holdnaptár

címke rss

Heti holdnaptár (március 15-21.): Ez a hét alapvetően nagy fordulatokat hozhat

Life.hu2021.03.14, 15:18

Hétfőn a Merkúr a Halak jegyébe lép, szombaton pedig a Nap kopogtat a Kos ház ajtaján, így megnyitva az asztrológiai újévet. Ez a hét alapvetően nagy fordulatokat hozhat, vagy legalábbis ennek ígéretével kecsegtet. Érdemes időt szentelni az önfejlesztésre, emellett előremutató ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket javallott lejegyzetelni, rendszerezni, és jövő héttől aktívan dolgozni a megvalósításon. Higgyünk abban, hogyha jót teszünk a világgal, a világ is ad valami jót nekünk.

Heti holdnaptár (március 8-14.): mondjunk igent az ismeretlen utak felfedezésére

Life.hu2021.03.07, 19:16

A szombat esti Újholdat követően lassú ütemben, de hízni kezd a Hold, így a hét végére jelentős és látványos dolgokra lehet számítani. A szorgos és odaadó munka gyorsan megtérül, energiaforrásaink feltöltődnek, s ezt ajánlott építő, tartalmas jellegű feladatokra, megvalósításokra felhasználni. Sok munkának most lesz meg a gyümölcse, lehet végre örülni magunknak, másoknak, a közös eredményeknek. Ki kell hozni a pillanatnyi lehetőségekből a legtöbbet úgy, hogy igent mondunk az ismeretlen utak felfedezésére. Új dologba is kezdhetünk, de nem kell kapkodni. A kitűzött cél legyen pontos és ez lebegjen a szemeink előtt.

Heti holdnaptár (február 22-28.): intenzív hét lesz a mostani – égi és földi szempontból egyaránt

Life.hu2021.02.21, 06:25

Meglehetősen intenzív hét lesz a mostani – égi és földi szempontból egyaránt. Február 27-én délelőtt Teliholdat ünneplünk, ezt követően már a Fogyó hold hatásaival szépen lassan elkezdhetjük elengedni azokat a nyavalyáinkat, amiket magunkkal cipelünk jó ideje. Az aktuális Telihold transzformatív hatásokkal bír, megkapjuk a segítséget az átalakuláshoz – egyen szó mentális, lelki, testi változásokról. Amennyiben ezen a héten átmenetileg valami megtorpan és hirtelen nincs arra megoldás, ne aggódjunk, mert ez nem okoz jelentős kiesést vagy bonyodalmat.

Heti holdnaptár (február 15-21.): remek ötletek pattannak ki a fejünkből

Life.hu2021.02.14, 06:23

Ezen a héten a Merkúr még retrográd, így továbbra is kerülendő a jelentős szerződések megkötése és olyan ígéretek szabadon engedése, amikről már előre tudjuk, hogy nem, vagy csak nehezen megvalósíthatók. Mindemellett remek ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, rendszerezni, és jövő héttől aktívan dolgozni a megvalósításon.

Heti holdnaptár (február 8-14.): mondjunk igent az ismeretlen utak felfedezésére

Life.hu2021.02.07, 17:22

 A csütörtök esti Újholdat követően lassú ütemben, de hízni kezd a Hold, így a hét második felében jelentős és látványos dolgokra lehet számítani. A szorgos és odaadó munka gyorsan megtérül, energiaforrásaink feltöltődnek, s ezt ajánlott építő jellegű feladatokra, megvalósításokra felhasználni. Számos rég várt eredménynek lehet végre örülni, emellett bátraké a szerencse! Ki kell hozni a pillanatnyi lehetőségekből a legtöbbet úgy, hogy igent mondunk az ismeretlen utak felfedezésére. Új dologba is kezdhetünk. A kitűzött cél legyen pontos és ez lebegjen a szemeink előtt.

Heti holdnaptár (február 1-7.): Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk

Life.hu2021.01.31, 15:46

Egész héten fogyóban lesz égi kísérőnk, a Hold. Sok feladat vár megoldásra, köztük a rendezés, szervezés és elengedés kérdéskörével. Habár alkalmaként híján leszünk az energiának, mégsem lazsálhatunk egy percet sem. Napról napra csökkennek a tartalékjaink, s talán az is megeshet, hogy pár tennnivalónak kétszer is neki kell futni. Mégis valahonnan előrángatjuk a rejtett tartalékokat, elvégezzük, amit el kell, ám, ha nem lesz látványos eredmény, még nem kell elkeseredni. Több dolgot annyira meg akarunk valósítani, hogy túllőhetünk a célon. Tervezetten és okosan haladjunk jelenlegi céljaink felé. Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk.

Heti holdnaptár (január 25-31.): Nagyon intenzív hét áll előttünk – égi és földi szempontból egyaránt

Life.hu2021.01.24, 05:36

Nagyon intenzív hét áll előttünk – égi és földi szempontból egyaránt. Január 28-án este az első Teliholdat ünnepeljük 2021-ben, így 29-én már a Fogyó hold hatásaival szépen lassan elkezdhetjük elengedni azokat a nyűgjeinket, amiket magunkkal hoztunk a tavalyi évről. Mivel a Hold láthatósága csökken péntektől, így némi energia veszteség elkerülhetetlen a hétvégén, de talán ez nem baj, hiszen nem pörgünk többet és jobban annál, mint amennyire feltétlenül szükséges. Ha valami megáll és hirtelen nincs rá megoldás, nem jön létre, nem épül, az szerencsére nem okoz jelentős kiesést vagy bonyodalmat. Okosan tervezd meg a napjaid tartalmát!

Heti holdnaptár (január 18-24.): kellemes energiákkal ölel körbe ez a hét

Life.hu2021.01.17, 16:06

Ez egy összességében kellemes energiákkal körbeölelt hét, túl január első felén tele optimizmussal és hittel. A Jupiter és a Szaturnusz még közel egymáshoz kínálják a szabad gondolatokat, az újratervezés lehetőségét. 16-a óta az Uránusz is előrefelé halad, így lendületbe jövünk és érdemes az együttműködésre fókuszálni. Megvalósítható ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, rendszerezni.

Heti holdnaptár (január 11-17.): A szorgos munka gyorsan megtérül

Life.hu2021.01.10, 10:50

A szerda reggeli Újholdat követően növekedésnek indul a Hold, így a hét második felében nagy mozgalmasságra lehet számítani. A szorgos munka gyorsan megtérül, energiaforrásaink kiapadhatatlanok, s ezt ajánlott építő jellegű dolgokra felhasználni. Számos rég várt eredményt lehet bezsebelni, a bátraké a szerencse! Ki kell hozni a pillanatnyi lehetőségekből a legtöbbet úgy, hogy igent mondunk az ismeretlen utak felfedezésére. Új dologba is kezdhetünk, ehhez találunk támogatót, akár lelki, eszmei vagy épp anyagi téren. A kitűzött cél legyen pontos és egyetlen pillanatra se veszítsük szem elől.

Heti holdnaptár (január 4-10.): Rengeteg feladat vár megoldásra

Life.hu2021.01.03, 09:50

Egész héten fogyóban lesz égi kísérőnk, a Hold. Rengeteg feladat vár megoldásra, nem lazsálhatunk szombatig egy percet sem. Lassan, viszont annál alaposabban megcsappannak a tartalékjaink, s talán az is megtörténhet, hogy pár feladatnak kétszer is neki kell futni. Mégis valahonnan előrángatjuk a rejtett tartalékokat, elvégezzük, amit el kell, ám, ha nem lesz látványos eredmény, még nem kell elkeseredni. Több dolgot annyira meg akarunk valósítani, hogy túllőhetünk a célon. Tervezetten és okosan haladjunk jelenlegi céljaink felé. Nem baj, ha kettőt előre, egyet hátra lépünk.