HÖK

címke rss

Az ELTE dékánja: az egyetemisták "semmivel sem rosszabbak, mint bármelyikünk"

Life.hu2014.10.10, 23:05

Torznak, méltatlannak és egyoldalúnak nevezte az ELTE bölcsészkarának dékánja az egyetemista hallgatókról kialakult képet, amelyet a média sugall. Dezső Tamás az intézmény honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben a hallgatók vétségeiről is ír.

Feloszlott az ELTE hallgatói önkormányzatának vezetősége

Itthon2014.10.06, 21:46

Feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége - közölte a kar hallgatói önkormányzata.

Megnyirbálná a Kehi a HÖK-ök befolyását az egyetemi szenátusokban

Itthon2014.09.10, 06:19

Három főben maximalizálná a HÖK-képviselők számát a szenátusokban a Kehi. Azt is rendeletben szabályoznák, mennyi támogatást kaphatnának.

Megszólalt az ELTE rektora – szigorítaná a bejutást az egyetemre

Archívum2014.09.04, 10:49

Az ELTE rektora sajtótájékoztatóján azt mondta, ha bebizonyosodik a felelősségük, akkor az ELTE tanárképzőjének HÖK-vezetését is kirakhatják az egyetemről, miután az általuk szervezett gólyatáborban az egyik fotós megerőszakolt egy lányt a hétvégén.

Ki kell adni, melyik HÖK-ös mennyit kapott az ELTE-n

Itthon2013.10.21, 12:29

Ki kell adni, hogy melyik HÖK-ös tisztségviselő mennyi pénzt kapott a hallgatói önkormányzattól - így döntött első fokon a bíróság.

Előző
Következő