Hódmezővásárhely

címke rss

Hárman meghaltak, öten megsérültek egy karambolban Hódmezővásárhelynél

Nagyvilág2017.06.02, 22:03

Három ember - apa, anya és gyerekük - halt meg, amikor két gépkocsi összeütközött a 47-es úton Hódmezővásárhely és Székkutas között péntek este - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Orbán Viktor: Szabadkáig épülhet a hódmezővásárhelyi villamos

Itthon2017.05.26, 12:40

Hódmezővásárhely régi magyar történelmi tradíciót, létformát és kultúrát folytat és őriz meg a jövő számára, amiért köszönet illeti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Hódmezővásárhelyen, miután a Modern városok program keretében megállapodást írt alá a város polgármesterével, Almási Istvánnal.

Nem az ár a baj a Hódmezővásárhely–Szeged tram-trainnel

Itthon2017.04.25, 19:56

Nem állja meg a helyét az állítás, hogy a Hódmezővásárhely–Szeged közötti kötött pályás összeköttetés járműbeszerzésének költsége megduplázódott volna – mondta Homolya Róbert az Origónak. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy nem lesz elegendő utas, és Brüsszel emiatt úgy ítéli meg, hogy a beruházás megtérülése kétséges.

Halálos baleset Hódmezővásárhelynél

Itthon2017.03.23, 17:36

Meghalt egy férfi, miután autójával árokba sodródott Hódmezővásárhely közelében csütörtök délután - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Germán harcos sírjára bukkantak Hódmezővásárhely közelében

Travelo2017.10.13, 14:51

Germán harcos sírjára bukkantak Hódmezővásárhely közelében

Lázár: A népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására

Itthon2016.09.28, 09:47

A népszavazás az utolsó lehetőség a bevándorlás megállítására – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Hódmezővásárhelyen. 

Ha ivott, ütött is a vásárhelyi garázda

Itthon2016.07.26, 14:39

Öt nap leforgása alatt háromszor is verekedésbe keveredett a 36 éves hódmezővásárhelyi férfi, minden alkalommal jócskán részeg volt.

A játszótéren vert meg egy gyereket egy hódmezővásárhelyi férfi

Itthon2016.05.10, 09:22

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott egy hódmezővásárhelyi férfi egy 12 éves gyereknek, akit azért vert meg a férfi, mert az zavarta a munkában.

Orbán Viktor Lázár Jánosnál töltötte az éjszakát

Itthon2016.04.13, 12:49

Lázár Jánosnál vacsorázott kedden este Orbán Viktor, sőt az éjszakát is hódmezővásárhelyi házában töltötte. A miniszterelnöki sajtóiroda vezetője szerint a két politikus magánbeszélgetést folytatott.