holland foci

címke rss

A holland focista a szélhez passzolta a középkezdést - videó

Sport2011.05.23, 12:18

Különös jelenet játszódott le a Zwolle - Cambuur holland focimeccsen, az élvonalba jutásért zajló rájátszás második fordulós párharcának visszavágóját hatalmas szélben rendezték, a hazaiak játékosa, Arne Slot a játékvezető figyelmét próbálta felhívni erre, amikor a középkezdés után szándékosan felrúgta a labdát az égbe, amely 7-8 méterrel arréb esett le.

Van der Sar a csúcson tudta abbahagyni

Sport2011.05.23, 14:11

Edwin van der Sar vasárnap utoljára védett az Old Traffordon, és már csak egyetlen mérkőzés van hátra a karrierjéből. A Manchester United 40 éves holland kapusa januárban jelentette be, hogy az idény végén visszavonul, bár valójában maga sem tudja, hogy miért döntött így, hiszen fizikálisan még bírná, és formája alapján sem lehet rá panasz.

Egy félidőnyi emberelőnyben is simán kikapott a Roda

Sport2011.05.20, 08:37

A Bodor Boldizsárt 62 percig a soraiban tudó Roda 4-2-es vereséget szenvedett az ADO Den Haag otthonában a holland labdarúgó-bajnokság rájátszásának első mérkőzésén. A párharc győztese Heracles Almelo-Groningen találkozó továbbjutójával találkozik majd, és indulhat az Európa Ligában.

Utódját már kiszemelte, mégis megtartaná Dzsudzsákot a PSV

Sport2011.05.19, 18:06

Nem szeretne megválni legfőbb értékeitől, többek között Dzsudzsák Balázstól sem a PSV. A holland futballcsapat sportigazgatója, Marcel Brands szerint a 11 millió fontra taksált szélső előbb-utóbb úgyis elhagyja Eindhovent, de most nincs szükség az értékesítésére. Pedig a klub már az utódot, a 22 éves heerenveeni Oussama Assaidit is kiszemelte.

Goal.com: Dzsudzsák a holland bajnokság álomcsapatában

Sport2011.05.17, 18:02

Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven magyar válogatott labdarúgóját is beválasztotta az év csapatába Hollandiában a Goal.com nevű futballportál.

Dzsudzsák a legjobb a holland liga kanadai táblázatán

Sport2011.05.16, 16:24

Ugyan a PSV Eindhoven számára nem lett sikertörténet a 2010-11-es bajnokság, a csapat magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs elégedett lehet teljesítményével, hiszen 33 bajnokin elért 16 góljával és 13 gólpasszával ő végzett az élen az úgynevezett kanadai táblázaton a holland bajnokságban - írja a Voetbal International.

Az Ajax kapusa leejtette a buszról a bajnoki trófeát - videó

Sport2011.05.16, 00:18

Maarten Stekelenburg, a holland bajnok Ajax labdarúgócsapatának kapusa ugyanolyan ügyetlenül bánik a trófeákkal, mint a Real Madrid kupáját összetörő Sergio Ramos, az amszterdamiak játékosa ugyanis leejtette a Twente elleni győzelemmel megszerzett bajnoki tálat a klub buszának tetejéről. A kerek trófea elszabadult dísztárcsa módjára gurult az út szélén álló szurkolók közé, akik boldogan futottak vele a busz után.

Bajnok az Ajax, a BL-ről is lecsúszott a PSV

Sport2011.05.15, 17:39

Története harmincadik holland bajnoki címét nyerte meg az Ajax Amsterdam, miután a vasárnapi, utolsó fordulóban hazai pályán legyőzte a játéknap előtt még listavezető Twentét. A vesztes csapat ugyanakkor indulhat majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mert az eltiltott Dzsudzsák Balázs nélkül felálló PSV nem tudott győzni Groningenben. Az eindhoveni együttes így az Európa Ligában szerepelhet, akárcsak az Alkmaar.

Simon Krisztián nem kell a Feyenoordnak

Sport2011.05.10, 19:09

Simon Krisztiánnál nem számolnak a Feyenoordnál, így az Újpesttől kölcsönvett fiatal focista a szezon végén elhagyja a rotterdami csapatot.

A Twente hosszabbításban verte az Ajaxot a kupadöntőben - videó

Sport2011.05.08, 22:04

A bajnokságban is listavezető Twente nyerte meg a labdarúgó holland kupát, amelynek vasárnapi döntőjében hosszabbítás után legyőzte a címvédő Ajax Amsterdam együttesét.

Dzsudzsák gólpasszt adott, de a PSV már nem lehet bajnok

Sport2011.05.01, 17:37

Hiába nyert Dzsudzsák Balázs gólpasszának is köszönhetően 2-1-re a PSV a Vitesse ellen a holland labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, az eindhoveni csapat már nem lehet bajnok, mivel az előtte álló Ajax és Twente is három ponttal gazdagodott.

Másfél éves csodagyereket igazolt egy holland focicsapat

Sport2011.04.28, 22:09

A holland bajnokságban a kiesés ellen küzdő VV Venlo futballcsapata - itt játszik Tóth Balázs is - leigazolt egy 18 hónapos kisfiút. Baerke van der Meijre a videomegosztókon figyelhettek fel, a felvételen a gyerek egymás után háromszor is beletalál a játéktartó dobozába, és mindez tízéves szerződést jelentett a számára. Van der Meij nagyapja korábban szintén a VVV-ben futballozott, a fiú pedig a szüleivel jelenleg is Venlóban él. A szerződés aláírásáról képek is megjelentek a holland sajtóban.

A Den Haag kapusa apja nyomdokain mehet a börtönbe

Sport2011.04.25, 17:15

Egyéves börtön vár a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Den Haag kapusára, Gigo Coutinhóra marihuána-termesztés miatt. A játékos édesapja nemrég hasonló okok miatt került rács mögé.

Dzsudzsákék kikaptak a Feyenoordtól, elbukhatják a bajnoki címet

Sport2011.04.24, 21:34

A Feyenoord legyőzte a PSV-t a holland labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, így az eindhoveniek lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért folyó harcban.

Wijnaldum duplája és egy kiállítás okozta Dzsudzsákék vesztét - videó

Sport2011.04.24, 21:32

Rotterdami vereségével jelentős hátrányba került a Twentével szemben, a bajnoki címért folytatott harcában Dzsudzsák Balázs csapata. A holland focibajnokság 32. fordulójában a Feyenoord hazai pályán 3-1-re verte az Engelaar kiállítása miatt negyven percen keresztül emberhátrányban játszó PSV Eindhovent.

De Jong: Háborús bűnösként kezeltek a foci-vb után

Sport2011.04.23, 17:36

Nigel de Jong egy holland újságnak arra panaszkodott, hogy a tavalyi futball-világbajnokság után sokáig háborús bűnösként bántak vele a spanyol-holland döntőben elkövetett szabálytalansága miatt.

Dzsudzsák nem akarja a kispadot melegíteni Spanyolországban

Archívum2011.04.22, 13:09

Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott futballistája legszívesebben Spanyolországban játszana, ám azért, hogy csak a kispadon üljön, nem fog eligazolni. A 24 éves szélső erről abban az interjúban beszélt, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken közölt hivatalos honlapján.

Újabb két angol csapat érdeklődik Dzsudzsák iránt

Sport2011.04.20, 11:01

Az Insidefutbol.com értesülése szerint a Premier League-ben szereplő Everton és a Newcastle is le szeretné igazolni Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven magyar szélsőjét.

A Feyenoord Ajax-gyűlölete bajnokot csinálhat Dzsudzsákékból

Sport2011.04.20, 14:37

A PSV tavaly ősszel 10-0-ra legyőzte a Feyenoordot, és sokan azt gondolnák, a rotterdami csapat szurkolói abban reménykednek, hogy vasárnap kedvenceik visszavágnak a nagy vereségért. A drukkerek azonban jobban örülnének annak, ha a csapat kikapna, nem szeretnék ugyanis, ha a Feyenoord ősi riválisa, a bajnoki címért harcban lévő Ajax nyerné meg a holland bajnokságot.

"Egészen élvezem" - Dzsudzsák barátnője a futballról

Sport2011.04.19, 13:09

A PSV Eindhovenben légióskodó Dzsudzsák Balázs barátnője, a modell Zimány Linda egy budapesti ruhabemutatóján azt mondta: megszerette a labdarúgást, és nagyok sok meccset megnéz a válogatott szélsővel.

"Advocaat úgy viselkedik, mint Rettegett Iván" - leáldozóban a holland kapitányok kora

Sport2011.04.18, 14:22

Három éve Hollandia mellett még öt európai ország labdarúgó-válogatottját irányította holland szövetségi kapitány, köztük Erwin Koeman személyében a magyart is. Napjainkra ez a szám kettőre csökkent, ráadásul Dick Advocaat, illetve Guus Hiddink csapata is elmarad a várakozásoktól.

Dzsudzsák gólt lőtt, a PSV az élre állt

Sport2011.04.17, 17:18

Fontos győzelemet aratott a PSV Eindhoven, amely a Heracles Almelo tavaly október óta tartó hazai veretlenségét megszakítva 2-0-ra nyert a holland bajnokság 31. fordulójában. Az első gólt Dzsudzsák Balázs szerezte a 25. percben, a magyar légiósnak ezúttal csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát pár méterről Lens jobb oldali beadása után. Miután a Twente csak egy pontot szerzett a De Graafschap otthonában, Dzsudzsákék jobb gólkülönbséggel átvették a vezetést a tabellán.

Dzsudzsák már negyedik a holland góllövőlistán

Archívum2011.04.17, 22:45

A PSV magyar szélsője, Dzsudzsák Balázs a holland labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában szezonbeli tizenhatodik gólját szerezte a Heracles ellen, és ezzel feljött a negyedik helyre a góllövőlistán. Az éllovas Björn Vleminckx eddig tizenkilencszer volt eredményes. Tavaly az akkor még az Ajaxot erősítő, azóta a Liverpoolba szerződött Luis Suárez volt az Eredivisie legjobb góllövője 35 találattal, Dzsudzsák az előző idényben tizennégy gólt ért el.

Cruyff pozíció nélkül is rettegésben tartja volt klubjait

Sport2011.04.15, 14:52

Johan Cruyff játékosként és edzőként is rengeteg sikert ért el, és bár másfél évtizede egyetlen klubnál sem dolgozik, rendre markáns, gyakran sokakat sértő és nagy hatást kiváltó véleményt fogalmaz két egykori csapatáról, az FC Barcelonáról és az Ajaxról. A katalánoknál tavaly nyár óta már nem tiszteletbeli elnök, most pedig az Ajaxnál mondatta le a teljes vezérkart, miután az utánpótlás-edzők nagy részét le akarta cserélni a saját embereire.

Dzsudzsák: Talán jobb is, hogy kiestünk

Sport2011.04.15, 10:22

Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhovent a portugál Benfica elleni EL-negyeddöntő visszavágóján (2-2) csapatkapitányként irányító játékos szerint, ha a csütörtöki játékukat már Lisszabonban is bemutatták volna, akkor ők jutottak volna be a legjobb négy közé, de így legalább koncentrálhatnak a holland bajnokságra.

Dzsudzsákék bukhatják a bajnoki címet

Sport2011.04.10, 21:01

Nem tudta kihasználni a Twente hibáját a PSV Eindhoven, miután vasárnap délután hazai pályán ikszelt a 13. helyezett Heerenveennel. Dzsudzsák Balázs lőtt egy kapufát, egy szabadrúgása után pedig nagyot védett az ellenfél kapusa. A PSV vezetett, de a vendégek három perc alatt fordítottak a második félidő derekán, végül a hajrában Toivonen egyenlített. A bajnokságból még négy forduló van hátra, a PSV-t beérte a Groningen ellen nyerő Ajax.

Az Ajax közelebb került a PSV-hez

Archívum2011.04.03, 18:45

A Tóth Balázst foglalkoztató Venlo és a Babos Gábort nélkülöző NEC Nijmegen is kikapott idegenben a holland labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A középpályás végigjátszotta a 3-2-re győztes Groningen elleni összecsapást, míg a kapus a kispadon kapott helyet a 2-1-es sikert arató Vitesse vendégeként. Az Ajax könnyedén legyőzte a Heraclest, és így közelebb került Dzsudzsák Balázs csapatához, a szombaton a Twente elleni rangadót elveszítő PSV Eindhovenhez.

Dzsudzsákék rangadót buktak, és lekerültek az élről

Sport2011.04.03, 00:02

A címvédő Twente hazai pályán Theo Janssen két góljával legyőzte a PSV-t a holland labdarúgó-bajnokság szombati rangadóján, és sikerével megelőzte a 29. forduló előtt még egy pont előnnyel éllovas eindhoveni együttest. A vendégcsapatban végig a pályán volt Dzsudzsák Balázs, aki a 75. percben sárga lapot kapott.

Luxemburgot másolhatta volna a magyar futballválogatott

Archívum2011.03.30, 11:21

A holland labdarúgó-válogatott 50 év után ismét a magyaroktól kapott három gólt hazai tétmérkőzésen. Igaz, amíg félévszázada ez 3-0-s vendéggyőzelmet jelentett a rotterdami vb-selejtezőn, addig kedden 5-3-as hazai siker született az amszterdami Eb-selejtezőn. A hazaiak utoljára 1963-ban kaptak ki hazai pályán Eb-selejtezőn, akkor Luxemburgtól.

"Cruyff fontosabb, mint mi" - lemondott az Ajax vezetősége

Archívum2011.03.30, 22:13

Botrányos állapotok uralkodnak az Ajax labdarúgó-csapatánál. A klub teljes vezetősége lemondott a Johan Cruyff-fal elmérgesedett vita miatt.

Mathijsen duplán örülhetett a holland kiütésnek

Archívum2011.03.28, 10:06

Nemcsak azért lehetett elégedett a magyarok elleni pénteki 4-0-s győzelemmel Joris Mathijsen, mert ezzel a holland labdarúgó-válogatott nagy lépést tett az Európa-bajnoki kvalifikáció felé, hanem azért is, mert a Hamburg védője pályafutása során ötvenedik alkalommal szerepelt győztes válogatott mérkőzésen. Rajta kívül ezt csak hét honfitársa mondhatja el.

"Könnyebb volt, mint amire számítottunk" - Hollandia sztárfocistái az [origo]-nak

Sport2011.03.28, 12:41

A holland futballválogatott pénteken fölényes győzelmet aratott a Puskás-stadionban, abban azonban megoszlik a vendégjátékosok véleménye, hogy mennyire tette őket próbára a magyar csapat. Ibrahim Afellay szerint Dzsudzsák Balázs bármelyik európai sztárcsapatban megállná a helyét, a magyarokat pedig nehezebb volt legyőzni, mint a szintén a csoport második helyére pályázó svédeket, Van der Vaart viszont nagyobb ellenállásra számított Budapesten. Van Nistelrooy szerint csak kívülről tűnt könnyűnek a pénteki győzelem, és az amszterdami meccset is csak teljes erőbedobással nyerhetik meg.

A portugál Sporting Dzsudzsák megszerzéséről tárgyalna a jövő héten

Sport2011.03.26, 11:10

Szombaton este tartják a portugál Sporting CP labdarúgóklub elnökválasztását, José Dias Ferreira győzelme esetén Paulo Futre sportigazgató azonnal Hollandiába repül, hogy szerződtesse Dzsudzsák Balázst.

A ManUnited megtölti a holland bajnokot brazil tehetségekkel

Sport2011.03.24, 15:02

Jó járhat a holland Twente labdarúgócsapata az angol Manchester Uniteddal kötött együttműködési megállapodással. Az angolok öt brazil tehetséget akarnak kikölcsönözni Hollandiába.

Sneijder Dzsudzsákot tartja a legveszélyesebbnek

Sport2011.03.24, 11:39

Bert van Marwijk, a holland válogatott szövetségi kapitánya óvatosan nyilatkozott a pénteki elleni Eb-selejtező előtt, és veszélyes csapatnak tartja a magyar válogatottat. Wesley Sneijder a kapitányhoz hasonlóan úgy véli, nem érdemes kiindulni a tavalyi, 6-1-es holland győzelemmel záruló meccsből, szerinte leginkább Dzsudzsák Balázsra kell odafigyelni a magyar csapatból.

Juhász Roland: Birkózásban jobbak vagyunk a hollandoknál!

Sport2011.03.24, 12:45

A hollandok elleni két Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Király Gábor szerint nem számít, hogy Robben és Stekelenburg sem játszhat, mivel a vb-ezüstérmes kerete olyan erős, hogy a kiesőket könnyedén pótolni tudja az ellenfél edzője. Viszont ha a magyar csapat csak a saját játékára figyel, akkor szerinte legalább egy döntetlen kiharcolható. Egervári Sándor vészcsatára, Tököli Attila nem ígéri, hogy pénteken belőne egy olyan gólhelyzetet, mint amilyet Azerbajdzsán ellen kihagyott, de úgy megy ki a pályára, hogy nyerni fog a válogatott. Juhász Roland úgy véli, a hollandok ellen az agresszív játék eredményre vezethet.

Autogramosztás után indult edzésre a holland válogatott - képgaléria

Sport2011.03.24, 21:10

A Váci utcát ellepő holland szurkolók közül mintegy tucatnyian várták a labdarúgó-válogatottat a Gresham-palota előtt, ahol Wesley Sneijder és társai kedélyesen állták a rohamokat, autogramokat osztottak, közös fényképeket készítettek a rajongókkal. Nézze meg galériánkat!

A holland B is dupláját éri a magyar válogatottnak

Sport2011.03.23, 14:16

A magyar válogatott játékosok többsége nem véletlenül hangoztatja, hogy már a döntetlen is hatalamas bravúr lenne a Hollandia elleni Eb-selejtezőn. A holland labdarúgás minden mutatóban sokkal jobb a magyarnál, a számokból kiolvasható hatalmas különbség alapján a hazai győzelem valóban világszenzációt jelentene. Ha sikerül, úgy Egervári Sándor csapata akár meg is előzheti a vb-ezüstérmest és az E csoport élére állhat.

Dzsudzsák nem fejel jól, de nincs is rá szüksége a holland válogatott csatára szerint

Sport2011.03.22, 23:47

Az első keretszűkítéskor még kikerült a csapatból, Robben és Huntelaar sérülése után viszont visszahívták a magyarok ellen készülő holland válogatottba Jeremain Lenst, a PSV Eindhoven 23 éves csatárát. Lens egy klubban játszik Dzsudzsák Balázzsal, aki szerinte a német, az angol és a spanyol bajnokságban is megállná a helyét. A játékos az [origo]-nak elmondta, a hollandok egyáltalán nem biztosak a csoportgyőzelemben, noha a vb-ezüst megszerzése óta még jobbak lettek. 

Van Bommel játéka is kérdéses a magyarok ellen

Sport2011.03.22, 14:10

Újabb labdarúgó válhat ki sérülés miatt a magyarok ellen készülő holland válogatott keretéből. Csak szerdán dől el, hogy Mark van Bommel játszhat-e a pénteki Eb-selejtezőn.

Van der Sar szóba sem került a holland válogatottnál

Sport2011.03.21, 09:17

A holland labdarúgó-válogatott csapatnyi világklasszissal készül a Magyarország elleni Eb-selejtezőre, azonban kapusposzton viszonylag ismeretlen játékosok állnak a szövetségi kapitány rendelkezésére. Az első számú kapus, Maarten Stekelenburg sérülése miatt valószínűleg az utrechti Michel Vorm véd majd a Puskás-stadionban, a manchesteri Edwin van der Sar behívása fel sem merült a szakvezetésben.

Robben sérülés miatt kihagyja a Magyarország elleni Eb-selejtezőket

Sport2011.03.20, 10:26

A Freiburg elleni Bundesliga-mérkőzésen megsérült Arjen Robbent kivette a holland válogatott keretéből Bert van Marwijk, így a szélső biztosan nem lép pályára Magyarország ellen. A Bayern München játékosa a szombati bajnokin combhajlítóizom-sérülést szenvedett.

Dzsudzsáknak nagy fájdalmai vannak, a hollandok kapusa remekelt

Sport2011.03.21, 01:12

Dzsudzsák Balázs csapata, az éllovas PSV Eindhoven 1-0-ra legyőzte a vendég Utrechtet a holland labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A magyar válogatott szélső végigjátszotta a találkozót, ám kiújult a csütörtökön összeszedett bordasérülése. Az Utrecht kapuját Michel Vorm védte, aki vélhetően a magyar és a holland válogatott két Eb-selejtezőjén is játszani fog.

Az Ajax pufók kapusa is ludas volt a történelmi vereségben - videó

Archívum2011.03.20, 15:26

Jeroen Verhoeven hibája is kellett ahhoz, hogy az ADO Den Haag harmincegy év után legyőzze az Ajaxot hazai pályán. A sérült Maarten Stekelenburgot helyettesítő pufók kapus 1-1-es állásnál bevédte Immers lövését. A holland Eredivisie 28. fordulójában az Ajax 3-2-re kapott ki, így esélyt adott az éllovas PSV Eindhovennek, hogy növelje előnyét.

Van Nistelrooy és Dzsudzsák csapattársa is kikerült a holland keretből

Sport2011.03.18, 16:11

Huszonhárom fősre szűkítette keretét Bert van Marwijk, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyarok elleni két Európa-bajnoki selejtező előtt. Két kapus be-, öt mezőnyjátékos kikerült.

Dzsudzsák megsérült, de örül a Benficának

Sport2011.03.18, 14:24

Dzsudzsák Balázs nem bánja, hogy a PSV a Benficával játszhat az Európa Ligában a négy közé kerülésért, mivel a portugál csapat a támadó futball híve, és ez fekszik az eindhoveni csapatnak. A 24 éves középpályás a Rangers elleni, csütörtöki találkozón bordasérülést szenvedett, reméli, hogy emiatt egy meccset sem kell kihagynia.

Az egész szezont kihagyja a holland válogatott kapusa

Archívum2011.03.17, 11:22

Túl azon, hogy a magyarok elleni két Európa-bajnoki selejtezőn nem védhet Maarten Stekelenburg, az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának holland válogatott kapusa, szerdai műtétjével gyakorlatilag véget is ért számára az idény.

Dzsudzsák még sosem termelte így a gólokat

Sport2011.03.13, 23:22

Ismét gólt lőtt Dzsudzsák Balázs a PSV-ben, amely idegenben ikszelt a NEC Nijmegennel. A válogatott szélső már 15 bajnoki találatnál jár, ennyit még egyetlen idényben sem jegyzett. A vasárnapi gól után az exdebreceni csendre intette a hazai drukkereket, akik nem zárták a szívükbe ezért.

Nem védhet a magyarok ellen az első számú holland kapus

Sport2011.03.12, 17:46

Maarten Stekelenburg, az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának holland válogatott kapusa eltörte a hüvelykujját, így nem védhet a Magyarország elleni két Európa-bajnoki selejtezőn.

Dzsudzsák a megoldás a Juventus és a Liverpool problémáira a Goal.com szerint

Sport2011.03.12, 14:51

Az egyik legnépszerűbb internetes focioldal szakírója hosszabb cikkben számol be Dzsudzsák Balázs eddigi karrierjéről és jövőbeni lehetőségeiről. Stefan Coerts szerint a magyar középpályás a holland bajnokság egyik legjobb játékosa lett, aki tökéletesen megoldaná a Juventus és a Liverpool bal oldali szélsőjátékát.