Holdra szállás

címke rss

Mennyibe került Amerikának a holdra szállás 50 éve?

Gazdaság2019.07.20, 12:33

Ma már egyetlen állam sem vállalná egyedüliként olyan űrprogram kidolgozását, melynek keretében ember egy másik égitestre léphet, majd visszatérhet onnan. Ez először - és eddig utoljára - éppen ötven évvel ezelőtt, magyar idő szerint 1969. július 21-én hajnalban vette kezdetét egy bő négyéves program keretében, mégis felbecsülhetetlen fontosságú lett az emberiség fejlődése szempontjából. Az Origo utánajárt, mennyibe is került a holdra szállás az Egyesült Államoknak fél évszázada, és mennyibe kerülne mindez akkor, ha most kezdenék.

Fél évszázada szállt le a Sas a Holdon

Tudomány2019.07.20, 11:52

Magyar idő szerint 1969. július 20-án, 21 óra 18 perckor az Apollo–11 holdkompja enyhe döccenéssel megérkezett a Holdra. „Itt a Nyugalom Tengere. A Sas leszállt" – jelentette Neil Armstrong a Földnek. A holdkomp pilótájával, Edwin „Buzz" Aldrinnal kitekintettek a holdi tájra, mint az első emberek, akiknek ilyen látványban lehetett részük. Nagy volt a kísértés, hogy azonnal a felszínre rohanjanak, de az erre a pillanatra összpontosult, alapos felkészüléssel eltöltött évek egyúttal a beidegződés évei is voltak; a két űrhajós pontosan tudta a rájuk váró feladatokat. A történelmi pillanat mégis legyőzte őket, mert a program szerinti pihhenés ...

50 éve volt a holdra szállás, gyereknek tartottak előadást a tudományfesztiválon

Itthon2019.07.20, 07:58

A napokban volt 50 éve, hogy az amerikai Apollo-11 legénysége a levegőbe szállt a Kennedy Űrközpontból, hogy megkíséreljen a Holdra szállni. Maga a konkrét "földet érés" július 20-án este következett be. Ennek apropóján gyerekeknek tartottak ismeretterjesztő előadásokat az 50 évvel ezelőtti eseményekről a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborban.

Soha nem látott felvételekkel mesélik el a holdra szállást

Tévé2019.07.04, 19:41

Indul a National Geographicon a világűr hónapja, ennek keretében eddig nem látott felvételek is képernyőre kerülnek a holdra szállásról.

50 éve történt a holdra szállás

Archívum2019.05.24, 17:13

A NASA különleges fotóiból adtak ki egy könyvet a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.

Az amerikaiak vissza akarnak térni a Holdra, és ott is maradnának

Tudomány2019.02.15, 16:26

Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója csütörtökön Washingtonban egy sajtóbeszélgetésen.

A Holdra szállás témájában hirdettek pályázatot diákoknak

Tudomány2018.10.14, 14:41

Jövőre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebből az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános és középiskolás diákok számára.

A filctoll, amely megmentette a Holdra szállást

Tudomány2018.06.30, 21:13

Az 1960-as években az Egyesült Államok és a Szovjetunió között folyó űrverseny idejéből maradt fenn az a legenda, miszerint az USA rengeteg pénzt költött az űrben használható toll készítésére, míg az oroszok ezt simán megoldották: ceruzát használtak. A világűrben, a súlytalanság viszonyai között történő jegyzetelés azonban korántsem annyira egyszerű feladat, mint amilyennek gondolnánk. Kevéssé ismert, hogy egy íróeszköz mentette meg a történelem első Holdra szállását is.

Nincs nyertese a holdra szállás 30 milliós versenyének

Gazdaság2018.01.26, 15:25

Az első, magánerőből finanszírozott Hold utazásra, még várni kell, ugyanis az XPrize Alapítvány lezárta a több évtizedes versenyt, mivel a Google kiszáll a szponzorok közül. Ez azt jelenti, hogy a fináléban lévő öt csapat egyike sem kapja meg a 20 millió dolláros jutalmat, valamint a 10 millió dolláros egyéb díjat. A nonprofit alapítvány még nem tudja mi lesz a következő lépés, de reméli, hogy talál egy másik szponzort a keresőóriás helyett.

Lebukott a NASA, mégis kamu a holdra szállás?

Tudomány2017.10.26, 17:11

Az Apollo 11 küldetés azóta áll az összeesküvés-elméletek hívőinek célkeresztjében, amióta a holdra szálló modul megérintette a Hold felszínét 1969 július 20-án. Hiába cáfolnak meg minden holdra szállást kétségbe vonó állítást, mégis egyre újabbak és újabbak bukkannak fel mind a mai napig. A legújabbat nemrég cáfolta meg a snopes.com oldal.