HNK Hajduk Split

címke rss

Splitben már kitört a kézivébé-láz

A horvátországi Splitben kitört a kézilabdaláz, és a jövő hét végén kezdődő férfi világbajnokság jegyében valóságos káosz uralkodott el a dalmát város Spaladium Arénájának környékén.

A Kovac tesók párharcát hozhatja az örökrangadó

Archívum2007.06.11, 10:08

A horvát pontvadászatot mindig is a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split rivalizálása határozta meg, és a párviadal a következő szezonban még pikánsabbá válhat, mivel a két klub a válogatottban meghatározónak számító Kovac testvéreket szeretné "hazacsábítani". Utóbbi kifejezést azért kellett idézőjelbe tenni, mert a két labdarúgó még soha nem játszott Horvátországban, sőt, nem is ott nőttek fel.

Rósa és Gaál: játszanak, csak nem ott, ahol keresték őket

Archívum2007.03.21, 10:46

Az utóbbi hetekben, amikor a különböző magyar sajtóorgánumok a külföldön futballozó honfitársainkat vették sorra, két játékosnál rendre megjegyzték, hogy még a keretbe sem kerülnek be klubjuknál. A Wolverhampton Wanderersnél Rósa Dénes, a Hajduk Splitnél pedig Gaál Miklós kapcsán lehetett rendre ezt olvasni - ami nem meglepő, figyelembe véve, hogy március elején mindketten máshová igazoltak...

Örökrangadót nyert a Partizan és a Dinamo Zagreb

Archívum2007.02.26, 07:46

A kelet-európai klubfutballban rendkívül fontos volt a legutóbbi hét vége, hiszen két örökrangadóra is sor került. Horvátországban a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split, Szerbiában pedig a Crvena Zvezda és a Partizan Beograd mérte össze erejét - a két mérkőzésen pedig összesen 55 ezer néző volt jelen.

Pisztollyal védekezik a Hajduk összevert edzője

Sport2006.03.29, 06:57

A rendőrség házkutatást tartott Luka Bonacicnál, mert azt állította, hogy a személyét ért támadás óta pisztolyt hord magánál: a horvát futballbajnoki címet védő Hajduk Split edzőjét március 15-én ismeretlenek brutálisan bántalmazták a hétvégi fordulót követően.

Kórházban a Hajduk Split összevert edzője

Archívum2006.03.16, 14:03

Agyba-főbe verték a horvát futballbajnoki címet védő Hajduk Split edzőjét, akit súlyos sérülésekkel ápolnak kórházban.

Fogy a Lyon előnye, iksz a svájci rangadón

Archívum2006.02.13, 07:00

Rangadóval kezdődött a svájci bajnokság tavaszi szezonja, az FC Zürich azonban nem tudta csökkenteni hátrányát az FC Basellel szemben, mert a két gárda döntetlenre végzett. Szintén ikszelt a francia bajnokság éllovasa, az Olympique Lyon, és sorozatban harmadik döntetlenjének köszönhetően hétpontosra csökkent az előnye. A horvátoknál a még az ősszel elmaradt csatát a Dinamo Zagreb nyerte a Hajduk Split ellen, a Feyenoord pedig az utolsó percben kapott két góllal veszített két pontot.

Fed-kupa után Davis-kupát nyerne az orosz kapitány

Archívum2005.09.21, 12:02

Péntektől vasárnapig Pozsonyban és Splitben dől el, hogy melyik két csapat vehet részt a férfiteniszezők Davis-kupájának december 2. és 4. között sorra kerülő végjátékában.

Penksa döntött, Blazevic bukott, Hearts hasít

Archívum2005.09.19, 08:06

Hatalmas érdeklődésre számot tartó derbit rendeztek Izraelben, a tel-avivi rangadót a Maccabi nyerte 2-0-ra a Hapoel ellen. A franciáknál a Lyon egy döntetlennel is megőrizte hárompontos előnyét, a második helyre viszont nagy meglepetésre az újonc UC Le Mans jött fel. A hollandoknál az Alkmaar öt forduló alatt 21 gólt vágott, a Hajduk Split menesztette trénerét, Ciro Blazevicet, a Hearts pedig hetedik mérkőzésén a hetedik győzelmét aratta Skóciában.

Marketingben már jó a magyar foci

Sport2005.08.22, 15:56

A futballtörténelemben alighanem egyedülálló vállalkozásba fogott Pellády Péter, amikor ugyanazon a napon, augusztus 17-én a földkerekség két talán legjobb válogatottjának szervezett mérkőzést, egymástól 500 kilométer távolságban. Este fél hatkor a Puskás Ferenc-stadionban Magyarország Argentínát fogadta (1-2), majd 21.15-kor Horvátország és Brazília csapott össze Splitben (1-1). A cégtulajdonos szerint a két meccs együttes pénzügyi mérlege pozitív, az erkölcsi és szakmai szaldóról nem is beszélve. November 12-én újabb "Pellády-gála" lesz, Abu Dhabiban az Egyesült Arab Emírségek válogatottja Brazíliát fogadja.

MU-DVSC: rossz előjelek ott, csúcsforma itt

Sport2005.08.09, 23:23

A horvát bajnok Hajduk Splitet 8-0-s összesítéssel búcsúztató Debrecen labdarúgócsapata csodára készül a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, az Old Traffordon pályára lépő magyar bajnok edzője, Supka Attila ugyanis gólt vár csapatától. Sir Alex Ferguson, az angol sztárcsapat edzője kissé óvatosan nyilatkozott a találkozó előtt, s jól jellemzi a meccs fontosságát, hogy a MU bombaerős csapattal fut ki 21.05-kor a gyepre.

Hét bajnokság már elindult Európában

Archívum2005.08.08, 07:19

A francia bajnokságban két forduló után még négy százszázalékos csapat van, amelyek közül jobb gólarányának köszönhetően az FC Nantes vezet - amely az előző idényben kis híján kiesett. Európa hét országában is elindult a pontvadászat, az osztrákoknál pedig az ötödik játéknapon bécsi rangadót rendeztek, amelyen az Austria Wien nyert, négy év után először legyőzve ősi riválisát.

Parasztcsapatnak vélte a Hajduk a Lokit

Sport2005.08.07, 17:43

Csütörtök délután hazaérkezett a Debrecen labdarúgócsapata, a gárdát szurkolók várták a helyi repülőtéren. Supka Attila edzői pályafutása legnagyobb sikereként könyvelte el a spliti 5-0-s diadalt. Horvát részről Miroslav Blazevic benyújtotta lemondását, amit a klubvezetés nem fogadott el. A Slobodna Dalmacija című napilap viszont kőkemény kommentárban bírálta a Hajdukot, amiért lenézte s parasztcsapatnak titulálta a Debrecent.

A Loki öt spliti góllal üzent a Manchesternek

Sport2005.08.04, 12:44

A hazai 3-0 után idegenben, a rettegett spliti Poljud-stadionban is könnyedén, 5-0-ra diadalmaskodott a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata a Hajduk ellen, s 8-0-s összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójába. A debreceniek már a Manchester Unitedre készülhetnek.

Supka gólt vár, Kranjcart a Keselyű figyeli

Sport2005.08.03, 13:36

Szerda este, 20.15-ös kezdéssel Splitre figyel a magyar futballtársadalom, a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata ugyanis 3-0-s előny birtokában lép pályára a Hajduk Split elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. Supka Attila bízik abban, az előny elég lesz, sőt, akár növelni is tudja a Loki, míg kollégája, Miroslav Blazevic szerint továbbra is a horvátok a jobbak. A dalmát városba megérkezett közben Emilio Butragueno, a Real Madrid alelnöke is, aki Niko Kranjcart figyeli.

2000: a Dunaferr kiejtette a Hajdukot

Archívum2005.08.02, 09:51

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt augusztus 2-án!

Dombiék BL-vereséggel is továbbjuthatnak

Sport2005.08.02, 19:51

Hiába nyert a Debreceni VSC 3-0-ra Hajduk Split ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának magyarországi első mérkőzésén, a továbbjutás kérdése még nem dőlt el, a horvátok ugyanis - egybehangzó vélemények szerint - félelmetes ellenfelek lehetnek hazai pályán. Dombi Tibor, a Loki szélsője úgy véli, a szerdai spliti találkozó elejét kell kapott gól nélkül átvészelni, akkor megállíthatatlan lesz a magyar bajnok, s jöhet a Manchester United elleni álommeccs.

BL: hisznek a csodában a Hajduk játékosai

Sport2005.08.02, 19:32

Ahogy közeledik a szerdai Hajduk-Debrecen labdarúgó Bajnokok Ligája-visszavágó, úgy lelkesednek egyre jobban a horvát lapok. Az egy héttel korábbi Loki-parádé rossz emlékét igyekszik déli szomszédunk minden lehető módon kitörölni a fejekből, s a csodára várva arról ábrándozik, hogy a spliti csapat ledolgozva a 3-0-s hátrányt továbbjut a selejtező 3. fordulójába, s megmérkőzik a Manchester Uniteddel.

A hajrában duplázott a Hajduk Split

Sport2005.07.31, 20:37

A hajrában szerzett két góllal nyert 3-1-re a Debrecen BL-selejtezőbeli ellenfele, a Hajduk Split a vendég NK Zagreb ellen a horvát labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

A Manchester lehet a Loki ellenfele a Hajduk után

Sport2005.07.29, 15:56

Világsztárok ellen léphetnek pályára a debreceni focisták amennyiben a Loki továbbjut a Hajduk Split ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a főtáblára jutásért ugyanis a Manchester United lesz a párharc győztesének az ellenfele.

Kiemelt ellenfelet kaphat a Loki a BL-ben

Sport2005.07.28, 17:29

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája-selejtező 3. körének pénteki sorsolására elkészített kiemelési listát. Ha a szerdán este 3-0-s előnyt szerzett Debreceni VSC-AVE Ásványvíz túljut a Hajduk Spliten, akkor sztárcsapatok ellen szerepelhet. Supka Attila gárdája továbbjutás esetén nem lesz kiemelt.

Háromgólos előnnyel utazhat Splitbe a Loki

Sport2005.07.28, 11:30

A Debreceni VSC-AVE Ásványvíz története első Bajnokok Ligája-mérkőzésén, a selejtező második fordulójában 3-0-ra legyőzte a horvát Hajduk Split csapatát.

Önbizalommal várja BL-meccsét a Debrecen

Sport2005.07.26, 20:59

Supka Attila, a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának vezetőedzője optimistán várja a Hajduk Split elleni Bajnokok Ligája selejtezőt, bízik saját játékosai képességében.

Blazevicnek rossz emlékei vannak a Lokiról

Sport2005.07.26, 12:57

A Hajduk Split vezetőedzője, az 1998-as világbajnokságon bronzérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Miroslav Blazevic másodszor találkozik a debreceni labdarúgócsapattal, s most szeretne törleszteni a két évvel ezelőtti kudarcért.

Signori szerződtetésére kevés az esély

Sport2005.07.25, 21:04

Nem maradt Debrecenben Giuseppe Signori, a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának olasz kiszemeltje. Helyi források szerint nem is tér vissza.

Csökkentették a jegyárakat a Loki BL-meccsére

Archívum2005.07.24, 18:33

Felülvizsgálták a jegyárakat a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatánál a Hajduk Split elleni szerda esti Bajnokok Ligája-selejtezőre, melynek következményeként a szurkolók jelentős kedvezményhez jutnak.

Német bíró vezeti a Debrecen BL-meccsét

Sport2005.07.22, 21:34

A 36 éves Knut Kircher vezeti a július 27-i Debreceni VSC-AVE Ásványvíz - Hajduk Split labdarúgó-mérkőzést, a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első összecsapását.

Élete meccsére készül a Hajduk Split edzője

Archívum2005.07.22, 21:35

"A Debrecen elleni párharc pályafutásom igazi vizsgája" - jelentette ki Miroslav Blazevic, a Hajduk Split veterán szakvezetője a horvát sportnapilapnak, a Sportske Novostinak adott pénteki interjúban. A horvát bajnokcsapat jövő szerdán, Debrecenben vívja a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első összecsapását, s az Adriai-tenger partján mindenki izgatottan várja a hazai bajnokságban pazarul - az Osijek elleni 6-0-lal - rajtolt "Fehérek" idegenbeli fellépését.

Szuperkupa-leckét kapott a Loki Sopronban

Sport2005.07.16, 22:10

Meglepetésre 4-2-es vereséget szenvedett a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz bajnokcsapata a labdarúgó Szuperkupa soproni összecsapásán, azaz kétgólos hátrányból várhatja a szerdai visszavágót. A Loki BL-selejtezőbeli ellenfele, a Hajduk Split a horvát Szuperkupa-döntőt 1-0-ra nyerte meg.

Így lettek kupagyőztesek Európa fociklubjai

Sport2005.07.14, 13:26

A Kupagyőztesek Európa Kupája ugyan már hat éve megszűnt, de azért az országos kupasorozatoknak sok helyen még mindig megvan a presztízsük, nem utolsósorban azért, mert a győztes kvalifikálja magát a nemzetközi porondra - ha nem is a KEK, hanem az UEFA-kupa mezőnyébe. Összeállításunkban azon európai országok kupasorozatainak döntőjéről számolunk be, ahol őszi-tavaszi rendszerben futballoznak.

DVSC: négyezer forint a legolcsóbb BL-jegy

Sport2005.07.07, 12:35

Négy- és tizenötezer forint közötti jegyárakat állapítottak meg az illetékesek a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz-Hajduk Split Bajnokok Ligája-selejtező labdarúgó-mérkőzésére, amelyet július 27-én 20.45-től játszanak a hajdúsági városban.

A Hajduk Split lesz a Loki BL-ellenfele

Sport2005.06.29, 12:59

A Debreceni VSC-AVE Ásványvíz a horvát bajnok Hajduk Splittel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Futballkupa-döntők hétvégéje Európában

Sport2005.05.30, 08:56

Sorra érnek véget a bajnokságok Európában: míg Franciaországban elsősorban a kiesés elkerülése volt a tét az utolsó fordulóban (végül a Caen és a Bastia húzta a rövidebbet), addig a horvátoknál az aranyérem sorsa dőlt el a záró játéknapon, mégpedig a Hajduk Split javára. Jó néhány országban viszont kupadöntőre került sor a hét végén, összesen hét finálét játszottak, és a legnagyobb meglepetést az FC Bruges, illetve a Benfica veresége jelentette.

A Bayern München nyerte a német kupát

Sport2005.05.29, 21:19

A bajnok Bayern München nyerte a labdarúgó német kupát, miután a fináléban 2-1-re legyőzte a Schalke 04-et.

Átigazolási szenzáció a horvát futballban

Sport2005.01.25, 08:24

El tudják képzelni, hogy mi történt volna, ha Jordi Cruyff a Barcelonából a Real Madridba szerződik? Vagy ha Gera Zoltánt tavaly nyáron a Ferencvárostól nem a West Bromwich Albion, hanem az Újpest veszi meg? Nos, a horvát labdarúgásban valami hasonló történt a hét végén: a Dinamo Zagreb csapatkapitánya, Niko Kranjcar (akinek édesapja, Zlatko a Dinamo egykori legendás játékosa, jelenleg pedig a horvát válogatott szövetségi kapitánya) az ősi riválishoz, a Hajduk Splithez igazolt.

Verekedéshez vezetett Kranjcar klubváltása

Sport2005.01.24, 18:01

Niko Kranjcar, a Dinamo Zagreb horvát válogatott középpályása a Hajduk Split együtteséhez igazolt. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő nemzeti csapat szövetségi kapitányának, Zlatko Kranjcarnak a fia három évre kötelezte el magát új együtteséhez, amely másfél millió eurót fizetett érte.

II. FMC Kupa az Adrián

Sport2004.12.15, 17:37

A II. FMC Kupát a Split - Rogoznica - Milna - Trogir - Hvar - Split útvonalon rendezték meg, a vitorlásverseny összesen öt futamból állt. A verseny során a vitorlások legénysége megtapasztalhatta az adriai időjárás összes sajátosságát, a hajók vitorláit a bora és a jugo szele is dagasztotta, de néhány futamot majdnem meghiúsított a szélcsend.

Berlin rendezheti a 2009-es atlétikai vébét

Sport2004.12.07, 19:35

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsának Helsinkiben megtartott ülésén bejött a papírforma: eldőlt, hogy a 2009-es szabadtéri világbajnokságot Berlin rendezheti meg. A német főváros a spanyolországi Valenciával és a horvátországi Splittel szemben nyert a szavazáson.

Rosszul rajtolt a Bröndby és a Hajduk Split

Sport2004.07.26, 09:04

Egyre több bajnokság veszi kezdetét az öreg kontinensen, a hét végén például Horvátországban és Dániában is elindult a pontvadászat, és a címvédő egyik országban sem tudott nyerni. Ázsiában eközben javában zajlik a kontinensvadászat, és az A csoportban véget is ért a küzdelem, innen Kína és Bahrein ment tovább a legjobb nyolc közé.

A GAK és a Hajduk is aranynak örülhetett

Sport2004.05.17, 11:53

Európában sorra érnek véget a bajnokságok, a hét végén Ausztriában és Horvátországban is bajnokot avattak, de Franciaországban is már csak matematikailag lehetséges, hogy ne a Lyon végezzen az élen. Argentínában viszont még messze van a bajnokság vége, de a River nagy lépést tett a clausura megnyerése felé azzal, hogy a szuperrangadón 1-0-ra legyőzte a Boca Juniorst.

Kínait vett az Antwerpen, az Enyimbáé a Szuperkupa

Sport2004.02.23, 07:43

Az elmúlt hetekkel ellentétben a francia bajnokság élmezőnyében ezúttal nem történt változás, a frissen folytatódó horvát pontvadászatban viszont a Hajduk Split tovább növelte előnyét. Belgiumban a Standard Liege hétgólos győzelme, illetve a kínai Dong Fangzhuo bemutatkozása okozott szenzációt, míg Afrikában a nigériai Enyimba Rangers a Bajnokok Ligája után a Szuperkupát is begyűjtötte.

Tunéziai csapat lett a legjobb kupagyőztes Afrikában

Sport2003.12.08, 07:41

Újabb klubkupa sorsa dőlt el a fekete kontinensen, a kupagyőztesek trófeája (amelyet idén osztottak ki utoljára) a tunéziai Étoile du Sahelhez került. Franciaországban továbbra is ellenállhatatlanul robog az AS Monaco, amely ezúttal a Marseille elleni rangadót nyerte meg, míg Horvátországban a Hajduk Split-Dinamo Zagreb derbin spliti győzelem született.

Ikszelt a Debrecen Szalonikiben

Sport2003.11.07, 11:45

Fegyelmezett játékkal 1-1-es döntetlent ért el a Debrecen a görög PAOK Szaloniki otthonában az UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén. A Liverpool szintén 1-1-re végzett Bukarestben a Steauával, a Newcastle 3-2-re verte idegenben a Baselt, a Roma hajrágóllal nyert a Hajduk Split ellen, a Valencia nem bírt el a Maccabi Haifával. A Köbenhavn Rabóczki, a Panioniosz Tóth Norbert nélkül kapott ki spanyol ellenfelétől, Fehér Miklós Benficája viszont győzött.

A Debrecen ellenfele lesz: Varteks Varazdin

Sport2003.09.23, 14:39

A mostani szezonig négy horvát klub tette tiszteletét Magyarországon európai kupamérkőzések alkalmával: a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split többször is vendégeskedett hazánkban, az NK Zagreb tavaly járt itt, míg a Cibalia Vinkovci pár éve az UEFA-Intertotó-kupában játszott a Tatabányával. A sort most a Varteks Varazdin bővíti ki, amely a DVSC-MegaForce ellenfele lesz az UEFA-kupában, és nehéz lenne megmondani, hogy a két együttes közül melyik az esélyesebb a továbbjutásra.

Ki megy ma? - Frey, Makelele

Sport2003.02.13, 07:55

Végre sikerült csapatot találnia magának a világbajnokságon az olaszok ellen gólt is szerző horvát Milan Rapaicnak: miután a Celtic nem tartott rá igényt próbajátékát követően, a Hajduk Splitnél írt alá két és fél éves szerződést.

A nap játékosa: Tomislav Erceg (Hajduk Split)

Sport2002.08.30, 09:33

A horvát Hajduk Split számára nem jelentett gondot a feröeri Gotu kiverése az UEFA-kupából, a splitiek idegenben is nyolc gólt rúgtak északi ellenfelüknek. A találkozón ismét betalált a Hajduk portása, Stipe Pletikosa, míg a csapat csatára, Tomislav Erceg mesterhármast ért el.

Bilic a Hajduk Split új edzője

Sport2001.11.23, 00:15

Menesztette edzőjét a horvát bajnokság élvonalában szereplő Hajduk Split együttese. A tavaly még bajnoki címet nyerő együttesnél azok után rúgták ki Nenad Gracan edzőt, hogy a csapat hazai pályán, a Horvát-kupa negyeddöntő mérkőzésen kikapott a Vartekstől. Az új tréner a világbajnoki bronzérmes Slaven Bilic lett.

Stimac újabb botránya

Sport2001.10.30, 15:30

Ismét botrányba keveredett Igor Stimac,a Hajduk Split labdarúgócsapatának válogatott játékosa: a futballistát azzal vádolják, hogy szombaton a bárja előtt összevert egy 37 éves járókelőt.

Kluivert-duplával nyert a Barca

Sport2001.08.27, 00:28

A címvédő Real Madrid meglepő szombati veszte után a Primera Division első fordulójának vasárnapi mérkőzésein otthonában szenvedett súlyos vereséget a - a BL-főtábláért a Fradin átvergődő Splitet hosszabbításban legyűrő - Mallorca a Las Palmastól. Sevillában nyert a Barcelona, Tenerifén az Alavés, az Osasuna vendégeként a Celta Vigo - a Depor sima 4-0-val küldte haza a Valladolidot.

Előző
  • 1
  • 2
Következő