hordozórakéta

címke rss

Lehet, hogy magánrakétát vesz igénybe a NASA a Hold-misszióhoz

Tudomány2019.03.13, 20:12

Újabb késlekedések akadályozzák az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szupernehéz hordozórakétájának, az SLS-nek a kifejlesztését, így az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal a következő Hold-misszióhoz esetleg magánrakétát vesz igénybe - jelentette be szerdán a hivatal igazgatója.

Tudja-e, hogy mi lett a Naprendszer első mesterséges bolygója?

Tudomány2019.01.02, 20:53

A hidegháborús időszak két szuperhatalma, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között az 1950-es évek második felében kibontakozó űrverseny első szakaszát egyértelműen Moszkva nyerte meg, a korabeli nyugati közvélemény legnagyobb megrökönyödésére. Az 50-es évek legvégén az űrkutatásban illetve az asztronautikában elért szovjet sikersorozat csattanósan rácáfolt arra az általános nyugati vélekedésre, hogy az oroszok sohasem lesznek képesek túlszárnyalni a nyugatiak technológiai fölényét.

Sikertelen volt a kínai magáncég hordozórakétájának indítása

Tudomány2018.10.28, 15:32

Sikertelen volt a Landspace kínai magáncég hordozórakétájának indítása - közölte vasárnap a kínai állami televízió.

Diákműhold indul az űrbe, magyar műszerekkel

Tudomány2018.10.14, 14:03

A végső tesztek vannak már csak hátra, ezt követően még az idén elindulhat az európai diákműhold, rajta magyar műszerekkel és berendezésekkel - közölte az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportja.

Tíz műholddal repült az űrbe a Falcon 9 rakéta

Tudomány2018.07.25, 15:31

Felküldték szerdára virradóra a kaliforniai Vanderberg légi bázisról a SpaceX vállalat egyik Falcon 9 hordozórakétáját tíz Iridium NEXT kommunikációs műholddal. A hordozórakéta újrafelhasználható első fokozata időközben sikeresen le is szállt egy platformra a Csendes-óceánon.

India 31 műholdat juttatott az űrbe

Tudomány2018.01.12, 07:35

Harmincegy műholdat juttatott az űrbe sikeresen pénteken az a hordozórakéta, amelyet az India déli részén lévő szriharikotai űrrepülőtérről indítottak - közölték helyi tisztviselők.

Helyreállt a kapcsolat az első angolai műholddal

Tudomány2017.12.28, 21:00

Helyreállt a kapcsolat a Bajkonurból két nappal korábban felbocsátott első angolai műholddal - közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.

Orosz rakétával küldték fel az Amerikában készült műholdat

Tudomány2017.09.29, 10:24

Orosz Proton-M hordozórakétával bocsátottak fel egy Egyesült Államokban készült távközlési műholdat a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból - közölte a Roszkoszmosz orosz űrügynökség csütörtökön Moszkvában.

Tizenötödször tért vissza sikeresen újrahasználható rakétaegység

Tudomány2017.08.25, 10:01

Tizenötödször tért vissza sikeresen csütörtökön este a Földre újrahasználható rakétaegység a SpaceX amerikai magánvállalat programjának keretében.

Sikertelen volt az új kínai hordozórakéta tesztje

Tudomány2017.07.02, 17:30

Kína vasárnap sikertelenül próbálta ki nehéz hordozórakétáinak második típusát, a Long March-5 Y2-t, amely egy 7,5 tonnás távközlési műholdat állított volna pályára - jelentette a helyi média.