hivatali visszaélés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- ügyészség
- kékfény
- vesztegetés
- rendőrség
- rendőr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy orvost
Őrizetbe vettek egy bajai orvost, aki a rendőrök gyanúja szerint pénzért cserébe elintézte 28 embernek, hogy leszázalékolják. A férfit hivatali visszaéléssel gyanúsítják, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Nem nyomoznak a házromboló falu vezetője ellen
Az ügyészség megtagadta a nyomozást Németkér polgármestere ellen. A falu első emberét a kisebbségi ombudsman jelentette fel tavaly, miután a falu lakosai megrongáltak egy házat, amelybe egy, a paksi Bedőtanyáról kiköltöztetett roma család szeretett volna beköltözni. Kaltenbach Jenő hivatali visszaélést gyanított az ügyben, ám az ügyészség szerint a gyanúnak nincs alapja. A házrongálás ügyében megindított rendőrségi vizsgálat továbbra is folyik.
Előzetesben egy szekszárdi rendőr
Fontos információkat adott tovább egy szekszárdi rendőr ismerősének, aki ellen eljárás folyik, és körözés alatt áll. A törzsőrmestert hivatali visszaélés gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba.
Vádemelés várható a földhivatal vezetője ellen
Várhatóan vádamelelési javaslattal zárja majd a ORFK a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője ellen indított nyomozást. A vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják, mivel a rendőrség szerint a lakásmaffia létrejöttéhez nagyban hozzájárultak az ingatlan-nyilvántartás hibái.
Hivatali visszaélés miatt is vizsgálódhatnak a paksi romák ügyében
Teleki László romaügyi államtitkár a megyei közigazgatási hivatalok és az ügyészségek szerepét növelné a németkérihez hasonló kisebbségellenes kilengések miatt. Eközben a kisebbségi ombudsmani hivatal Pakson vizsgálódik: azt próbálják kideríteni, történt-e mulasztás az ügyben a hivatalok részéről. Az eddigi információk alapján felmerülhet ugyanis a hivatali visszaélés lehetősége az ügyben érintett egyik polgármester részéről.
Feljelentést tehet a Citadella-terasz építője
A Citadella-terasz építője, a Citadella 4U kft kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke ellen rágalmazás és hivatali visszaélés miatt. A hivatal elnöke pénteken jelentette be, hogy az építtető cégnek 8 plusz 15 napon belül le kell bontania a teraszt, ha pedig ezt nem teszik meg, akkor hatósági bontást rendelnek el.
Szabadlábon a földhivatal megbízott vezetője
A Fővárosi Bíróság másodfokú végzésében megszüntette Gál Dezsőné előzetes letartóztatását. A Fővárosi Kerületek Földhivatala megbízott vezetőjét többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsította a rendőrség.
Előzetesben a fővárosi földhivatal vezetője
A Budai Központi Kerületi Bíróság hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte Gál Dezsőnét, a Fővárosi Kerületek Földhivatalának megbízott vezetőjét. A hivatalvezető a nyomozók szerint több földhivatali tulajdoni lapot is meghamisított.
Őrizetben a fővárosi földhivatali vezető
Többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség a Fővárosi Kerületek Földhivatalának megbízott vezetőjét, akit őrizetbe vettek. A rendelkezésre álló adatok szerint a vezetőt háromrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség, mert meghamisított több tulajdoni lapot. A hivatalvezető tevékenysége veszélyezteti az ingatlan-nyilvántartásba vetett hitet - mondta a nyomozás vezetője.
Végleg lezárult a megfigyelési ügy
A megfigyelési ügy végére tett pontot a Fővárosi Bíróság. Egy évre próbára bocsátották Bédi Csaba volt kormányőrt, akiről ugyan bebizonyosodott, hogy a Belügyminisztérium adatbázisában megnézte Pokorni Zoltán lakcímét, ám azt nem adta tovább. A bíróság ítélete szerint ezzel Bédi elkövette a jogosulatlan adatkezelést, a hivatali visszaélés vádja alól ugyanakkor felmentették