hívő

címke rss

Felgyújtotta híveit egy nigériai lelkész

Nagyvilág2007.01.12, 11:50

Halálra ítéltek egy nigériai lekészt, aki a vád szerint felgyűjtotta gyülekezetének hét tagját. A férfi állítólag azért akart bosszút állni, mert meg volt győződve róla, hogy a hívők paráználkodtak.

A sanyargó gyerekekről szólt a pápai mise

Nagyvilág2006.12.27, 10:09

Többmillióan követték az élő adásban közvetített vasárnapi éjféli misét, amit XVI. Benedek pontifikált a Vatikánban Jézus születésének emlékére. A pápa a sanyarú sorsú gyerekek védelmében beszélt, illetve felhívta a hívők figyelmét arra, hogy a sok ajándék mellett ne feledkezzenek meg a legfontosabb ajándékról: önmagukból is adjanak valamit a többieknek.

300 ezer hívő előtt misézett a pápa

Nagyvilág2006.09.10, 12:29

Bajorországi látogatásának második napján csaknem háromszázezer hívő előtt tartott szabadtéri misét vasárnap kora délelőtt a hagyományos müncheni vásár területén XVI. Benedek pápa. A pápa beszédében azt mondta, nem elég ha a szegényebbeknek csak az ismereteket, a technikai tudást és a technikai eszközöket adják át. "Ebben az esetben a technika könnyen az erőszak, a rombolás, a gyilkolás, a hatalomszerzés eszközévé válhat. A világnak szüksége van Istenre" - fogalmazott a pápa. 

Előkerült az elveszett Buddha-fiú

Nagyvilág2006.03.22, 12:16

Előkerült a március elején elveszett nepáli "Kis-Buddha", akinek meditációja helyszínére hívők ezrei zarándokoltak. A fiú ugyanis, állítólag tíz hónapig meditált étlen-szomjan. A nepáli tinédzserrel meditációjának felügyelői találkoztak, akik szerint a fiú békésebb helyet keresett a meditáláshoz. Állítólag csak hat év múlva jön elő az erdőből.

Hívőket késeltek meg egy moszkvai zsinagógában

Nagyvilág2006.01.11, 18:54

Nyolc hívőt megkéselt egy moszkvai zsinagógában egy fiatal antiszemita férfi szerda este. A rabbinak a hívőkkel közösen sikerült a nagyobb öldöklést megakadályoznia.

Zarándokszállás dőlt össze Mekkában

Nagyvilág2006.01.05, 16:53

23 ember meghalt és nyolcvanan megsérültek, amikor összedőlt egy zarándokokkal teli szálláshely Mekkában. A szent városban jelenleg folyik a muzulmán hívők éves zarándoklata, ahova több millió hívőt várnak.

Vallásos tudósok, szkeptikus hívők

Mindentudás egyeteme2005.07.04, 21:07

Hogyan lehet valaki manapság kiváló természettudós és vallásos ember egyszerre? Mi az oka annak, hogy bár egyre többet tudunk a körülöttünk lévő világról, mégis mintha mind többen vallanák magukat hívőnek? Milyen kapcsolódási pontok létezhetnek vallás és tudomány között? Ilyen kérdések megvitatására került sor június 15-én a Mindentudás Egyeteme klubestjén a KOGART Házban, ahol Fábri György vezetésével Hámori József agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, Kampis György filozófus, az ELTE-TTK professzora, és Béres Tamás evangélikus lelkész, a Jesenius Központ munkatársa beszélgettek.

Kóser telefont gyártanak izraeli mobilosoknak

Techbázis2005.02.14, 17:31

Egy izraeli cég megkezdte a hívőknek szánt "kóser" - vagyis a zsidó vallási előírásoknak megfelelő - mobiltelefonok gyártását. A készülékek sajátossága, hogy nem lehet velük internetezni.

Reklámstop az amerikai meleg hívőknek

Tévé2004.12.03, 13:40

Több nagy amerikai tévé nem hajlandó sugározni a homoszexuális hívők egyházi elfogadásáért kampányolók hirdetését. A csatornák azzal indokolták a visszautasítást, hogy a rövidfilm túl ellentmondásos.

A Sátán miatt nem kell az orosz hívőknek az új személyi

Nagyvilág2004.08.03, 07:45

Eddig közel 200 ezer orosz állampolgár nem vette át új, a sarló-kalapácsos okmányt váltó személyi igazolványát - írja a Népszabadság. A hívőknek az azonosítók között felfedezni vélt Sátánnal és a kereszttel, a bűnözőknek a könnyebb azonosíthatósággal van bajuk.