Honvéd

címke rss

Felavatták a magyar katonák emlékművét Varsóban

Nagyvilág2017.09.19, 16:31

A magyar katonák az 1944-es felkelés során a lengyelekkel ellentétes oldalon harcoltak, mégis pozitív szerepet töltöttek be- emelte ki Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára a lengyel felkelőket segítő magyar honvédok emlékművének felavatásán.

Áder János: Ismét védenünk kell határainkat

Itthon2017.08.20, 11:36

Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János köztársasági elnök, az államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.

A magyar klubfutball semmit nem lépett előre

Sport2017.07.22, 16:15

Hiába az évekkel ezelőtti hangzatos nyilatkozatok, melyek szerint két-három magyar csapat is folyamatosan nemzetközi kupasorozatok főtábláira ácsingózik, az indulók háromnegyede ismét elvérzett már a selejtezők júliusi szakaszában. Kínos kiesések és bravúr nélkül lehozott évek: ez a magyar klubfoci elmúlt néhány esztendeje. A növekvő anyagi lehetőségeket eddig semmilyen komolyan vehető eredmény nem kísérte. Kiesett a Vasas, a Budapest Honvéd és a Ferencváros is, és valószínűsíthető, hogy szeptemberre megint nem marad egy magyar legény sem a gáton. Pedig a feladat nem lehetetlen.

Edzője szerint eltüntette a Honvéd a különbséget

Sport2017.07.12, 22:21

A magyar bajnok Budapest Honvéd ugyan 2-1-re kikapott a Bajnokok Ligája selejtezőjében az izraeli Hapoel Beer-Seva csapatától, de a csapat edzője nem az eredmény miatt csalódott elsősorban, ahogy a győztes csapat edzője sincs elájulva az egy gólos sikertől.

BL-selejtező: kikapott ugyan, de nem lehet szomorú a Honvéd

Sport2017.07.12, 21:32

A Budapest Honvéd helyenként ígéretes játékkal szenvedett 2-1-es vereséget a Hapoel Beer Seva otthonában a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójának első találkozóján. Az izraeli bajnok már két góllal is vezetett, de Davide Lanzafame fejese nem csak a reményt adta vissza a magyar bajnoknak, de egyúttal nagyon jó helyzetbe is kormányozta a kispestiek hajóját.

A bajnokcsapat visszacsábította korábbi gólvágóját

Sport2017.06.26, 19:27

Az OTP Bank Liga bajnoka, a Bp. Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött Danilo Cirino de Oliveirával, aki 2010 és 2012 között már játszott a Kispesten.

Milliós büntetések rasszista megnyilvánulások és pirotechnika miatt

Sport2017.06.01, 16:43

Három NB I-es labdarúgóklubot is milliós nagyságrendű büntetéssel sújtott az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtökön.

Távozhat az NB I egyik legjobbja

Sport2017.05.22, 13:58

A szombati Bp. Honvéd-Videoton NB I-es összecsapás nem csak a bajnoki címről dönt majd, hanem a székesfehérvári klub egyik legjobb játékosának a jövőjéről is.

Tavaly még Kispesten futballozott, most a Kanári-szigetekre költözik

Sport2017.05.20, 08:50

Szilágyi Lóránd, a Merkantil Bank Liga NB II 19. helyén álló Cigánd SE játékosa szerződést bontott klubjával, családjával nyáron Spanyolországba költözik.

Képernyőn az NB I-es hajrá és a Bundesliga utolsó fordulója

Sport2017.05.20, 08:08

Az OTP Bank Liga első helyén álló Budapest Honvéd akár már este megnyerheti a bajnokságot, míg a Bundesligában szereplő Hertha BSC a Leverkusen ellen, Berlinben harcolhatja ki az európai kupaindulást. A szombati sportdömpinget akár a livescore-alkalmazásunkon keresztül is lehet követni.

A Videoton edzője nem érti, miért a Honvéd vezeti a bajnokságot

Sport2017.05.10, 14:59

Három fordulóval a vége előtt a Budapest Honvéd és a Videoton FC is ugyanannyi pontot gyűjtött az OTP Bank Ligában, így a két élcsapat fej-fej mellett halad az NB I-es bajnoki címért folytatott versenyben.

A nácik elleni harcokban elesett magyar honvédekre emlékeztek Csehországban

Nagyvilág2017.05.08, 15:19

A második világháború végén a nácik elleni harcokban hősi halált halt magyar honvédekre emlékeztek hétfőn a dél-csehországi Zlatá Korunában.

Szakadékba taszíthatja a Honvéd a Mezőkövesdet

Sport2017.05.06, 06:37

Már csak négy forduló van hátra a labdarúgó NB I 2016/17-es idényéből. Annyit máris kijelenthetünk, hogy ez a bajnokság régen látott izgalmakat tartogat. A bajnoki aranyéremért a Honvéd és a Videoton vív ádáz csatát, míg az alsóházban a már kiesett Gyirmótot még négy csapat is követheti, A Debrecen, az MTK, a Diósgyőr és a Mezőkövesd közül az egyik egészen biztosan búcsúzik az NB I-től a hónap végén. 

90 éve született Puskás Ferenc

Sport2017.04.01, 18:41

Kilencven éve, 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, minden idők legjobb magyar labdarúgója, olimpiai bajnok, a legendás Aranycsapat kapitánya, a nemzet sportolója.

Még alá sem írt a Fradihoz, már égetik a kispesti focista mezét

Sport2017.01.09, 17:23

Botka Endre, a Honvéd 22 éves védője hétfőn távozott a kispesti klubtól, és várhatóan a Ferencvárosban folytatja majd pályafutását. A riválishoz történő átigazolását nem nézik jó szemmel a kispesti drukkerek.

Kikapott Pakson a Vasas, a Videoton vezeti a tabellát

Sport2016.12.10, 18:58

Nem hozott gólzáport az OTP Bank Liga 19. fordulójának öt délutáni mérkőzése, de az eredményeknek köszönhetően hihetetlenül összesűrűsödött az élmezőny. Ehhez kellett a listavezető vereség, a második helyezett döntetlenje és a harmadik helyzett sikere. Jöjjenek a részletek! 

Már második az NB I-ben a Honvéd

Sport2016.12.03, 20:12

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában sorozatban 9. meccsén maradt veretlen az MTK-val ikszelő Újpest, a Paks pedig hosszú idő után tudott hazai pályán nyerni. A Honvéd a második helyre jött fel (a Vidi még visszaelőzheti) gyirmóti sikerével, a Vasasnak pedig nem okozott gondot a Diósgyőr legyőzése.

Fradi-Honvéd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

Sport2016.12.02, 08:17

Péntek reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában tartották meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. Nyilasi Tibor egy rangadót is kihúzott, a nyolc között pedig biztosan lesz három nem élvonalbeli csapat.

Dombvári Bence kajakos bűnösnek bizonyult doppingügyében

Life.hu2016.10.11, 12:04

Véget ért a rendőrségi vizsgálat Dombvári Bence doppingügyében. Mivel nem bizonyítható az idegenkezűség, a hatóságok szerint a sportoló a vétkes. 

A Honvéd a Loki legyőzésével befogta a Fradit is

Sport2016.09.20, 22:14

Elvitte a három pontot a Budapest Honvéd Debrecenből, miután 1-0-ra legyőzte a DVSC-t a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának keddi nyitómérkőzésén.

Külföldi klubokat utasított el a Honvédért a volt Juve-focista

Archívum2016.08.29, 11:24

Több külföldi ajánlata is volt, az utolsó pillanatban is megkeresték, a korábbi olasz utánpótlás-válogatott Davide Lanzafame mégis a Budapest Honvédhoz tért vissza.

Doll hangja is elment a Fradi kínkeserves győzelme után

Sport2016.07.24, 10:11

Két győzelemmel kezdett a Ferencváros az NB I-ben, így vezeti a magyar bajnokságot. A Honvéd legyőzése után Thomas Doll elmondta, mindegy volt, hogyan, de győzniük kellett. 

Itthon jobban megy a Ferencvárosnak

Sport2016.07.24, 08:31

A címvédő Ferencváros Böde Dániel góljával 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapján. Ezzel a címvédő a tabella élére állt. 

A Honvéd legyőzte a Real Madridot

Sport2016.05.13, 19:26

A címvédő Budapest Honvéd a Real Madridot, a házigazda Puskás Akadémia pedig az újonc Genket győzte le a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna pénteki nyitónapján Felcsúton.

Orbán megérti, ha a Honvéd-szurkolók utálják Felcsútot

Sport2016.04.30, 15:11

Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója kifejtette: becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a labdarúgó NB I-ben a három kiesőjelölt csapat között, de megérti, ha a Honvéd szurkolói nem szimpatizálnak a csapatával. A miniszterelnök drukkol a Leicesternek is. 

Újra lesújtott az MLSZ

Sport2016.04.07, 21:06

Két klubot, az Újpestet és a Budapest Honvédot büntette pénzbírsággal a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a csütörtöki ülésén.

A Honvéd szállította az NB I-es forduló meglepetését

Sport2016.03.12, 17:49

A Budapest Honvéd nagy meglepetésre 3-0-ra győzött Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában, szombaton.

Megemelik a katonák fizetését

Itthon2015.12.21, 15:35

A jövő év január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is - jelentette be a honvédelmi miniszter.

Friss! További rehabilitációra szorul Rékasi Károly

Archívum2015.10.24, 16:34

Még mindig nem gyógyult meg teljesen Rékasi Károly, aki néhány hónappal ezelőtt történt motorbalesetét követően most is rehabilitációra szorul. 

Az OSC simán lépte le a Honvédot

Sport2015.09.27, 18:41

Magabiztos győzelmet aratott az OSC a Honvéd felett a férfi vízilabda ob I vasárnapi mérkőzésén.

Menetel a Honvéd

Archívum2015.07.25, 17:42

A Budapest Honvéd egy hajrában szerzett góllal legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén. A házigazdák az első körben is nyertek, akkor a címvédő Videotont győzték le, így százszázalékosak.

Bundesliga-élcsapatba igazolt a magyar tehetség

Sport2015.07.22, 19:23

Bobál Gergely a Bp. Honvédtól a Német Kupa-győztes és bajnoki második helyezett Wolfsburghoz szerződik, a 19 éves csatárt egyelőre egy évre kölcsönvette a német klub.

Pontot szerzett Pakson a Honvéd

Sport2015.05.01, 21:26

A bennmaradásért küzdő Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent ért el a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A titkosszolgálat is érintett a Buda-Cash ügyben

Gazdaság2015.03.05, 13:35

A hazai titkosszolgálatok is érintettek a Buda-Cash brókerbotrányban, mivel a dolgozók megtakarításai is a céghez kapcsolódó egyik egészségpénztár számláján voltak – értesült az Origo. Úgy tudjuk, a kormányzat azt is vizsgálná, hogyan alakulhatott át több, a Buda Cash érdekkörébe tartozó szövetkezeti intézet bankká egy nap alatt.

Buda-Cash: zárolták a Honvéd Egészségpénztár számláját

Gazdaság2015.03.04, 14:39

Érintett a DRB-ügyben, ezért zárolták a Honvéd Egészségpénztár számláját. A tilalom legfeljebb 180 napig tart és vonatkozik a más pénztárakba történő átlépésre, a pénztárból való kilépésre és a tagi követelésekre is.

Győzelemmel tért vissza a Honvédhoz Rossi

Sport2015.02.18, 18:17

Győzelemmel tért vissza a Budapest Honvéd kispadjára Marco Rossi: az olasz szakember tanítványai szerda este 3-2-re nyertek a Diósgyőri VTK otthonában a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Kispesten nyert a Győr

Sport2014.12.06, 21:00

A Győr vendégként nyert két góllal a Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján. A Honvéd sorozatban 10. mérkőzését zárta nyeretlenül.

Hujber Feri öngyilkosságot kísérelt meg a katonaságnál

Archívum2014.11.12, 09:43

Hujber Feri a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy anno kínozták a katonaságnál, még öngyilkossági kísérlete is volt emiatt.

Válaszolt a kérdéseinkre Del Piero ügynöke

Sport2014.08.29, 20:30

Válaszolt érdeklődésünkre Alessandro Del Piero ügynöke, az olasz sztár bátyja, Stefano. Mielőtt kiderült volna, hogy a Honvéddal is hírbe hozott Del Piero Indiában folytatja, feltettünk néhány kérdést a bátyjának. Kicsit késve, de megérkezett a válasz. 

Del Piero a Fradi ellen ünnepelhetné a 40-et

Sport2014.08.25, 14:27

Ha igazak a hírek, hétfőn eldől, hogy az NB I-be, a Honvédhoz igazol-e Alessandro Del Piero. A Juventus legendája akkora világsztár, amekkora még soha nem tette be a lábát a magyar futballközegbe, egy olyan pályafutás lezárásának lehetnénk közeli tanúi, amilyenből kevés van a világon. Az Öreg Hölgy lovagja, a szabadrúgások királya, az anyagias kiskirály és a habfehér palástú klubikon költözhetne egy személyben a Bozsik-stadionba.

A Bozsik Stadionba költözik az MTK

Archívum2014.06.24, 15:23

Öt budapesti klubbal tárgyalt az MTK arról, hogy hol játsszon albérletben a következő két évben. Végül a Honvéd lett a befutó.

Névtelen levéllel alázza a Honvédot a Puskás Akadémia lapja

Sport2014.03.11, 14:22

A Puskás Akadémia felcsúti épületében, az akadémia kommunikációs igazgatója által szerkesztett újság a Honvédot politikai torzszülött klubnak nevező, szerző nélküli írást jelentetett meg a hétvégi molinóbotrány után. Az akadémia hivatalos közleményt is kiadott, de nem magyarázza meg, miért vetették le a Honvéd-szurkolók Puskás-drapériáját.

A Puskás tiltott szó a Felcsút ellen

Sport2014.03.09, 00:57

A Honvéd-tábor egy óriási transzparenst készített, amin szerepelt Puskás Ferenc neve, de a felcsúti vezetők leszedették a biztonságiakkal a vendégszurkolók drapériáját, mondván, az az ő csapatuk neve. A Honvéd 4-0-ra verte Fehérváron a Felcsútot. 

Családalapításon gondolkodik a kajakkirálynő

Archívum2013.09.19, 13:38

Kovács Kati komolyan elmerengett azon, hogy visszavonul és versenyzés helyett családot alapít.

Létbizonytalanság miatt piros lap

Archívum2013.05.03, 07:46

A bizonytalan jövő miatt állíthatták ki Davide Lanzafamét, a Honvéd focistáját, miközben a saját csapattársával vitatkozott egy tizenegyes elvégzésén - írja a Blikk.

Kőkemény volt a zalaegerszegi Sheriff - videó

Sport2011.08.08, 17:26

Súlyos sérülést szenvedhetett volna a Honvéd focistája, Abass a hétvégi, Zalaegerszeg elleni mérkőzésen. A szenegáli bokáját csúnyán eltalálta Sheriff El Sadek, aki megúszta egy sárga lappal a szabálytalanságot. Abass a 73. percben gólt szerzett, a meccset 4-0-ra nyerte a Honvéd.

Elhunyt Bicskei Bertalan

Archívum2011.07.17, 09:08

Rövid szenvedés után, súlyos betegségben elhunyt az ismert futball legenda.

Hatgólos Honvéd-siker a pólórangadón

Archívum2011.03.18, 21:38

A Honvéd hatgólos győzelmet aratott a vendég Szeged felett a férfi vízilabda ob I pénteki játéknapjának rangadóján.

A Vasas idegenben nyerte a pólórangadót a Honvéd ellen

Archívum2010.12.08, 21:46

A Honvéd egy góllal kikapott a bajnoki címvédő Vasastól a férfi vízilabda-bajnokság szerda esti fővárosi rangadóján, a Kőér utcában. A Szeged szintén idegenben tudta legyőzni a Ferencvárost. 

Elhalasztják a Fradi II-Honvéd II mérkőzést

Archívum2010.11.29, 12:57

A pálya használhatatlansága miatt elmarad a hétfő 18 órára kiírt Ferencváros II - Budapest Honvéd II labdarúgó-mérkőzés a Ness Hungária NB II-ben.

Honvéd és Fradi pólósiker a LEN-kupában

Sport2010.10.08, 14:52

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda LEN-kupa első selejtezőkörében a Honvéd együttese: Vad Lajos csapata péntek délelőtt könnyedén győzött az izraeli Asa Tel-Aviv ellen. A Ferencváros magabiztos győzelemmel kezdte szereplését.

Vasas-siker a fővárosi futballderbin

Sport2010.08.01, 22:25

A Vasas egygólos győzelmet aratott a vendég Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Soproni Liga első fordulójának a szombati játéknapján.

Nem jutott négy közé a Honvéd a LEN-kupában

Archívum2009.02.08, 21:29

Nem sikerült bekerülnie a LEN-kupában a legjobb négy közé a Honvéd férfivízilabda-csapatának, miután a vasárnap esti, Kőér utcai visszavágón csak döntetlenre végzett az orosz Kazany együttesével, amely egy góllal nyerte az első meccset.

LEN-kupa: egy góllal kapott ki a Honvéd Kazanyban

Archívum2009.02.03, 18:20

Január 17-e helyett csak most kedden tudta lejátszani negyeddöntős párharcának első összecsapását a LEN-kupában a Honvéd férfivízilabda-csapata, amely nagy csatában 9-8-ra kapott ki az orosz Kazany otthonában.

A Szeged 17, a Honvéd 18 gólt lőtt a pólóbajnokságban

Sport2009.01.24, 21:13

A címvédő Vasas, valamint az Újpest, a Szeged és a Honvéd is magabiztosan verte szombati ellenfelét a férfivízilabda ob I-ben.

Hibátlanul BEK-negyeddöntős a Honvéd nőipóló-csapata

Archívum2009.01.11, 12:17

A vendéglátó Olympic Nice (16-6) és a négyesen belüli legfőbb rivális görög Glyfada (10-7) legyőzését követően vasárnap a leggyengébb ellenfelet, a brit West London Penguint 24-6-ra verte a Honvéd nőivízilabda-csapata a BEK franciaországi selejtezőcsoportjában, így százszázalékos összteljesítménnyel, csoportelsőként masírozott be a legjobb nyolc közé.

Imre Géza 14 évet várt a vívóaranyra

Archívum2008.12.14, 21:35

Vasárnap a vívók TippMix-kupáért kiírt országos bajnokságán a zárónapon a férfiak csapatversenyeit rendezték meg: párbajtőrben a Honvéd, kardban a Vasas, tőrben az MTK együttese állhatott fel a dobogó tetejére. Imre Géza és Szilágyi Áron az egyéni megnyerése után duplázott.

Szász és Varga Gabriella duplázott a vívóbajnokságon

Sport2008.12.12, 20:45

A csütörtökön egyéniben győztes Szász Emese és Varga Gabriella is duplázott a vívók országos bajnokságán: pénteken a Honvéd párbajtőr-, illetve tőrcsapatával is a dobogó legfelső fokára állhattak.

Szerencsés kupasorsolást kaptak nőipóló-csapataink

Sport2008.12.10, 15:58

Szerencsés sorsoláson van túl a Honvéd nőivízilabda-csapata, amely a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a legjobb tizenhat között csupa verhető riválist: angol, francia és görög együttest kapott csoportellenfélnek. A LEN-kupában a Dunaújváros szintén ott lehet a negyeddöntős mezőnyben.

Továbbjutott a BEK-ben a Honvéd nőipóló-csapata

Archívum2008.12.06, 23:43

Utolsó mérkőzését elvesztette a Honvéd nőivízilabda-csapata a BEK portugáliai selejtezőtornáján, így másodikként jutott tovább a sorozat legjobb 16 csapata közé.

KO-győzelmekkel kezdtek a Honvéd női pólósai a BEK-selejtezőben

Sport2008.12.04, 22:12

Fölényes győzelmekkel kezdte meg szereplését a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Honvéd nőivízilabda-csapata, amely a portugáliai selejtezőben egyformán 24 gólt lőtt első két riválisának.

Fradista bombázó verseng Tottival és Ronaldinhóval

Sport2008.12.01, 23:49

A sztárok az elmúlt héten is megmutatták, hogy miképp kell nagy gólt lőni: míg a római Francesco Totti Kolozsváron, addig a Milan-középpályás Ronaldinho a Portsmouth otthonában csavart a felső sarokba szabadrúgásból. Ám hogy szép gólok nemcsak a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában születhetnek, arra Deme Imre a legjobb példa: a Ferencváros középpályása a Honvéd elleni magyar Ligakupa-meccsen lőtt óriási bombagólt. Hogy az említett trióból vagy a top10-es listánkról valaki más szerezte-e a hét legszebb találatát, arról ezúttal is olvasóink döntenek. Tekintse meg gólszépségversenyünk kínálatát, majd szavazzon!

Kilencgólos Domino-siker a LEN-kupában

Sport2008.11.23, 20:30

Kiütéssel felérő módon, kilenc góllal verte a Honvéd a férfi vízilabda LEN-kupa nyolcaddöntős első meccsén a görög Vuliagmenit, így hatalmas lépést tett a legjobb nyolc közé jutás felé.

Vízilabda: magabiztos Domino-diadal

Archívum2008.11.13, 21:16

A Domino Honvéd hazai környezetben magabiztosan nyert az OSC ellen a férfi vízilabda ob I csütörtöki mérkőzésén.

Nagy Sándor lett a REAC vezetőedzője

Sport2008.11.10, 13:46

A Honvédtól elszenvedett vereséget követően a REAC labdarúgócsapatának elnöke menesztette Aczél Zoltánt, s helyére hétfőn Nagy Sándort nevezte ki vezetőedzőnek.

MTK-Újpest derbi a Magyar Kupában

Sport2008.10.28, 13:50

Kedden az MLSZ székházában elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. Az MTK az Újpesttel, a Honvéd a Kecskeméttel került szembe, a mezőny egyedüli másodosztályú tagja, a Kazincbarcika a Győrt kapta, míg a Siófok a Debrecennel vagy a Fehérvárral mérkőzik.

Győztes Domino-rajt Montenegróban

Sport2008.10.16, 21:16

Nagy különbségű győzelemmel kezdte szereplését a Honvéd férfi vízilabdacsapata az Euroliga második selejtezőkörében: Vad Lajos gárdája a hatcsapatos csoportban a csütörtöki nyitányon 17 góllal verte első ellenfelét, a görög Ethnikoszt.Az Eger döntetlent játszott az Oradeával.

Pontot mentett a Honvéd az FTC ellen a Ligakupában

Sport2008.10.16, 01:33

A Soproni Ligában sereghajtó Siófok 8-1-re nyert a bajnokságban címvédő MTK otthonában a labdarúgó Ligakupa 2. fordulójában. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a Balaton-parti gárda a legerősebb összeállításában lépett pályára, míg a hazaiak fiatalokat szerepeltettek, olyan - ma még nem igazán veretes - nevekkel, mint Ladiszlai, Szelecki, Hauser vagy Eppel. A két együttes egyébként találkozik még a héten, szombaton ugyanis bajnoki mérkőzésre kerül sor a felek között a Hidegkuti-stadionban.

Meglepő Honvéd-vereség a nőipóló-bajnokságban

Sport2008.10.11, 20:42

Meglepő eredménnyel zárult a nőivízilabda-bajnokság alapszakaszának szombati rangadója: a bajnoki címvédő Honvéd a Kőér utcában kapott ki a korábbi évek legjobbjától, a Dunaújvárostól egy góllal.

Komoly pólósikereket vizionálnak a Honvédnál

Archívum2008.10.08, 13:46

A Domino Honvéd férfi- és nőivízilabda-csapatánál magasak az elvárások, és jelentős eredményeket vár a szakmai vezetés a mostani szezonban.

A Domino kettős sikerrel MK-elődöntős

Sport2008.09.28, 19:48

Az Eger után másodikként a Honvéd jutott be a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a Kőér utcai alakulat vasárnap is legyőzte a Pécset. A Honvéd a szombati, hazai ötgólos siker után a visszavágón vendégként négy góllal nyert.

Kikapott, mégis nyert a Honvéd pólócsapata

Archívum2008.09.14, 13:07

Már tornagyőztesként szállhatott vízbe a Honvéd a Turbo-Diapolo-kupáért kiírt szegedi ötcsapatos nemzetközi férfivízilabda-viadalon, így a vasárnapi matinés meccsén a Nagyváraddal szemben csak veretlenségét veszítette el, első helyét nem. A házigazdáknak a legutóbbi bajnoki szezonban negyedikként zárt legénysége - rosszabb gólkülönbsége miatt a romániai együttes mögé szorulva - a torna harmadik helyét szerezte meg, miután a zárómérkőzésen egy találatkülönbséggel nyert a moszkvai Dinamo ellen.

A Honvédot már nem lehet megelőzni a szegedi pólótornán

Archívum2008.09.13, 19:52

A házigazdák csapata döntetlent játszott a Nagyváraddal, a Vasas pedig kikapott a Dinamo Moszkvától a Szegeden zajló ötcsapatos nemzetközi férfivízilabda-torna szombat esti programjában. A bajnoki címvédő fővárosi együttes be is fejezte szereplését, egy győzelemmel és három vereséggel utolsó lett. Az is eldőlt, hogy a Turbo-Diapolo-kupáért kiírt tornát az ezúttal pihenő Domino-Honvéd nyerte meg.

Öt Vasas-gól a Paks ellen, három kiállítás Kaposvárott

Sport2008.09.13, 23:28

A címvédő MTK hazai környezetben 1-1-es döntetlent ért el a Győr ellen a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójában. A másik öt mérkőzésen fölényben voltak az otthon játszók, a Diósgyőr, a Kecskemét, a Vasas és a Kaposvár is pont nélkül küldte haza ellenfelét, a kakukktojás a Fehérvár volt, amely Kispesten nyert 2-1-re.

Honvéd-pólósiker a szegedi tornán

Sport2008.09.12, 22:26

A Honvéd és a Vasas győzelmével kezdődött meg Szegeden az ötcsapatos nemzetközi férfivízilabda-torna. A Turbo-Diapolo-kupáért kiírt, s vasárnapig tartó sorozatban három magyar élcsapat - a bajnoki címvédő Vasas, az ob I legutóbbi bronzérmese, a Honvéd és a honi pontvadászatban negyedikként zárt házigazda Szeged - mellett indul a román bajnok Nagyvárad és az orosz bajnokságban legutóbb negyedik Dinamo Moszkva.

Hátrányból fordítva nyert a Honvéd

Archívum2008.08.24, 22:02

Hiába szerzett vezetést a vendég Zalaegerszeg, a hazai pályán játszó Honvéd fordított és két góllal nyert a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Hercegfalvi mesterhármasával nyert a Honvéd

Sport2008.08.08, 21:40

Hercegfalvi Zoltán szerezte a Honvéd valamennyi találatát a vendég Diósgyőr ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen a labdarúgó Soproni Liga 3. fordulójának pénteki mérkőzésén. A diósgyőriek Sebők Vilmos kiállítása miatt a 63. perctől tíz emberrel játszottak.

Keresik a rendőrök a viperát a Honvéd-meccses videón

Itthon2008.07.28, 17:15

Súlyos testi sértés miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a rendőrség a szombati futballmérkőzésen kitört verekedés után. A Sturm Graz és a Honvéd meccsén az osztrák vendégszurkolók kísérői szerint a magyar biztonsági őrök zokniba bújtatott biliárdgolyóval ütötték a drukkereket, az [origo] videofelvételén pedig úgy tűnik: vipera volt a hazai biztonságiaknál. A Honvéd közleményben "hazugságáradatnak" nevezte az osztrákok vádjait, a rendőrség pedig egyelőre még vizsgálja a történtekről készült felvételeket. Az UEFA a botrány miatt eljárást indított az osztrák klub ellen.

Verekedős magyar biztonságiakra dühösek az osztrákok

Itthon2008.07.27, 22:40

Zokniba tett biliárdgolyóval ütötték az embereket a magyar biztonsági őrök az UEFA Kupa szombati selejtező mérkőzésén Budapesten - állítják az osztrák szurkolókat kísérő biztonságiak. Az  [origo] egyik videofelvételén feltehetően viperával hadonászik egy biztonsági. A BRFK még elemzi az eseményekről készült felvételeket. A Sturm Graz és a Honvéd mérkőzése előtt és alatt kitört verekedések során a rendőrség három osztrák vendégszurkolót állított elő; kilenc drukker kórházba került. A meccsen a Honvád vesztett.

Eldől a MÁV ÁBE sorsa

Gazdaság2008.07.24, 13:12

Tatán a Honvéd sportcsarnokban megkezdődött a MÁV Általános Biztosító Egyesület közgyűlése, amelyen 242 tagot képviselnek a jelenlévők, a mintegy 195 ezres taglétszámból.

0-2-ről fordította meg a nőipóló-döntőt a Honvéd

Sport2008.05.31, 15:11

Megvédte bajnoki címét a Honvéd nőivízilabda-csapata, miután a rájátszásos döntő ötödik mérkőzésén hazai pályán 9-8-ra legyőzte az OSC-t.

Ötödik meccs dönt a nőivízilabda-aranyról

Archívum2008.05.28, 23:28

A legfrissebb vízilabda-eredmények.

Érik az OSC bajnoki címe a női pólósoknál

Archívum2008.05.22, 00:50

Az OSC a második mérkőzést is megnyerte a címvédő Honvéd ellen a Floriol nőivízilabda ob I döntőjében, így már csak egyetlen siker választja el a végső győzelemtől.

Fél pont döntött a Csuti javára a sakk-csb-n

Sport2008.05.19, 09:59

Hatodszor bajnok a Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK. A sakkcsapatbajnokság utolsó fordulóját a Ramada Plaza Hotel konferenciatermében rendezték meg. Izgalmas véghajrában a zalaegerszegiek 8-4-re legyőzték a bronzérmes Paks együttesét, fél ponttal előzték meg az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram csapatát. A címvédő az újonc Kazincbarcika ellen valamennyi idegenlégiósát bevetve 10,5-1,5-re nyert, de ez is kevés volt tavalyi sikerük megismétléséhez. A borsodi együttes a súlyos vereség ellenére is ötödikként zárta első idényét a legjobbak között. Nagy csata dúlt a kiesési rangadókon is. A BEAC gárdája nagy hajrával végül megőrizte helyét ...

Román edző válthatja Supkát Kispesten

Sport2008.05.18, 10:21

Május eleje óta több cikk is megjelent a román sajtóban, amely szerint a Budapest Honvéd labdarúgócsapata Ionut Popa személyében új edzőt szerződtetne a következő szezonra.

A csodák mindig a visszavágókon születnek

Archívum2008.05.05, 11:21

A két mérkőzésből álló kupapárharcoknál azt tartják előnyösebbnek, ha egy csapat a visszavágót játszhatja hazai pályán - hiszen nagyobb az esélye arra, hogy ledolgozza az első találkozón idegenben összeszedett hátrányt. Az európai kupák történetében nem kevés példa akad arra, hogy egy gárda az első találkozón három góllal kikapott, és mégis megnyerte a párharcot, de ennél nagyobb hátrányból csak kétszer sikerült fordítani.

Honvéd-OSC finálé lesz a nőivízilabda-döntőben

Archívum2008.05.03, 20:08

Elsőként a címvédő Honvéd jutott be a női vízilabda ob I döntőjébe, miután megszerezte a továbbjutáshoz szükséges nyolc pontot a Szentes ellen.

Kiss Gergely montenegrói pólócsapatba igazolt

Archívum2008.04.30, 12:25

Montenegróban, a Primorac Kotor csapatában folytatja pályafutását a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázója, Kiss Gergely.

Partics Pekingben is indulna görögként

Sport2008.04.29, 13:02

Partics Katalin éppen tíz éve Vörös Zsuzsannával és Simóka Beával együtt lett csapatban bronzérmes a mexikóvárosi öttusa világbajnokságon, a sydneyi és az athéni olimpián azonban már görög színekben indult, s most úgy döntött, hogy a pekingi játékokat is megcélozza. Mégpedig itthonról, hiszen változatlanul Budapesten él, és a múlt héten a váltó országos bajnokságon a Honvéd együttesével nyert aranyat.

Bebeto újra együtt támadna Romarióval

Sport2008.04.27, 21:53

Maximálisan megfelelt a várakozásoknak az 1994-es világbajnok brazil labdarúgó-válogatottra épülő Brazil Masters 94 és a Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes szombati gálamérkőzése. A dél-amerikai és a kispesti "öregfiúk" jó játékkal, látványos megoldásokkal és álomszép gólokkal szórakoztatták a Bozsik-stadionba kilátogató nézőket, a 6-4-es brazil győzelemmel végződött találkozó után pedig készségesen álltak stábunk rendelkezésére.

Tíz gól Sopronban, nem hibázott a Loki

Sport2008.04.27, 20:04

1-1-es döntetlen született a házigazda Győr és a Kaposvár mérkőzésén a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában. A Debrecen egy góllal legyőzte a Tatabányát, így a bajnok beérte a listavezető MTK-t, amely majd vasárnap játszik a Honvéddal. Tíz gól született Sopronban, ahol a REAC és a Diósgyőr is ötször-ötször volt eredményes, a Nyíregyházának két találat is elég volt a három ponthoz, míg a Fehérvár egy hármassal küldte haza a Paksot. Az Újpest a Sopron kizárása miatt játék nélkül jutott három ponthoz, és ezzel csatlakozott az MTK, Debrecen duóhoz.

Magyar és brazil álomgólok a kispesti futballgálán

Sport2008.04.26, 23:20

Az 1994-es világbajnok brazil labdarúgó-válogatottra épülő Brazil Masters94 6-4-re nyert a Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes ellen a Bozsik-stadionban rendezett gálamérkőzésen.

A Honvédé a pólóbronz

Sport2008.04.24, 21:28

Szegeden is nyerni tudott, így a rájátszásos párharcban a szükséges két győzelmet begyűjtve a Honvéd végzett a harmadik helyen a férfivízilabda-bajnokságban.

Domino-lépés a bajnoki bronz felé

Sport2008.04.19, 20:18

A Honvéd nyerte az első mérkőzést az ING férfi vízilabda-bajnokság rájátszásának "kisdöntőjében", így lépéselőnyhöz jutott a Szegeddel szemben a bronzéremért kiírt, két győzelemig tartó párharcban.

Menesztette sikeredzőjét a Honvéd pólócsapata

Sport2008.04.17, 22:24

A Domino-Honvéd vízilabda-szakosztályának elnöksége megköszönte Kovács István vezetőedző eddigi munkáját, és a bajnokság végéig Tóth Imre másodedzőt, a csapat egykori játékosát bízta meg az együttes irányításával.

Izgalmas hajrá a sakk-csb-n, 9-3-ra nyert a címvédő Aquaprofit

Sport2008.04.14, 17:00

A sakkcsapat-bajnokság első osztályában, a Szabó László csoportban vasárnap két előrehozott mérkőzést játszottak le. Az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK feladta pályaválasztói jogát, a Honvéd ellen Budapesten nyert 9-3-ra.  A nagy arányú győzelemmel a címvédő nyílttá tette a bajnoki cím sorsát. A BEAC vendégként érte el értékes sikerét.

Nem bír egymással a Vasas és a Honvéd pólócsapata

Sport2008.04.12, 21:37

Csak az ötödik mérkőzés határoz arról, hogy a Vasas vagy a Honvéd játszhatja a döntőt az Egerrel a férfivízilabda-bajnokságban. A fővárosi élcsapatok elődöntős párharcában szombat este a Vasas nyert, s ezzel 6:6-ra alakította a nyolc pontig tartó csatározás állását.

Már a Honvéd pólósai vannak lépéselőnyben

Sport2008.04.05, 21:19

A Honvéd szerzett előnyt a Vasas elleni párharcban a férfi vízilabda ob I rájátszásának elődöntőjében, miután négy góllal nyert a szombati, harmadik összecsapáson. A másik ágon fennállása során először bejutott a döntőbe az Eger, miután hosszabbításban legyőzte a Szegedet, s ezzel megnyerte a párharcot.

Nem adja olcsón a bőrét a Honvéd a pólóelődöntőben

Archívum2008.04.02, 22:30

Az egyik elődöntős párban a fővárosi élgárdák küzdelmében javított a korábbi sokszoros bajnok Honvéd a címvédő Vasas ellen: a Kőér utcaiak a Komjádi uszodában vendégként diadalmaskodtak szerda este, s ezzel 4-4-re alakították az állást. A másik párharcban az Eger Szegeden is nyerni tudott, így egy győzelmre van a döntőtől.

Előző
Következő