Honor 20

címke rss
A középkategória királya lehet a Honor új telefonja

A középkategória királya lehet a Honor új telefonja

A mobiliparág még mindig képes meglepni az embert! Amíg a régi nagy nevek szenvednek, addig egy semmiből feltűnt versenyző is képes arra, hogy remek eredményeket érjen el viszonylag rövid idő alatt. Ilyen például a OnePlus és ilyen a Honor is, amelyet csak 2013-ban alapítottak, amely néhány év alatt szerzett komoly piaci részesedést. De azt is fontos megjegyezni, hogy véletlenek, és pláne csodák nincsenek.

Igazi csúcstelefont mutatott be a Honor

Archívum2019.05.21, 19:17

Habár a tavalyi Honor V20-szal a gyártó már belekapott a kvázi csúcskategóriába, azt a Honor is elismeri, hogy az igazi sikert (főleg nálunk Magyarországon) a hagyományos számozott széria hozza. Ez most a tavalyi Honor 10 után ugrott egy nagyot, úgyhogy rögtön a Honor 20-ast mutatták be, abból is kétféle verziót (a korábban már piacra került Lite-tal együtt így tehát háromfős a család). A londoni premieren jártunk.

Előző
  • 1
Következő