfelelően a film is amellett érvel, hogy nincs szörnyűbb a felmenőinktől öröklött testi-lelki bajoknál.
- címkék:
- horror
- Címkefelhő »
Ez lehet minden idők legrosszabb filmje - mutatjuk a posztert
Tom Six Az emberi százlábú című film rendezőjeként híresült el, amihez aztán két folytatást is készített, annak ellenére, hogy a kritikusok utálják a munkásságát, a nézők közül pedig csak a trashrajongókat nyerte meg. A holland botrányhős most bejelentette az új filmjét, és posztert is mutatott hozzá.
- címkék:
- horror
- Címkefelhő »
Eláll a lélegzete, ha megnézi ezeket az állattámadásokat - videó
A természetben nem az ember az úr. Van, aki azonban így is bemerészkedik a vadállatok közé. A végeredmény vérfagyasztó tud lenni. Nézegesse videóválogatásunkat.
- címkék:
- állatok
- horror
- videó
- állattámadás
- Címkefelhő »
Ha Stephen Kinget bírja, ezt is szereti majd
Hamarosan jön a Hulura a Castle Rock című sorozat, amely a Stephen King által kitalált címbeli kisvárosban játszódik. Az író több szereplője is feltűnik itt, sok regényeiből hoznak ide karaktereket és cselekményelemeket. Alább egy előzetes: kellőképp borzongató?
- címkék:
- Stephen King
- sorozat
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Katalin piros ruhája szakasztott mása egy horrorfilm szereplőjének
Úgy tűnik, az a ruha, amelyet Katalin hercegné akkor viselt, mikor megmutatta harmadik gyermekét, kísértetiesen hasonlít egy másik, korábban látott ruhára. A Rosamary gyermeke című horrorfilmben egy nagyon hasonló darabot viselt.
Véletlenül gyerekeknek vetítették le az év horrorjának trailerét - videó
A Nyúl Péter című kedves családi animáció előtt sikerült levetítenie egy ausztrál mozigépésznek a Hereditary című horrorfilm trailerét. Levágott fejű madár, padlóba és asztalba vert fejek, elevenen elégő ember - ezek látványát kellett kiállni a gyerekeknek. A filmet az év horrorjának kiáltották ki.
- címkék:
- horror
- Címkefelhő »
Amikor az otthonod támad rád: a legfélelmetesebb kísértetházas filmek
A napokban került a hazai mozikba a Ghostland – A rettegés háza című horror, amely egy nagyon közismert, nagyon jellegzetes eszközökkel dolgozó zsáner új darabja: a kísértetházas filmeké. Ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a legnevesebb elődeit, és megnéztük: melyik mit tett hozzá a műfajhoz?
- címkék:
- mozi
- film
- horror
- Kísértetház
- Címkefelhő »
Horror az erdőben: fej nélkül kúszik-mászik a bizarr varangy
Igazi horrorisztikus élményben volt része annak a kutatócsoportnak, amely az egyik connecticuti erdőben vizsgálódott: találtak egy békát, amelynek nem volt arca, mégis úgy kúszott-mászott, mintha semmi baja nem lenne.
- címkék:
- Béka
- horror
- videó
- varangy
- Címkefelhő »
Két horrorsorozat érkezik heteken belül
A borzongás és az akció veszi át az irányítást kedd és szerda esténként a VIASAT6-on.
- címkék:
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Végre mozikban Az ördögűző rendezőjének kedvenc horrorja
Négy év csúszással érkezik a magyar mozikba A Babadook, amit William Friedkin, Az ördögűző rendezője nevezett a legfélelmetesebb filmélményének.
- címkék:
- William Friedkin
- horror
- babadook
- Címkefelhő »
Rövid ideig ingyen beszerezhető két horrorjáték
Elő a pelusokkal, átmenetileg mindkét Amnesia bérmentve tölthető.
- címkék:
- videojáték
- horror
- Humble Bundle
- Címkefelhő »
Megrázó filmek, melyek alapjai megtörtént eseményeken nyugszanak (18+)
A drámák, krimik, thrillerek és horrorok esetében kifejezetten megnyugtató érzést ad, hogy tudjuk, csak kitalált történetet látunk. A borzongást megtöri, a miatta érzett fájdalom édessé válik. Sok esetben azonban a való életből merítettek ihletet a forgatókönyvírók. Most olyan filmeket mutatunk be, melyek valós eseményeket dolgoznak fel úgy, hogy természetesen élnek a művészi szabadság adta lehetőségekkel is.
Gigászi, nyálkás, piros szemű szörny kúszott elő
A horrorkomédia vagy nagyon bejön valakinek, és rajong érte, vagy egyenesen hidegrázást kap tőle, átmenet talán nincs. Ebben az ügyesen megcsinált, de nehezen komolyan vehető sorozatban, az Ash vs Evil Deadben (amelyhez most jött ki egy jópofa plakát, alább) Bruce Campbell alakítja Ash Williamst, a széria pedig Sam Raimi, Ivan Raimi és Tom Spezialy forgatókönyvírói munkáját dicséri. Két évad ment le eddig, a harmadik februárban indul kinn, itthon pedig majd az HBO adja majd.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Beszakadt a thaibokszoló homloka az ellenfél könyökösétől
Ijesztő fotó kering a közösségi oldalakon egy thaibokszversenyzőről. A harcosnak a könyökös után szabályosan behorpadt a homloka.
Horrorfilmbe illő jelenet fogadta a garázsba benyitó rovarirtót
Komplett darázsvárost pusztított el egy garázsban egy amerikai rovarirtó. A szakember szerint az ilyen nagyságú fészkek nagyon ritkák.
- címkék:
- horror
- rovarok
- videó
- csípés
- darázs
- fészek
- rovarirtás
- Címkefelhő »
Elvégezték az első emberi fejátültetést
Végrehajtották az első fejátültetést emberen, igaz, a bejelentést „kissé" árnyalja, hogy a műtétet holttesten végezték el. Ennek ellenére az eljárást kigondoló orvos, Sergio Canavero meg van győződve módszere helyességéről, és arról, hogy az éles műtét is simán fog zajlani.
Fej nélkül szexelt a felajzott udvarló
Egy kutatócsoport meglehetősen horrorisztikus felvételt készített két imádkozó sáska "intim pillanatairól".
- címkék:
- állatok
- horror
- rovarok
- videó
- imádkozó sáska
- rovar
- Címkefelhő »
A halálos szabadulószoba
Trükkös és egyre nehezebb fejtörőket kell a szereplőknek megoldaniuk a Szabadulószoba című filmben, ám a feladatok egyre nehezebbé és halálosabbá válnak. Ha kíváncsi arra, hogyan lehet kijutni egy halálos játékszobából, nézze meg a Szabadulószoba című horrort a mozikban!
- címkék:
- horror
- szabadulószoba
- Címkefelhő »
Maszkos gyilkos, ördögűző, vámpírok - tíz sorozat halloweenre
A horror műfajának kedvelői halloween idején nemcsak klasszikus filmeket, de újabb sorozatokat is nézhetnek borzongva, a takaró alól épp csak ki-kipillantva. A jól ismert Amerikai Horror Story-n kívül is készült jó pár ijesztő széria az elmúlt években, ezekből mutatunk most be tízet!
- címkék:
- média
- horror
- Halloween
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhő »
Felgyújtanám a házam, ha egy ilyen dögöt látnék meg benne
Pár napja került fel a Facebookra egy videó, amelyet kevesebb mint egy hét alatt 37 millióan néztek meg. A félig lepketestből, félig vonagló, szőrös tapogatókból álló, alienszerű élőlényt Indonéziában filmezte le a Gandik nevű felhasználó.
- címkék:
- horror
- vírusvideó
- lepke
- Címkefelhő »
Horror bárban szürcsölhetjük a félelmetes koktélokat
Kísértetjárta erdő, koponyák, giliszták, sírkövek, kripta – a hely, ahol a vállalkozó szellemű vendégek elfogyaszthatják a félelmetes, de annál izgalmasabb koktélokat. A horror témájú bár a legújabb Stephen King-filmet sem hagyta figyelmen kívül.
Ettől a természetfotótól garantáltan rémálmai lesznek
„Egy végzetes csapdába került kígyó utolsó halálsziszegése" – akár ezt a címet is adhatnánk annak a fotónak, amit a napokban tettek közzé a Reddit közösségi weboldalon.
- címkék:
- állatok
- horror
- béka
- természetfotó
- kígyó
- Címkefelhő »
Mindenkit a falhoz csapnak az Odaát előzetesében
A Supernatural 13. évadja október 12-én érkezik, addig is itt egy előzetes hozzá.
- címkék:
- sorozat
- horror
- Odaát (sorozat)
- tévé
- Odaát
- Címkefelhő »
Egész életében démonokkal küzdött Stephen King
Egy jó regényíró tudja, hogy ő titkár és nem Isten – mondja ezt az egyik legismertebb és legolvasottabb amerikai író, akit zsenialitása mégis Istenhez tesz hasonlatossá. 70 éves lett Stephen King, a horror koronázatlan királya.
- címkék:
- Stephen King
- film
- portré
- horror
- írók
- Címkefelhő »
Valódi vámpírt találtak Mianmarban
Valódi pokolbéli kreatúrát fedezett fel egy kutatócsoport: egy hangyát, amely szokatlan szájszervével ellenfeleinek testnedveid szívta ki. Szerencsére a horrorisztikus állat már nincs az élők sorában, 98 millió évvel ezelőtt halt ki, a most leírt példányt egy borostyán fogságában találták meg Mianmarban.
Rettentően beteg a horrorsorozat előzetese
Nem javasoljuk gyerekeknek, de a műfaj híveinek talán bejön az új évad.
Természetfeletti jelenségek nyolc felvonásban
A Netflix felkészült egy újabb horror-thrillerre.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Igen furán néznek ki a horrorsorozat szereplői
Az Amerikai Horror Story alkotója, Ryan Murphy a közösségi oldalakon folyamatosan csepegteti az infókat sorozata hetedik évadjáról, a Cult-ról, legújabban a két visszatérő szereplőről, Sarah Paulsonról és Evan Petersről posztolt egy rajzot – mint kiderült, ők ketten a Roanoke után is egy szerelmespárt játszanak. Mutatjuk mi is a képet rögtön!
Perverz rém bukkant fel a lufik mögül
Itt az Amerikai Horror Story új évadjának teasere.
Rémisztő sorozaton dolgozik a horror mestere
A legendás horrorrendező, John Carpenter a tévé felé vette az irányt, a Syfy csatornának készít egy sorozatot.
- címkék:
- John Carpenter
- média
- horror
- tévé
- szórakozás
- SyFy
- Címkefelhő »
Horrorisztikus sorozat: vért könnyező fiú és csecsemő fölött lebegő szellem - Fotók!
Mindig élvezetes a régmúlt időkből fennmaradt fotókat nézni, ám ez a sorozat közelebb áll a borzongáshoz. A képek olykor egyszerűen sokkolóak, máskor pedig kiráz tőlük a hideg!
- címkék:
- horror
- fotósorozat
- Címkefelhő »
„Vidám” horrormesékkel nevelték a gyerekeket a 19. században
Mai szemmel nézve minden jóérzésű szülő elborzad Hoffmann nevelő célzattal írt gyerekmeséitől. Válogatott borzalmak, például az ujjszopás miatt levágott hüvelykujj, a levesevés megtagadása miatti csonttá fogyás és hasonlók szerepelnek benne. Még szörnyűbb a dolog, ha tudjuk, hogy eredetileg mindezt egy hároméves gyereknek írták.
Nem lesz nyugodt, ha végignézi ezt a dermesztő kiállítást
A Los Angeles-i The Paley Center for Media adott otthont korunk egyik legnyomasztóbb sorozatának, a kiállításon plakátok, ruhák, tárgyak láthatóak, mindet használták az itthon is vetített Amerikai Horror Story közben.
A 8 valaha volt legrémisztőbb játék, amit sosem adnál gyerek kezébe
Biztos te is őrzöd legalább egy olyan játék emlékét gyerekkorodból, amit jó szándékkal kaptál ugyan, de valamiért mégsem lettetek jóban. Sőt a legszívesebben valamelyik szekrény mélyén láttad volna, de hiába próbáltál megszabadulni tőle, estére mindig visszakerült a szobádba. Nos, az semmi volt ezekhez a játékokhoz képest!
- címkék:
- horror
- játék
- gyerek
- gyerekjáték
- Címkefelhő »
Kétfejű patkányokkal készülnek az évszázad horrorműtétjére
Egy olasz idegsebész, Sergio Canavero azt tervezi, hogy 2017 decemberében elvégzi a világ első fejátültetését emberen. Az enyhén szólva is ellentmondásosnak tűnő terv kivitelezéséhez persze előkészületek szükségesek. Kínában kutatók egy csoportja ezért kisebb termetű kísérleti patkányok fejét „varrta rá" nagyobbakéra. Az így létrehozott kétfejű lények átlagosan 36 óráig maradtak életben, köszönhetően egy most először alkalmazott technikának.
A szadista apáca és a náci orvos óta lejtmenetben a horror
Az Amerikai Horror Story eddigi évadjait tette minőségi sorrendbe a Moviepilot. Ha ön a műfaj rajongója, és látott is ezekből, szavazzon a cikkünk alján!
A Slenderman-tragédia - Amikor egy internetes rém megelevenedik
2014-ben a wisconsini Waukeshában két 12 éves lány egy parkba csalta, és tizenkilenc késszúrással megpróbálta megölni szintén 12 éves barátnőjüket. A lányok később azt vallották, hogy egy kitalált internetes figura, bizonyos Slenderman kedvéért támadtak társukra. Felnőttként mindezt megdöbbentő hallani, és felfogni is nehéz. Tény, hogy a gyerekek életében még igen nagy szerepe van a fantáziavilágnak, de vajon mi vezethetett odáig, hogy ennyire elveszítsék a kapcsolatot a valósággal?
Ezt jobb, ha nem éjjel, és nem egyedül nézi
Itt egy kissé felkavaró előzetes a Mesék a kriptából újabb adagja elé.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Mesék a kriptából
- Címkefelhő »
Ilyen, amikor csupa nő rendez vérgőzös horrort
A horror szereti megbüntetni a nőket, a műfaj rendezői között pedig nagyon magas a férfiak aránya. A most bemutatott XX-et ezért is tartják fontosnak a készítők.
- címkék:
- horror
- XX (film)
- Címkefelhő »
Igen elszánt a gyerekekből álló szellemirtó csapat
Kijött pár kép a Stranger Things folytatásához: 2016-os év egyik nagy sorozatsikere folytatódik.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- sci-fi
- tévé
- Stranger Things
- Címkefelhő »
Egyetlen sorozat 18 szerepében lesz látható a színésznő
Egészen bizarrnak ígérkezik az Amerikai Horror Story egyik közelgő évada, amelyben az alkotók az első és a harmadik szezon, azaz A gyilkos ház és a Boszorkányok világát keresztezik. Ryan Murphy ötletgazda most további izgalmakat árult el a dologról.
A frászt hozták a szerencsétlen vásárlókra – videó
A Rings című filmet február 3-án mutatják be a mozik, a horror előtt azonban a készítők gondoskodtak róla, hogy hírverést csapjanak a premiernek. Egy New York-i elektronikai üzletben rejtett kamerákkal forgattak pár órát, gyanútlan vásárlókat ijesztgettek meglehetősen hatásos módon. Ilyenkor azért megvan az esélye, hogy egy szívbeteg vagy ijedősebb középkorú, idős ember infarktust kap, de a marketinggépezet dübörgése mellett elhal a sikoly: nézze csak a videót! Ön mit tenne, ha így halálra rémisztenék?
- címkék:
- horror
- videó
- tévé
- Címkefelhő »
Ridley Scott úgy csinálna már egy sámános horrorfilmet
A rendező cége szeretné megvenni a The Wailing című dél-koreai horrorfilm remake-jogait. A sámános, démonos film zavarbaejtő élmény, sajnos nem hiszünk abban, hogy az amerikai változat jobb lesz majd az eredetinél.
- címkék:
- Ridley Scott
- horror
- remake
- The Wailing
- Címkefelhő »
Emberhúst csipeget Drew Barrymore
Február 3-án érkezik a Netflixre a színésznő új sorozata, egy Santa Clarita Diet című horrorkomédia, amihez képeket már eddig is láthattunk, most azonban bemutattak két kifejezetten szellemes előzetest is.
Hamarosan kinyit a borzalmak motelje
Kiderült, hogy február 20-án tér vissza a Psycho előzménysorozata, a Bates motel az ötödik, egyben utolsó évaddal.
Geena Davis: Mindentől kiborultam, szörnyeket láttam
Január 3-án este indul a FOX-on Az ördögűző, amely a világhírű, 1973-ban bemutatott horrorfilm sorozat változata. Az egyik főszereplő, az Oscar- és Golden Globe-díjas Geena Davis mesélt a sorozatról.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Az ördögűző
- Címkefelhő »
A Roanoke-rejtély – hova tűnt nyomtalanul egy teljes brit kolónia ?
1590-ben 117 angol telepes – köztük nők és gyermekek – tűnt el az Észak-Karolinához tartozó Roanoke-szigetről. Több mint 426 éve fedi homály rejtélyes sorsukat, és az elmúlt évek kutatásai sem vitték közelebb a tudományt az igazsághoz. A kolónia maradványait már a tenger fenekén is keresték, a telepesek lehetséges leszármazottait pedig DNS-minták alapján igyekeznek megtalálni a szakemberek. Úgy tűnik azonban, hogy az eddigi próbálkozások csődöt mondtak.
Hét hazai horrorprogram Halloweenre
Éjszaka egy titokzatos vidéki kastélyban, nyomozás a debreceni krimihotelben, hajsza Hasfelmetsző Jack után, bolyongás egy őrült színészekkel benépesített horrorlabirintusban, kirándulás a putnoki farkasember nyomában, esti bunkertúra Csepelen, szellemhajó a Balatonon - attól, hogy nincsenek mély gyökerei nálunk a Halloween ünnepének, még bőven akadnak borzongató programok országszerte. Íme a legjobbak.
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- horror
- program
- Címkefelhő »
Belek és szervek mindenhol: igazi horrorbábuk készültek
A következőkben több olyan bábut is megnézhetsz, melyek az 1700-1800-as években készültek. Az alkotások rendkívül ijesztőek, ám hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendenek.
Nem véletlenül volt olcsó a ház, szörnyek lakják a környéket
Visszatért az Amerikai Horror Story egy újabb évaddal, újabb történettel, de talán sokan csalódtak egy rész után. Pár spoilerrel folytatjuk.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Sorban ájulnak el a nézők az év horrorfilmjétől
A Raw lehet az idei év legsúlyosabb horrorfilmje. A kannibálos mozi torontói vetítésein több néző is rosszul lett és elájult.
Az őrület határán - Top 5 filmes elmegyógyintézet
Vannak bizonyos visszatérő motívumok, amelyektől a forgatókönyvírók egyszerűen nem tudnak elszakadni. Ha horrorfilmről van szó, akkor ilyen - a korábban már kivesézett - békésnek, idillinek tűnő, majd hátborzongató események színhelyévé váló családi otthon. De ha éppen nem egy feldúlt családi fészekben történnek a borzalmak, akkor nagy valószínűséggel egy elhagyott elmegyógyintézet áll a történések középpontjában.
- címkék:
- film
- horror
- thriller
- otthon
- elmegyógyintézet
- ház
- Címkefelhő »
Frankensteinnél nincs rosszabb anya
Kétszáz éve, a Genfi-tó partján álmodta meg Mary Shelley a halott húsból életre galvanizált szörnyeteg és teremtője történetét. A Frankenstein ma is foglalkoztatja az irodalomtörténészeket, feministákat vagy éppen a filmeseket. Sepsi László íróval beszélgettünk arról, mi Mary Shelley titka.
Közeleg a klausztrofóbiás Ideglelés
Már nagyon közel van a Blair Witch Project (Ideglelés) folytatásának az amerikai bemutatója. Ezért most egy újabb előzetessel előre meg is fagyasztják bennünk a vért.
Bizarr és hátborzongató – Különös helyek a világban
Emberi csontok, haláli babafejek és egy sugárzó szellemváros – nem is gondolná az ember, milyen különös, már-már bizarr helyek vannak a világ különböző pontjain.
Ezektől a sorozatoktól tutira kitöri a frász
A horrorrajongók már bizonyára alig várják az Amerikai Horror Story hatodik évadát, de többek között Az ördögűző új feldolgozása is felkelthette az érdeklődésüket. Születtek más sorozatok is a közelmúltban, amelyektől kitörheti a nézőket a frász – ha egy kis borzongásra vágyik, ezeket bátran tudjuk ajánlani.
Természetfeletti jelenségek történtek egy interjú közben
A frászt hozta a stáb a Stranger Things fiatal szereplőire.
Augusztus 2-án elszabadul a pokol
Augusztus 2-án az AMC-n elszabadulnak a digitális szörnyek, a csatorna ugyanis szabadjára engedi a világ legveszélyesebb CGI-teremtményeit. Egész nap óriás anakondák, cápák, polipok és krokodilok tartják majd rettegésben a nézőket: jön a Kraken, a Cápavihar, az Anaconda 3.
- címkék:
- média
- horror
- horrorfilm
- tévéfilm
- tévé
- szórakozás
- szörny
- CGI
- AMC
- Címkefelhő »
Megérkezett a Salem folytatásának vérfagyasztó előzetese
Stílszerűen halloween hetében folytatódik a Salem című horrorsorozat, harmadik évadával. Addig is itt a durca előzetes: ha egy mód van rá, ne éjjel, ne egyedül nézze!
Horror! Szeme alatt nőtt foga egy kínai nőnek
Legrosszabb rémálmában sem gondolta volna egy kínai nő, hogy elviselhetetlen fájdalmait egy a szeme alatt növő fog okozza.
- címkék:
- szem
- horror
- kínai
- Címkefelhő »
Feláll a hátunkon a szőr ettől a kislánytól
Júliusban érkezik a Netflix kínálatába a Stranger Things című vadonatúj sorozat, amit a streamelős szolgáltatás előszeretettel nevez ódának a 80-as évek klasszikus sci-fi- és horrorfilmjeihez. Az új kedvcsinálót látva lassan kezdünk hinni a marketingeseknek, és egyre kíváncsibban várjuk a premiert.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
A Vatikán mellett szállta meg az ördög a gyereket
Robert Kirkman új, nagyszabású horrortörténete a Facebookon debütált, már több mint 80 ezren nézték meg online az Outcast első epizódját itthon. Az ördögűzős sorozatot Rómában mutatták meg a sajtónak, az Origo is a helyszínen járt.
Ha szerette a Péntek 13-féle kaszabolós horrort, jó nyara lesz
Ha szerette a Péntek 13-at és Jason Voorhees vészjósló, nyomasztó karakterét, akkor jó nyara lesz, mert közeleg a Dead of Summer sorozat, amely a nyolcvanas évek Amerikájában játszódik egy tó környékén. Lesznek benne fiatalok, tán egy egész osztály, felügyelő tanárok, ősi mitológia, természetfeletti jelenségek. A plakátjaik közt vannak egész eredetiek, a szériát pedig ne kisgyerekkel nézzük, viharos éjszakán.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Ez gyenge kis próbálkozás volt az Antikrisztustól
Az Ómen-filmek mintájára készült tévésorozat egyetlen, mindössze tízrészes évadja után elbukott.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
61 országban mutatják be ma Robert Kirkman horrorsorozatát
Robert Kirkman új, nagyszabású horrortörténete egyszerre debütál 61 európai és afrikai országban: a Facebook Live szolgáltatást most használják első alkalommal egy tévésorozat bemutatására a régióban.
Gyilkos otthonok, ahol még ma is élnek, 3. rész
Bemutattuk már a Los Angeles-i La Bianca-házat, ahol 1969-ben Charles Manson és bandája végzett brutális mészárlást, de a Simpson-rezidenciáról is volt szó, ahol O. J. Simpson exfeleségét és annak szeretőjét végezték ki kíméletlenül - most jöjjön újabb három horrorház, amelyben a szörnyűségek után is folytatódott az élet.
- címkék:
- ingatlan
- horror
- gyilkosság
- otthon
- ház
- Címkefelhő »
Horrorisztikus fotókhoz használja kislányát az apa
A Kansas Cityben élő Joshua Hoffine fotóművész hátborzongató és szürreális képeinek állandó modellje kislánya. Tény, elég szokatlan szülői álom az ilyesmi, de ugye, aki művész, az művész.
- címkék:
- horror
- fotóművész
- hátborzongató
- Címkefelhő »
Gyilkos otthonok, ahol még ma is élnek, 2. rész
"Ha ezek a falak beszélni tudnának" - nos, a következő házak elbeszéléseit nem szívesen hallgatnánk meg, falaik ugyanis véres borzalmakat és megoldatlan bűnügyeket rejtettek el a kíváncsi szemek elől. Következzenek a gyilkos házak, ahol még jelenleg is élnek.
A nap sorozatképe: visszatér a kisvárosi horror
Az MTV Sikoly című sorozata május 30-án kezdi a második évadját, kijött hozzá egy előzetes és egy új plakát is.
- címkék:
- média
- horror
- tévé
- a nap sorozatképe
- Címkefelhő »
A sorozatgyilkos, a drogdíler és az erőszakoló – Horrorfilmbe illő orvosi történetek
Aki beteg, az ki van szolgáltatva az orvosának, ezért kénytelen teljesen megbízni benne a gyógyulás reményében. Legtöbbször nem is kell csalódnia. De mi van, ha mégis? Pár esetben az orvosok igencsak hajlamosak kihasználni a beteg tehetetlenségét.
- címkék:
- erőszak
- horror
- orvos
- drog
- horrortörténet
- Címkefelhő »
Horrorisztikus látvány fogadta a favágót
Horrorisztikus élménnyé változott az egyszerű rutinmunka egy favágó számára: a kidőlt fából egy félbevágott kígyó pottyant ki.
- címkék:
- horror
- videó
- kígyó
- állat
- Címkefelhő »
Kitartóak az Amerikai Horror Story színészei
A régi garnitúra jelentős része marad az új, hatodik évadra is.
- címkék:
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Gyilkos otthonok, ahol még ma is élnek
A horrorfilmeken belül egy külön kategória az úgynevezett "házas horror", amikor egy látszólag békésnek, idillinek tűnő családi otthonban egy idő után különös jelenségek kezdik megkeseríteni a lakók életét. A családi ház a forgatókönyvírók egyik legkedveltebb toposza, és bizony sok esetben a való életből merítenek ihletet.
Ilyen borzalmakat ma már nem látni
Húsz év telt el a Resident Evil játéksorozat indulása óta, de a legemlékezetesebb pillanatokat mai napig is a régebbi epizódok szolgáltatják. A Resident Evil: Origins Collection valóban az elmúlt évek legjobbja a sorozatból, de ez valahol nagyon szomorú is.
Arc nélküli férfitől retteghet a tévéző
Az Amerikai Horror Story egy stábtagja fecsegett.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Ördögűzés a tévéképernyőn át
Sorozat lesz a híres, 1971-es könyvből, Az ördögűzőből.
- címkék:
- horror
- tévé
- Az ördögűző
- Címkefelhő »
Éledezik az Antikrisztus
A Damien sorozatot már javában forgatják, itt van hozzá egy új előzetes.
- címkék:
- horror
- Ómen
- Damien (sorozat)
- Címkefelhő »
Vérfagyasztó az Ómen előzetese
Jön a kultikus horrorfilm sorozatverziója.
- címkék:
- sorozat
- média
- horror
- tévé
- Címkefelhő »
Alakul a Péntek 13-tévésorozat
Aaron Guzikowski lesz a forgatókönyvíró.
- címkék:
- sorozat
- horror
- tévé
- Péntek 13.
- Címkefelhő »
Muszáj visszatérnie a kinyírt horrorjátéknak
A Silent Hills című videojáték törlése körüli botrány lecsengeni látszott, az alkotók azonban nem hagyják annyiban a dolgot. Norman Reedus színész szerint egyszerűem muszáj életre kelteni a projektet.
Elképesztő horrorsztorik a pornós forgatásokról (18+)
Hányással végződött orális szex, bedagadt és –lilult pénisz és nem várt spermanyalogatás a tenyérből – a felnőttfilmsztárok kitálaltak arról, mi minden történik egy-egy ilyen forgatáson.
Nem hiába vállalta Lady Gaga a szexjeleneteket
Az itthon is kedvelt Amerikai Horror Story újabb évadját is megrendelte az FX, jövőre tehát jön a hatodik.
Meghalt a texasi láncfűrészes gyilkos, Gunnar Hansen
Az 1974-es amerikai horrorfilmben a főgonosz szerepét alakító Gunnar Hansen 68 évesen elhunyt.
Bombaüzlet a félelemkeltés
A horrorfilm az a műfaj, amivel még mindig könnyedén be lehet csábítani a nézőket a mozikba. Különösen a fiatal felnőttek szeretnek borzongani. Mivel Halloween van, íme azon kultikusnak tűnő produkcióknak a listája, amelyeken degeszre keresték magukat az alkotók.
- címkék:
- film
- Hollywood
- befektetés
- mozi
- horror
- eladás
- Címkefelhő »