hordozó

címke rss
Babahordozás: miért, hogyan és miben?

Babahordozás: miért, hogyan és miben?

A babahordozás az utóbbi években hatalmas népszerűségnek örvend. Az anyukák és apukák előszeretettel rögzítik magukra a kisbabákat, hiszen ez mind a szülőknek, mind a gyerekeknek sokkal praktikusabb, mint mondjuk babakocsiban tologatni a kicsit.

Megvan az állat, ami átadhatta az embernek a koronavírust

Tudomány2020.02.07, 13:28

Tobzoskák lehettek a Kínában felbukkant új koronavírus köztes hordozói, amelyekről a fertőzés emberre terjedhetett át - számolt be pénteken internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kínai kutatókra hivatkozva.

Kenguruba tette kislányát az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja: kapott a kommentelőktől

Archívum2018.09.04, 16:45

Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Cséffalvay Dorka kenguruba tette kislányát, és ennél nagyobb hibát nem is véthetett volna: nekiestek a kommentelők.

Több száz millióan hordozzák magukban a csendes gyilkost

Tudomány2018.07.06, 12:50

Becslések szerint 2 milliárd emberről mondható el, hogy fertőződött a Hepatitis B vírussal: ebből körülbelül 350 millió esetben ez a találkozás a vírus szempontjából annyira jól sikerült, hogy az emberi szervezet lakója tudott maradni - ők az úgynevezett krónikus hordozók, akik a betegség átadásában kulcsszerepet töltenek be. A következményekről, a fertőzésről, a betegség jeleiről és a védettségről Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont orvosa mesél.

Nem szállhatott fel a trolira a gyermekével utazó anyuka

Archívum2016.03.11, 13:58

Nem engedte felszállni a sofőr Szegeden a kisgyermekét hátán hordozó édesanyát, mivel szerinte veszélyes így szállítani a kisfiút.

Cuki páros! A kis tacskó nem hajlandó plüssmacija nélkül utazni

Life.hu2015.11.07, 17:47

A kutyáknál ragaszkodóbb háziállat nincs, és amikor a szeretett gazdi távol van, egy plüss is megteszi jóbarátnak.

A legdivatosabb babaholmik

Archívum2014.04.03, 22:51

Az ízlésünk már egész kicsi korunkban kialakul, és a körülöttünk lévő tárgyak nagyban befolyásolják azt. Éppen ezért nem mindegy, milyen dolgokkal vesszük körbe újszülött kisbabánkat. Íme, néhány olyan designtárgy, ami nemcsak praktikus és hasznos, de formatervezett is.

Teher a gyerek? Így csináld!

Archívum2014.01.06, 21:37

Ha útnak indulsz egy kisbabával, sokszor macerás a babakocsit elővenni – nehézkes vele a közlekedés, túl nagy és különben is, jobb érzés, ha a gyerek ott szuszog a közvetlen közeledben. Ilyen esetekre találták ki a különböző hordozókat. De melyik ezek közül a jó, melyik mire való, melyik a legkényelmesebb és a legfontosabb: melyik az, amelyik mindkettőtök testi épségére is odafigyel? A Life.hu megmutatja a legelterjedtebb darabokat.

Mire figyeljen a kismama hordozó vásárlásakor?

Egészség2011.03.17, 15:36

Babakocsisok és hordozósok. Két külön kaszt a kisbabások között, vagy a babakocsi mellett is elfér még egy hordozó, és a hordozósok csomagtartójában is ott lapul egy babakocsi? Bárhogyan legyen is, fontos, hogy aki hordozásra adja a fejét, úgy tegye, hogy az jó legyen a babának és a felnőttnek egyaránt. Mi az anatómiailag helyes tartást biztosító pozíció, milyen az ezt segítő hordozó, és mik a leggyakoribb hibák?

Babahordozás

Babalapozó2010.01.17, 18:26

A kisbabáknak hatalmas igényük van a testközelségre. Biztonságot ad nekik, amikor egy felnőtt közvetlen közelében lehetnek. Ezért is sírhat a baba, amikor leteszik, mert elképelhető, hogy unatkozik. Sok szülő válaszol a kisbaba igényére, és  gyakran ölbe veszi, kézben hordozza a kisbabát, ez azonban hosszú távon nagyon fárasztó.

Szalmonella-fertőzés

Babalapozó2008.09.14, 19:30

Sokak számára meglepő lehet, de számos felmérés igazolja a tényt: egy átlagos háztartás legtisztább helyisége a vécé, míg a legtöbb baktérium mosogatónkban, konyhánkban tenyészik. A láthatatlan veszélyek egyik leggyakoribb hordozója, a szalmonella különösen a kisgyerekekre és a várandós kismamákra lehet veszélyes, de elkerülhetjük a fertőzést, ha fokozott figyelemmel bánunk az élelmiszerekkel és az azokkal érintkező felületekkel.

Hordozók

Babalapozó2008.02.19, 14:46

Amikor az ember megtudja, babát vár, és hirtelen sürgős bevásárolhatnékja támad a kis jövevény számára, az elsők között térképezi fel a közelben található boltok babakocsi-választékát. Érdemes azonban tudni, hogy van élet a babakocsin túl is - pontosabban az előtt és azzal párhuzamosan is. Egyre nagyobb tért hódítanak a - nemrégiben újra felfedezett - hordozók: babaerszény, kendő, kenguru és egyéb alternatívák.

Timosenko újabb kormányfői megbízatásra számít

Nagyvilág2005.09.12, 18:57

A felmentett ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko arra számít, hogy a márciusi választások révén ismét a kormány élére kerül. Egy amerikai hírügynökségnek adott interjúban szinte biztosra vettem, hogy hamarosan ismét a miniszterelnöki titulus hordozója lesz.

Újabb SARS-gyanús eset Kínában

Nagyvilág2004.01.11, 11:46

Az atípusos tüdőgyulladás újabb gyanús esetére akadtak a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban. A SARS-gyanús férfi korábban nem került kapcsolatba a kór valószínű hordozójának tartott cibetmacskával.

Előző
  • 1
Következő