holttest

címke rss

Több holttestet találtak egy földcsuszamlás után Georgiában

Nagyvilág2024.02.07, 12:48

Négyen meghaltak és öten eltûntek egy földcsuszamlásban Georgia nyugati részén szerdára virradóra.

Kigyulladt egy ház Apátfalván, egy ember meghalt

Itthon2024.02.05, 13:01

Két óra leforgása alatt két halálos tûzeset is történt. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Monokon  halt meg lakástûzben egy idõs férfi, késõbb pedig Csongrád-Csanád vármegyében Apátfalván történt egy halálos tûzeset.

Bebetonozva találtak meg egy kisgyereket egy konténerben Coloradóban

Nagyvilág2024.02.02, 11:43

Egy gyerek holttestét találták meg bebetonozva egy konténerben az Egyesült Államokban. A rendõrség továbbra is keresi a 2018 óta eltûnt két fiatalt, Jesus Dominguezt és Yesenia Dominguezt. Felmerült a gyanú, hogy a két gyermek eltûnése kapcsolódik a konténerben talált maradványokhoz.

Holtan találták az Amazon kézbesítõjét egy zárva tartó vidámparkban

Nagyvilág2024.01.31, 11:17

Egy fiatal férfi holttestére bukkantak kedden egy brit vidámpark parkolójában, egy furgonban. Az autó az Amazoné és az eddigi adatok szerint a férfi a kézbesítõjük volt, bár azt nem tudni, hogy munka közben halt-e meg, a vidámpark ugyanis a télre bezárt, és csak márciusban nyit ki. 

Újabb fejlemények a Londonban brutálisan meggyilkolt magyar nõ ügyében

Nagyvilág2024.01.30, 08:13

Mint ahogy azt az Origo is megírta, 2019-ben kegyetlenül meggyilkoltak egy magyar nõt Londonban, a holttestét egy fagyasztóban találták meg a rendõrök. Most újabb fejlemények vannak az ügyben. 

Szörnyû, mit akarnak csinálni Pelé holttestével

Sport2024.01.27, 10:22

Megdöbbentõ kéréssel fordult egy 60 éves brazil nõ a helyi hatóságokhoz, aki a 13 hónapja meghalt focilegenda, Pelé holttestének exhumálását követeli.

Három holttestet találtak egy õrült férfi lakásában Németországban

Nagyvilág2024.01.25, 14:10

A rendõrség a kora reggeli órákban nagyszabású akciót hajtott végre a németországi Montabaurban. A hatóságokhoz kora reggel érkezett egy segélyhívás, ami szerint egy férfi teljesen megõrült. Kiérkezésükkor a rendõrök három holttestet találtak.

Oszlásnak indult holttestet találtak egy poprádi lakótelepen

Nagyvilág2024.01.25, 13:42

Egy férfi oszló holttestére bukkantak egy poprádi lakótelepnél lévõ aknában. A jelek szerint a holttest már hosszabb ideje ott lehetett – írja a noviny.sk.

Rejtélyes holttestet találtak a Hernád folyóban Kassánál - videó

Nagyvilág2024.01.25, 13:06

Egy holttestet találtak a kassai rendõrbúvároknak a Hernád folyóban kedd délután. Egyelõre nem erõsítették meg a hírt, miszerint a karácsonykor eltûnt 15 kassai fiú holttestét találták volna meg.

Rejtélyes haláleset: leült négy amerikai jó barát meccset nézni, hárman halálra fagytak

Nagyvilág2024.01.25, 12:01

Rejtélyes hármas haláleset történt Kansas Cityben: január kilencedikén holtan, megfagyva találtak három férfit vendéglátójuk hátsó udvarán. A házigazda azt mondja, õ úgy tudta, hogy barátai hazamentek a január 7-i, esti meccsnézés után, a halottak hozzátartozó viszont nem hiszik el, hogy a férfi két napig nem vette észre, hogy három hulla van csaknem a házában. 

Agyonverte, majd a kertjében ásta el kollégáját egy csepeli férfi - videó

Itthon2024.01.25, 11:07

Egy vita végén fellökte, majd egy vasdarabbal agyon verte üzlettársát egy férfi. A holttestet ezután a saját kertjében ásta el.

Öt holttestet találtak egy arizonai autópálya mellett

Nagyvilág2024.01.24, 09:37

Öt holttestet találtak egy ellenõrzés során egy arizonai sivatagi település közelében, az eddigi információk szerint lelõtték õket. 

Társkeresõ oldalakon csalják a bûnözõk ebbe a városba áldozataikat, akiket aztán megölnek

Nagyvilág2024.01.22, 20:40

Utazási figyelmeztetést adtak ki egy népszerû kolumbiai turisztikai célpontra: Medellín városában a hírek szerint a Tinder, a Bumble és a Grindr társkeresõ alkalmazásokkal ejtik csapdába a kiszemelt áldozatokat, akiket elõször bedrogoznak, majd kirabolnak és a legtöbb esetben meg is gyilkolnak. 

Megölte egy nyíregyházi férfi az élettársát, aztán a holttesttel hagyta együtt a gyerekeit - videó

Itthon2024.01.22, 15:52

Volt férjéhez menekülhetett egy nyíregyházi nõ, mielõtt megölte az élettársa. Holttestét szombat hajnalban találták meg, akkor már napok óta halott volt, öt nevelt gyereke pedig végig ott volt a lakásban. Végül egyikük, egy 14 éves fiú hívta a mentõket. Kiderült, hogy az áldozat visszajárt a volt férjéhez, amikor új párja bántotta. A gyerekeket hatalmas trauma érte, most az édesanyjukhoz, a gyilkos lányához kerültek - tudta meg a Tények.

Holtan találtak meg egy skót kerékpárost, miután gombát evett

Nagyvilág2024.01.22, 15:49

Holtan találták Olaszországban az eltûnt skót kerékpárost, Steven Harpert, aki vadgomba fogyasztása után lett rosszul, majd lezuhant egy szikláról. A 38 éves férfi még tavaly indult el Dundee-ból, hogy Indiába kerékpározzon, de eltûnt. Idõsebb testvére, Dale Harper e hónap elején Olaszországba repült, hogy azonosítsa testvére holttestét.

Cipõ és kabát nélkül hevert egy nõ holtteste egy étterem mögött Várpalotán - fotók

Itthon2024.01.20, 11:45

Egy nõ holtteste hevert szombaton reggel egy étterem mögött Várpalota belvárosában. A rendõrök ellepték a környéket.

Négy hullát találtak egy lakóházban Angliában

Nagyvilág2024.01.19, 14:50

Négy ember holttestét találták meg egy Norwich melletti ingatlanban - közölte a norfolki rendõrség.

Megölte barátnõjét, majd hetekig egy lakókocsiban tartotta holttestét egy idahói férfi

Nagyvilág2024.01.18, 11:13

Letartóztattak egy férfit pénteken Idahóban, miután kiderült, hogy meggyilkolta barátnõjét, akinek a holttestét több hétig egy lakókocsiban tartotta.

Több holttestet találtak egy kaliforniai lakásban

Nagyvilág2024.01.17, 12:52

Egy dél-kaliforniai lakásban találták meg a hatóságok négy férfi holttestét. Azt egyelõre nem lehet tudni, hogy mi okozta a halálukat.

Ez a férfi gyilkolhatott Tószegen

Itthon2024.01.16, 15:29

Hétfõn kora este egy férfi és egy nõ holttestét találták meg a rendõrök egy tószegi családi házban. Emberölés miatt indítottak eljárást, a helyszínelés jelenleg is tart a háznál. A rendõrök már keresik a feltételezett gyilkost, F. Ferencet

Holttestet találtak Tiszalúcon

Itthon2024.01.16, 12:55

Tiszalúcon egy férfi biciklijét találták meg a helyiek a holt-Tiszánál. A férfit azonban nem találták meg. Késõbb azonban kiderült, hogy ráment a hol-Tisza jegére, ami beszakadt alatta. Mostanra a holttestét is megtalálták.

Meggyilkoltak két embert Tószegen

Itthon2024.01.16, 10:56

Hétfõn kora az egyik tószegi családi házban megtalálták egy férfi és egy nõ holttestét. A rendõrség emberölés miatt indított nyomozást.

Halálra késelte barátját egy férfi Nagykõrösön - videó

Itthon2024.01.12, 12:27

Egy helyi férfi hívta csütörtökön azzal a rendõröket, hogy összeveszett ismerõsével, aki rátámadt. Azt is mondta, nagy a gond, azonnal segítségre van szüksége. Amikor a rendõrök kiértek, látták, hogy valóban nagy a baj, ugyanis találtak egy holttestet. Csakhogy nem a telefonálót ölték meg, hanem egy másik férfit. És a gyanú szerint elõbbi gyilkolt.

Lefejezett holttestet találtak egy ház lépcsõjén

Nagyvilág2024.01.12, 11:07

Egy romániai kistelepülésen egy lefejezett holttestet talált két nõ a szomszédos háznál. A férfi teste a lépcsõn volt, a feje pedig a kertben.

Egy nõ meztelenül rohangált miután megölte a kislányát

Nagyvilág2024.01.09, 20:30

Egy texasi nõt azzal gyanúsít a rendõrség, hogy megölte 6 éves kislányát. Az anyát már korábban elmegyógyintézetben kezelték furcsa viselkedése miatt, most a rendõrök meztelenül találtak rá a gyilkosság után. 

Azonosították a nõt, akit egy évtizede lefejezve találtak egy kaliforniai szõlõskertben

Nagyvilág2024.01.08, 15:32

A hatóságok megerõsítették, hogy végre sikerült azonosítani a nõt, akit 2011-ben egy kaliforniai szõlõskertben lefejezve találtak meg.

Oszló holttesteket találtak egy pozsonyi lakásban

Nagyvilág2024.01.08, 12:51

A Paraméter beszámolója szerint a pozsonyi Ovruèská utcában a rendõrök két halott férfit és egy sérült nõt találtak egy lakásban. A kiérkezõ járõrök behatoltak a lakásba, ahol borzalmas látvány fogadta õket: a két ismeretlen férfi oszlásnak indult holtteste szörnyû látvány volt. Mutatjuk a részleteket!

Tragédia történt Tápiószecsõn

Itthon2024.01.06, 11:55

Szombat délelõtt tízkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a szomszédok egy hete nem láttak egy egyedül élõ embert Tápiószecsõn a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság szóvivõjének tájékoztatása szerint.

Halálra égett egy idõs nõ a kutyájával Tolnán

Itthon2024.01.06, 08:00

Péntek este tízkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy ház Tolnán és egy ember bent van az épületben. A tûzoltók néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, összesen hat jármûvel vonultak a Fürdõ utcában égõ házhoz, írja közleményében a katasztrófavédelem.

Kivágták egy nõ szívét Pozsonyban

Nagyvilág2024.01.05, 12:21

Holtan találtak egy nõt Pozsonyban egy lakóházban csütörtökön. A holttest mellett találták kivágott szívét, egy vödörben pedig belsõ szerveit. A gyanú az áldozat párjára terelõdött.

Kilenc éve eltûnt nõ holttestét találták meg egy fagyasztóban

Nagyvilág2024.01.05, 11:32

A múlt hónapban San Diegóban egy holttestet találtak egy fagyasztóban, amely egy kilenc éve eltûnt nõé.

Saját lánya gyilkolhatott meg egy német nõt Hannoverben

Nagyvilág2024.01.03, 13:48

Hannoverben egy tûz miatt hívták ki a szomszédok a tûzoltókat január 1-jén. A lakásban elõször az 50 éves nõt találták meg, majd a 74 éves anyja holttestét. A rendõrök azzal gyanúsítják a nõt, hogy õ ölte meg az anyját.

Több mint egy évtizede eltûnt nõ holttestét találták meg egy tóban

Nagyvilág2024.01.03, 12:24

Önkéntes búvárok egy csoportja másfél éve több tóban is keresték a 2012-ben eltûnt Sandra Lamire holttestét, azonban nem jártak sikerrel. Most azonban nagyon úgy tûnik, hogy egy Disney Worldhöz közeli tó fenekén sikerült megtalálniuk a nõ maradványait.

Megölt egy motorost egy oroszlán Kenyában

Nagyvilág2024.01.02, 14:52

Súlyos oroszlántámadás történt Kenyában a Shimba Hill nemzeti rezervátumban, ahol egy vadállat megölt egy motorost.

33 évesen meghalt a világbajnoki érmes válogatott focista

Sport2023.12.31, 08:14

33 éves korában meghalt az angol focista, Gemma Wiseman, aki az Egyesült Királyság válogatottjával bronzérmet nyert a 2016-os siket labdarúgó-világbajnokságon. Wiseman holttestére egy erdõben bukkantak rá hazájában, a Wilkinson Road közelében, Rackheath-ben, Norwich közelében.

A saját otthonában gyilkoltak meg egy nõt Encsencsen, aztán rágyújtották a házat

Itthon2023.12.29, 10:21

Hajnalban kaptak bejelentést a rendõrök arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Encsencsen ég egy ház. A telefonáló azt mondta, egy nõ van bent, ezért a rendõrök mellett kivonultak a tûzoltók, és a mentõsök is. A házban késõbb egy 69 éves nõ holttestét találták meg.

47 éve agyonlõtték egy sivatagban, most azonosította a rendõrség

Nagyvilág2023.12.28, 11:33

Az arizonai rendõrség újra vizsgálatot indított egy lezáratlan üggyel kapcsolatosan, miután sikerült azonosítani egy 1976-ban a sivatagban lelõtt férfi holttestét.

Beszorult a feje a liftbe egy kínai szerelõnek, szörnyethalt

Nagyvilág2023.12.28, 11:32

Megrázó baleset történt egy penangi bevásárlóközpontban. Egy 28 éves szerelõ meghalt egy lift javítása közben.

Egy parkban, egy autóban találtak rá az Élõsködõk sztárjának holttestére

Tévé2023.12.27, 10:32

Li Szun-kjun búcsúlevelet is hagyott, drogügyek miatt hallgatta ki korábban a rendõrség. 

48 éves korában meghalt az Élõsködõk Oscar-díjas színésze

Life.hu2023.12.27, 10:48

Meghalt Lee Sun-kyun színész, akit leginkább az Oscar-díjas Élõsködõk (Parasite) címû filmbõl ismert a nagyközönség. A 48 éves sztárra egy szöuli parkban álló autóban találtak rá. Sun-kyun ellen kábítószer-használat gyanúja miatt nyomoztak. 

Halálra késelte a családját egy férfi Franciaországban

Nagyvilág2023.12.26, 11:27

Öt holttestet találtak egy lakásban a francia hatóságok a Párizstól nem messze található Meaux-ban - közölte az AFP hírügynökséggel Jean-Baptiste Bladier, a város ügyésze hétfõn.

Két halálos tûz is történt csütörtökön

Itthon2023.12.21, 14:07

Két halálos tûz is volt csütörtök délelõtt - írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság. 

Csomagtartóban találták meg egy fiatal tanárnõ holttestét az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.12.21, 13:24

Egy elszenesedett autó csomagtartójába gyömöszölve találták meg egy tanár holttestét, amikor a tûzoltókat egy Quartz Hill-i házban történt incidenshez riasztották.

Holttestet találtak egy nádasdladányi házban

Itthon2023.12.20, 16:13

Egy nõ holttestét találták meg egy nádasdladányi családi házban szerdán. A nõ szén-monoxid-mérgezésben halt meg, nem szellõzött rendesen a szoba.

Újabb megrázó részletek derültek ki a diósjenõi kettõs gyilkosságról

Itthon2023.12.20, 14:02

Több, mint 10 év után bûnösnek mondták ki gyilkosság miatt azt a 49 éves diósjenõi férfit, aki aki 2009 elején elõbb a 19 éves, majd a 14 éves nevelt lányát is megölte, elõtte pedig éveken keresztül szexuálisan zaklatta õket. Élettársa a nemi erõszak és a gyilkosságok ügyében is évekig falazott a férfinak, ezért neki bûnpártolás miatt kell felelnie.

Megöltek egy 69 éves férfit Szigetvár-Becefán

Itthon2023.12.19, 12:34

Kedd hajnalban hívták azzal a rendõröket, hogy megöltek egy 69 éves férfit Szigetvár-Becefán. A holttestet a szõlõhegyen az egyik présház bejáratánál találtak meg.

Holttestet talált a rendõrség egy ausztrál állatkertben

Nagyvilág2023.12.18, 10:27

Õrizetbe vett a rendõrség egy férfit, miután halálra késelt egy 29 éves nõt a canberrai állatkertben. A nõ holttestét a helyszín egyik nagyüzemi konyhájának raktárhelyiségében találták meg. A rendõrség állítása szerint mindketten az állatkertben dolgoztak.

Halálos robbanás történt egy házban Markazon

Itthon2023.12.16, 10:26

Robbanás történt egy házban a Heves vármegyei Markazon. Egy ember meghalt és a tûzoltóknak órákba telt eloltani a lángokat.

Négy embert találtak holtan egy leégett indianai házban

Nagyvilág2023.12.13, 15:52

Egy leégett indianai házban négy halottat találtak a tûzoltók. A rendõrség nyomozást indított az ügyben.

Holttestet találtak egy tóban a Bakonyban

Itthon2023.12.13, 14:44

A Veszprém Vármegyei Rendõr-fõkapitányság riasztotta a vízi mentõket,  hogy a Bakony egyik kis települése melletti tóban feltehetõen megtalálták egy eltûnt személy holttestét.

1986-ban talált holttestet azonosítottak Texasban

Nagyvilág2023.12.12, 11:08

A texasi hatóságok azonosítottak egy 1986-ban talált holttestet, amelyet egy tóban találtak. A modern technológia segítségével sikerült most kideríteni, hogy ki volt.

Megrázó kettõs gyilkosság Diósjenõn - szexuálisan zaklatta nevelt lányait, aztán mindkettõjüket megölte

Itthon2023.12.11, 13:47

Egy testvérpár nyomtalanul tûnt el diósjenõi otthonukból 2009-ben. Az akkor 14 éves Krisztinát és 19 éves nõvérét, Alexandrát több mint egy évtizede keresték. Tavaly júliusban az egyik lány holttestét annak a háznak az udvarában találták meg, ahol a testvérpár nevelõapjukkal élt. A nevelõapjuk gyilkolhatta meg Alexandrát, akit többször szexuálisan zaklatott. Idén nyáron Krisztina holttestét is megtalálta a rendõrség, õt is molesztálhatta a férfi. Az akkor már letartóztatásban lévõ férfi mindent tagadott. Egy ideig, majd mindent beismert. A rendõrség hétfõi sajtótájékoztatóján újabb megrázó részletek derültek ki. 

Céges buli után tûnt el a fiatal nõ: megrázó körülmények között találtak a holttestére

Life.hu2023.12.09, 09:02

November 30-án tûnt el Jaclyn Elmquist az Egyesült Államokban. A 24 éves nõnek már csak a holttestét találták meg egy szemétledobó alján. 

Újra letartóztatták a suffolki rémet, aki már többször volt börtönben fiatal nõk meggyilkolása miatt

Nagyvilág2023.12.08, 16:36

A suffolki fojtogatót, Steve Wrightot újra letartóztatták egy tinédzser lány több mint 24 évvel ezelõtti, megoldatlan gyilkosságával kapcsolatban.

Egy kislány holttestét találta meg a németországi rendõrség egy elhagyatott külterületen

Nagyvilág2023.12.08, 15:31

Egy kislány holttestére bukkant a német rendõrség egy elhagyatott telepen. A lány december 6-án tûnt el.

Két évig tárolta a lakótársa holttestét egy fagyasztóban egy férfi

Nagyvilág2023.12.07, 20:04

Egy férfinak meghalt az idõs lakótársa, de ahelyett, hogy bejelentette volna a halálát, rendelt egy fagyasztószekrényt és abban tárolta a testet. A halott férfi bankkártyáját is többször használta, azonban egy idõ után lebukott, így most börtönbe kell mennie.

Halálos tûzeset történt Gerendáson

Itthon2023.12.07, 15:03

Csütörtökön kora délután érkezett a bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére, amely szerint Gerendáson egy holttestet és egy kialudt tûz nyomait találták meg - írja a Katasztrófavédelem honlapja.

Holtan találtak egy férfit az állatkertben, egy vadállat szájában találták meg a cipõjét

Nagyvilág2023.12.07, 10:51

Holtan találtak egy férfit egy pakisztáni állatkert egyik ketrecében szerdán. A holttestet a keleti Pandzsáb tartományban lévõ Bahawalpur Sherbagh állatkertjében találták meg, miután a személyzet tagjai egy fél pár cipõt láttak az egyik nagymacska szájában.

Földbõl kiálló emberi lábszárra bukkant egy kutya Tiszalöknél

Itthon2023.12.06, 18:20

Brutális támadás áldozata lett egy országút szélén sétáló, 49 éves asszony 36 évvel ezelõtt. Egy testvérpár biciklivel elütötte, megerõszakolta, megölte, majd egy kikapart sírgödörbe tette, de mivel nem fért bele a halott teste, levágták a lábait. Sziszifuszi munkával jutottak el a gyilkosaihoz a nyomozók, miután az áldozat földbõl kiálló lábszárára rátalált egy kutya.

Újabb megrázó részletek derültek ki a kispesti holtesttel kapcsolatban - videó

Itthon2023.12.06, 13:57

Ma reggel egy idõs nõ holttestét találták meg Kispesten. Az asszony halála a szomszédokat megdöbbentette, azt azonban egyelõre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt. A rendõrség nyomoz az ügyben.

Holttestet találtak Kispesten - bizarr részletek derültek ki

Itthon2023.12.06, 10:19

Egy idõs nõ holttestét találták meg Kispesten. A nõ szinte teljesen meztelenül volt, amikor rátaláltak.

Hárman is elgázoltak egy motorost egy New York-i autópályán

Nagyvilág2023.12.05, 16:15

Egy mopedes összeütközött egy kisbusszal és egy kamionnal is, majd egy sportkocsi is beléjük hajtott Bronxban. Az áldozat holtteste fennakadt a sportautó karosszériáján, így az majdnem egy kilométeren át vonszolta az autópályán, mire észrevették.

Öt fiatal holttestét találták meg egy autóba gyömöszölve Mexikóban

Nagyvilág2023.12.05, 14:02

Több egyetemi hallgató holttestét találták meg egy autóban Mexikóban.

Egy szibériai tigris rátámadt egy kutyára, majd megölte az állat gazdáját is Oroszországban

Nagyvilág2023.12.05, 13:58

Egy férfi kutyáját megtámadta és elhurcolta egy szibériai tigris egy kelet-oroszországi erdõben. A kutya gazdája követte a ragadozó nyomait, hogy megtalálja kedvencét, de a tigris ezt fenyegetésnek tekintette, ezért megtámadta õt is. A férfi holttestét a távoli Habarovszk területén találták meg.

Újabb részletek derültek ki az idahói horrorgyilkosságról

Nagyvilág2023.12.05, 12:10

Egy idahói férfit azzal vádolnak, hogy megölte terhes feleségét és elrabolta 10 hónapos kisfiukat, majd vele is végzett.

Agyonlõtt férfi holttestét találták a Citadellán

Itthon2023.12.04, 19:01

Élete végéig börtönben marad az a férfi, aki 30 éves korában, 1982-ben két lövést is leadott óceánjáró hajókon matrózként dolgozó barátjára Miskolcon, majd a holttestét eldugta egy bokor alá a budapesti Citadellán. Amikor átvizsgálták a barátgyilkos lakását, rájöttek, hogy robbantani is akart.

Horror Idahóban: holtan találtak egy elrabolt csecsemõt a meztelen apja mellett - fotó

Nagyvilág2023.12.04, 12:11

Holtan találtak meg egy csütörtökön elrabolt csecsemõt az amerikai Idaho Falls közelében - írta a Fox News. A 10 hónapos csecsemõt az apja vitte el, miután a gyanú szerint megölte a feleségét. A szemtanúk szerint a férfi meztelenül, összefüggéstelenül beszélve ült a holttest mellett, amikor rátaláltak.

Megfojtotta az élettársát egy férfi Zuglóban, a nõ kisfia a szomszéd szobában volt - videó

Itthon2023.12.04, 10:15

A nõ és a férfi rendszeresen vitatkoztak egymással. Tavaly áprilisban azon vesztek össze egymással, hogy a férfi a könyökével véletlenül megütötte a nõ kisfiát. A konyhában verekedni kezdtek, majd a férfi megfojtotta az élettársát. A kisfiú végig a szomszéd szobában volt, végighallgatta, ahogy megölik az anyját.

Több ezren gyászolják G.w.M. exének meggyilkolt rokonát

Itthon2023.12.03, 17:09

G.w.M exe, Nagy Melanie csütörtökön este kétségbeesett üzenetet tett közzé arról, hogy eltûnt az unokaöccse. Az M. György néven ismert férfit holtan találták meg a rendõrök, melyrõl tegnap tettek hivatalos bejelentést. 

Holttestet találtak Kecskeméten

Itthon2023.12.03, 16:56

Vasárnap reggel Kecskeméten egy holttestet találtak a Lóverseny utcán, a parkoló autók között - írja a BAON.

Emberi maradványokat találtak elásva egy amerikai férfi udvarán

Nagyvilág2023.12.01, 13:26

Egy 59 éves férfit gyilkossággal vádoltak meg, miután 17 éves szomszédja eltûnt és maradványait egy gödörben elásva találták a férfi indianai birtokán.

Már majdnem elhamvasztottak egy brazil nõt, amikor kiderült, hogy még él

Nagyvilág2023.12.01, 10:50

Döbbenetes eset történt egy brazíliai kórházban november utolsó hétvégéjén: már a hamvasztásra készültek egy 90 éves nõ esetében, amikor kiderült, hogy még életben van.

Tûz ütött ki egy jászvásári lakásban, egy nõ halálra égett

Nagyvilág2023.11.30, 14:04

Tragédia történt egy jászvásári lakásban szerda este, miután tûz ütött ki benne. 

Holtan találtak rá a csomagtartóban egy amerikai lányra

Nagyvilág2023.11.30, 10:17

Családja találta meg egy houstoni nõ holttestét az autója csomagtartójában kedden. A nõ barátja segített a családnak a keresésben, késõbb kiderült, õ a gyilkos - közölte a rendõrség.

Lemészárolt emberek maradványaival kereskedett az õrült ügyvéd

Tudomány2023.11.29, 18:06

Leleplezõdtek a viktoriánus kori angol ügyvéd, Morton Allport sötét titkai. Mint kiderült, Allport úgy jutott érdemtelen hírnévhez, hogy lemészárolt tasmániai õslakosok és tasmán tigrisek földi maradványait küldözgette európai gyûjtõknek és múzeumoknak tudományos elismerésekért cserébe.

Holttestet találtak egy kanálisban Dunaszerdahely közelében

Nagyvilág2023.11.29, 13:20

Holttestet találtak a dunaszerdahelyi járásban, Csenke és Tonkháza (Illésháza) között, a kanálisban.

Lelõttek négy fotóst Dél-Mexikóban

Nagyvilág2023.11.29, 12:56

Ismeretlen támadók kedden megsebesítettek négy hírfotóst az erõszak sújtotta dél-mexikói Chilpancingo városban - közölték a hatóságok.

Belefulladt egy nõ a Marosba

Nagyvilág2023.11.28, 15:41

Egy vízbe fulladt ember holttestének kiemeléséhez riasztották a mentõcsapatokat az erdélyi Marosludasra kedden délelõtt – közölte a Maros megyei tûzoltóság.

Rejtélyes gyilkosság történt egy német termálfürdõben

Nagyvilág2023.11.27, 12:45

A 24 ezer fõ lakosú Kaltenkirchen városában szombat éjjel egy férfi holttestét találták meg. A holttest egy termálfürdõ területétõl nem messze, a kerítés mellett hevert.

Horrorbaleset Brazíliában, egy nõ kirepült egy buszból, majd halálra gázolta egy vonat

Nagyvilág2023.11.27, 12:02

Egy nõ meghalt, amikor egy busz és egy vonat összeütközött egy útkeresztezõdésben. Az áldozat az ablakon keresztül kiesett a buszból és a vonat alá került. A baleset során a teste ketté szakadt.

Nyolc napig szökésben volt egy olasz diák, aki megölte volt barátnõjét

Nagyvilág2023.11.23, 09:05

Több mint egy hétig volt szökésben egy fiatal olasz férfi, aki a gyanú szerint brutálisan meggyilkolta az exbarátnõjét, több mint 20 késszúrással végzett vele. Végül Németországban fogták el.

Megkínozták és kegyetlenül megölték a 23 éves színészt

Tévé2023.11.23, 08:51

Összekötözött kezekkel és lábakkal, holtan találtak egy kolumbiai színészt, aki a Netflixen és az Apple TV-n szerepelt.

Megszökött egy nõ egy amerikai horrorházból, miután elrabolták

Nagyvilág2023.11.22, 12:05

Miután autójával felvette, napokig fogva tartott egy férfi egy fiatal nõt Washingtonban - írta a Fox News. Miután a nõnek sikerült megszöknie, elrablója öngyilkos lett. 

Rejtélyes gyilkosság történt, négy férfi holttestét találták meg Coloradóban

Nagyvilág2023.11.22, 11:57

Négy férfit találtak holtan kedden egy otthonban Denvertõl északra - közölték a hatóságok.

Hatalmas földcsuszamlás volt Alaszkában, többen meghaltak

Nagyvilág2023.11.22, 11:39

Hétfõn este hatalmas földcsuszamlás volt az alaszkai Wrangell közelében. A katasztrófában három ember meghalt, három pedig eltûnt. A földcsuszamlás szinte mindent letarolt maga elõtt egészen a tengerig.

Megtalálták az eltûnt ír rendezõ holttestét New Yorkban

Nagyvilág2023.11.21, 16:34

Ross McDonnell díjnyertes ír filmrendezõ holttestét találták meg egy strandon. A férfit utoljára a hónap elején láttak, amikor elhagyta brooklyni lakását egy kerékpárral.

Holtan találtak egy túrázót a Grand Canyonban

Nagyvilág2023.11.20, 16:11

A múlt héten holtan találtak egy túrázót a Grand Canyon egyik tanösvényén. Ez két hónapon belül a második hasonló eset a nemzeti park területén.

Tömegsírt találtak Mexikóban, miután kutyákat láttak kóborolni emberi maradványokkal

Nagyvilág2023.11.20, 15:07

Mexikó nyugati részén a helyi lakosok kutyákat láttak, amint azok emberi testrészeket rágcsálnak. Aktivisták pénteken azt követelték, hogy a hatóságok folytassák az ásatásokat a területen, miután 41 zsáknyi emberi maradványt találtak a helyszínen.

Rokonok öltek meg egy négyéves amerikai kislányt - fotó

Nagyvilág2023.11.20, 11:25

Holtan találtak rá pénteken egy szeptemberben eltûnt négyéves amerikai kislányra, a gyanú szerint a nagynénje és annak barátja ölte meg - írta a Huffpost. 

A régészek elborzadtak egy Andokban talált inka nõ szörnyû halálától: tökéletes maradványra bukkantak

Life.hu2023.11.19, 15:18

A régészek elborzadtak egy Andokban talált "tökéletesen megõrzött" inka nõ szörnyû halálától. Nem hittek a szemüknek, amikor több felbecsülhetetlen értékû lelet mellett rábukkantak a megfagyott holttestre.

Kivégezték a texasi gyilkost, aki elrabolt egy lányt a boltból, megfojtotta és elégette a testét

Nagyvilág2023.11.17, 10:52

Egy halálraítélt texasi férfit csütörtökön végeztek ki méreginjekcióval. Több mint 22 év telt el azóta, hogy megölt egy ötéves kislányt.

Azonosították azt a holttestet, amit egy tóban úszó bõröndben találtak Kaliforniában

Nagyvilág2023.11.16, 15:15

Egy kaliforniai tóban úszó bõröndben találtak holttestet, kiderült, egy 23 éves férfi teteme volt benne.

Halálra késelte a párját egy nõ, mert a szeretõjérõl faggatta

Nagyvilág2023.11.09, 15:49

Börtönbe zárták azt a kétgyermekes anyát, aki halálra késelte féltékeny barátját, miután az dühösen faggatta volt szeretõjérõl.

Meghalt a Dancing with the Stars táncosa

Tévé2023.11.08, 08:59

Rengetegen gyászolják a Cezary Olszewskit, aki a lengyel Dancing with the Startsban lett ismert.

Halálra marcangolt egy medve egy diákot Japánban

Nagyvilág2023.11.07, 16:59

Medve ölhette meg azt az egyetemistát, akinek a múlt héten megtalálták a holttestét Japánban a hegyekben.

Lefejezte a rokonát egy kaliforniai férfi, majd elmenekült annak fejével

Nagyvilág2023.11.06, 12:05

Egy "420" tetoválással rendelkezõ kaliforniai férfit elfogtak szombat reggel San Franciscó-ban, miután állítólag lefejezte egy nõi rokonát, és annak fejével együtt elmenekült.

Újabb megrázó részletek derültek ki Matthew Perry haláláról

Tévé2023.10.31, 17:56

A toxikológiai vizsgálat eredményére hat hetet is várni kell majd.

Oszladozó holttestet találtak Budapesten

Itthon2023.10.31, 15:44

Budapest XVII. kerületében, a Nógrádkövesd utcában találtak meg egy oszló holttestet pár nappal ezelõtt. A Blikk információi szerint egy 50 és 70 közötti férfi holttestét találták meg.

Holttestet találtak egy strandon az Egyesült Királyságban

Nagyvilág2023.10.31, 11:28

A rendõrség lezárta a portsmouthi strandot, miután egy holttestet találtak a parton.

Elõzõ
Következõ